Békés Megyei Népújság, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-16 / 40. szám
1991. február 16., szombat Amikor minden jóra fordul: Hamupipőkét a királyfi feleségül veszi. A cipők sajnos, nem látszanak... (Fazekas Andrea és Molnár László) Hamupipőke, maga a jóság Mesejáték a színházban — II Grimm-testvéreknek tetszene-e? A Milk Way (Tejút) Kft. 17-én (vasárnap) a tej házhoz szállítását megkezdi Elnézést kér azoktól a megrendelőktől, akik a jelenlegi szórványos igénybejelentés alapján csak később kapcsol hatók be a szolgáltatásba. sem törték magukat különösképpen az ötlet-ötlésben. A második, hogy siker volt, ha nem is díszleteket döngető, akkor ki :iem felejthető a látvány sokféle gyönyörűsége, különösen a két báli jelenetben; akkor a Hófehérkét játszó Fazekas Andrea jelenléte sfm, akinek egyszerűen nem kell eljátszania azt, hogy jámbor és jó, ahogy a Grimm-mesében olvasható, és azt sem, hogy „színarany a szive”, ahogy Romhányinál énekli Hétzsák- né, a gonosz mostoha szakácsa, Hodu József. Ha siker volt, akkor az sem felejthető ki, hogy a szépségei ellenére nem mindig szárnyaló szöveggel birkózva is igen jók a színészi alakítások, Hétzsákné (Szentirmay Éva) az, aki: gonosz, szívtelen és kapzsi, XIII. Kétségbeesett Boldizsár, a király (Darida Róbert) kétségbeesett, de nem gügye, a Pitvarmester (Mészáros Mihály) ravasz, és igazándiból főbajkeverő, Gáspár, királyfi (Molnár László) nemeslelkű és tényleg szereti Hamupipőkét, a Bolond (Gyurcsek Sándor) bizonyítja, hogy kis szerepben is fontos, amit mond és cselekszik, végül a már említett szakács (Hodu József) takácsnak is, ácsnak is, kovácsnak is a jóság védelmezője, igazi lovag. Sajnos, Hétzsákné lányai mintha elelveszítenék betartani azt a határvonalat, ahol már amit művelnek sok: annyi baj legyen, hiszen Hamupipőke szerénysége és tiszta lelke annál inkább előtűnik. Ezek után jöhet a taps és a siker. De, hogy lehetne nyilvánvalóbb, nagyobb, igazabb: az is igaz. Végül is a csendesebb siker is valami. Például arra jó, hogy máskor lendületesebb, színesebb, forgata- gosabb, elevenebb játékot illessen majd a gyerekek tapsa, öröme. Idekívánkozik még a teljesség (?) kedvéért, hogy ez a Romhányi-féle feldolgozás nem igazán színpadra való. Olvasva lehet, hogy szebb is, jobb is, de hát az nem színház. Sass Ervin Ugye azért a második félévben is lesz miből fűteni? A gyereksereg tétova csend, ben ülte végig az előadást, párszor nevettek ugyan, majd a végén (mert így szokás) nekilódult a felszabadult taps. aztán, hogy a függöny lecsapódott, máris jött a rituális. zengő kiáltozás: Visz~ sza! Vissza.’ Vissza! Aztán rohanás a kabátokért, a tanító nénik fegyelmező hangja itt is. ott is. a színház áhítatot sugalló nézőtere percek alatt kiürült. Ki tudja eldönteni: siker volt ez. vagy bukás? Végül is el kell dönteni, a tévedés lehetőségét nem tagadva, valahogyan. Próbáljuk meg! Ha azt mondom, nem volt siker, nem járok messze az igazságtól, persze, meg is kel! indokolnom. Ha. azt mondom, siker volt, igaz. nem díszleteket döntögető, nem járok messze az igazságtól, persze meg is kell indokolnom. Az elsőre; ha azt mondom. nem volt siker, akkor azt is elő kell hoznom, hogy szép-szép Romhányi mester mesteri verskészsége, leleményes szövege, jellemeket jellemző szófordulatai, de ez kevés ahhoz, hogy a 6—10 éves korú gyerekeket lekösse, ahhoz meg igazán kevés, hogy be is kapcsolja Hófehérke bájos, szivszoritó történetébe. Mert miközben szépen cseng és bong a szöveg, a képek virtuózán ömledez- nek. nincs semmi mozgás, lendület, a cselekmény (és ez a nehéz a gyermeki figyelemnek!) szinte csak a szövegben mozdul előre, csak elmondják és nincs módjuk a színészeknek et is játszani, amit elmondanak. Ennyi éppen elég ahhoz, hogy megindokoljuk, miért nem volt siker ez az előadás. Mi több: a rendező, Gergely lAszló is felpörgethette volna az egészet sziporkázó kis ötletekkel. ezzel-azzal, ami a nézőtéren tapsvihart vált ki és fokozza a figyelmet. Ilyen ötletekkel azonban adós maradt, csoda-e, hogy színészei Lencse válogatás: szomorú , sors... Hamupipőke: Fazekas Andrea . Fotó: Kovács Erzsébet Ritkán adatik meg mostanság újságírónak — ha kulturális rovaton dolgozik —. hogy új létesítményt mutasson be. Ezúttal sem egészen erről van szó ... Csak majdnem ... Mindenesetre mikor a mezőkovácsházi állami zeneiskola tágas előcsarnokába lépünk, nem csak a kabátunkat kell kigombolni... Valahol a lelkünk mélyén is felmelegszünk. Különösen, ha árrá gondolunk, hogy egy esztendővel ezelőtt milyen körülmények között igazítgatták a tétova ujjacs- kákat a hegedűk húrjára, a zongorák billentyűire a zeneiskola tanárai. Pedig volt idő, mikor annak — a volt járási hivatal 6zűkös, vékony falú, sötét irodácskáinak — is örültek. Hogy is volt? — Mezőkovácsházán 1972 óta van zeneoktatás — segít az események felidézésében Molnárné Sinka Andrea, az intézmény igazgatónője. — Előbb a kultúrház szervezett ilyen tanfolyamokat, de mivel e formában nem kaphattak bizonyítványt a gyerekek, más megoldást kellett találni. így lettünk 1985-ben a battonyai zeneiskola kihelyezett tagozata. Telt-múlt az idő. Az intézmény életében emlékezetes nap volt 1988. augusztus elseje. Az egykori járási hivatal épületében találtak új otthonra, s ezzel végre önállóak lettek. Mostoha viszonyok között dolgoztak, megviselte az állandó villanyvilágítás a gyerekek, s a felnőttek szemét egyaránt. Ráadásul nagy volt az áthallás az irodák között, úgyhogy alig tudtak egymástól tanulni a növendékek. De nem adták föl. Hetven, nyolcvan gyerek ízlelgette esztendőről esztendőre a muzsikálás adta örömöket. És most 133-an vannak __ L ám! Akaratlanul is siettetjük az idő múlását, hogy végre itt, a mában folytathassuk a beszélgetést. Pedig még mindig nem érkeztünk mai helyükre, az egykori pártszékházba. — Sok elképzelés volt a hasznosításra — emlékezik' tovább Molnárné. — Hogy egészségügyi intézmény lesz, vagy más... Végül mi kaptunk zöld utat. Kezdhettük a hurcolkodást. Aki átélt magánéletében egy költözködést, igyekszik hamar elfelejteni e zilált napokat Hát még milyen nehezen veszi a sátorfáját egy zeneiskola! A 2,5-3 mázsás pianínó alatt bizony nyögtek a legmarko6abb szállító- munkások is. Mindenesetre .ezt is átvészelték, s 1990. szeptember 10-ével itt kezdték az új tanévet a mezőkovácsházi ifjú muzsikusok. — Ez a tágas, világos épület végre méltó környezet egy művészetet oktató intézménynek. A nagytermet is megkaptuk, melyen csak a házasságkötések idején kell osztoznunk. Szóval igazán elégedettek lehetünk ... Azok is. Bár gondjuk azóta is akad nem egy. És itt nem csak azokra az „apróságokra” gondolunk, hogy (talán az épület évekig tartó üresen állása okán) a fűtési idény kezdete óta pattogva A kis Ujj Jolánt már harmadik éve tanítja Molnárné zongorázni Fotó: Gál Edit bontogatják tapétaruhájukat a falak, s hogy nem zárnak megfelelően az ajtók, ablakok ... — A költségek magasak, s félő, hogy a második félévben gondunk lesz a fűtéssel, s a világítással. Iskolapárti képviselő-testületünk van, úgyhogy bízok benne, ha február 25-i ülésükön elmondom problémáinkat, segítenek rajtunk. Másutt — legyen az TIT- előadás, szabás-varrás tanfolyam vagy továbbképzés — a költségek egy részét (vagy az egészet?) a hallgatóságra terhelik. A zeneiskolában azonban — e téren legalábbis — megállt az idő __ — Rendeletileg szabályozott tandíjunk van, mely fél évre 100-150 forint. Már a szülők mondják, hogy akár havonta fizetnék ezt az ösz- szeget, ha lehetne. És lenne helye ennek a pénznek, hiszen az árak másutt mindenütt rohamosan emelkednek. Hogy csak egy példát mondjak, 1985-ben egy pianínó kb. 30 ezer forintba, most 75 ezer forintba kerül. Szerencsére ez évtől hangszerhasználati díjat szedhetünk, ám ez éppen arra elég, hogy havonta kicseréljük a klarinét- nádat (darabja 70 forint), vagy pótoljuk a hegedű húrját (darabja 100 forint), vagy félévenként hangoljuk a zongorákat (esetenként 1500 forint). .. Ha már a hangszereknél, s az intézmény múltjánál tartunk: nagy vívmánynak tartja az igazgatónő, hogy ez évtől nincs kölcsönhangsze- rük. Igen. Mert korábban a hegedűt Tótkomlósról, a trombitát Battonyáról kapták, de kölcsönöztek hangszert Orosházáról is. Hangszer van tehát, s van hozzá pedagógus is. Legalábbis Molnárné bízik abban, hogy hamarosan ez a kérdés is rendeződik. — öt főállású és két fél műszakos kollégával dolgozunk együtt. Ha ez utóbbiakat szeptembertől sikerül főállásúvá tenni, azt hiszem, egy időre lezárhatjuk a fejlesztést. És ha a béreket is sikerülne rendezni... — csak mosolyog, aztán némi szünet után így folytatja: — Az intézmény indulásakor nem volt végzett ember iskolánkban. A kezdő kollégák alacsony bért kaptak, s kicsinek kicsi a soros béremelkedése. Év végén többen megszerzik a diplomájukat, ezzel együtt az átlagbér most, béremelés előtt — ki merjem mondani? — 8200 forint. . Ne higgye a kedves olvasó, hogy mindez panaszképpen zúdul ránk. Egyszerűen csak válaszol az ifjú igazgatónő, mert kérdezem. És szemmel láthatóan szívesebben beszél terveikről, s arról; szeretné, ha az iskola kisugárzó ereje minél hamarabb érezhető lenne a településen. — A gyerekekkel Budapestre kirándulunk, hogy zenei élményt szerezhessenek. Szüleiket, s a lakosságot pedig hangversenyeinkre hívjuk meg... Hadd lássák, mire ment a gyérek tanulmányai során. És látják. Már két koncertet rendeztek karácsony tájékán. Egyet a kicsiknek — vannak jócskán, hála az idén beindult zeneóvodának —, egyet a nagyoknak. Ha minden igaz, a jövőben kamarahangversenyek is lesznek meghívott művészekkel. S ha egyszer volt mezőkovácsházi tanítvány lépne így dobogóra?... Igen, mindez még ábránd, ez írás szerzőjének (s talán az itt dolgozók) ábrándja. Mégis leírta e riport végén, mert e beszélgetés végeztével joggal bízik abban, hogy valósággá válik a képzelet játéka. Nagy Ágnes Töltsön egy estét Csepregi Évával február 16-án, ma este, Békéscsabán, a Bella Itáliában Minden kedves vendégünket szeretettel várunk! Pártszékházból (a muzsika) szentély(e)
