Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
„Elszánt vagyok ez ügyben...” \ Havonta megjelenő (értelmiségi?) lap Orosházán „Engedtessék meg az embernek a döntés” — mondja Majla Sándor erdélyi költő Fotö: Gát Edit Székely költő a XXI. század előtt „Mindezekért és mindezek ellenére, maradok” Majla Sándor székelyud-. varhelyi költő az egyik este a békéscsabai nemzetiségi klubház vendége volt. A megyei művelődési 'központ meghívója felolvasóestre invitált, de a találkozóból beszélgetés is lett: költészetről, sajtóról, politikáról, életről. „Van igen és van nem. Nincs nemigen. A szó kitörni vágyik és még szent a kéz is, de ettől nem lesz se szebb, se csúnyább a XXI. század. Mindezekért és mindezek ellenére, maradok." E hitvallással kezdte Majla Sándor a bemutatkozást. — Ezt otthonról mondom és otthon — jegyezte meg a 30 éves fiatalember, aki Korondon született, jelenleg Székelyudvarhelyen él. Elmondta, a Vidék számos művészembert szült és engedett útnak, festőket, költőket, prózaírókat. — Én vagyok köztük a legfiatalabb és próbálok élni — mondta magáról. Tizenhat éve6 korában jelent meg első verse. Prózaírással is foglalkozik. Főszerkesztője az Ablak című lapnak, amely a nemzeti kisebbségek magyar nyelvű folyóirata. Eddig két számát sikerült közreadni, 1990-ben. A számtalan hallgatói kérdés után elöljáróban mi is a lapról kérdeztük.----A hazai magyar irodalom terjesztése mellett a különböző országokban élő nemzetiségek és kisebbségi csoportok bemutatását vállaljuk — mondta Majla Sándor. — Tesszük ezt azért, mert hiszünk az egymást megértésének eredményében, abban, hogy a kis népek kultúrájának felmutatása egyik lehetséges eszköze és letéteménye annak, hogy e népek szellemisége előtt ne a kilátástalanság és a semmi tátongjon. És tesszük azért, hogy egyetlen nép se k ényszeríttessék az igazság és szépség aktájának kerítésén kívülre. A lap első számában a litván, a másodikban a kárpátaljai magyar irodalmat mutattuk be. Már összeállt a vajdasági és a kanadai magyar anyag. E szerzőket a romániai szlovákok, majd a felvidéki és ausztriai magyarok követik. — Elmondta, ugrásszerűen megszaporodott az erdélyi magyar szépírók publici- tási lehetősége. Átalakultak a régi lapok és újak jöttek létre. Miből? — Valóban, manapság már annyi a lap, hogy íráshiányban is szenvednek. De nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy némely orgánum közli azokat a szerzőket is, akik képesek voltak hajdan dicsőítő versek megírására. Ezt nem lenne szabad megtenniük! A bűnö6 előéletű művésznek pedig hallgatnia kellene, legalábbis egy darabig. A szerkesztés szabadságának ma senki nem szab korlátokat. Szabotálások persze előfordulnak, például, hogy egyes számok késve, vagy egyáltalán nem érkeznek meg az olvasóhoz. És végül szabotálásnak érzem az állami támogatás hiányát, miközben a nyomda, és papírárak egyre emelkednek. Romániában kialakulóban van az alapítványrendszer. A legtekintélyesebb az itthoni és külföldi péneekből működő Kriterion-alapítvány. Ennek köszönhető az Ablak léte is. — Számtalan magyar értelmiségi elhagyta Romániát. Majla Sándor maradt. Mit gondol a menekülésről és a megmaradásról? — Engedtessék meg az embernek a döntés. Én elfogadom ezt is, azt is, bár az elmenőkíkel nem értek teljesen egyet. Néhányukban főként azt kifogásolom, hogy visszajővén megpróbálnak kioktatni miniket, ottmara- dottakat. Kívülről bizonygatják, nem kell székelyked- nd. Ne tegyék, ha ők már nem bírták ki! — Krisztusi sors a honmaradottaké? — A költővel már nem történik meg, hogy bújtatva kell kifejezzen. A korábbi időket még szerencsének is érzem, mert hiszem, minél többet .pofozzák az embert, annál erősebb lesz. Ez nem az az elmélet, hogy odatartom a másik arcomat is, üssék meg! Ügy gondolom, nem az üllő törik el, bár őt verik, hanem a kalapács. Az üllő az erősebb. Nem krisztusi, népkrisztusi sors az otthon maradóké. Egyszerűen lélekbeli és mindennapi kézfogás. Nem tartom tragikusnak, ha egyszer, mondjuk ötszáz év múlva, már nem élnek összetartó magyarok errefelé, hiszen a történelemben nagy társadalmak buktak meg. Most azonban a megmaradás nekünk természetesen fájó kérdés. Én elvégezni akarom, amit kigondoltam: az egyik a lap, a másik az írás. — A Kriterionnál tavaly jelent meg első verseskötete A szavak pírja címmel. Most prózai kötetre készül. Melyik műfaj a fontosabb? — Majd eldől __A vers eskötet címlapján olvasható hitvallásomat tartom: „Van igen és van nem. Nincs nemigen. A szó kitörni vágyi k és még szent a kéz is, de ettől nem lesz se szebb, se csúnyább a XXI. század. Mindezekért és mindezek ellenére maradok.” Megtörténhet persze, hogy külső hatásra kigyilkolódik belőlem. Akkor hallani se akarnék többet Európáról, civilizációról. Ha rájövök, hogy nincs értelme lépni a közös jövőért... Egyelőre hiszek a sok apró lépésben. Szőke Margit Orosháza mindig szeretett újságot olvasni. A harmincas-negyvenes években megélt itt két napilap és egy hetilap is, több időszaki; havonta, negyedévenként megjelenő. Sokáig tartotta magát a megyei lap mutációja és nem biztos, hogy törvényszerű, netán szükségszerű volt a megszüntetése. Orosháza tehát újságolvasó város, nem is meglepő tehát, ha a több éve megjelenő Napló mellett bekopogtat egy újabb az olvasókhoz: „a hónap". így, kis kezdőbetűvel, divatosan, A lapot Fülöp Béla, az orosházi gimnázium igazgatója indította és adja ki a Táncsics Mihály Diák-Pedagógus Egyesület támogatásával. Látszik a próbaszámból és az első „igaziból”, a januáriból, hogy nem kíván semmiféle napilap, sőt, hetilap konkurense sem lenni: tisztán vonultatja fel egy havonta megjelenő, ahogy jegyzik: „közösségi’ ’láp ismérveit. — Hogyan jött a gondolat arra, hogy lapot kellene indítani Orosházán? Havilapot, melynek ae adott sajtó- környezetben létjogosultsága van. — Nem újkeletű a gondolat. Kolozsváron, az egyetemen Balogh Edgár növendéke is voltam, aki publicisztikát tanított. Amikor Orosházára kerültem, rövid ideig külső munkatársa voltam az orosházi mutációnak. Az újságírástól sohasem szabadulhattam, nem is akartam. A helyi Napló hetilap, a mi lapunk, ,a hónap" havi. Célja és szándéka: összefogni az Orosházán és környékén létező ' szellemiséget, egy új, modem „éléskultúra” kialakításához szeretnénk segítséget nyújtani. Persze információkkal is szolgálunk, A levelet, melynek alapján a fenti bevezető született, Tótkomlóson írták. Huszonhat „nagyddák” azért választotta ezt a módszert, mert úgy látták, kérésük süket fülekre talál, bajukra nincs helyben orvosság. A történet röviden a következő: a művelődési központ Intenzív nyelvtanfolyamot szervezett, amelyre valószínűleg nagyobb volt az érdeklődés. mint amire számíthattak. Annál mindenesetre nagyobb létszám jött össze, mint ami a nyelvtanulásihoz célszerű lenne. A népszerű szolgáltatásért fizettek a hallgatók, s úgy gondolták, a pénzükért megfelelő portékát is akarnak. Kérték tehát, hogy a 28 tagú csoportot két kisebbre bontsák, vagy legalább heti plusz egy órát kapjanak gyakorlásra, ami ugye nyelvtanuláshoz nem árt. Mivel a művelődési köz- 1 pont egyik kérésnek sem tett | eleget, ráadásul állítólag vá- I laszainak hangnemét sem J válogatta meg különöseb- j ben, joggal vagy anélkül, de másrészt közreadni minden életre való ötletet, mellyel1 a várost és önkormányzatát segíthetjük. Meggyőződésem, hogy Orosháza csak úgy tud igazán megváltozni, ha szellemiségében, kulturáltságában is európaivá fesz. Ehhez szükség van egy olyan információs csatornára, amely mindezeket eljuttatja az emberekhez. — Meg tudnak ezzel élni? — A decemberi próbaszám igazolja: ezt a fajta lapstruktúrát is igénylik az emberek. Nem mindenki, természetesen, elsősorban azok, akik a szellemi élettel .foglalkoznak, vagy vonzódásuk van ahhoz. íme a lap „rovatai”: közélet, oktatás, család, üzlet-vállalkozás, kultúrál a hónap portréja, ahol élünk. A többit az olvasó elképzelheti ezekhez. Színvonalas újságírói munkát szeretnénk nyújtani. — Nyilván, nem egyedül írja a lapot? Vannak segítői? elindultak a találgatásak, a vádaskodások, a gyanúsít- gatások. Ami aligha tesz jót az óráik hangulatának, a tótkomlósi légkörnek. Elgondolkodtató, hogy az érintettek között többen pedagógusok, nem éppen nagyvárosról van szó, és mégis úgy tűnik: képtelenek megegyezni. Túlfeszítve, agyonterhelve fokozódik érzékenységünk, ingerlékenységünk, de hát ez alól kevesen érezhetik magukat kivételnek. Azt meg egyébként sem szeretjük, ha nem tekintenek bennünket felnőtt partnernak, ha kioktatnak. lekezelnek, mert ezek az elavult és méltatlan módszerek szomorú időkre emlékeztetnek bennünket. Bizony súlyos kijelentések azok, ha egy intézményt azzal vádolnak, hogy oda „még nem ér,t el az új idők szele, stílusa”, hogy nem veszik észre: „a talpon maradáshoz szemléletváltásra van szükség”, illetve, hogy „nem elég ma már a közönséget becsalo— Nyolc-tíz képzett tóll- forgató már jelentkezett és dolgozik is. A szerkesztő- bizottság megalakítását most készítjük elő. — Végül is úgy tűnik, értelmiséghez szóló lapot kíván szerkeszteni. Így van? — Mondhatnánk így is, de azért jóval több ennél. Mindazokhoz szólunk és mindazoknak teret adunk, akik szellemi tőkével rendelkeznek, és itt, Orosházán szeretnék jó gondolataikat megvalósítani. — A lap kisalakú és 12 oldalas. Gondolom, ilyen formátumra van nyomda Orosházán. — Igen, de különben is, havilapnak megfelelő ez a nagyság. A 12 oldalt viszont szeretnénk 18-ra fejleszteni, egyelőre változatlan áron. — Most mennyibe kerül a lap? — Tizenkilenc forint 10 fiiérbe. Havilapnak nem hiszem, hogy drága. — A próbaszám sikere még nem minden. Kell pár hónap, hogy kiderüljön: elfogadják-e az olvasók „a hó- nap”-ot. •— Ez a nagy tét, és erre várni kell. Érzelmileg is szeretnénk közel kerülni az olvasókhoz. Olyan írásokat közreadni, amelyek kikapcsolódásnak jók, ugyanakkor a legmaibb problémákat feszegetik. Arról, hogyan élhetünk a nehézségek közepette is emberül. — Hogy tud egyszerre iskolaigazgató és főszerkesztő is lenni? — Ügy, hogy az iskolában dolgozom reggel fél 8-tól délután 6-ig otthon olvasok, szerkesztek, és rááldozom a pihenőnapokat, a hétvégét is. Elszánt vagyok ez ügyben. S. E. gatni, hanem meg is kell tartani”. Csalódottak, akik felnőtt fejjel és munka mellett belevágtak a tanulásba, és kifizettek érte x összeget. Azt mondják: „megvágták és becsapták” őket, elv,égre nem lehet eredményes az a tanfolyam, ahol egy alkalommal maximum két perc juthat csak a hallgatóra. A szándék és a vállalkozókedv elismerésre méltó, és szomorú, ha valaki alapfokon feladja, mert a további tanulástól, a tanfolyam folytatásától elmegy a kedve. S egyáltalán: milyen kedvvel indul a diák az órára, ha ennyi tisztázatlan kérdés foglalkoztatja? Nem bűn, sőt, kifejezetten kötelező manapság kezdeményezni, próbálkozni, olyan szolgáltatásokat nyújtani, amilyenekkel a művelődési ház korábban nem foglalkozott. Abban sincs semmi kivetnivaló, hogy a ház hasznot akar magának is, elvégre anélkül nem maradhat fenn, lehúzhatja a rolót. De vajon törvényszerű-e az, hogy a szervezőknek a lemorzsolódást vagy a lázadást be kell kalkulálni? Kiadás és bevétel, költség és nyereség összefüggéseibe ne avatkozzon bele a hozzá nem értő! A gazdaságosság kiszámításához nyilván bonyolult tételek szükségesek. ahogyan a nyelvtanulás eredményességénél is elég sok tényező játszik szerepet. És akkor még nem beszéltünk olyan apróságokról, mint az emberi hang, a kölcsönös megértés, vagy a közhangulat a községben ... Niedzielsky Katalin Névtelen nyílt levél flnonimnak Tegnap — mert írójának „családja és állása van" — névtelen levél érkezett szerkesztőségünkbe, Papp Agnes újságíró nevére. Mivel a megszólítás imigyen íródott: „Tisztelt újságírónál", könnyen kitalálták: Papp János kollégám nem lehet a címzett (már csak a két „p" miatt sem). Agnes viszont csak én vagyok (még, ha Nagy is), szóval hozzám került a levél. Igen ám, de a fejtörés ezzel még keránt- sesm ért véget. A több mint kétoldalas írás — mely egyébként valóban izgalmas dolgokat feszeget egy kis falu életéről — egyetlen bekezdésében sem szerepelt, hogy az én levélíróm hol adta postára levelét. Ráadásul a bélyegzőből is csak annyit lehetett kisilabizálni, hogy a település neve „os”-sal végződik. Nem adom fel! Elő a telefonkönyvet! Gádoros, Kardos, Tarhos — te jó Isten! — Újkígyós, Dombiratos... Telefonok. Az egyetlen konkrétu\nra támaszko- dok: 11-én nyilvános testületi ülést tartanak. (Hogy hány órakor, ez is rejtély.) Mire megtudom, hogy Dombiratosról van szó és kora délután tartják a rendezvényt, már késő... Kedves névtelen barát(nöm)om! Mint megtudtam, februárban falugyűlést tartanak önöknél. Kérem,, akkor időben értesítsen, ha lehet, inkognitójából ezúttal legalább annyit fedjen fel, hol él? Elvégre demokráciában élünk. Vagy nem? Egy újságíró (mert nekem Is családom ás — még — állásom van) Tótkomlósi történet — tanulságokkal Adják fel alapfokon ? Elég gyakran előfordult az elmúlt hónapokban is, hogy olvasóink — tanácsalanságukban vagy kétségbeesésükben — a nyilvánossághoz fordultak segítségért. Hiba lenne az ilyen levelek fölött szemet hunyni, jelentőségüket alábecsülni és a történtekből nem tanulni. Legalább ekkora hiba lenne természetesen, ha a nyilvánosság szerepét, lehetőségeit túlértékelnénk, ha azt hinnénk, hogy a sajtó azért van, hogy kész és megcáfolhatatlan válaszokat adjon, igazságot osszon, problémákat megoldjon. Ami viszont az elgondolkodtatást, a kiút keresését és a tanulságokat illeti, talán tehetünk valamit
