Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-05 / 4. szám
1991. január 5„ szombat NÉPÚJSÁG Nehéz helyzetben is bizakodva Színházunk múltjának néhány mozzanata, jelenének tisztázatlansága és jövőjének sokféle lehetősége Tháliánaik ez a szentélye a XX. század végi Magyar- ország peremvidékén található. (Mondhatnánk úgy is, hogy keleti felében, de ez leegyszerűsítené és kissé elkenné a dolgok egyik lényegi, befolyásoló összetevőjét, a környezetet.) Jellemző még rá, hogy társainál kevesebb pénzt juttatnak neki fenntartói (maguk sem gazdagok), nézőtere pedig ugyancsak kisebb a többi teátrum nézőterénél. A kérdés természetesen az, mi lesz vele ezután? Csányi Tibor, a Békés megyei Jókai Színház gazdasági igazgatója erre így válaszolt: — Manapság szinte minden ember kilátástalannak látja a jövőt Nehézségeink persze nekünk is vannak, de én most — természetemtől eltérően — optimistán közelítem meg a dolgot. Ügy hiszem, hogy a színház ebben az évadban és ezután is talpon fog maradni, talpon kell maradnia. Mire alapozzuk ezt a bizakodást? Egy példa: felmértük a helyzetet, megpróbálunk kissé előretekinteni. További áremelések várhatóak, ezért néhány anyagot nagyobbmeny- ny ifiégben szereztünk be. (Fa- és vaskellékeket, izzókészleteket.) — Miből fordíthattak erre pénzt? — Az elmúlt évben 48 millió forint volt a költség- vetésünk, ebből 10 millió felújításra ment A fennmaradó 38 millióból 5 millió saját bevétel. Marad tehát 33. Ebből 21 a béralap. A többiből kell fenntartani és működtetni az intézményt A megyei tanács finanszírozásán túl tavaly 11 milliót kaptunk a központi költségvetésből is. — Korábban meghatározták a pénz felhasználásának módját? — Három éve szabadgazdálkodás van, tetszőlegesen használhatjuk- fel a bért és a dologi kiadásokra szánt összeget. A pártállam idején, ha túlköltekeztünk — bár ez velünk az én igazgatóságom alatt nem fordult elő — részesülhettünk pót- támogatásban. A hetedik ötéves tervben sikerült azt is kiharcolnunk, hogy a „színháznak más színházaktól való elmaradása miatt” öt év alatt ötmillió forinttal emeljék meg a költségvetését. Hármat meg is kaptunk belőle. Ez a rendszer azonban nem ösztönzött arra, hogy saját bevételi forrásainkat kihasználjuk, az önálló gazdálkodás felé tegyünk lépéseket. A rendszerváltás kapcsán — miután folyamatosan inflálódik a pénz is — sóik mindent ki kellett találni. A banki hitelműveletek, a kölcsönzések, a reklámszponzor-szervezés útján jelentős összeghez jutottunk. Saját bevételünk közel 20 százalékát szerezzük be ilyen módon. Meg kell mondjam azonban, ez nem jelenti egy intézmény stabilitását. Ezt csak a megyei, városi önkormányzati finanszírozás oldhatja meg. Szükséges a támogatás, most különösen azért, hogy be tudjuk fejezni a rekonstrukciót. Jelenlegi helyzetünkben azonban még azt sem tudjuk, hogy a megyéhez tartozunk-e továbbra is, vagy a városhoz kerülünk. — Melyik lenne jobb? — Ügy tudom, a város igényt tart ránk, s ez természetes törekvés, de rengeteg intézménye van, melyek fenntartása elég sokba kerül. A megye, mellett szól, hogy előadásaink több mint fele vidéken zajlik. A közép- iskolás közönség egy része ugyancsak vidéki. Én mindenesetre nem tudom innen megítélni, melyik lenne a jobb, az illetékesek is tanakodnak ezen, s reméljük, a közeljövőben eldől a kérdés. A hovatartozáson túl jó volna mást is tudni: erre a naptári évre — azaz az évad második felére — még ntncs költségvetésünk. Készen van a műsortervünk, azt is tudjuk, hogy a normatív finanszírozás révén a színház a nézőszám után kap — legjobb információim szerint — négyszázötven forintot. Mi körülbelül százezer nézőre tervezhetünk... — A nézőtér kicsi, hogyan lehet növelni a nézőszámot? — Jó előadást kell csinálni, több előadást kell tartani. illetve új rétegeket kell behozni a színházba! Szeptemberben, amikor még a próbák folynak, óvodásoknak állítunk színpadra egy műsort. Tervezünk bemutatókat a középiskolát végzett korosztálynak is. Meg kell említenem a Gyermekszínházi Alapítványunkat, amelyhez már néhány intézmény csatlakozott. Békéscsaba a gyermékszínházi produkciókban mindig is az elsők között volt. — Bizonyára financiális nehézségek játszanak közre abban, hogy ebben az évadban nincs olyan stúdió-előadás, mint tavaly volt a Jézus Krisztus születése. — Régebben jellemző volt, hogy egy-egy ilyen jellegű darabot bemutattunk. Ez általában szűk közönségrétegnek, illetve kritikusoknak, újságíróknak vonzó program, akik egy-egy kuriózumra szívesen leutaznak Békéscsabára is. Ilyen vállalkozásunk volt például a Csirke- fej. A Jézus Krisztus születése már nem jöhetett volna létre, ha a televízió anyagilag nem segít. Egy-egy ilyen kamara-előadást alkalmanként hatvanan-százan néznek meg, kiállítási költsége népi kisebb, mint egy nagy- színházi bemutatóé. Ezt az idén már nem tudjuk felvállalni, próbálkozunk azonban „félmagán-vállalkozás- sal”. Ez azt jelenti, hogy a meglévő díszlet-, jelmezkészletből állítjuk ki a darabot Ilyen az idei repertoárból a Pinokkió. A rendező százezer forintot kapott rá. A megtakarításból ki lehet hozni egy másik mesét. Van más előnyünk is. Olyan szakembergárda áll rendelkezésünkre, akik nagyon jók. Nálunk a díszlet- és jelmezköltségvetés egy darabra kétszázötven-háromszázezer forint. Más színházaknál ez másfél-kétszeres. S látványban nem jelent különbséget. A szegénység az, ami valahol rákényszeríti az embert a jobb, az olcsóbb, a gazdaságosabb megoldásra. — Vendégművész sem sok szerepel itt... — Azért volt néhány, például: Sivók Irén, Radó Denise. A nagyszerű halál című darabban négy vendég is volt Mi azért inkább tervezőket, rendezőket hívunk meg. Színészre valóban nem nagyon ítélik. — Azt még nem tudják, kitől és mikor kapják meg, de mennyi lesz az idei, várható támogatás? Több vagy kevesebb, mint tavaly? — Abszolút számokban lehet, hogy tqbb, de vásárló- értékét nézve mindenképpen kevesebb. A színház nagyon bérigényes, a műszaki, dologi kiadások árváltozásai is azonnal érezhetők nálunk. Vannak terveink. Szeretnénk -például a színházon 'belül egy kft-t üzemeltetni. Vagy például egy másik: a központi számfejtést az il- letméhyhivatal végzi, s ezért ez után fizetni kell. Ezt az összeget saját számítógépes adatfeldolgozással szeretnénk megtakarítani. — Néhány héttel ezelőtt volt a televízióban egy műsor, ahol Bodrogi Gyula kifejtette a vállalkozói színházzal kapcsolatos elképzeléseit. Vele ellentétben Herényi Imre féltette ettől a tranzakciótól a többi színház támogatását. Ha a Vidám Színpad három évre előre megkapja a neki szánt ösz- szeget, honnan lesz pénzük a többieknek? — Gálfi Lászlóval, a direktorral együtt néztük ezt az adást. Ez esetben nem értettünk egyet Kerényivel. Hozzánk közelebb állónak érzem a Bodrogi-féle vállalkozói színházat. Három évre előre kiadott támogatással, ha nem is csodákat, de nagyon jó dolgokat lehetne véghezvinni. Sok fantáziát látnék benne. — Nem tolódnának el az előadások a kommersz felé? — Mondok egy példát! A Kaikukkfészek most telt házas produkció. Kiállítási költsége kevesebb, mint egy mindig sikeres operettnek, ahol drágábbak a ruhák, nincs önálló zenekar, s ezért vendégzenészeket kell szerződtetni. Vagyis a Kakukk- fészekre kevésbé fizetünk rá. Nem mindig a könnyű ■műfaj a sikeres, nem félek, hogy a vállalkozói színházban csupa ilyen bemutató lenne. — Foglalkoztak már komolyabban is ezzel a tervvel? — Igazából még nincs napirenden. Mindenesetre jó ötletnek tartjuk... Kiss Katalin Fél lityi igazság Volt nekem egy főszerkesztőm (több is, de nem mind- , egyik volt főszerkesztő, csak kinevezték), aki azt mondta kezdő skribler koromban: Te, titán, ugorj át ide az Alföldbe fél lityiért. Vezércikket kell írnom! Ugrottam, hoztam és a Nagyváradról menekedctt B. J. főszerkesztő úr írt. Ahogy mondani szokás az olvasásra, de mondhatom az írásra is, mint a vízfolyás, de még pontosabban: mint a borfolyás. Mire elfogyott a fél lityi, letette a pontot a vezércikk végén. Mindig jó vezért írt! Egy lityi csak akkor kellett hozzá. ha nem volt megfelelően (lélekben) felkészülve, vagy túlságosan is rázós volt a téma, netán a túl magabiztos, konkurens, sokpárti lapot kellett megriposztoznia. Ha jól ült a visszavágás, a konkurens újságírók is gratuláltak neki, és elvitorláztak békés egyetértésben a közeli talponállóba, amit „topogónak” hívtak, meginni a kora délutánra rendelt nagyfröccsöt, ritkán fröccsöket. Mert ilyen alkalom csak különösen jól mutató sajtópárbajok után vagy szünetében volt etikus. Szerettük egymást, ennyi az egész. Közöttük én, a kezdő skribler, mint fegyverhordozó bámultam a nagymenőket, legfőképpen B. J. bátyámat, a főszerkesztőmet, aki egyedül felelős azért, hogy a szakma virányait választottam. Egyszóval, jól megvoltunk ml, újságírók egymással, sőt. A nagy, közös, éjszakai biliárdpartik is sokat mesélhettek volna erről, meg Bökönyi, a helyi nyomozók főelsője, a ki tudja hová lett vidám fickó, aki egyik újságot sem részesítette előnyben, a libalopás vagy betörés hirel közös jótéteménynek számítottak. Ha valaki hamarabb érkezett, köteles volt (Böki utasítására) átadni azt a másik lapnak is. Persze, mi sem gondoltuk másként. Kifelé azért dúlt a harc, befelé pedig a kollegiális sze- - retet és tisztelet. Az első megrendülést később az okozta, amikor négy főnyi szerkesztőségünk egyik tagját, K. J.-t bilincsbe verve vitték ki az állomásra a városon keresztül, gyalog. Senki nem tudta miért, talán még Bökönyi sem. Teljes sötétség vette körül az ügyet, de a felhőtlen kollegalitás már rosszul érezte magát. Majd elfelejtettem: 1949-et mutatott a naptár akkoriban. Hogy miféle okból hoztam elő ezt az idillikus kezdetű időt? A nagy csatákat és a nagy, közös biliárdpartikat? Mert manapság valahogy egészen másképp van, mint volt három négy évig akkor, negyvennégy után. Persze, más a világ, mások a körülmények, minden egészen más. Mostan a baráti gesztus mögött is rafinériát vélünk, mert volt és van ilyen. Mostan a hittel kimondott (leírt) szó mögött is hazugságot,, netán „csúsztatást” érzünk, mert sok horgász halászik itt a zavarosban, önmaga hasznára. Mostan a népben gondolkozókra egyhamar rásütik: hogy jönnek ehhez? Innen aztán már nincs messze az ijedelem sem: mi tört el bennünk? Mi változott? Mitől lettünk mi, egykor bohém, de igazat vállaló és szerető skriblerek a szó mesteremberei csak?! Védekezve támadó, támadva védekező szóbűvészek? Persze, az vegye fel ezt a szmokingot, akinek varrták. Mert nem lenne érdemes újságot írni, ha nem lenne soksok kivétel, olyan, aki hiszi: ha jókedvűen (jobb kedvűén!) vívjuk harcainkat az ember javára (erre B. J. fő- szerkesztő úr bizonyára azt mondaná: sült poén) sikeresebb lenne, és főleg köz-hasznú, köz-kedveit, köz-irányú és köz-ös. Lehetne-e így? Drága, öreg, igazi és egyetlen főszerkesztőm: te mit mondanál, ha itt lennél még? Lehet, hogy elküldenél egy fél lityiért az Alföldbe. Egy fél Htyi igazságért. Igaz, tisztelettel?! Sass Ervin RÉGÉSZKEDÖ POLGÁRMESTER. A Heves megyei Nagykökényes község 6000 év óta lakott település. Az évezredek során különböző kultúrák épültek egymásra a Csörszárka erődvonal mentén. Az elmúlt időszakban a mezőgazdasági munkák során sok értékes lelet került a felszínre. Török László iskolai igazgató, a helyi polgármester, irányításával a diákok összegyűjtötték az egykori kőszerszámokat, cserépedénydarabokat, fegyvereket. A rekonstruálás, az időmeghatározás és a restaurálás után az iskolában állították ki a kora neolit kortól a középkorig terjedő leleteket, így azok az iskolai tananyagoknál is jól felhasználhatók MTI-fotó: H. szabó Sándor 1990. február 2. Hamlet-bemutató. Drága, de sikeres volt. Lesz-e ilyen jövőre?
