Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-23 / 19. szám

1991. január 23., szerda

Békésben is: Mozart-év

(Folytatás az í. oldalról)

nyével kerestük fel a megye zeneiskoláit, megnyugodva tapasztalhattuk az igazgatók elbeszéléseiből; mindenütt lesz valami, ami a Mozart- évhez kapcsolódik. Holló László például elmondta, hogy Battonyán március közepén tartják hagyományos hangversenyüket. A műsorválasztásban természetesen méltó hangsúlyt kapnak a zeneszerző művei. A rendezvényen nemcsak a zeneiskola növendékei, de a helyi Mikes Kelemen Gimnázium énekkara is fellép. Növendékhangversenyen ünnepelnek a szarvasiak is. Dr. Debreczeniné Bakos Erzsébet tavaszra tervezi a, bemutatkozást. Tartanának nagyobb szabású koncertet is, de mint mondta: „kis iskola" az övék, nem futja a pénzből. Csak egy neves művész útiköltsége, tiszteletdija közel tízezer forint, és a teremdíj még ennél is több. Marad hát a növendékhangverseny, s természetesen részt vesznek a megyei versenyeken is.

A gyulai zeneiskola életében lesz talán legemlékezetesebb ez a Mozart-év. Marton György, az iskola igazgatója azt a március 15-i hangversenyt említi elsőként, melyet az Erkel Társaság szervez, s melyen a zeneművek hetven százalékát Mozart kimeríthetetlen művészetéből válogatták. A

koncertnek ezen túl még két érdekessége lesz: az egyik, hogy a Magyar Rádió is felvételt készít róla, a másik, hogy e rendezvénnyel avatják felújított hangverseny- termüket. A teljes rekonstrukció (három évtizede a termet nem újították fel), másfél millió forintba került. Mindezen túl, december 10-én egy tanári hangverseny keretében tartanak Mozart-estet.

A békési komolyzene-kedvelők sem maradnak program • híján, sőt. Február 2- án — mint Fejes Antal, a zeneiskola igazgatója elmondta — a Nemzeti Filharmóniával karöltve rendeznek ünnepi Mozart-estet, melyen rangos művészek, a brüsszeli királyi konzervatórium professzorai lépnek fel. A békésiek az ifjú zenebarátok magyarországi klubhálózatának tagjai. Tavaszi rendezvényükre a zeneiskolásokat és a zenekedvelő középiskolásokat is elvárják. A program közös zenehallgatás, melyet műsor- ismertetéssel, vetélkedővel színesítenek. A tanárok bemutatkozása sem marad el, ők május végén lépnek közönség elé. Megtudtuk, sok helyen szerettek volna még gazdagabb, színvonalasabb programokat szervezni, ám mint a békési intézmény igazgatója is említette: „Azzal tudunk főzni, amink

Ha akarom, pénz is kerül

Repülőgépeket vásárolt egy kisszövetkezet

Három darab L 410-es típusú utasszállító repülőgépet vásárolt Csehszlovákiából az Uniker Kereskedelmi Vállalkozó és Fejlesztő Kisszövetkezet. Az első két gép pénteken landolt a Ferihegyi repülőtéren, s ez alkalomból sajtótájékoztatón számoltak be az üzlet részleteiről.

Mint az Uniker Kisszövetkezet képviselője elmondta: a Metrimpex és a cseh Omni pol külkereskedelmi vállalatok közreműködésével 4 millió rubeles bartellkonst- rukció keretében jutottak hozzá a repülőgépekhez, ami a cég vezetői szerint nagyon előnyös ár, hiszen a korszerű, robotpilótával is felszerelt gépek 1991-es piaci értéke eléri a darabonkénti 1,7 millió dollárt.

Két repülőgépet az Uniker a rövidesen létrehozandó Hungarian Air Holding keretében szeretne üzemeltetni, míg a harmadik gépet

már el is adták az LRI-nek (Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság). A holding a tervek szerint 200 millió forintos alaptőkével indul, saz Uniker és a Metrimpex mellett — egyelőre meg nem nevezett — bankok és biztosító társaságok lesznek a résztvevői. A kisszövetkezet arra számít rugalmas stratégiával jelentős részt vállalhatnak a magyarországi légiszállításban, a bel- és külföldi légiturizmusban. Az L 410-es gépek mindezeknek a céloknak kiválóan megfelelnek, hiszen 17 személyt, maximum 1500 kilométeres távolságra képesek szállítani, s a gép emellett két óra alatt teherszállítóvá is átalakítható.

Az 1984-ben megalakult Uniker Kisszövetkezetnek a légiszállítási tevékenység csupán az egyik profilja, hiszen eddig alapvetően számítás- és ügyviteltechnikával foglalkoztak.

Hét „kelekótya” a paraván mögött

Műsoron Nyiff-Nyaff és a Brekkenős

A békéscsabai József Atti- la-lakótelepi Általános Iskola könyvtárában halk zsivaj fogad. Tokodi Erzsébet könyvtáros alig látszik ki a gyerekgyűrűből.

— Szünetekben szoktak kölcsönözni, és ilyenkor mindig ez van! — mondja szabadkozva, miután elfogytak a kis „ügyfelek”. Erzsiké azonban nemcsak könyvtáros, hanem bábszakkörveze- tő is, s hogy szíve-lelke ez a munka, arról már az első pillanatokban meggyőződhettünk.

— Hat éve jöttem Ide dolgozni, és öt, hogy megalakítottuk a szakkört. — mondja. — Kezdetben nem volt nevünk, később aztán felvettük a „Kelekótyát”. Bevallom. ez az én ötletem volt. A szakkörben ugyanis évenként kicserélődik vagy felfrissül a tagság, de a vidámság, a gyerekes kelekó- tyaság állandó marad.

Erzsiké szívesen mesél a sikerekről is. öt éve nem múlt el május elseje, hogy ne léptek volna fel a békéscsabai ifjúsági ház gyermekgáláján. Szinte minden tanévben felkeresi ókét egy-két

óvoda is, hogy játsszanak valamit a kicsinyeknek. Az meg csak természetes, hogy a saját elsőseiknek vagy másodikosaiknak bemutatják új darabjaikat. De az se volt kutya, amikor a magyar televízió ^Játsszunk bábszínházát” című vetélkedőjére készültek. Más kérdés, hogy csak a kecskeméti tájegység- válogatóig jutottak el, de bárhogy is volt, azt a soksok tapasztalatot és vidámságot, ami az együttlétük során halmozódott fel, el nem veheti tőlük senki. Erzsiké sem látja ezt másként:

— Ebbe az iskolába szinte csak lakótelepi gyerekek járnak. Mindenki tudja, mit jelent ez. Kert, udvar nem lévén, marad a csellengés, hacsak nem akar valaki benn ülni a négy fal között. Nagyon nehéz olyan kulturált szabadidős elfoglaltságot találni, amit lelkesedéssel és kitartással csinálnak a gyerekek. Azt hiszem, a bábozás ilyen... A szereplési vágy óriási hajtóerő. A fellépésekig persze nagyon sok türelemre van szükség, de aki ezen a „próbán” túlesik. akarata megedződik,

megerősödik. Közben fejlődik a _beszédkészségük, • az ízlésük, a rengeteg rögtönzés pedig magabiztosabb fellépést. lélekjelenlétet nyújt számukra. Arról már nem is beszélek, hogy a gyerek igazi jelleme itt jobban kibontakozik, mint akármelyik tanítási órán.

Távolról csertgőszó hallatszik, majd az ajtón egyenként szivárognak be a bábszakkör tagjai. Nagyszünet van.de a kedvünkért elmu* lasztják a tízóraizást, felhúzzák kezükre az Erzsiké néni által készített bábokat, és sorra bemutatkoznak:

— Nyaff vagyok — mondja a hetedikes Veress István, aki két éve dolgozik a bábszakkörben. Mellette Havasi Árpád áll, a másik, Nyiff nevű cicával a karján. Mindkettőjük fejében megfordult már. hogy színészek vagy effélék legyenek. Könnyen tanulnak szöveget, s jellemformálásból máris kiemelkednek. Veress Pisti pedig olyan „kisugárzással” élt, hogy idén az ötödikes An- namari húga is belépett a „társulatba”.

— Nekem máris sokat jelent ez a szakkör — mondja a kislány, akinek beszéd- készsége — úgy tűnik — semmivel sem marad el a bátyjáétól. — A tévében a bábjátékoknál sose láttam, mi törétnik a paraván mö- göftt, pedig nagyon kíváncsi voltam. Hát itt most meg' tudhattam. Azt is, mennyi idő és energia kell a bábozáshoz, mióta a január 26-i megyei könyvtári fellépésünkre készülünk a Nyiff- Nyaffal és a Brekkenős darabbal.

Mire belemelegednénk a beszélgetésbe, megszólal az iskolai csengő, ezúttal azonban arra intve, hogy kezdődik az újabh óra. A gyerekek elmennek. Erzsiké pedig a következőket teszi hozzá az eddigiekhez:

— Az idén csak hét gyerek van a bábszakkörben, ennél általában többen szoktunk lenni. De minden rosszban van valami jó is. Eíbben az, hogy az idén mindenki kaphatott főszerepet ...

. ■— ria—

Fotó: Fazekas Fereno

Megszaporíttatik-e, vagy elvétetik?

Evangéliumi párbeszéd arról, ami ma is aktuális

Máté evangéliumában Jézus egyik fölöttébb érdekes példabeszéde a tálentomokról szól. „Mert éppen úgy van ez, mint az az ember, ki útra akarván kelni, eléhivatá az ő szolgáit, és mije volt, átadá nekik. És ada az egyiknek öt tálentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet, ld- nek-kinek az ő erejéhez képest: és azonnal útra kele.”Utsr sítás semmi. Csak némi utalás sejthető — „kinek-kinék az ő erejéhez képest" —, az is csak a későbbiek fényében. Mikor sok idő múlva a gazda megjött, „számot vete velők”. Az első szolga az öt helyett tízet adott vissza, „ímé, más öt tálentomot nyertem azokon”. A második a kettőt megduplázta, a harmadik, ki az egyet földbe ásta, hogy biztosan megőrizze, most azt adta vissza. Uruk az első kettőt nagyon megdicsérte, a harmadikat pedig gonosz és rest szolgának nevezte, hisz semmit se csinált a pénzzel, s ezért még el is vette tőle, és a tíz tálentumosnak adta. „Most mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik a mije van.”

Talányos történet.

Bízvást az üzleti életrevalóság, az ügyesség akár a mába beillő elismerését olvashatjuk ki e példabeszédből, ám az akkori tálentum vagy tálentum nevezetű arany-, ezüstpénz majdani átvitt értelmét is. Vagyis azt, hogyan kell a tehetséggel — talentummal —, ezzel az átlagon felüli emberi képességgel bánni, s hogy valóban bunt követ el az, aki kibontakozását megakadályozza. Ismervén Jézust, méltatlan lenne a végső passzus szó szerinti értelmezése, hiszen az a legvadabb kapitalizmust is igazolná, míg az emberi képességek gyümölcsöztetése, mai zsargonnal is a „képbe illik”. S így már a szülői felelősségről szól.

A mindenkoriról. Mert lehetett — lehet — bármikor, bármilyen világ, jó és rossz, átlagon felüli adottságokkal megáldott gyermekek mindig születtek. Hogy mennyien, azt sohasem lehet tudni, mivel az elkallódottakat senki sem tartja számon. Olykor ugyan találkozni lehet megkeseredett emberekkel, kikről kitetszik, hogy másra, többre érdemesek, mégsem lett belőlük az, amik lehettek volna. Mert a saját szüleik sem ismerték föl ész- vagy kézbeli képességüket, s intelligenciájukat. Vagy mert föl sem fogták, hogy csiszolatlan gyémánt van a kezükben, netán nem tulajdonítottak neki jelentőséget, hiszen nem kész brllliánst láttak. Gyerekgyerek, gondolták, ha nem is pont olyan, mint a többi, mert gyorsan megtanul mindent, ügyesen fúr, farag, ért a gépekhez stb. De hát az csak természetes. S csak akkor lenne más, ha talán már az első elemiben egy tábla lógna a nyakában: ez híres orvos, zenész, író, politikus, feltaláló vagy más ilyesmi lesz majd. De ilyen nincs. Van viszont fogékonyság, általános, illetve speciális érdeklődés, meg fürge ész. S hogy mindez merre visz, az később derül ki, ha mód lesz hozzá. Ha a gyermek tanulhat, ha fejlesztheti magát,

s állandó ösztönzést kap. Ha nem, elsorvad, mert elvétetifc tőle a lehetőség. Ha csak nincs erős ambíció benne, ami nem hagy nyugtot neki, s bármi és bárki ellenére viszi előre.

Ez azonban ritkán fordul elő. Az akarat, a tudatosság inkább a felnőttek tulajdonsága, s vannak is családok, ahol nagy figyelemmel párosul, s már hamar céllá érik. S szinte kijelölik a pályát, melynek útját hihetetlen erővel egyengetik. Ez nem a vadhajtás, a beleerőltetés egy nemszeretem foglalkozásba, ami a másik véglet, hanem a valódi hajlamok segítése, nem egyszer súlyos áldozatok árán. Ám olyan eset is bőven található, amikor a család vélt anyagi biztonsága miatt nem tanulhatott tovább valaki, mert korán kereső munkába kellett állnia. A tanulás pedig mindig némi pénzkiadással járt, még az elmúlt rendszerben is, mikor az állam szinte minden költséget állt a felsőoktatásban is. Sok mindent — rengeteget —: lehet a szemére hányni, de azt nem, hogy anyagiak miatt nem válhatott valaki értelmiségivé, ha a család is akarta.

Most viszont, hogy az oktatás — a közép-, de főleg a felsőfokú — is elindult a piacosodás felé, félő, hogy sokan tényleg nem bírják majd a terheket. Köztük a tehetségek, vagy „csak” az átlagon felüli képességűek családja. Az elszegényedetteké biztosan nem, de a náluk valamivel jobban élőké sem. Márpedig mióta világ a világ, tálentumok születésében mindig demokratikus volt. Jutott belőlük szegények és gazdagok, urak és parasztok közé, vagyis születtek ide és oda, csak rendeltetésükhöz nem jutottak el egyformán. Épp ezért most és ezután különösen az állam figyelmébe ajánlandó az evangéliumi példabeszéd. Mert olyan ország nincs, nem is lesz, amely lemondhatna a tálentír- mokról. Léte, jól felfogott érdeke mindnek — a miénknek is — azt kívánja, hogy kibontakozhassanak, beérhessenek, s ehhez lehetőséget kapjanak. Különben elvetélnek. Mert elvétetik tőlük a megszaporíttatás. Márta