Békés Megyei Népújság, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-16 / 13. szám
1991. január 16, NÉPÚJSÁG A határidő ma 6 órakor lejár(t) Miközben a világot félelemmel és borzalommal tölti el az öbölválság kiterjedése, a kuvaiti emigránsok százezrei hazájuk felszabadulásának napjára várnak. Máris készen vannak a nagyra- törő tervek az öthónapos iraki megszállás nyomainak eltüntetésére, az újjáépítésre. Ígéretek hangzottak el a demokratizálásra, sőt, már újságírókat is hívtak meg a majdani „szabad Kuvaitba”. Az augusztus 2-i iraki bevonulás óta a mintegy 800 ezer „igazi” kuvaitinak kereken a fele elhagyta hazáját — sokan közülük légkondicionált luxusautókon érkeztek Szaúd-Arábiába. Néhány hónapos szállodai tartózkodás után a legtöbben lakásokba költöztek át. Közülük néhány ezren önkéntes csapatba tömörültek, hogy fegyverrel harcoljanak. Közép-európai idő szerint szerdán hajnalban lejár az Iraknak a Kuvaitból való kivonuláshoz adott ENSZ- ultimátum, s attól kezdve az amerikai és szövetséges haderők bármikor megindíthatják a támadást Irak ellen. George Bush elnök késő délután fogadta a törvény- hozás vezetőit, akik utána elmondották: Bush ugyan nem adta fel a reményt a békés rendezésre, de immár nem számít iraki engedményre. Így minden jel szerint küszöbön áll a háború, amelyet az elnök inkább előbb, mint később kíván megindítani. Heves összecsapások törtek ki kedden az Izrael által megszállt palesztin területeken a PFSZ két vezetője és egy munkatársuk ellen Tuniszban elkövetett gyilkos merénylet hírére a helyi tüntetők és izraeli katonák között. Izrael cáfolta, hogy valami köze volna a merénylethez. ______ D élutáni jelentések szerint két palesztin tizenéves meghalt az összetűzésekben. Kilencvennégyen megsebesültek. Az Irak elleni katasztrofális háború megakadályozására szólította fel kedden az iszlám országokat Ali Akbár Hasemi Rafszandzsani iráni elnök. Az iráni államfő a Teheránban tárgyaló Haszni Üld Didi mauritániai külügyminiszternek kijelentette: —Ha kitör a háború, a muzulmán világ, az egész térség számára súlyos szenvedéseket jelentene. A 415 000 fős amerikai és további 265 000 főnyi szövetséges haderő áll készen az öbölben, várva a támadásra szóló parancsot, amelyet George Bush elnök jelent majd be az amerikai közvéleménynek, mondotta kedden a védelmi minisztérium szóvivője. A Pentagon adatai szerint jelenleg mintegy 680 000 főnyi szövetséges haderő áll szemben az 545 000 főre becsült iraki csapatokkal. A brit haditengerészet katonái éles aknát hatástalanítanak gyakorlat során. Remélhetően csak gyakorlatra érkeztek az öböl térségébe... Moszkva politikai rendezést akar A szovjet elnök kedden élesen elítélte Borisz Jelcinnek azt a kijelentését, amelyben egy külön orosz- országi hadsereg felállítását helyezte kilátásba. Egyúttal követelte, hogy az orosz politikus vonja vissza javaslatát. Mihail Gorbacsov a parlamentben mondott beszédében az alkotmány durva megsértésének, és „előre kitervelt politikai provokációnak” nevezte Jelcin felvetését. Moszkva visszafogottságra intette a nemzetközi közvéleményt a vilniusi események megítélésében. A szovjet vezetés „kiegyensúlyozott, építőszellemű és a tények objektív elemzésén alapuló” hozzáállást vár a világtól a vilniusi események kapcsán. Ezt a szovjet külügyi szóvivő közölte keddi moszkvai tájékoztatóján. Vitalii Csurkin a litvániai eseményekkel kapcsolatban nyilatkozatot olvasott fel, amelyben Moszkva egyebek között azt hangoztatta, hogy a szovjet vezetés határozottan elkötelezte magát a peresztrojka, a demokratizálás mellett: ebből adódóan Moszkva a litván probléma politikai rendezését óhajtja. A szóvivő úgy vélekedett, hogy az eseményekben sok volt a véletlenszerű, spontán elem, és egyebek között ez is magyarázata a végkifejletnek. Megjegyezte: a mai szovjet politikai helyzetben gyakran előfordul, hogy nem a jó és a rossz között, hanem a rossz és a még rosszabb között kell választani. Lettország törvényes parlamentje és kormánya igyekszik minden eszközzel elkerülni a múlt heti litvániai eseményekhez hasonló történések megismétlődését, de a velük szemben álló erők kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint hajtják végre akcióikat. Rigában délután három órakor kezdődött az a csaknem kétórás tömeggyűlés, amelyet az SZKP-hoz hű kommunista párt és a nem lett nemzetiségűek mozgalma szervezett. Merénylet palesztin vezetők ellen Meggyilkolta a Palesztina! Felszabadítás! Szervezet két vezetőjét egy palesztin testőr a hétfőről keddre virradó éjszakán Tuniszban, a PFSZ székhelyén. A merénylet egyik áldozata Szaleh Kha- laf, mozgalmi nevén Aftu íjad, a PFSZ legerősebb tag- szervezetének, a Fatahnak alapító tagja, Jasszer Arafat után a palesztin szervezet második embere. A másik Hajéi Abdel-Hamid, mozgalmi nevén Abu al-Hol, a PFSZ biztonsági szolgálatának vezetője, „belügyminisztere”. A merényletnek volt egy harmadik áldozata is, mégpedig Hajéi Abdel-Hamid testőrgárdájának parancsnoka. A tettes, Hajéi Abdel-Hamid egyik lázadó testőre Abdel-Hamid Tunisz környéki villájában tört a tanácskozó PFSZ-vezetőkre. Automata fegyverrel végzett velük, közvetlen közelről. Tunéziai rendőrök és palesztin gerillák elfogták a merénylőt. A merénylő tettének mozgatórugóiról többféle feltevés van a PFSZ vezető tisztviselői körében. Az AP hír- . ügynökségnek nyilatkozva egy meg nem nevezett palesztin vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a lázadó testőr korábban az Abu Ni- dal vezette Fatah Forradalmi Tanács nevű palesztin terrorszervezetnek volt tagja, amely halálos ellensége a PFSZ-nak és azon belül a Fatahnak. Más palesztin vezetők, például Nasszer al-Kidva, a PFSZ ENSZ-megfigyelője az izraeli titkosszolgálatot vélik a felbujtónak. Utalnak rá, hogy elsősorban a zsidó államnak fűződött politikai érdeke a palesztin vezetők meggyilkolásához. Mose Arensz izraeli védelmi miniszter kedden cáfolta, hogy Izraelnek bármi köze lenne a merénylethez. Egy térség, ahol a háború vissza-visszatér A második világháború vége óta a Közel-Kelet egyike volt a világ azon térségeinek, ahol a válságokat az érintettek újból és újból a háború eszközével próbálták rendezni. 1948. május 15-én öt arab ország erői lépték át az egy nappal korábban éppen csak kikiáltott Izrael — egyébként teljes pontossággal meg nem határozott — határait Hosszas diplomáciai erőfeszítések és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhívásai követték egymást, amelyek csak 1949. február 24-én vezettek eredményre — a szembenálló felek ekkor írták alá a fegyverszüneti megállapodást, amit csapat- kivonás követett. 1956. október 29-én, a Szuezi-csatornát üzemeltető társaság államosítását követően izraeli csapatok nyomultak be Egyiptom területére — elfoglalták a Sínai- félszigetet és a Gáza-öveze- tet. Nagy-Britannia és Franciaország ultimátumot intézett Izraelhez, amelynek lejártát követően a két nagyhatalom fegyveres erőkkel avatkozott be az addig kétoldalú konfliktusba. November 7-én, tűzszünet lépett életbe, a két európai nagyhatalom csapatainak kivonása pedig december 22- én fejeződött be. Izrael 1957 januárjában kezdte meg erőinek visszavonását a Sí- nai-félszigetről, ' márciusban pedig a Gáza-övezetbőL „Ellentételezésként” biztosítékokat kapott arra, hogy a Szuezi-csatomán szabad áthaladás illeti meg. 1967. június 5-én tört ki a hatnapos háború, miután Egyiptom lezárta az Izrael számára létfontosságú, az Akabai-öblön át vezető ví- ziutat- és bevonult a Sínai- félszigetre. Izrael meglepetésszerű támadást hajtott végre az egyiptomi légierő ellen’. VisszafogLalta a Sf- nai-félszigetet, elfoglalta a Jordán-folyó nyugati partvidékét, a szíriai Golán- fennsíkot, és Jeruzsálem óvárosát Hosszadalmas, •.felmorzsoló” háború következett, amelyre az 1970. augusztus 7-én kötött tűzszü- neti megállapodás tett pontot. 1973. október 6-án, Izrael legnagyobb ünnepe, Yom Kippur napján az egyiptomi alakulatok átlépték a Szuezi-csatorna vonalát, elfoglalták a Sínai-félsziget egy részét, miközben Szíria erői a Golán-fennsíkon kezdtek akcióba A felek közt október 24-i határidővel tűzszüneti megállapodás jött létre, amit azonban nem tartottak Be. November 11-én egy hatpontos megállapodást írtak alá, amit egy-egy kétoldalú csapatszétválasztási megállapodás követett. 1980. szeptember 22-én iraki csapatok vonultak be Irán területére azt követően. hogy hat nappal korábban Szaddám Húszéin elnök érvénytelennek nyilvánította a két ország közötti, a vitás határterületekkel kapcsolatos 1975-ös megállapodást. Az öldöklés nyolc évig tartott: olajmezők borultak lángba, vegyi fegyvereket vetettek be, és békés polgárok lakta városok — köztük Bagdad is —váltak hadicélponttá. Csak 1988. augusztus 20-án jött létre a felek közti tűzszüneti megállapodás. 1982. június 6-án Izrael csapatai a „Szabadságot Ga- lileának” hadművelet keretében átlépték Libanon határait, ahol egyébként már 1975 óta véres polgárháború dúlt. (Az izraeli erők ezt megelőzően, 1978 márciusában vonultak be Libanonba, azonban az ENSZ határozott fellépésének következtében kivonulásra kényszerültek.) Az országban állomásozó szíriai csapatokat nem tudták meghátrálásra kényszeríteni. amit Bejrút és több más város bombázása követett. Amerikai közvetítéssel 1983. május 17-én Izrael és Libanon biztonsági megállapodást kötött. A megállapodáshoz Szíria nem volt hajlandó csatlakozni, és csapatai továbbra is Libanon területén maradtak. Izrael ugyanez év májusában megkezdte csapatai visszavonását, utolsó erői azonban csak 1985 tavaszán hagyták el Libanon területét. Személygépkocsikra, tehergépkocsikra, utánfutókra. motorkerékpárokra ŰJ RENDSZÁM KAPHATÓ. Ugyanitt gépjárművek adás-vétele, felértékelése. GENERÁL leányvállalata, Békéscsaba, Bartók B. u. 46—50. •felelőn: 24-788/28. Ezúttal sző szerint... n csapból is áremelés (Folytatás az 1. oldalról) _ ? — A költségvetés eddig biztos fizető volt — gondolok itt az állami támogatásra —, most viszont várhatóan egyre kevesebben lesznek képesek a megugró számlákat fizetni, több lesz a kintlevőségünk, a pusztán papíron meglévő pénzünkkel viszont gazdálkodni ... — Mit tehetnek, ha nem fizet az állampolgár? — Letiltást kérhetünk, s ezt általában meg is kapjuk, ha viszont az illetőnek nincs jövedelme, nincs miből letiltani, ez esetben nyilvántartjuk az adósságot, és várunk. ’ — Nem zárják el a csapot, miként az energiaszolgáltatók teszik a notórius nem fizetőknél? — Erre a jelenlegi jogszabályok szerint nincs lehetőségünk. — Eddig, tehát január 14- ig mennyibe került egy köbméter ivóvíz a lakosságnak? — 10 forint 60 fillérbe, mivel egy évvel ezelőtt emelkedtek a díjak, a lakossági vízé köbméterenként 2,60 helyett lett a többszöröse. — Az ipari víz drágább? — Igen, eddig a kétszerese volt a lakosságinak. Most viszont nagyobb arányban emelkedett a lakossági vízdíj, s már csak 6 forint választja el az ipari vízétől. — A vállalatnak mennyibe ikerül egy köbméter ivóvíz előállítása? — A múlt évi mérlegünk még nem készült el, de a háromnegyedévi már jól mutatja, hogy* nem - várhatunk nyereséget, sőt a szennyvíz esetében még azt sem merem állítani, hogy nem lesz veszteségünk. — Az állampolgárt természetesen mindenekelőtt az érdekli, hogy ismét többet kell fizetnie, ráadásul a megye több pontján az arzéné;, rossz minőségű vízért! — A víz hatósági ára önköltségi ár, tehát nem aminőséghez, 'hanem a tényleges önköltséghez szabott. Ha mindenütt meglenne, és működne már a korszerű, kifogástalan minőségű ivóvizet produkáló víztechnológiai berendezés, ez növelné, pontosabban növelni fogja az önköltséget, tehát akkor még többe ikerül, de legalább jó minőségű lesz. — Önök, tehát a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, dönthet-e úgy, hogy a rossz minőségű ivóvízért kevesebbet kér? — Elvileg igen, gyakorlatilag azonban nem. Ha megyei szinten nyereségünk lenne, akkor egyes térségekben adhatnánk olcsóbban, nyilván akkor is csak a nyereség mértékéig, de így semmiképp. — Információi szerint hol tart, és halad-e az idén előbbre az ivóvízminőségjavító program? — Ismereteim szerint az idén erre a célra 250 millió forintot kap a megye a költségvetésből. Ez kevesebb a szükségesnél, de azért legalább haladhat a program. — Megítélése szerint mikorra remélhetjük, hogy mindenütt jó minőségű ivóvíz folyik majd a csapból? — Még ilyen tempóban is befejeződhet hat év múlva, 1997-ig a vízminőség-javító program. T. I. AZ ÉPFU BÉKÉSCSABAI KIRENDELTSÉGE gépjárműveinek szabad kapacitására KEDVEZMÉNYES DÍJTÉTELEKKEL fuvart vállal • Várjuk vállalatok, magánvállalkozók és kislakásépítők jelentkezését. Fuvairfelvevő irodánk: BÉKÉSCSABA, Szerdahelyi u. 6. Kapupánt, metrikns, lemez- és facsavar anya, alátét menetes szár szalagfűrészlap huzal- és bognárszeg ácskapocs kanadai csiszolópapír,‘ -vászon, -korong, vágó- és tisztítótárcsa lópatkó, Iópatkószeg fekete és horganyzott lágyhuzal KAPHATÓ NAGY VÁLASZTÉKBAN A VASÁRUBOLTBAN, Szabadkígyós, Vörösmarty u. 1/1. Siker - Stressz Nélkül Bontakoztassa ki minden képességét MAHAR1SHI MAHESH YOGI Mindenkit szeretettel várunk a Transzcendentális Meditáció.; TM tanfolyamunkra, amit Maharishi Mahesh Yogi technikája alapján tanítunk. A TM egyszerű, természetes, mindenki által könnyen elsajátítható technika, a szellemi, testi képesség teljes kihasználásának elsajátítására. A TM nem vallás vagy filozófia. Több, mint 400 tudományos kutatás bizonyítja a TM- tcchnika előnyeit: csökkenti a stresszt, a feszültséget; növeli az intelligenciát, az alkotóképességet és a sikert; javítja az egészséget, fiatalítja a biológiai életkort. Az elmúlt hetekben már több, mint 3000 ember sajátította el a Transzcendentális Meditációt Budapesten, Debrecenben, Szegeden. Ingyenes előadás: a Békéscsabai Ifjúsági Házban, Derkovtts sor L, Január 16-án (szerdán) IS órakor, éa Január 17-én (csütörtökön) 20 órakor