Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-23 / 301. szám
1990. december 23., vasárnap-kÖRÖSTÁJ „Az Isten Fiának szegénységben kellett születnie” ...Szülte mai napon az Isten Fiát nékünk. Ezt értem, ez nekünk felette örvendetes. De mit akarnak itt a posztók, a jászol, az istálló? Tehát Máriának pólyái sem voltának, hanem éles posztók közé gyenge fiacskáját kellett takarnia? Tehát Jézusnak bölcsője sem találtatott, hanem ötét a jászolba kellett fektetnie? Tehát a Messiás szállását sem kaphatott, hanem néki kívül a városon istállóban kellett születnie? S ez a gyermek fekszik az istállóban a barmok közepette? S ennek a gyermeknek nincs helye a városban, a szálláson? S ez a gyermek szenved fogyatkozást a szükséges ruházatban? Ez reszket a hideg miatt? Sír, rí fájdalmában? Szűkölködik minden nélkül? Mi dolog ez? Ó, mennyei szent Atya! A te szerelmetes Fiadnak még születésekor sincs ahová fejet lehajtsa? Úgy vagyon. Az isten Fiának szegénységben kellett születnie. Úgy vagyon, hogy semmi jobban napfényre nem hozza a» Úr Jézus istenségét, mintsem az ő szegénysége. Semmiből világosabban ki nem tetszik, hogy igaz Isten az Úr Krisztus: mintsem abból, hogy születésekor minden földi javaktól üres volt. Mi gyarló emberek a földi gazdagságokat igen nagyra becsüljük. Mi halandók a földi javakat fáradhatatlan gonddal keressük, hozzájuk mohó kívánsággal ragaszkodunk. De mi okból cselekszünk ezent? Azt mondja Szent Ágoston, hogy ínségünkből, tehetetlenségünkből. Semmit sem találunk magunkban, ami szívünket elégíthetné. Semmire sem akadunk magunkban, ami bennünket boldogíthatna. Á belső, az igaz boldogság nélkül szűkölködünk. Tehát kint, a hamis javakban, a színlett gazdagságokban boldogságunkat keressük. De nem ez az állapotja annak az imádandó gyermecskének, akinek ma születése napját tartjuk. Ez a kisded magától boldog, magától hatalmas, magától gazdag. A mi kincseink boldogítására nem szükségesek. Ha ő üres a földi javaktól, azért üres, mivelhogy az igaz gazdagságokat magában feltalálja. Ha ő a külső boldogságokat nem keresi, azért nem keresi, mivelhogy tulajdon boldogságát kezében tartja. Valamint mibennünk a külső gazdagságok a belső nagy szűkölködésnek jelei, úgy Krisztusban a külső szűkölködés a belső javak s gazdagságok teljes bűvségét jelenti. Ó, szótlan, kisded Isten! Mely csudálatoson fénylik isteni Fenséged a szegénység közepette! Soha bizonnyal az én szemeimben oly nagy nem volnál, ha a mi hívságinkkal, kincseinkkel rakva volnál. (Alexovics Vazul (1742-1796) pálos rendi hitszónok, pesti egyetemi tanár Ünnepnapi prédikációk Pest, 1789. nyomán; Vigilia) Hinnünk kell, hogy szerethetünk ...A forradalom nem zárult le. Mert utáljuk a hazugságot. A látszólag igaz, és a látszólag is hazug hazugságot. De ,ha nem akarunk hazudni, hazugság és hazug között különbséget kell tennünk. Minthogy az előbbi semmi, az utóbbi azonban ember. Ez pedig, embernek lenni, hazudósnak akár, a forradalomban hosszantűrést követel. A hazugságot nem azért utáljuk, mert mi nem hazudunk, hanem mert megértettük, hogy az romlás; ezt magunkról tudjuk. A romlásunkat megelégeltük. El akarunk jutni az emberszerete- tig. Az emberek közti viszony ridegsége azért elviselhetetlen, mert bent lehűt, elhidegít egymástól és önmagunktól, a benti hideget pedig a kinti hideg követi. A melegház lassan temetővé válik. Embernek és gondolatnak, szónak és tettnek, érzésnek és műnek a temetőjévé. A lélek fái szeretet nélkül gyümölcsök helyett jégcsapokat eresztenek. Önvédelemből is törekednünk kell a szeretetre. Nem elsősorban arra, hogy minket szeressenek, hanem hogy mi szerethessünk. El akarunk jutni a szeretet alkalmaihoz. Látni akarjuk, asz- szonyban és férfiban, a szép és okos szeretőket. De hogy eljuttassuk egymást a szeretéshez, ahhoz hinnünk kell benne. Mielőtt szeretnénk, hinnünk kell abban, hogy valahol van tűz. Mielőtt tennénk, akarnunk kell a jót. A forradalom nem zárulhat le, mert az igazi forradalom isteni. Elől-hátul ott van. Körbe vagyunk véve általa. És ráadásul szüntelenül fölvonul bennünk is. (Vasadi Péter; Hitel) Menő menü Magyarországon az ünnepeket mindig terített asztal, dínom- dánom köríti. Ne csak az étkek sokféleségével, gazdagságával adjuk meg a módját, hanem jusson ez kifejezésre a terítésben is. Minden családban, háztartásban van úgynevezett „ünnepi” étkészlet, evőeszköz, pohár, most ezzel terítsünk. A terítő is legyen lehetőleg fehér, damaszt, vagy ha nincs, egyszínű, amit fenyőgallyal, pár szem dióval, virággal és nem utolsósorban gyertyával varázsolunk ünnepivé. Készíthetünk papírból mikulást, fenyőfát, angyalkát asztaldíszként, de csak akkor tegyük ezeket fel, ha van elég helyünk, nem zavarják az étkezést, a tálalást. Az ám, mi is kerüljön az ünnepi asztalra? Szenteste tradicionálisan bojtos étel. Ez lehet hal, vagy ha ezt is húsként tekintjük, leves és mákos guba. Semmiképpen nem hiányozhat asztalunkról a gyümölcsös tál, mely-ilyenkor gazdagabb, az alma mellett narancs, banán, füge, datolya, dió, szőlő is szerepelhet benne. Akik nem tartják a böjtöt, általában pulykát esznek, de mindenképpen szárnyast. Ajánlható a puly- kaaprólék-leves lúdgégetésztá- val, a gesztenyével töltött pulyka vörösboros szilvával, vagy sült almával, beigli, gyümölcs. A halkedvelők menüje: halászlé ikrával, rántott, vagy natúron sült hal párolt rizzsel, tar- tármártással, mákos guba (kifliből is készülhet), gyümölcs. Mind a halhoz, mind a fehér húsú szárnyasokhoz fehér bor illik. Ezt behűtve, 8-12 fokon kell szervírozni. Ugyancsak be kell hűteni a pezsgőt, még a vöröset is, a vörös bort azonban pincehidegen, 16-18 fokon élvezhetjük igazán. Az ünnepi menüsort feketekávé zárja le. (Harang) Kimondhatóvá tenni kimondhatatlanokat ...Nem profanizáló szándékkal idézem Máté evangéliumát: „Szűk a kapu-és keskeny az út, amely az életre vezet”, hiszen jól tudom, mire vonatkozik és int. De beszédes, találó hasonlat az egyház, a felekezetek harminc-negyven esztendejére, amiről most Cserháti püspök igaz lelkiismerettel számvetésre vállalkozik. (Cserháti József katolikus püspök, Fényvillanások a hosszú éjszakában című könyvéről van szó - a szerk.) Szélsőségek között keskeny utat kellett keresni, hogy hívőnek hite megmaradjon, hivatását teljesítse, az igazságot szolgálja. Az egyháznak, a vallásos emberek számára jó tartalmú, jó szó a párbeszéd, hiszen hitüket meggyőzően vallani kötelességük, bár olykor nem veszélytelen. A püspök dokumentáló írásai azt is. bizonyítják, hogyan lehetett és kellett csakugyan keskeny ösvényre lelni szavak és mondatok sorában. Kimondhatóvá tenni kimondhatatlanokat. E szókimondáshoz nem volt elég négy-Öt élő s holt nyelv ismerete, meg kellett tanulni anyanyelvi fokon a virágnyelvet is, amelyben — ne tagadjuk — virágszavak mellett szóvirágok is nélkülözhetetlenek voltak. Igen, a keskeny út, ez a keskeny út akarva-akaratlan, kénytelenkelletlen kacskaringós volt. Bár amikor Damaszkuszban, Sau- lushoz, hogy Pál legyen, oda- küldte Ananiást az Úr, így szólt: „Fogd magad, és siess az Egyenes utcába.” A „világ” oldalán a párbeszéd háttere a pluralizmus, amely ugyan sokáig eretnekségnek számított, de másképp a zsákutcákból nem lehetett kijutni. Olykor szólam volt, meglehet, de természetéből következően sosem lehetett csak szólam. Ma a társadalmi berendezkedésnek természetes alapeleme és kötelessége a pluralitás, a másik elismerése, a kölcsönös tisztelet egymás iránt. Ez a könyv arra is int, hogy a pluralitás, a kölcsönös tisztelet és az együttes szabadság sose legyen, ne lehessen szólam. ( Zay László; Magyar Nemzet) Tóth István: Megmérgezték a kutakat „Halló!" Nincs, de drágul Megmérgezték a kutakat, s a lelkek mélyén ott van még a méreg. Mint éjben felfordult halak szemében, virrasztónak a sápadt fények. Nincsen egyetlen pillanat, hogy sötétedés és gyötrő eszmélet ne küzdenének, mint.hadak, minden sejtedért, háborúzó lélek. Van, aki e sor tűz alatt visszaverekszi egy-egy helyiséged, s mint kormos tető, rászakad a fáradtság. De őre hű sebének. Bizonyossága ez marad, és sejtről sejtre így verekszik érted. —Nyomjelzők világítanak, , vagy felvillant az évezredes élet? Egyre erősebb torkolat- tüzek hívják ki harcra a sötétet. Örök harcterem te maradj, ó megmérgezett, véráztatta lélek! 1989.XII.26. (Forrás) ...Az egész országnak ful- lasztó gondja a telefon. A posta, vagy telefontársaság, vagy nem tudom, most hogy hívják, ahelyett, hogy ésszerűsítéssel, zseniális modernizálással, mérnökei szuperötleteivel próbálná korszerűvé és olcsóbbá tenni a telefont, monopolhelyzeténél és hatalmánál fogva szépen felsrófolja az árakat... Ahogy az utazásról, könyvolvasásról, színházba járásról, mirelitfogyasztásról, éttermi étkezésről le lehet szokni, nem életbe vágó a telefon sem. Legfeljebb akkor, ha orvost kellene hívni, ha... Pár héttel ezelőtt Budapesten volt egy lakástűz. Amint az újságból megtudtam, nyolc percig nem tudták a tűzoltókat értesíteni, mert a közelben senkinek sem volt telefonja. Ez van. (Fehér Klára; Képes 7) Magyar-lengyel szívvel „verte meg az Isten” Varsói nagykövetünk ...Az eszpresszó, ahová beülünk beszélgetni, akár illegális találkozóhely is lehetne, hiszen itt a kártyások és összeboruló fiatal párok között az ember elrejtheti arcát és valós énjét a kíváncsi tekintetek elől. Nem, nem üldözési mánia íratja le velem ezeket a sorokat — Engelmayer Ákossal beszélgetve ez jutott eszembe. Nem valami kémhistória kapcsán, csupán arról, hogy ennek az ötvenkét esztendős férfinak, aki első hallásra olyan furcsán artikulál és hangsúlyoz, s aki hamarosan elfoglalja nagyköveti posztját Lengyelországban, egész élettörténete egyfajta kényszerű fizikai és szellemi rejtőzködéssel kapcsolatos... Ha az ember hisz az eleve- elrendelésben, akkor bizonyos jegyeknek nagy jelentőséget kell tulajdonítania. így a következő mozaikszemekből csak az a kép állítható össze, hogy Engelmayer Ákost magyar-lengyel szívvel „verte meg az Isten”... — Az 1956-os esztendőt számomra a lengyel kapcsolat határozta meg. Poznan után, nyáron kerékpár-túrára mentem a Tátrába, és ott találkoztam először lengyel fiatalokkal. Ebben az időben közkézen forgott Wazyknak a Költemény felnőtteknek című verse, amely epikus leszámolás- a sztálinizmussal. Azt kell tehát mondanom, hogy már ezen a nyáron éreztük annak a szelét, ami elkövetkezett októberben. Ilyen előzmények után persze egyenes volt az utam október 23-án a Bem-szoborhoz. —Hány éves voltál? — Tizennyolc. Negyedik gimnazista. — Manapság az emberek a forradalomban játszott szerepükkel bizonyítják, hog ők már akkor... — Igen... de én ezt nem szeretem... Az egész olyan furcsa, idegen is talán... szóval, annyit mondanék, én nem kerültem börtönbe... megúsztam... — és amikor észreveszi kérdő pillantásomat, kényszeredetten hozzáteszi: — Benne voltam ugyan egy-két dolgoban, de aztán... emberiességből... kihúztam a csávából egy ávóst és... Igaz, hogy börtönbe nem vetették, de az egyetemre sem mehetett a forradalomban játszót szerepe miatt a nagykövet úr. Helyette az Állami Nyomdába került, iparitanuló lett, mégpedig kéziszedő. És újra azzal a bizonyos eleve-elrendeléssel kell előhozakodnom... 1959-ben ismét eljutott Csehszlovákiába, ahol útja során találkozott egy lengyel cserkészcsapattal. A kapcsolat szentimentális volt. Tiszteletére a lengyel lányok megtanulták a magyar himnuszt, és ezzel Engelmayer Ákost valószínűleg egy életre levették a lábáról. A benne megerősödő érzelmek következtében egy esztendő múlva sikerült elérnie, hogy turistaútlevéllel Lengyelországba utazhasson... Ahogy Engelmayer Ákos sörösüvege kezd kiürülni, úgy haladunk előre a történelemben is. Miután az Állami Nyomda párttitkára nem javasolta az egyetemre, kalandos módon sikerült neki egy évre Lengyelországba menni és megtanulni a nyelvet. Az már igazán röhejes, hogy akkor disszidálással vádolták, mert ugye Varsó és Torontó semmiképpen sem hasonlítható össze. Úgy alakult odakint az élete, hogy kilenc hónapig alkalmi munkából élt — ez a legjobb nyelvgyakorlás —, megnősült, és konzuli útlevéllel — akkor úgy tetszett — örökre elment Lengyelországba... Engelmayer Ákos az Antall- kormány nagykövete lesz Varsóban, így tehát arról is beszélni kell, hogy személy szerint milyen szálak fűzik az MDF-hez. —Egyáltalán miért éppen az MDF-hez kötődsz, amikor például az SZDSZ-nek jobb a kapcsolata a Szolidaritással, és te, ugye, annak voltál a tagja? — Egyszerűen arról van szó, hogy azok, akik az én korosztályomból — hozzám hasonlóan — stoppal járták be Lengyelországot, ott tanultak hazafiasá- got, magyar hazafiságot, azok ma az MDF tagjai. Arról már nem is beszélve, hogy azok az értékek, amelyeket az MDF magáénak vall, szívemhez rendkívül közelállóak. — Téged, hogy úgy mondjam, Magyarország kivetett magából, Lengyelország pedig befogadott. Hogyan leszel képes így magyar ügyeket ilyen hosszú távoliét után képviselni? — Mindig is élő kapcsolatom volt Magyarországgal. Nemcsak tolmácsolásaim miatt, de azért is, mert a magyar nyelvű Lengyelország című lapnak voltam a szerkesztője. Úgy érzem tehát, hogy naprakész vagyok a magyar ügyekben, és helyismeretemnél, személyes kapcsolataimnál fogvájói el tudom látni a feladatokat. — Lengyelország a katolicizmus egyik bástyája. Téged mennyire érintett meg a vallás? — Gyakorló nem-hívő vagyok. A feleségem viszont mélyen vallásos. Templomba a szükségállapot idején viszont sokat jártam, mert akkor a templom a politzálás, a színház, a hangverseny, a társadalmi élet színtere volt. Hogy a lengyeleket nem lehetett beletaposni a földbe, az többek között az egyház erejének köszönhető... (Boros István; Európai Utas)
