Békés Megyei Népújság, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-15 / 294. szám

1990. december 15., szombat o KÖRÖS TÁJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Mire való az MRP? Ön is lehet tulajdonos! A most még állami tulajdon­ban levő vagyon minél széle­sebb körben történő privatizá­cióját a kormányzat több módon is igyekszik elősegíteni. Ezek egyike a munkavállalói résztu­lajdonosi program (MRP), amely—mint neve is mutatja— arra tartalmaz módszereket, hogy miként válhatnak a mun­kavállalók is osztalékkal, tehát jövedelemmel kecsegtető rész­vények tulajdonosává. Az erről szóló törvénytervezet alapjául szolgáló program alapelveit egy szakértői munkabizottság már kidolgozta. Saját tőkével vagy anélkül Az MRP-ben a szakértők arra dolgoztak ki variációkat, hogy a munkavállalók ezrei miként le­hetnek munkahelyükön résztu­lajdonosok akár úgy is, hogy egyetlen fillért sem fektetnek be saját erőből, akár pedig azáltal, hogy megtakarított tőkéjükből is áldoznak a célért. Ez pedig az osztalék, amit a munkahely fizet a részvényeseknek, az értékpa­pírok arányában. Az MRP alkalmazásának két alapesete van, aszerint, hogy ki az eladó. Állami és önkormány­zati tulajdonú részvények, üz­letrészek megvásárlása során az eladó az Állami Vagyonügy­nökség, illetve az önrkmányza- tok. Az úgynevezett „nem pri­vatizációs MRP” esetében vi­szont olyan részvények, üzlet­részek eladása jön szóba, ame­lyek felett az Állami Vagyon­ügynökségnek nincs rendelke­zési joga. Ilyenek a már meglé­vő, vagy pedig alap-, illetve törzstőkeemelés révén újonnan keletkező részvények, üzletré­szek. Ez utóbbi esetben az eladó határozhatja meg a vételár ki- egyenlítésének módját, s hogy milyen kedvezményt kínál a je­lentkezőknek. Ezzel szemben elsőként említett privatizációs formában a .részvények, üzlet­részek névértéken történő meg­vásárlásához kedvezményes kamatozású hitelek, a vásárlás­hoz pedig részletfizetési ked­vezmény vehető igénybe. Az egyik lehetséges változat: az MRP többlépcsős megvalósítá­sa. Ez alkalmat ad a munkaválla­lóknak arra, hogy minimális alaptőkével gazdasági társasá­got, majd azon belül MRP-szer- vezetet hozzanak létre. Az alap­tőke forrása adomány is lehet, amelynek fogadására legcélsze­rűbb közalapítványt létesíteni. Az alapítványt ugyanis a tör­vény feljogosítja a támogatások gyűjtésére és felhasználására, tagjait pedig arra, hogy a vállal­kozói nyereségadót és a szemé­lyi jövedelemadót érintő ked­vezményeket igénybe vegyék. Hogyan vehetünk részvényeket? A részvényessé válás pénz- technikai részét négy variáció­ban készítette el a szakértői munkaközösség. Az első: kész­pénz nélküli — a majdani oszta­lék terhére történő — részletfi­zetés, itt 50 százalékos kamat- kedvezményt kínálnak és a visz- szafizetést szolgáló osztalék tel­jes adómentességet élvez. A másodiknál a részvényt vásár­lóknak legalább 2 százaléknyi készpénzt be kell fizetni. Hitelt vehetnek föl 25 százalékos ka­matkedvezménnyel, s az oszta­lék ebben az esetben is mentesül az adózás terhétől. A harmadik változat 25 százalékos saját erő lefizetésével számol, egyebek­ben a többivel azonos feltétele­ket kínál. A negyedik variáció abban különbözik az elsőtől, hogy 50 százalékos hitelkamat­kedvezményt ad, ám ehhez nem járul adókedvezmény. Milyen szervezetek szüksé­gesek az MRP megvalósításá­hoz? Mivel a vásárlást, illetve a befektetést nem közvetlenül a munkavállalók bonyolítják le, megbízotti szervezetet kell lét­rehozni. Ennek célszerű formája — mint már utaltunk rá — köz- alapítvány. Ennek lesz a felada­ta többek között, hogy széles körben és kellőképpen részletes tájékoztatást nyújtson a prog­ram alapelveiről és a megvalósí­tás módozatairól, lebonyolítsa az MRP megindításához szük­séges szavazást, majd a privati­zálás összes további tennivaló­ját kézben tartja. Milyen körben jogosultak a részvételre a vállalatok, gazda­sági társaságok? A programban valamennyi átalakuló állami vállalat részt vehet. Annak, hogy részvény- társasággá, vagy kft-vé alakul-e át, ebben az ügyben nincs jelen­tősége. Fontos tudnivaló, hogy az MRP-t csak társaságokká alakult állami vagy önkormány» zati vállalatok és magáncégek alkalmazhatják. Feltétel, hogy dolgozóiknak legalább a fele jelezze részvény- vásárlási szándékát, összegsze­rűen legalább az alaptőke öt szá­zaléka erejéig. A már említett vásárlási és törlesztési kedvez­mények igénybe vételéhez mindössze annyi korlátot szab a tervezet, hogy az ily módon a dolgozók birtokába jutó tulaj­donrész értéke nem haladhatja meg a dolgozói közösség együt­tes éves bruttó munkabérének nyolcszorosát. Kik lehetnek a tagok? Mindazok a dolgozók jogo­sultak az MRP-be való bekap-' csolódásra, akiket legalább a törvényes napi munkaidő felé­ben foglalkoztatnak. További feltétel a legalább egyéves fo­lyamatos munkaviszony (a gyes, a gyed, a sorkatonai szol­gálat idejét ebből le kell számí­tani). Ez a kör kiegészülhet a társaság munkaviszonyban nem álló vezető képviselőivel és másokkal, ha részvételük jogos­ságát az alapszabályban elis­merték. Az MRP résztvevői a vásár­lás percétől teljes körű résztulaj­donosi jogokat gyakorolhatnak, a rájuk jutó részvények arányá­ban. Amíg hiteltartozásuk van, addig az osztalékot e tartozás törlesztésére kötelesek fordíta­ni. Ha már nincs adósságuk, akkor az osztalékkal — annak a megállapodás szerinti felhalmo­zásra fordítandó részén túl *■— szabadon rendelkezhetnek, s ekkor a munkavállalók a birto­kukban lévő részvényeket sza­badon értékesíthetik is. Nem holtbiztos tipp! Az MRP legfőbb értelme, hogy sikeres megvalósítása ese­tén a munkavállalók széles réte­gei lehetnek a részvényvásárlás révén tulajdonosok. Azok is, akik a privatizációs folyamatba más módon nem tudnának be­kapcsolódni. A tulajdonszerzé­sek e jelentős kedvezményekkel járó formája azonban a látszat ellenére sem egészen koc­kázatmentes. A részvényeket eladó Állami Vagyonügynök­ség, illetve a hitelt nyújtó pénz­intézet ugyanis a törlesztés tel­jes időtartalmára zálogjogot tart fenn magának, s ezzel tetszése, helyesebben megítélése szerinti mértékig korlátozhatja a befek­tetések forgalomképességét. így a hitelfelvételre kénysze­rült munkavállalók — szemben a részvényeket saját erőből vá­sárlókkal — a törlesztés befe- jeztéig kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Mégis, az MRP meg­valósulásával módosulhat a tu­lajdonosok skálája: megjelen­hetnek az eddigi passzív szem­lélők is a vagyonos tulajdonosi réteg mellett. A program kidol­gozói úgy vélik: évente mintegy 40 milliárd forint értékű vagyon, néhány év alatt pedig a mai álla­mi vagyon mintegy tizedrésze kerülhetne az MRP révén a ha­zai munkavállalók kezébe. Schöffer Jenő Nem karácsonyi ének Ha politika, nem is lehet az. Márpedig kikerülni sem lehet ezt a témát, annyira átszövi életünket, még az ünnepek előtt is, hogy ha akarna sem tud szabadulni tőle az ember. S nem attól, hogy észre ne venné, hogy mint minden világon a politika is csupa ellentétekből áll. Holott annyira szeretnénk az egyértelműséget, még a tökéletességet is. Valahogy vágyunk rá, ha el nem érhetjük is csak úgy, hogy megpróbáljuk az ellentétes dolgok kiegyensúlyozását. Legalábbis akkor, ha már látjuk és érezzük a szükségét. Mint most, hogy végre kezdik a pártok is megérteni az összefogás szükségszerűségét, amit meg kell mondani, sza­vazóik, sőt az aktívan nem politizálok is jóval előbb szerettek volna. Nem azt jelenti ez, hogy vége a másikban való hibakeresés­nek, vagy simábban szólva bármelyik fél is lemond a kritikáról. Azt viszont igen, hogy magában is talál szálkát, nemcsak a gerendát látja meg a másik szemében. Nagyon is fontos az ilyen magatartás, nemcsak azért, mert a pártokon belüli irányzatok arra nlutatnak, egyik sem maga a tökéletesség, de azért is, mert vannak pótolhatatlan dolgok. Amik arra intenek, hogy legalább a jövőben ne ismétlődjenek meg. Ilyen vissza nem hozható pillanat az új parlament megalakulásának ideje, amikor az •ellenzék első tevékenysége nem a gazdaság felé fordult, hanem politikai jellegű törvényjavaslatokat nyújtott be - egyszerre hár­mat is - sürgősséggel. Litvánia elismerését, hazánk semlegessé­gét és az oroszok kivonulását sürgette. S bár szemére vetik egyfolytában a kormánynak, hogy sokáig mellőzte a gazdasá­got, ők maguk sem tettek érte semmit. Holott már akkor először és később is nyújthattak volna be gazdasági törvényjavaslato­kat, ha kellően tudatában vannak annak, hogy az idő véges, s nem lehet eléggé sietni, hogy behozzuk a hátrányt, amikor az elmúlt negyven év gondoskodott. Hogy mi mindent kellene rendbe tenni - az általános megala­pozáson kívül - azt jól mutatja az egyes társadalmi rétegek, szakmák türelmetlensége. A különben jogos követelések a még elviselhető élet érdekében. Mert azt senki sem vitathatja, hogy nincs igazuk a pedagógusoknak, a bányászoknak, a nyugdíja­soknak és még sorolhatnánk tovább, hogy kiknek. De mégis­csak meg kell említeni azt is, hogy ezek a követelések nem az égből pottyantak le váratlanul. Hosszú időn át alakultak ki és nőttek meg ekkorára. Talán nem túlzás azt mondani, évtizede­ken át csak a számla benyújtása maradt mindig el. A tűrés és félelem tartotta kordában az igényeket, s összeszorítva a szája­kat annyira, hogy még a kérelem - nem a követelés! - is túl finomra sikeredett. A számla közben egyre duzzadt, sőt óriásira nőtt mostanára, amikor már benyújtható. Amikor már nem jelent különösebb rizikót az érvényesítésért harcba szállni. Ez nem szemrehányás akar lenni, hiszen a túlélés minden ember elvitat­hatatlan joga, csak éppen azt eredményezte, hogy a számla kiegyenlítésének a feltételei közben drámaian romlottak. Egyre rosszabb helyzetbe került az ország. A jogos követelések tekin­tetében olyanba, amit úgy mondanak a falusiak: ha ezt az uj­jamat harapom, ez fáj, ha azt, akkar az fáj. Vagyis, a majdnem nincsből nem lehet elvenni, vagy csak úgy, hogy azValakinek nagyon fájdalmas lesz. Megoldást azonban mégis kell találni rá. A nyugdíjasok helyzetének enyhítésére is. Ami igen nehéz feladat, nemcsak a pénzszűke miatt, de azért is, mert közel sem azonos körülmé­nyek között élőkről van szó. A veszélyes zóna igen nagy, de azt látni kell, sőt tudomásul venni maguknak a nyugdíjasoknak is, hogy nem mindőjük szegény. Szerencsére. Sőt vannak, akik nem kis vagyonnal rendelkeznek, csak ilyet ma kimondani szinte szentségtörés. S azt sem szívesen hallja senki, pedig rá kell döbbeni, hogy a fiatalok egy része legalább olyan rossz helyzetben van, mint a kisnyugdíjasok. Hányán és hányán nem keresnek többet a nettó 6 ezer forintnál, mert őket még az adóteher is sújtja. S családot kellene alapítani, vagy a meglévőt eltartani, adósságokat fizetni és sokuknak naponta szembenézni a munkanélküliség rémével. S mindegyikőjüknek, úgy mint másnak az egyre nagyobb inflációval. Márpedig ők, a fiatalok azok, akik a jövőt a kezükben tartják, nevelik a gyermekeket, az új generációt. Ezt még a kisnyugdíjasoknak is látni kell, ha a megoldás nem is rajtuk múlik. yass Márta A királyon nincs ruha! Azért választottam írásomnak ezt a furcsa cí­met, mert manapság mindenki magyaráz, miért van ez így ahogyan van. Magyaráz a pszichológus, magyaráz a szociológus, a politológus és magya­ráz mindenki, csak az igazat nem mondja ki senki. Nézem a Hírháttér műsort, egy órán át vitatkoznak arról, hogy miért pesszimisták ma az emberek, és miért voltak optimisták ’45-ben, amikor az ország romokban hevert? Pedig erre a válasz egyszerű! Akik akkor az országot tönkretették elnyerték méltó büntetésüket és az emberek érezték, hogy igazán felszabadultak. Szipolyozóikat lerázták a nyakukról! Akkor szegény volt mindenki: a mun­kás, a paraszt, az orvos, a mérnök, a képviselő, a miniszter is. Ma pedig az országot tönkretevők a „békés átmenetnek” pajzsa mögé bújva ott tarta­nak be, ahol tudnak. Ok azok, akik 40 év alatt összeharácsolt vagyonukkal privatizáció révén tovább gazdagodnak, a munkás meg a paraszt (ha ugyan van még?) tovább szegényedik. Félreértés ne essék, az embereket nem a „Pintérművek” és „Petrenkóművek” gazdagsága irritálja, hanem a kifosztottakat a kifosztóik gazdagsága. A minap Pesten volt dolgom a Déli pályaudvar­nál, s amíg a rokonomra vártam, figyeltem: egy­más hegyén-hátán tolongtak a fényesebbnél fé­nyesebb nyugati kocsik. Amikor a rokonomtól kérdeztem: miért mondják, hogy szegény ez az ország, így szólt: „Akkor én mutatok neked vala­mit”, és elvitt Budára. Apádat és sok társát annak idején 50 évi becsületes munkája után kirakták házából, tanyájából, minden ellenszolgáltatás nél­kül. Földönfutó, nem kérdezték hol fog lakni, miből fog megélni. Ezzel nem csak őket büntették. Mert megbüntették apák bűneiért a gyermekeiket hetedíziglen. Szóltak az akkori istenek. Ma pedig ezek istenek és utódaiknak követelik a demokrá­ciát a jogállamiságot és ebben partnerre találnak a mai hatalomban. Vagy talán ez volt az ára a hata­lomváltásnak? Hát szegény az az ország, amely­nek ilyen gazdag vezetői vannak? Szegény az az ország, amelynek vezetői milliókat áldoznak ide­gen állampolgároknak? Kiknek a filléreiből? Nem az ők zsebére. így akarják elterelni a figyelmet a belső bajokról? A kisebbséget védő bajnokoknak feltüntetve magukat? Követelve az emberi jogokat a kisebbség számára más államokban akkor, ami­kor saját országunkban ezeket a jogokat a kisebb­ségnek nem adják meg? Mert nemcsak etnikai kisebbség, hanem társadalmi kisebbség is van a világon. Mintha nem tudnák, ebben az országban 40 éve él egy emberi jogaitól megfosztott saját hazájában hazátlanná, földönfutóvá tett nem kis társadalmi réteg. Van-e erkölcsi alapjuk követelni a Sütő Andrást megverő román polgárok megbüntetését akkor, amikor a maczáktamásokat és patajjánoso- kat agyonverők szabadon élvezhetik a Szocialista Hazáért éremmel járó összes előnyöket? Megbün­tettek ők egy pufajkást is, aki nyomorékká verte a pluhárpálokat. Egy AVO-st is megbüntettek, aki a védtelen tömeg közé lőtt vagy lövetett? Egy jogál­lamban az emberiség ellen elkövetett bűnök soha nemévülnekel.Shaa fentiek nem azok, akkor mik azok? Az agyonszidott Romániában legalább formai­lag egy-két securitátét felelősségre vontak. Bort iszunk és vizet prédikálunk! Hogy is mondta ha­zánk egykori nagy fia? „Ország támasza talpköve a tiszta erkölcs!” Nézzük csak hogyan is állunk ezzel? A képviselőházban, ahol az ország színe- java kell hogy üljön (hiszen ők alkotják a törvé­nyeket) gombnyomogatök ülnek (nagy pénze­kért). Törvényeink az igazságtalanságot védik! Ugye Bogárdi képviselő úr? On mondta, hogy a parasztsággal „csak’ ’ igazságtalanság, nem jogta­lanság történt. Milyen jogállam az, amelynek tör­vényei az igazságtalanságot védik, Bogárdi úr, nem fél Ön? Hiszen az Ön okoskodása alapján a zsidóknak vissza kell varmiuk a sárga csillagot és vissza kell menniük a gettóba? Hiszen velük is csak igazságtalanság történt, nem jogtalanság. De mitől is félne Ön? Hiszen hirdetik a félelem nélküli életet. Csak azt nem mondják, hogy ki ne féljen. Az, aki 40 évig rettegésben élt, vagy az, aki rette­gésben tartotta. Mert ha az a demokrácia, ahol a tolvajnak, a gyilkosnak nem kell félnie, akkor mi nem kérünk belőle. Hogy is állunk a „tiszta erkölccsel”? Ugye azon most már nem vitatkozunk, hogy az elmúlt 40 év kormányai kirabolták az ország polgárainak nagy részét! Elvették és használták házaikat, mű­helyeiket, üzleteiket, földjeiket. Ezeket a kétséget kizáróan rablott holmikat a mostani kormány elad­ja (mert ugyebár miből biztosítaná továbbra is egyesek életszínvonalát? No nem a kiraboltakét). Van-e olyan jogállam a világon, ahol a rablott holmi eladásával foglakozót nem orgazdának ne­vezik és ugye az orgazdákat mint rablókat bünte­tik? így akarunk mi nyugathoz tartozni? Én nem vagyok sem pszichológus, sem szocio­lógus, sem politológus, csak egy kifosztott, saját hazájában, húszegynéhány évig büdös tót paraszt­ként, 40 évig pedig büdös kulákként szinte törvé­nyen kívül élő „polgár”, akinek ebben a hazában csak egy joga volt: meghalni érte. Egy ember vagyok, aki három rendszerváltást is megért, s abból a következő tanulságot vonta le: a szegény ember, ha tudja miért szegény, arra lehet építeni (lásd ’45), de a becsapott, kifosztott, ámításokkal etetett emberekkel nem lehet sokra menni. (Lásd utóbbi 40 év.) Mert az az ország nem annyira gazdaságilag, mint inkább morálisan van tönkre téve. Mert van itt pénz csak meg kell nézni hol van, és hogyan került oda? Ezt kell tenni nem pedig kölcsönökért kilincselni. A kölcsönt vissza kell fizetni. És kinek kell azt kifizetni? Nekünk, a „nemzetnek”! Mert ha fizetni kell, akkor mi va­gyunk a nemzet, akiket meg sem kérdeznek. Ők csak a felelősséget vállalják (hogy velünk fizette­tik ki), mert erre hivatkoznak, amikor a magas fizetésüket kérdőjelezik, hogy rajtuk nagy a fele­lősség. De a felelősségrevonás ellen meg tiltakoz­nak (ugye Hóm Gyula úr?). Mert a demokráciában még az elnököt is felelősségre lehet vonni (lásd Amerika), csakhogy ez úgy demokrácia, ahogyan az elmúlt 40 év szocializmus volt. Igaza volt annak az újságírónak, aki azt írta, hogy ez a Horthysta- kommunista valami az ország eddigi legsötétebb korszaka. Medovarszki János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents