Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-10 / 264. szám

1990. november 10., szombat ) 99 Mintha egy álom kezdődött volna... Tizenöt szeghalmi gimnazista Ausztriában — ... Ha jól emlékszem, virsli, csigatészta meg zöldség­félék voltak benne ... Egyébként sokkal egészségesebben ét­keznek, mint mi, magyarok. Kevés zsír, sok zöldség... — Akármilyen |kis városban voltunk, két-három órát min­dig el lehetett tölteni kirakatnézéssel. Szeghalomnál jóval kisebb városokban is. Szóval, ott volt mit nézni... — Nekem ;az automatáik tetszettek. Visszaadják a visz- szajáró pénzt! ff A herceg alapította, fiatalok írták, és a Knerben készül Törékeny kontinens Rachel Paxton színes kollázsa Igazi műtermi hangulat jógád: illusztrá­ciók, kollázsok, rajzok, tervek, vázlatok, próbanyomatok, rengeteg festék, papír, rongy, géz, háló, csupa színes kincs, amiből a képzőt és könyvművészek csodaszép mü­veket alkotnak. Külön bámulatba ejtő, hogy még csak második hete dolgoznak itt, a Kner Nyomdában együtt angol és magyar fiatalok, máris feltűnően gazdag a termés. A házigazdák — Spiegel Zsuzsa és Felczán György — nem csodálkoznak ennyire a tel­jesítményen, mert tudják; „éjjel-nappal megy a munka’’. Nem akármilyen könyv készül közös vállalkozásban, és az idő sür­get. A látogatónak szinte lelkiismeretfurda- lása támad, hogy zavarja, feltartja az al­kotókat; jobb lesz mihamarabb megtudni, mi készül és miért éppen itt — azután tá­vozni. Szalma János fekete-fehér rajza Az angol trónörökös, Charles herceg ala­pítványt hozott létre fiatal művészek és kézművesek támogatására, a nemzetek kö­zötti kulturális csere és együttműködés elő­segítésére, majd megállapodás született a budapesti Európa Házzal. Ennek értelmé­ben készül most a közös - kötet, amelynek címe: A Fragile New Continent (Törékeny új kontinens). Szépirodalmi válogatásról van szó, verseket, novellákat tartalmaz a kétnyelvű könyv és nagyon szép illusztrá­ciókat. A témával kapcsolatban egyetlen szempontnak kellett a pályázóknak megfe­lelni; az volt a kérés, hogy mai változó világunkat, a társadalmi átalakulásokat tük­rözzék a fiatal korosztály sajátos szemszö­géből. Egymást érik a villanásnyi kis élménybeszámolók a szeghalmi Péter András Gimnázium igazgatói szobá­jában, ahová azért gyűltünk össze, hogy a gimnázium 15 diákjának tíznapos ausztriai tanulmányi kirándulásáról beszélgessünk. — Hogyan is kezdődött? — visszhangozza a kérdése­met Tóth Magdolna tanárnő, az út felnőtt vezetője. Még az elmúlt tanévben született a gondolat, hogy kellene ke­resni valahol külföldön egy testvériskolát. Nagy divat ima az ilyesmi, hasznos is, miért ne próbálják hát meg? Hogy az ország Ausztria le­gyen, egyértelmű volt. Hogy miért? Arról ugyan nem be­széltünk, de könnyen kita­lálható, ha tudjuk, hogy a szeghalmi gimnáziumban sok diák igen komolyan fog­lalkozik a német ^nyelvvel. Aztán Ausztria sincs elér­hetetlen távolságban, hiszen nekünk magyaroknak ezek­ben az „ínséges időkben” erre is gondolnunk kell. Ha­marosan elkészült hát a testvériskolai kapcsolatot kereső levél, amely egyene­sen az osztrák oktatási, mű­vészeti és sportminisztérium egyik íróasztalán „landolt”. „Melegedett” egy picit, mi­re megszületett a válasz, amely biztató volt ugyan, de semmi konkrétumot nem tartalmazott. A szeghalmiak nem adták fel. Űjabb levelet fogalmaz­tak, ezúttal a nemzetközi kapcsolatok központjába, majd az egyik tartományi minisztériumba. Teltek-múl- ták a hónapok, és már ja­vában rügyeztek a fák, ami­kor meghívást kaptak Béos- ből az 1990-es októberi nem­zetközi diáktalálkozóra. Mint kiderült, valamennyi elküldött levelük az osztrák oktatási minisztériumhoz ke­rült, ahol most már nem le­hetett nem ismerni Szegha­lom nevét, A hazai gimna­zisták nagy örömére, az osztrák minisztérium egy igen hosszú nevű (Bundes- Obenstufenrealgymnasium) iskola címét is elküldte, tel­jesítve ezzel a szeghalmiak régóta várt kérését. Az oszt­rák felső tagozatos reálgim­názium Bécstől délnyugatra, a körülbelül ötezer lakost számláló Scheibbs városá­ban található. Megvan tehát a 'testvériskola, sőt egy nem várt ráadás (a nemzetközi diáktalálkozó), és az idő­pont. De vajon kik mehet­nek Ausztriába? Az izgal­mas kérdést a német nyelv- ismeret fokozata döntötte el. Mindenképpen olyan diákok kerültek kiváltságba, • akik már eddig is jó eredménye­ket értek el, és középfokú nyelvvizsgára készülnek. Beszélgetésünk kezdetén a negyedik osztályos Besenyő Judit minderről csak eny- nyit mond: — Egyértelmű, hogy érde­mes volt tanulni, és komo­lyan venni ezt a nyelvet... Juditnak talán kétszere­sen is, hiszen az osztrák te­levízió éppen- tőle kért in­terjút a szeghalmiak közül. — A riporter arra volt kí­váncsi — meséli —, hogy mi a benyomásom Ausztriáról, s milyen különbségeket látok Magyarország és az ő hazá­juk között. Azt válaszoltam, hogy a határt átlépve egy kicsit úgy éreztem, mintha időben is léptünk volna, nemcsak térben. Itt minden olyan tiszta, rendezett, ami igényes emberekre vall. Ar­ról nem is beszélve, hogy Ausztria láthatóan mennyi­vel gazdagabb ország! Az osztrák emberek nyugodtak, kiegyensúlyozottak ... Ná­lunk ez sajnos nincs így. Judithoz többen is csatla­koznak. A harmadikos Szűcs Ági például a következőket mondja: — Valahogy mindenre van idejük. A scheibbsi gimnázi­umba járó tanulók család­jainál voltunk elszállásolva. Ahol én laktam, ott min­denre volt idejük, a család­tagoknak. Szórakozni jártak, meg kávéházba, az anya pe­dig gimnasztikázni... Az okokat kezdjük boncol­gatni. Harmati Annamária, aki negyedik osztályos, így vélekedik: — Én egy négygyerekes családnál laktam. Ott az apa annyit keresett, hogy a szü­lők és a gyerekek, vagyis ha­tan, jól megéltek belőle. Az anyának csak- a háztartás volt a gondja, így bőven ma­radt ideje, energiája és tü­relme mindenre. Az apa és a gyerekek nyugodt családi légkörből indultak útnak. Jóval összetartóbbak, mint egy magyar család ... Na­gyon szimpatikus nekem ez az élet. Annamária fejtegetése kí­váncsivá tesz. Vajon mi­lyen itthoni tapasztalatok alapján érzi ezt a különb­séget? Rákérdezek: — A ti családotok mi­lyen? Nevet: — Na ezt jól ki tetszett fogni! Tipikusan magyar. Körbenézek. Majdnem csu­pa lány. Vajon mindegyi­küknek szimpatikus az An- namari által vázolt osztrák családi minta? Hangos kér­désemmel egy „emancipál- tabb” választ sugallók: — Azért ti nemigen tud­nátok elképzelni, ugye, hogy otthon maradjatok, és csak a háztartással foglalkozzatok? Mintha vezényelnék, úgy bólogat mindegyikük. Szin­te egyszerre mondják: — Dehogynem! Valaki hozzáteszi: — A nő legyen végre csak(!) feleség és anya! Persze azért van az élmé­nyeik között olyasmi is, ami­ben nem cserélnének oszt­rák társaikkal. Erről a ne­gyedéves Futás Kriszti be­szél: — Az igaz, hogy a csalá­dokon belül nagyobb az ösz­szetartás, de az iskolában nincsenek olyan igazi osz­tályközösségek, mint ná­lunk. Többen is helyeselnek, Kriszti pedig így folytatja: — Óraközi szünetekben teljesen különvonulnak, min­denki egy-egy kis sarokba, s nemigen szólnak egymás­hoz. Az én vendéglátóm cso­dálkozott is a mi összetar­tásunkon. Minthogy a tíznapos útból kettőt a vendéglátó gyere­kek osztályaiban tölthettek a scheibbsi gimnáziumban, így mindenkinek akadt él­ménye bőven. Lukács Móni például arról számol be, hogy ott a tanulóknak gyak­ran tíz órájuk is van na­ponta, amelyek ráadásul öt- venpercesek, öt-tíz perces szünetekkel. — Mégsem olyan fárasz­tó az egész, mint egy ittho­ni iskolai nap — mondja Móni. .— Valahogy sokkal lazább a tanítás. Nincs csen­getés, Ibárki felmehet az órá­ról, és bármikor vissza is ülhet...(?) Tóth Magdolna tanárnő­nek a tanári szoba hasonló nyitottsága ragadta meg a figyelmét. — Az ajtó nyitva volt — meséli —, a diákoknak nem kellett félve kopogtatniuk, és várni, még valaki kidug­ja a fejét. Bárki bármikor bemehetett akármilyen prob­lémával ... Ezer szerencsénk, hogy az élmények nem öltenek tes­tet, mert különben már ré­gen kiszorultunk volna az igazgatói szobából, annyi minden elhangzott hamar­jában. Már búösúzkodnánk, ám a mondanivalóknak vé- ' ge-hossza nincs. ,A harmadi­kos Pink Pisti szélesre tárja két karját: — Ekkora a különbség Ausztria meg Magyarország között. Én pedig Romániá­ból települtem Magyaror­szágra. Akkor el lehet kép­zelni, milyen élmény volt nekem Bécs ... Besenyő Judit sem bírja ki, hogy ne ejtsen még szót egy ötvenhatos magyar emig­ránsról, aki olyan készsége­sen segített az osztrák fővá­rosban eltévedt szeghalmi diákoknak. A tanárnő végül az oszt­rák emberek érdeklődését hozza szóba:# — Keveset tudnak rólunk, de őszintén — nem csak ud­variasságból ! — érdeklőd­nek. Továbbgondolják a problémáinkat, és segíte­nek ... Az idő délutánba hajlik, és a korgó gyomrok'lassan­ként elnyomják a mesélő­kedvet. Ki-ki magával viszi a scheibbsi és a bécsi élmé­nyeket, ßz álmot, ahogy Har­mati Annamari mondta. Itt­hon pedig folytatódnak a magyar hétköznapok. Sok „zsírral és kevés zöldség­gel”. .. Magyar Mária A Kner Nyomda neve, a szép gyomai könyv és egy­általán a nagy nyomdószelő- dök legendája messzi földön ismert — nagyjából ez volt a válasz arra a kérdésre, hogy miért éppen Békéscsa­ba a helyszín. Így vetődött fel a tipográfusokban, mi­lyen nagyszerű lenne elkép­zelésüket ebben a nyomdá­ban megvalósítani, méghoz­zá a könyvkészítés eiső lé­péseitől az utolsóig mindent itt. A Kner persze örömmel fogadta a kérést, és már jöt­tek is a „vendégművészek”. Rachel Paxton a nyáron végezte el a főiskolát, jövő­jét szabadúszóként képzeli el. „Jókor érkezett ez a meg­bízás” — mondja. — Szíve­sen vesz részt „A Törékeny” készítésében. S nagyon jól érzi magát Magyarországon, egészen meghatja a fogadta­tás, az emberek vendégszere­tete. Kyra de Coninck belga származású, négy éve él Angliában, kisebb sajtóvál­lalkozást vezet. Rengeteg munkája mellett még város­nézésre is szakít időt, és az sem tartja vissza a baran­golástól, hogy egyik nap el­tévedt. Tetszenek Kyrának a csabai külvárosi utcák, ked­veli a vidéki építkezést. — Az alapötlet annyi volt, hogy tíz ember csináljon egy könyvet — magyarázza Or~ sós László szerkesztő. — A szervezés Budapesten akkor kezdődött el, amikor itt járt Charles herceg és Diana, ta­vasszal. 26 éven aluli szer­zők és illusztrátorok pályáz­hattak, 15 nagyon jó anya­got találtunk, a kötetbe vé­gül hét angol és tíz magyar mű kerül. Karácsony előtt el kell készülni az első öt­ven reprezentatív kötetnek, mert Budapesten és London­ban egyaránt sajtóbemutató lesz — ez is az alapítvány­ban leszögezett követelmény. Gavin Rookledge londoni tipográfus 26 évével a „leg­öregebb” a két csapatban. Több hasonló kiadványban közreműködött már, de ilyen nagyszabásúban még’ nem. Legfontosabbnak a követke­zőt tartja: ebben a vállalko­zásban „valami különös, sa­játos könyvművészet születik közös erőből, s ehhez min­denki teljes odaadással te­szi hozzá a maga tehetségét és ötleteit”. — Akkor érkeztünk Bu­dapestre, amikor a taxis­sztrájk volt — mondja Da­mon Clark. — Tudom, hogy ilyesmi nincs mindennap, de amíg mi Budapesten vol­tunk, mindennap sztrájkoltak a taxisok. Hogy Békéscsaba milyen? Azt nem tudom, csak a nyomdát, a szállodát és az éttermet láttam eddig, mivel állandóan dolgozunk. A nyomda viszont remek, és mindenki olyan segítőkész. Az illusztrátorok, tipográ­fusok, angol és magyar könyvművészek közös alko­tásából reprezentatív kötet készül, és mindössze 250 példányban. Az első ötvenet prominens személyiségeknek adják majd el, és tegyük hozzá: nem akármilyen áron. A befolyt pénz az alapítvány javára megy. Ám ez való­színűleg csak az érem, azaz a nyereség egyik oldala, Ezek az angol fiatalok most járnak először hazánkban, sőt, „úgynevezett keleti blokk-országban” is. S nap­jainkban — talán túlzás nél­kül elmondhatjuk, talán szí­vesen le is mondanánk er­ről a népszerűségről — na­gyon izgalmas helyszínek ép­pen ezek a kelet-európai ál­lamok a maguk sajátos, ro­hamos társadalmi átalakulá­sával. Nem csoda hát, ha vonzó és népszerű utazási célponttá váltunk a külföld számára. Ha ezenkívül még (vagy elsősorban) a szakmai hírnév hozza ide az idegent, az külön erény. De honnan is indultunk? Igen, mindez valószínűleg hozzátartozik az érem másik oldalához. Mert, itt, a Knerben néhány hét alatt példaértékű együttmű­ködés volt, munka- és ba­ráti kapcsolatok jöttek lét­re, amelyek hosszú távon is források lehetnek, élni és al­kotni segíthetnek. Niedzielsky Katalin Ez még csak a próbanyomat Ez a város felejthetetlen! A képeslapok mindenkiből emlé­keket fakasztanak , Fotó: Gál Edit

Next

/
Thumbnails
Contents