Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-08 / 262. szám

jgUilIMM-----------------­J I I „Modern rézfúvósok” 1990. november 8„ csütörtök Pártlistáról feketelistára? (Folytatás az 1. oldalról) imént fellépett „Modem Rézfúvősok” együttes továb­bi négy tagjára: Ferrari Vi- vianára, a Genovai • Nem­zeti Fúvósverseny első helye­zettjére, Zaina Tizianára, a Juvenilia zenekar első kür­tösére, Ravelli Stefanora, a firenzei Tirreno Szimfonikus Zenekar első harsonására, valamint Martinéin Aleand- rora, a Bergamói Szimfoni­kus Zenekar Vezetőjére. Mi­ként lehetséges, hogy ennyi­féle zenekar színeit, képvi­selték ezen a békéscsabai koncerten? A magyarázatot (tolmács segítségével) — az ebédlő elcsendesedése után — Mai Robertotól kaptuk meg. — Négy éve egy baráti tár­saságból alakult a zenekar, Modem Rézfúvősok néven. Repertoárunkban szerepel a reneszánsz zenétől a dzsesszig sok minden. Emellett vala­mennyi ország népzenéjéből átírt tánczenét is bemuta­tunk, kvintettre komponál­va.., — Békéscsabán a tanító­képző vendégeként tartóz­kodnak. Van jövője is en­nek a kapcsolatnak? — Örömmel jöttünk ide, hiszen olyan turnét szeret­tünk volna, ahol még nem jártunk. Hogy van-e jövője ennek a -kapcsolatnak? Ügy gondolom, igen. Már beszél­gettünk arról, milyen jó len­ne, ha a főiskola kórusa fel­lépne Olaszországban. Ber- gamóban, Darfóban és má­sutt. — Hallottam, hogy kedden a Zeneművészeti Szakközép- iskolába is ellátogattak, ahol a „mieink” is dobogóra lép­tek. ön tanít egy zenei kon­zervatóriumban, igy nem­csak mint előadóművész, de mint zenepedagógus is vé­leményt formálhat a hallot­takról ... Milyen véleményt? — Nagy elragadtatással játszottak mindannyian. Kü­lönösen a trombitás kislány produkciója tetszett. Nálunk Olaszországban egyébként más rendszerben — végig egy intézményben — tanul­ja a zenét az ifjúság. Évről évre vizsgán kell megfelel­niük ahhoz, hogy alsó-, kö­zép-, s végül felsőfokon to­vábbléphessenek. A végső cél hét vagy tíz év múlva (hangszere válogatja), a dip­loma. — Magyar zeneszerzők művei is szerepelnek a tan­anyagban? — Bartók-, Hidas- és Ko­dály-művek igen. — Hány hangversenyt tar­tanak még? — Itt-tartózkodásunk egy hete alatt összesen kilencet. Főként iskolákban, zeneisko­lákban lépünk fel, szomba­ton este 6 órától pedig az Evangélikus Kistemplomban a zenekedvelő felnőttek hall­gathatnak meg piinket. — Ha már a szombatnál tartunk. Igaz, hogy délután a főiskola csapatában egy új oldaláról mutatkozik be? — A futballra gondol? Va­lamikor az Atalantában ját­szattam. Ma már csak kedv­telésből állok be egy-egy meccsre — mint most —, ha barátaim kérnek. — Akkor hát sok szeren­csét a játékhoz és köszönöm a beszélgetést. N. A. Fot6: Gál Edit (Folytatás az 1. oldalról) szóba. Mi független polgár- mesterben gondolkodtunk, kiegészítve' egy-egy liberális és kormánypárti alpolgár­mesterrel. A politikai egyen­súly fenntartásához kötöt­tük azt, hogy részt ve­szünk-e a vezetésben. Az SZDSZ és a Fidesz humán beállítottságú alpolgármes­tert kért. A testületi ülés előtti napon megtartott taggyűlés Molnár Györgyöt jelölte az alpolgármesteri tisztségre. Dr. Lengyel Lász­ló el sem jött erre az ér­tekezletre. Dr. Pethő Attilát pedig az augusztus 26-i tag­gyűlésen nyilvánítottuk pol­gármesterjelöltnek. ö egyéb­ként az alpolgármestenségre való jelölést nem fogadta el. Ugródeszkának használta — Lengyel úr, tudhatott-e arról, hogy már nem az al­polgármester-jelöltjük? — Nem, de a többi alpol­gármester-jelölt sem tudott róla. A taggyűlés arra ha­talmazta fel a képviselő^ testületi tagokat, hogy dönt­sék el maguk, ki a legal­kalmasabb a lehetséges je­löltek közül. Ilyen alapon a többiek is megsértődhettek volna. Dr. Lengyel László a pártból kilépett, de nem adta vissza az MDF-listán szerzett mandátumát. Ez ar­ra mutat, hogy ugródeszká­nak használta fel az MDF-et. Az a bejelentése, hogy 1992 végéig semmilyen pártnak nem kíván tagja lenni, arra utal, hogy az 1994-es választások'“ előtt újabb támogatókat akar ke­resni. Eljárását erkölcste­lennek tártjuk. Egyéni vá­lasztókerületben nem kí­vánt indulni, pedig felaján­lottuk neki. S vajon mitől lesz független a jövőben? Bizonyára az MDF-től, hi­szen ha a városi szervezet­tel elégedetlen, akkor ez szükségképpen tükröződik majd testületi tevékenysé­gében is. A pártlistán az emberek nem a személyek­re, hanem a pártokra sza­vaztak: ezért kell lemonda­nia. Mindezt azért tárjuk a nyilvánosság elé, mert min­denfajta karrierizmusnak elejét kell venni. Minden ha­sonló ügyben így járunk el. Tisztességesebb lenne, ha dr. Lengyel László önként válna meg mandátumától, s nem valamiféle • kényszer hatására. Kificamodott demokrácia Dr. Lengyel László, fel­tehetően másként látja az ügyet. — Miért lépett ki gz MDF­b öl? — Azért, mert nem értek egyet a5__MDF önkormány­zati ‘képviselőtéstületet érin­tő politikájának egy részé­vel — válaszolta. — Az elő­revivő szándékú gondolko­dást szeretem. Az MDF or­szágos politikáját elfoga­dom, a helyi szervezettel vi­szont nem mindenben ér­tek egyet. Májustól október végéig voltam tagja az MDF-nek, ezen kívül soha egyetlen pártnak sem. A de­mokrácia most kificamo­dott: pocskondiázással és hasonlókkal találkozhatunk. Ebben a pártban is jelen vannak apróbb, a szervezeti szabályzattal ütköző érde­kek. Ügy gondolom, az a helyes, ha a tagoknak, veze­tőknek egyaránt jut a jo­gokból, a demokráciából. — Megsértődött azon, hogy nem jelölték alpolgármes­ternek? — Szó sincs erről. Egy­szerűen olyan „farba” dol­gok jöttek ki, amit • már nem bírt a gyomrom. Októ-j bér 14-én a képviselők és Bodzás Lajos megyei el­nökhelyettes előtt — más­más okból — Kesjár Má­tyással együtt bejelentettük, hogy nem vállaljuk a pol­gármesterjelöltséget. Tény, hogy elmondtam: alpolgár­mesterré jelölést viszont vállalnék. Abban a tudat­ban mentem el, hogy e tisztségre számításba vettek. A testületi ülés előtti na­pon betegségem miatt nem mentem • el a taggyűlésre. Erről előzetesen szóltam Molnár Györgynek. „Az ügy kihűlését óhajtom” — Nem lehetséges, hogy félreértette a helyzetet: önt nem a városi MDF, hanem csak a VI. kerületi csoport jelölte? — Nyolc kerület van Bé­késcsabán. Akkor miért csak kettőnknek kellett nyi­latkoznia? Ha erről lett vol­na szó, akkor azt mondom: köszönöm. — Az MDF követeli, hogy adja vissza mandátumát. — Nem! Én az ügy ki­hűlését óhajtom. Az én ne­vem is hozott az MDF-nek néhány száz szavazatot. Ha visszaadom a megbízóleve­let, akkor visszaélek a la­kossági bizalommal, — Jogilag rendezettnek látja az ügyet? — Hogyne. Húszéves jog- gyakorlattal rendelkezem, én is felkészültem ilyen kezde­ményezések megválaszolásá­ra. Nézze, az'MDF-nek nyil­ván az fáj, hogy a kívülről jött alpolgármester még jobban felborítja a testüle­ten belüli erőviszonyokat. — Mit tesz, ha az MDF taggyűlése is felszólítja a lemondásra? — Kitartok álláspontom mellett — ön azt írta, hogy 1992. december 31-ig nem lép be pártba. Ezzel kapcsolatban „helyezkedésről” beszél­nek ... — Ez véletlen. Ügy látom most, hogy talán soha nem óhajtok belépni egyetlen pártba sem. Csúsztatást ér­zek a dologban, sőt, a levél­titok megsértését, ha kissé megerőszakolom a dolgot. — Függetlenként elvállal­ná az alpolgármesterséget? — A körülményektől függ­ne — mondotta dr. Lengyel László. Kiss A. János A KUNSÁG FŰSZERT AJANLATA: Magyarországon a nagy sikerű Ferrero termékek! A KINDERTOJÁS mellett vállalatunk forgalmazza még a KINDER tejcsokoládét, rizses csokoládét, -kutyát DUPLO (mogyorós csokoládé) Raffaello (kókuszos-mandulás specialitás), Nutella (mogyorókrém) TIC-TAC (cukorka) ÉDESSÉGEKET. KÜLÖNLEGES FINOM IZEK aJPÜSZÉRT kínálatából! Megrendelhető levélben, telefonon vagy személyesen, üzletszerzőinknél. RAKTÁRHÁZAINK 5 NAPON BELÜL TELJESÍTIK IGÉNYEIT. Szolnok, Csaba u. 26. (Tel.: [56] 32-133) Karcag, Forrás u. 5. (Tel.: 410, 153) Békéscsaba, Északi Ipartelep (Tel.: [66] 26-255) Orosháza, Gyártelep u. (Tel.: [68] 11-744) Tranzit; Szolnok, Véső u. 1. [56] 36-083) Export-Import; Szolnok, Pálfy u. 1. [56] 42-203) Importálja RAMEXA KFT., SZOLNOK, Móricz Zs. u. 16. Játék a választék bizalmával kát javasoltam a polgármes­ter fizetésének — mondja dr. Baja János testületi tag. — Többen egyetértettek ve­lem, de voltak, akik csak 40 százalékot tartottak elfogad­hatónak. Ügy gondolom, a község első számú veze­tőjét meg kell fizetni. Az ö jövedelmén látszani kell an­nak a felelősségnek, amelyet a polgármesteri tisztség rá­ruház. Sovány Pál szintén az ön- kormányzat tagja, a 40 szá­zalék mellett voksolt. Érvei között a település lakossá­gának átlagkeresete, a kis- fizetések, a kisnyúgdíjak, és a polgármesteri bér egy­máshoz viszonyított aránya szerepel első helyen. Tovább mélyült a szakadék A huzavona megoldatlan maradt, mert a 13 + 1 tagú önkormányzati testület (egy tag távollétében) 7:6 arány­ban a 40 százalékos fizetést hagyta jóvá. Ez 26 ezer fo­rint bruttó bért jelent. . A polgármester áltar kért és a jóváhagyott bruttó alap­bér között 10 ezer forint a különbség. Kaczkó Mihály a döntést nem fogadta el. Ek­kor a testület úgy döntött, egyeztető bizottságot hoz létre, és két hét múlva újabb bérjavasiiarttal állnak elő. Az egyeztető tárgyalások nem vezettek eredményre, de arra mindenképpen jók voltak, hogy a helyzetet to­vább rontsák. A polgármes­ter mellett állók és a maga­sabb fizetést nem támogatók között mélyült a szakadék, a bizalmatlanság jelei nap­ról napra erősödtek. A má­sodik testületi ülésen októ­ber 25-én sem sikerült kö­zös nevezőre jutni, az állás­pontok megmerevedtek. Liska Jánosné, a testület tagja szintén a 40 százalé­kos fizetés mellett szállt síkra. Véleménye szerint nincs személyes ellentét Kaczkó Mihály és az önkor­mányzati tagok között. — Kaézkó Mihály a tő­lünk kért alapbérébe szeret­né beépíteni mindazokat a jutalmakat, amelyeket az előző évben plusz munká­jáért kapott. Biztosítani kí­vánja, hogy az infláció, s a nehéz gazdasági helyzet el­lenére az ő fizetése stabil legyen, jövedelme ne csök­kenjen. Ha hozzáadom az általunk megítélt 26 ezer forintos fizetéshez a 13. ha­vi . polgármesteri illetményt, akkor közel annyi lesz a jö­vedelme, mint amennyit kér. A polgármester viselke­dése érthetetlen számomra, ugyanakkor antidemofcrati- kuspak tartom, hogy a tes­tület döntését nem veszi tu­domásul. Ha igazán tenni akar Nagyszénásért, akkor el kell, hogy fogadja a 40 százalékos fizetést. Ki az erűsebb? Szóbeszéd a faluban, hpgy Kaczkó Mihály 55 évesen csupán azért indult el a vá­lasztáson, mert a nyugdíj­alapját így próbálta fel­emeltetni. Mások azt mond­ják: nincs egyébről szó, mint az MDF, az SZDSZ és a kis­gazdapárt önkormányzati tagjainak összefogásáról Kaczkó Mihály ellen. Ér­dekes módon csupán Födi András volt az egyetlen, aki ennél messzebbre látott. — Megítélésem szerint akármelyik oldalt nézzük, mindkét tábor visszaél a la­kosság bizalmával. Nem le­het megkérdőjelezni sem a polgármester, se a képvise­lők legitimitását. S mégis, csupán dacból egyik fél sem enged. Kaczkó Mihály be­jelentette: ha a 40 százalé­kos fizetésmegállapítást nem bírálja felül a testület, akkor december 15-ével le­mond a polgármesteri tiszt­ről. S amíg tart a „ki az erősebb?” értelmetlen vi­tája, addig a falu ügyében nem történik előrelépés. Itt már régen nem a fizetésről van szó, hanem egy több he­te húzódó megoldatlan hely­zetről, s ebből egyik tábor sem kerülhet ki győztesen. Lehet-e játszani a választó- polgárok bizalmával’ l Nem végleges szándék — Kezdettől fogva biza­lommal voltam a testület iránt — mondja Kaczkó Mi­hály polgármester. — Az összetétele számomra garan­ciát mutatott a további eredményes munkához. Meg­döbbenéssel tapasztaltam, hogy már. az alakuló ülésen a bizalmatlanság jelei mu­tatkoztak irántam. Tudom, az általam kért 22 ezer 600 forintos nettó jövedelem na­gyon sok ember számára el­érhetetlen. Nem is beszélve a 4800-5000 forintos nyugdí­jasok társadalmi helyzeté­ről. Tisztában vagyok azzal, hogy az önkormányzati tes­tület törvényesen járt el, amikor a 40 százalékos bér­megállapítás mellett dön­tött. Csupán azt kértem, hogy a fizetésem annyi le­gyen, mint amennyit ta­nácselnök koromban keres­tem. A környékbeli telepü­lések polgármesterei ennél jóval többet 'kaptak. Kaczkó Mihály „engedett a negyvennyolcból”, és el­fogadta az egyik önkor­mányzati képviselő javasla­tát: a 33 ezer forintos brut­tó fizetést. A testület hét tagja azonban hajthatatlan maradt. Szerintük a 40 szá­zalék bőyen elég. A nyug­díjaztatással kapcsolatban a polgármester elmondta, ha az idéh nem él a - korked­vezményes nyugdíjaztatás le­hetőségével, akkor jövőre már ezt nem remélheti, te­hát taktikáról szó sem le­het. Ö dolgozni akar. — Felmértem a bizalmat­lanságot, és úgy határoz­tam, ha a polgármester sze­mélye a továbbfejlődés aka­dálya, akkor . félre kell áll­ítom. Szándékom nem vég­leges. Ha a másik fél részé­ről elmozdulást tapasztalok, akkor a község bizalmából ellátom a tisztemet. De csak akkor — fejezi be beszélge­tésünket Kaczkó Mihály. Papp János

Next

/
Thumbnails
Contents