Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-03 / 258. szám
1990. november 3., szombat o Magyar kutatók sikere Az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetében Farkas Győző és Tóth Csaba fizikusok új jelenséget fedeztek fel a fotoeffektusra, azaz a fény hatására fémekből történő elektronkilépésre vonatkozóan. E jelenség, amit 1902- ben Lénárd Fülöp mutatott ki kísérletileg, majd Einstein értelmezett (mindketten Nobel-díjat kaptak érte), az újkori fizika: a kvantumelmélet egyik elindítójául szolgált. A KFKI kutatói azt találták fel, hogy rendkívül erős lézerfénnyel aranyat megvilágítva mintegy ezerszer nagyobb energiával lépnek ki az elektronok, mint a gyenge, hagyományos fényforrások esetén. Ez azt jelenti, hogy az Einstein-for- mula jóval általánosabb érvényű, mint annak megszületése idején gondolták. A jelenségnek számos alkalmazása is várható, pl. a gyorsítóberendezéseknél. Farkas Győző a laboratóriumban MTI-fotó: Balaton József Túl a „mézesheteken” R endkívül nehéz megjósolni, mi történik akkor, ha a kormány előzetesen, úgy, ahogy az a korábbi években történt, „megeteti” velünk az új benzinárakat. Arra sem egyszerű választ adni, sikerült volna-e egyáltalán ■ elfogadtatni a lakossággal a közel kétszeres áremelést. Hiszen ez ideig ilyen drasztikus hatósági árnövelésre Magyarországon nem volt példa. Tény viszonthogy a hétvégi események, a kialakult vészhelyzet messze túlmutat a benzináremelés kérdésén. Néhány órán belül bebizonyosodott, hogy nem csupán egy kormányintézkedés robbantotta ki a demonstrációt. Nyilvánvalóvá vált, megtörtént az első konfrontáció a lakosság és a néhány hónapja választott új kormány között. Véget értek a választás utáni „mézes hetek” a választó- polgárok és a legitim hatalom között! Mert a taxisok lázadása csak olaj volt a tűzre a rohamosan szegényedő és egyre inkább hitét vesztő állampolgárok körében. Valószínűleg néhány szociológust kivéve sem a kormány, sem az ellenzéki pártok, de valójában egyetlen társadalmi csoportosulás sem gondolta, hogy a társadalom tűrőképességének fonala ennyire.pattanásig feszült hat hónap alatt. Azzal pedig minden bizonnyal még kevesebben számoltak, hogy a tűrőképesség először nem a bérből és fizetésből élőknél, nem a kisnyugdíjasoknál, de még csak nem is a nagycsaládosoknál fogy el, hanem a viszonylag jobb körülmények között élő vállalkozók körében. Pedig, ha a választások óta eltelt időszakot gazdaságpolitikai szempontból vizsgáljuk, akkor a taxisok, magánfuvarozó társaságok demonstrációja egyáltalán nem meglepő. Tudniillik sem a kormány intézkedései, sem a Parlament törvényhozó munkája ez ideig nem mutatott egyértelműen az oly sokat hangoztatott vállalkozásbarát, magántulajdont deklaráló politika irányába. Sőt, olyannyira nem, hogy a magánszektort képviselő, s vele szimpatizáló állampolgárok mára már szinte teljesen elveszítették bizalmukat a választási kampányban még lelkesen támogatott pártok iránt is. Legfeljebb a ma még ellenzékben lévők iránt van némi bizalmuk, ez azonban szintén veszni látszik. Vajon visszaszerezhető-e a lakosság bizalma? Képesek lesznek-e az ország haladó politikai pártjai, a kormány, a különböző társadalmi, érdekvédelmi szervek úgy összehangolni munkájukat, hogy a lakosság megértő támogatását ismét elnyerjék? Kimozdítható-e apátiájából ez a megkeseredett békés rendszerváltás forradalma? Az acsarkodó pártoknak, a személyeskedésektől sem mentes, olykor-olykor meglehetősen kisstílű, hangosan politizáló új elitnek sikerül-e felülemelkednie önmagán, s felvállalni egy következetes gazdasági rendszerváltást, amely esélyt ad számunkra az Európai Gazdasági Közösségben? Csak remélni lehet, hogy igen. A hét politikai történései, a pártokban megnyilvánuló kobipromisszumkészség, a kormány nyitottabbá váló politikája, a Parlament ez évre tervezett, felgyorsított munkatempója talán helyrebillentheti az új hatalom és az állampolgárok közötti bizalmi válságot. Mert az utolsó órában vagyunk! A teendő rengeteg, a felelősség történelmi. Most, az elkövetkezendő másfél-két év alatt eldől, megtaláljuk-e helyünket a világgazdaságban, avagy sem. Ahhoz viszont, hogy próbálkozásunkat siker koronázza, rengeteg dolgot ismertetni kell és megértetni az emberekkel. Talán mindenekelőtt azt, hogy hazánk számára az árliberalizálás elkerülhetetlen. Magyarországon tudniillik nemcsak önmagában a világpiaci ártól való lemaradásról beszélhetünk, hanem egy olyan rendkívül torz árarányról is, melynek kettősségéből fakadóan az árfelszabadítás — amely egyszerűen elkerülhetetlen — hihetetlen gazdasági és társadalmi „földrengéseket” vetít előre. Az energiaárak még csak a jéghegy csúcsát jelentik. Várhatóan hasonló árrobbanás elé nézünk az élelmiszerárakat illetően is. A vállalati felszámolások pedig ideiglenesen óriási munkanélküliséget okoznak. Ázt is célszerű világossá tenni: egyetlen fejlett ország gazdasága sem képes úgy működni, hogy a legfontosabb energiahordozók importjának 90 százalékát egy országból szerzi be. Á fejlett nemzetgazdaságokban maximum az import 15 százalékát kötik le egy országnál. Nálunk sajnos közel 90 százalékos kötődés áll fenn egy összeomlás előtt álló szovjet gazdaság felé. Tehát sorainkat újra kell rendezni, ami szintén előre nem látható társadalmi konfliktusokat idézhet elő. De ...!! • A feszültségek levezetésének nagyon sürgősen meg kell találni a módját, ha mégoly nehéznek tűnik is. A tiltakozások, a demonstrációk, sztrájkok várhatóan egyre többször és egyre sűrűbben robbannak, ha felvállaljuk a gazdasági rendszerváltást. Azt azonban ne feledjük el, hogy csak a sztrájktörvény adta lehetőségeken .belül szabad mozogni. Mert ha ri%m, könnyen Jugoszlávia, vagy Lengyelország sorsára jutunk. A hétvégi blokád külföldi sajtóvisszhangja egyértelműen mutatja a külföldi tőke bizalomvesztését irántunk. Hiszen, ha ezek a tiltakozások egy ország gazdasági vérkeringését bénítják le, akkor lehetetlenné válik előrelépésünk a piacgazdaság felé, s a külföldi tőke sem kockáztat. De annak is fennáll a veszélye, hogy a hatalmi űrben egy szűk csoport magához ragadja a „jogart”. Ám itt, Európában ezt az utat sikerrel aligha járhatjuk végig ... A dél-amerikai típusú fejlődést, ahol a szűk eliten kívül a középosztály is elszegényedik, egy ezeréves történelmi múltú európai nép képtelen tolerálni. Éppen ezért minden feltörekvő vállalkozó és vállalkozni szándékozó magyar és külföldi állampolgár számára a lehető leggyorsabban esélyt kell adni a gyarapodásra. Az emberek többsége nem fél egy vállalkozói megmérettetéstől! Az elmúlt hétvége egyértelműen bebizonyította! Csakhogy, miközben például a tömegkommunikáció szinte naponta ad hírt újabb és újabb vállalkozásélénkítő külföldi hitelekről, a lakosság mégsem érzi. Mert a többség, ha elszánja magát arra, hogy önmaga vagy társaival elinduljon, sajnos legtöbbször a bürokráciába vagy éppen 20-30 százalékos hitelkamatokba ütközik. A láthatatlan falak ledönthetetlennek tűnnek. „Vajon kik ülnek a pénzeken, hol és milyen körök osztogatnak?” — hallgni az elkeseredett utca emberének véleményét. A megoldás valószínűleg nem lehet más, mint törvényekkel deklarált lehetőség és jog a gazdaságban mindenki számára. Esélyegyenlőség a pontos, korrekt információra. A felemás megoldások, a határozatlanság, a nem kellően megalapozott, társadalmi konszenzus nélküli, egzisztenciákat érintő lépések, a félinformációk, a különböző gazdasági lobbyk kímélése és még sorolhatnánk tovább, mind-mind olyan magatartás a kormány, a törvényhozó hatalom részéről, amely csökkenti esélyünket arra, hogy a gazdasági rendszerváltást békésen túléljük. Rákóczi Gabriella I Könnyűipar — könnyű forint? Varrónők „paprikás” hangulatban ü kitiltottak bujtogatnak?—Hz óhaj: legalább a létminimum Kértük a főnököket, jöjjenek le közénk Csütörtökön egy zaklatott női hang hívta szerkesztőségünket Orosházáról, a háziipari szövetkezetből. A telefonösszeköttetés azonban olyan rossz volt, hogy nem értettük a panasz okát, a felháborodás miértjét, sőt, a telefonáló kilétére sem derült fény. Néhány óra múlva a helyszínen Igyekeztünk valami támpontot találni, a hívó fél kérésének eleget téve — nem az irodákban, hanem a dolgozók körében. — A varrodába menjenek, ott „paprikás” a hangulat — igazított útba a szabászok egyike. . Bemutatkozás után mindenki felállt a varrógép mel— Egy blúzt 13 forint 80 fillérért varrunk — háborog egy fiatalasszony, aki három gyermeket nevel, és bizony vajmi kevésre futja a havi fizetéséből. — Telefonon vállalták el ezt a szállítmányt, senki sem tudta, hogy, ilyen aprólékos, precíz munkát igényel majd a megvarrása — toldja meg Búzásné a mondandót, majd a nevetségesen kevés fizetség miatt emeli fel ő is a szavát. A szalagvezető, Magon Ernőné tovább sorolja: — Most hatan mentek el a varrodából, a maszeknál jobban járnak. A főnökség nem jósol nekik nagy jövőt, de mi azt mondjuk, hogy ott legalább megfizetik őket, 161, a zakatolást felváltotta az asszonyok panaszáradata. — Ma kaptuk meg a fél hónapra szóló adatokat, 800- 1000 forintos kereseteket vihetünk haza. munkájuk is van bőven, nem úgy, mint nekünk. — Akik felmondtak és távoztak, azokat kitiltották a varrodából, nehogy bujtogas- Mk az ittmaradottakat — kapcsolódik beszélgetésünkbe Majoros György műszerész. — Tavaly egy nyugatnémet cégnek dolgoztunk, kerestünk is rendesen, igaz, a 7-9 ezer forintért 10-12 órákat varrtunk. De most nézze meg a bérpapíromat! A félhavi fizetésem 783 forint. Itt tartok 12 év után — .keseredik el Tóthné. A felszínre törő sérelmek nem mai keletűek, csak éppen eddig hiábavalónak bizonyult minden varrodai kezdeményezés az Orosházi Háziipari Szövetkezetben. — Mi volt a válasz?! Nincs pénz. De miért nincs?! Mert nincs munka! Én a saját fülemmel hallottam, amikor Mátyás János, a műszaki vezetőnk varrnivalót ajánlott fel a részlegnek, Nagyné, a főnökünk viszont azzal az indokkal, hogy majd jön a német megrendelő, elutasította. Nem jött — mondja a varrógépműszerész ingerülten. — Amikor a kamion elszállítja a készárut tőlünk, áltálában leállunk. Elküldenek bennünket szabadságra. De mi nem ezt akarjuk! Mi az itteni munkánkból szeretnénk megélni! Dolgozni akarunk! — lázonganak az asz- szonyok, szinte egymás szavába vágva. — Dolgozni akarunk, eny- nyi az egész, és ezért a munkáért tisztességes fizetséget — Ezt tudja mindenki. A kínálat kevés, mégis igyekszünk a legkedvezőbb ajánlatokat kiválasztani. Biztató lehet a várva várt, november 6-i szállítmány, 1700 darab szoknyát, 2300 darab blúzt várunk el. Nekünk már az eredmény lenne, ha legalább a létminimumra felemelnék a bérünket — hangzik el a végső óhaj. Óhajt írtam, igen, mert a felháborodás ellenére ezek az asszonyok, akik órákat, félnapokat görnyednek a varrógépek fölött, még most sem követelőznek, csupán kívánnak, kérnek. Kívánnak folyamatos munkát, kérnek elfogadható bért. — Teljesíthetők ezek az óhajok? — kérdezem a műszaki vezetőt. Mátyás Jánost. — A gondok nem mostani eredetűek — tér ki a konkrét válasz elől. — A tőkés partner a német egyesítés után nem igényli tőlünk a bérmunkát, a szocialista export is csökken. varrunk majd belőle, természetesen magasabb bérért. — Ez azt jelenti, hogy a 3-4 ezer forintos átlagfizetéseket is ki tudják egészíteni? Fillérekért dolgozunk itt hónapok éta Ha munkát kapunk, meg kell köszönnünk Válasz helyett röpke köz- gazdasági számítást és indoklást kap a hallgatóság. Szum- ma szummárum, kiegészítésről kár is lenne álmodozni, de megnyugtat mindenkit a műszaki vezető, ez csak átmeneti állapot. — Ebben az átmeneti állapotban is meg kell élniük a dolgozóknak ... — ??? Ennek a részlegnek az idei vesztesége 400 ezer forint körüli, pedig félmillió nyereséget terveztünk — érvel Mátyás János. — A veszteségért a varrónők a felelősek? — Nem, de meg kell ér* * * Mátyás János pénteken délután kereste meg szerkesztőségünket, e szavak kíséretében: „A döntés megszületett. Űj kalkulációt készítettünk arra a termékre, amellyel kapcsolatban a panaszok felmerültek. Az előállítás továbbra is veszteséges, de ettől függetlenül 30 százalékkal emeltük a normatív béreket. A varrórészleg dolgozói elfogadták ezt a döntést. A vezetőség nevében ígérhetem, hogy a folyamatos munkaellátást, a reális bérszintű termékeket biztosítjuk.” Pályázati felhívás! Szarvas Város Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT hirdet jegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek: — állaim- és jogtudományi doktori vagy igazgatásszervezői képesítés — államigazgatási szervnél eltöltött legalább 2 éves államigazgatási gyakorlat. (_ A pályázatnak tartalmaznia kell: — önéletrajz, — eddigi tevékenység leírása, — erkölcsi bizonyítvány. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatokat a város polgármestere címére lehet benyújtani *> ’1990. december 3-ig. (5540 Szarvas, Szabadság út 25—27. Telefon: (67) 11-290 teniük, ez átmeneti állapot. Nem tud a szövetkezet versenyre kelni a maszekok biztosította bérrel, de szeretnénk folyamatos munkával elfogadható bérszínvonalat elérni. A cél nemes, de ezeknek az asszonyoknak, lányoknak már kevés. Elegük volt abból, hogy majd... ök most akarnak pontot tenni a dolgok végére. Mátyás János megígérte, hogy pénteken a szövetkezet vezetőinek elmondja a varrórészleg dolgozóinak sérelmeit, az eredményekről pedig lapunkat is tájékoztatja.
