Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
1990. november 24., szombat * A próbát azért — mint képünk is bizonyítja — megtartotta Baleset érte a karmestert... fl hétfői koncertet mégis ő dirigálja A Békéscsabai Szimfoni-. kus Zenekar hétfőn Gyulán mutatkozott be nagy sikerrel a zenekedvelő közönség előtt, Molnár László vezényletével. Mivel egy Jietük volt a következő, békéscsabai hangversenyig, úgy döntöttek, szerdán még beiktatnak egy próbát, hogy 26-án este, a Jókai Színházban, h'a lehet, még tökéletesebb legyen a produkció. .Ki gondolt akkor arra, hogy a szerdai próbára épp a zenekar karnagya, Molnár László nem érkezik meg? Az üzenet azonban időben befutott: — nem is a békéscsabai szimfonikusok lennének, ha ezt időről időre nem írhatnánk le róluk — a zenekar pártában maradt. Ne tessék megijedni, a karmester csak ezen a szerda dél- előttön nem tudott lakóhelyéről (Szegedről) Békéscsabára jönni ... Hogy mi történt vele, erről telefonon érdeklődtünk: — Sajnos baleset ért, leestem lakásom belső lépcsőiéről. Szerencsére nem tört el a lábam, de súlyos zúzó- dást állapított meg az orvos, ezért pihennem kell... — Akkor le kell mondjunk a hétfői, békéscsabai koncertről is? — Erről szó nincs. Szombaton este a televízióban lépek fel egyenes adásban, _a Bongó sorsolásán. Természetes, hogy a hétfői koncertet is én vezénylem Békéscsabán. — A Békéscsabai Szimfonikus Zenekarnál a korábbi években — kis túlzással fogalmazva — egymásnak adták a kilincset a karmesterek. Most, úgy tűnik, megoldódik ez a probléma ... — Magam is vezettem már a zenekart az 1978—79-es szezonban. Emellett a szegedi színháznál dolgoztam, és mivel akkoriban nagyon sok volt a munkám, egyszerűen nem győztem a kettőt. Az elmúlt évad végén megkeresett a Békés Megyei Művelődési Központ igazgatója, és elmondta, karmesterre lenne szüksége a zenekarnak. — Milyen érzésekkel fogadta a felkérést az újabb „keringöre”? — Örömmel! Szívesen ema zenekar Fotó: Gál Edit lékeztem az együtt töltött időkre, a színvonalas előadásokra: a szolnoki fesztiválra éppúgy, mint’ az aradi vendégszereplésre... Ezért úgy döntöttem, vállalom. — Nem bánta meg? — Nem, már csak azért sem, mert a zenekar jó irányban változott, elmélyültebb lett a műhelymunka, szélesebb lett a kifejezőskála. A filharmónia javaslatára műsorra vettük Mozart g-moll szimfóniáját, és Beethoven C-dúr zongora- versenyét, ami nem kis erőpróbát jelent a zenekarnak. Az elmúlt két hónap komoly, részletekig menő próbákkal telt, hogy sikerrel szerepeljünk Gyulán és hétfőn Békéscsabán. — Az eredmény? — Döntsön a közönség. Egy biztos, ebben a kategóriában talán a legszínvonalasabb együttes a békéscsabai. Bízok benne, hogy az új önkormányzat szívügye lesz, hogy tovább ■ működhessünk. Oly minimális pénzre van szükségünk, mely egy város költségvetéséhez képest nem nagy anyagi tehertétel. — És önre is számíthat a zenekar hosszabb ideig? — Ha a kölcsönös szimpátia megmarad, természetesen. — A komolyzene-kedvelő közönség nevében is jobbu- lást kívánok önnek! Nagy Ágnes Ezért még (most) számolunk! Beszédünkben és írásunkban a számok igen jelentős helyet foglalnak el. Most a nyelvművelő képzeletbeli nagyitólencséje alá olyan számneveket és mennyiségjelzős kifejezéseket teszünk, amelyek hibái a beszélő figyelmetlenségéből vagy hiányos matematikai-nyelvtani ismereteiből fakadnak. Az egyik ismerősöm meséli — helytelenül —, hogy nyolcadmagával volt közös ismerősünk születésnapján, valójában pedig kilencen ünnepeltek. A nyolcadmagával nem nyolc plusz egy főt jelent, hanem azt, hogy ő maga volt a nyolcadik. Viszonylag ritkán használatos az ötöd- fél, hatodfél, stb. törtszámnév. Mikes Kelemen egyik törökországi levelében még így írt. „Az én szokásom pedig a, hogy tíz órakor lefekszem, másnap hatodfél óráig a szemem ki nem nyitom.” A hatodfél nem hat és felet, nem is hatszor félórát jelent, mint sokttn gondolnák. Mikes Kelemen fél hatkor ébredt, vagyis, öt után fél órával, amikor a nap hatodik órája csak félig telt el. „Nekem egyszerannyi könyvem van, mint Zolinak!” — akart dicsekedni a szomszédék nyolcadikos fia. Nem tudta, hogy az egyszerannyi a matematikában 1X1, vagyis akkor ugyanannyi könyve van, mint a barátjának. A dupla meny- nyiségű könyv — kétszerannyi. A sorszámnevek védelmében megemlítem, hogy hibát követ el az, aki a dátumot így mondja: március nyolc (helyesen: nyolcadika). Az új nemzeti ünnepünk sem október huszonháromra, hanem október huszonharmadikára esik. Az Október 6. utca pedig Október hatodika utca. Nyolc bé helyett nyolcadik bé-t mondjunk! Még a rádióban is előfordul, hogy az illetékes így nyilatkozik: „A nyolc kerületi áruházunkban nem emeltük a tejtermékek árát” Pedig egyetlen áruházról van szó. amely a nyolcadik kerületben található, tehát nem nyolc kerület egy áruháza a téma. Ami pedig a helyesírást illeti: 1990. október 27., 1990 októberében, november 1-jén, december 6-áig. Különösen az utóbbi években egyre jobban terjed a (születési) dátumok írásában az ilyen jelölés: 1944 03 11 (arab számokkal, pont nélkül). Nem helyteleníthető, sőt, kötelező ott, ahol számítógépes adatfeldolgozás és nyilvántartás folyik. Egyébként a nemzetközi szabvány is így írja elő. Most a tőszámnevek helyesírását ismételjük át! Az összetett számneveket kétezerig egybeírjuk (ezerötszázhúsz), de akkor is, ha az ezer után nem következik más számnév (háromezer, tízezer, százezer). Kétezren felül, ha az ezres után még más szám is áll, hátulról számítva, hármas csoportok szerint tagoljuk — kötőjellel (tizenháromezer-kétszáz- huszonhat, tizennégyezer-huszonhat). Helytelen egy mérkőzés eredményéről így írni: „A csapat kiharcolta a 2:2-őt." Az alapszó '(kettő) ugyanis már benne van a kettes számjegyben, tehát az „ő”-t fölöslegesen ismételjük (helyesen: 2:2-t). Ugyanígy: 9-et, 14-gyel, 56-tal, 73-ért, 88-as írásmód a helyes. Aki a fenti hibákat nem követi el, 5-t (ötöst) kap azoktól, akik helyesen és szépen beszélnek, írnak magyarul. Saiga Attila Sikerkönyvek Politikai krimi ? Bűnügyi kalandregény? Akár mindkettő, de nem is az a lényeg, hogy minek nevezzük el Berkesi András könyvét, A gyűrűt. „A köfélnek mindegy, hogy kinek a nyakára kerül...” — mondja a kötet mottója, és alighanem mellékes az olvasó számára is a műfaj meghatározása, mert igazán izgalmas, érdekes olvasmányt vesz a kezébe. „ ... a fájdalmat nem bírja elviselni. Sohasem volt bátor ember, egyszer valaki megkérdezte tőle, hogy miért gyáva. Valami olyasmit mondott, hogy ő nem gyáva, nem is bátor, csak tisztességes, és úgy ha4ngzott, mintha a gyávaság és a bátorság ellentmondana az emberi tisztességnek. Nem, nem mondott ellent, de Petró úgy vélte — és ebben mélységesen hitt is —, hogy az embernek nem bátornak vagy gyávának kell lennie, hanem mindenekfelett tisztességesnek, mert a bátorság vagy a gyávaság adottság, van, aki bátornak, van, aki gyávának születik, viszont a tisztességet mindenki az élete során fejleszti ki, és ez nem kis dolog...” Ez az első olyan elmélkedés, amely főhősünket mutatja be, és amely egyben felvillantja a történet korát is. UHUI AH »RAS, < Petró Máté kalandos élet- történetét írja meg Berkesi András ebben a könyvében. A csendes, istenfélő, szorgalmas, se nem bátor, se nem gyáva, de tisztességes könyvkötőmestert éppen karácsonykor tartóztatják le a kémelhárítók, 1942-ben. Vallatják, brutálisan megkínozzák, eltűnik értékes gyűrűje; majd maga az iparos is. Elterjed a híre, hogy agyonlőtték, majd... De ne vegyük el a krimikedvelők örömét, ne áruljunk el többet! Berkesi könyvéhez az ötleteket nem a bűnözők és a rendőrség, hanem a becsületes és a becstelen rendőrök harca szolgáltatta, a kellő izgalom és a feszültség jelenlétére pedig az író neve a garancia. N. K. Glinka hazafias dala az alap Orosz himnusz Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa megbízásából, le- ningrádi zeneszerzők közreműködésével megszületett az OSZSZSZK leendő állami himnusza. Alapját Glinka (1804—1857) „Hazafias dal” című zenéje adta, amelyet az orosz zeneszerző állami himnusznak szánt. I. Miklós azonban az „Isten, óvd a cárt” választotta állami himnuszul, így Glinka zenéjének több mint másfél évszázadot kellett várnia, hogy a zeneszerző eredeti elképzelése megvalósuljon. Két kiállítás Csuta György a Képcsarnokban, amatőrök a sportcsarnokban Kopár, levéltelen fák, vizek és partos füldek-mezők: Csuta György festőművész legújabb világa. Hogy ide, ebbe az egyszerű, bát annál beszédesebb tájra hogyan jutott, lehetne mérni akva- relles időszakának témáin is, még régebbi éveinek alkotásaiból is, és azon, hogy minden eddigi festői életszakaszán a természet csodálata, titkainak feloldása, felfedezése volt a visszatérő gondolat. Most is így van, de ezek a narancssárga-okkeres -finom barnás világok, képek már kifejezetten többről árulkodnak. Arról például, hogy Csuta György a 'étgzés kérdéseire keres válaszokat, az értelmes vagy értelmetlen életekre, a magány filozófiáira, honnan hová eljutás mélységeire. Visszatérő motívumai a már említett lombtalan fa, a gyenge, kiszolgáltatott, őszi-téli didergés ágai; a torlódó, elnyúló vizek és a partos hajlatok, melyeknek ritmusa jelenti nála az élet lebírhatatlansá- gát. Persze, az is lehet, hogy a festő másképp gondolja, mindez csak egyik képnézője gondolataiban formálódik így. De ha már formálódik, de ha már lejön elébem, gondolataimba lapjairól eny- nyi sokféleség, akkor az a művészet, az a festészet másokkal -is találkozik, az a festészet nem üres fecsegés. A Képcsarnok-beli kiállítás néhány kiemelkedően szép képe a bizonyíték arra, hogy így van, hogy Csuta György találkozik azokkal, akik képei elé állnak. A Szeptember vége, az őszi lankák, a Csobogó, az Alföldi ember, A gáton: mind ilyen. És ilyen a fő helyre tett Harlekin, a bohóc: nem szól az egy szót sem (hogyan is szólhatna), de mégis beszél. Arról, hogy „máma itt, holnap ott, oly mindegy...” De mindegy-e? * * * Semmi új és semmi meglepő az amatőr festők és iparművészek békéscsabai kiállításán. A sportcsarnokban bemutatott 51 alkotás kevés is és átlagos is. Mindezt már évek óta tudjuk a kiállítókról. akik között — ha van is egy-két új név — nem követelik egyik sem a komolyabb odafigyelést. Magyarul: nem állít meg kiállítási séta közben, hogy arról ne is beszéljünk: nem üt meg, hogy időt töltsék előttük. Részletesebb és izgalmas elemzést-bemutatást ne várjon a tisztelt olvasó. Ha a héten még van ideje, és kijut a városszéli épületbe, maga is láthatja: ennyi. Mégis érdemes és kell is azokról szólni, akiket már évek óta az amatőrök élvonalában említhetünk, és akiktől igencsak elvárnánk valami reveláns át- és betörést, persze, választott művészetük berkeiben. Kolarovszky Zoltán megszokott formáját hozza Pilinszky János portréjával, a szobor-költő tekintete, az alkotó töprengéseit is tükrözi. Szeverényi Mihály Menyasszony című festménye az élet szépségeiről és szomorúságairól szól, hatásos eszközökkel. mint azt tőle megszoktuk évek óta. Bagyinká- né Jász Jolán különösen az Este a tengerparton című táblaképével jelzi: alkotójuk érzékeny a hangulatokra, érti a nagylélegzetű, mediterrán nyarak üzenetét és felmutatja nekünk. Talán Kolarovszky Zoltán Kaffka című képe — egy nagyra növesztett légy — kelt meglepetést a kissé konvencionális környezetben: Kolarovsz- ky egyike azoknak, akiktől ideje lenne már egy „nagy" tárlatot látni. Itt van Sle- zák Lajos két komor festménye is, a Pósteleki séta az emberi magány példázata lehetne, az is. Felírható még Hevesi Ferenc Holtág, Csa- rejsné Hrabovszki Ilona csorvási naiv festő Krisztuskereszt. Jelinek Lajos Ébredés, Virág Éva Székelyfonó című festménye-grafikája. Kár, hogy az orosházi festők — F. Varga Mária, Feld- mann Tibor, Horváth János — nem mutatnak be többet közeli terméseikből, és úgy tűnik, egyetlen .fafaragó van már csak errefelé, Nász Mihály, aki két kis karakteres figurával sejteti, hogy otthon talán több és jobb is akadna, szép számmal. Tehát: semmi új és semmi meglepő. Nem tudni, ki- nek-minek a számlájára írandó ez a pangás. Sasa Ervin Csarejsné Hrabovszki Ilona: Krisztus-kereszt Fotó: Gál Edit Csuta György egyik szép festménye: őszi lankák
