Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-15 / 268. szám
BÉKÉS MEGYEI A HAZA MINDEN ELŐTT NÉPÚJSÁG 1990. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK POLITIKAI NAPILAP Ara: 4,30 forint XLV. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM Országos fórum Választ várnak a szociális munkások A SZOT-szálló tanácskozótermében alig fért el a hallgatóság Fotó: Kovács Erzsébet Felcsendült a Klapka-induló Göncz Árpád Szöulban Titkos gazdagok Megyénkben nyerték a huszonhétmilliót Sokat várnak a szociális munkával foglalkozók a tegnap Gyulán kezdődött országos fórumtól. Hogy tudásszomjuk mennyire elégült ki, azt bizony az első előadás hallatán nem igazán ítélheti meg a tudósító. Állandóan változó, semmi sem biztos szociálpolitikánkban, lefelé hanyatló, ingatag költségvetésünkben a szociálpolitika egész jövője bizonytalan. Ötleteket, elképzeléseket, általános fogalmakat hallottunk a szociálpolitika aktuális kérdéseiről Zombori Gyula szociológus közgazdásztól, a szociálpolitikai reformtitkár- ság vezetőjétől. A délutáni órákban tehetett fel konkrétabb kérdéseket a nagyszámú, érdeklődő szakember. A szociális irányítás az önkormányzati rendszerben és a szociális alapellátás fogalma, tartalma volt még a későbbi előadások témája, amelyet a Népjóléti Minisztérium vezető munkatársai tartottak. A Nyugdíjas Egészségügyi Dolgozók Otthona módszertani osztálya, a megyei egészségügyi osztály és a békési módszertani szociális otthon a rendezője a háromnapos konferenciának. Résztvevői a szociális otthonokban, a területi idősgondozásban dolgozók. egyéb ágazatok szociális munkásai. Vendégként romániai testvérmegyénkből, Aradról 8-an érkeztek, ma, a második napon ők is beszélnek munkájukról, életükről. Szekcióüléseken vitatkozhatnak a csütörtöki szakmai délelőttön, majd a csorvási gondozóházba, a ge- rendási egyházi szeretetotthonba, a békési módszertani szociális otthonba, a pünkösdista közösségi házba, és a békéscsabai 1-es számú gondozási. központba látogatnak az országos fórum szakemberei. Pénteken hasznos tapasztalatcserének ígérkezik az aradi tanulmányút, az ottani öregek otthonába. A kongresszus legfontosabb mozzanataira, tanulságaira visszatérünk, vezető szakembereit megszólaltatjuk lapunk későbbi számaiban. Magyar államfő először lépett Dél-Korea földjére. Göncz Árpád, az új Magyar Köztársaság elnöke szerdán Tokióból érkezett meg kíséretével a szöuli Kinpo repülőtérre, ahol ünnepély« külsőségek között, a Klapka-induló felcsendülő hangjára, Kang Jun Hun miniszterelnök, Cshö Ho Dzsung külügyminiszter és Étre Sándor magyar nagykövet fogadta a vendégeket. „Jelentős mértékben járul hozzá az ön látogatása a két nép közötti kapcsolatok fejlesztéséhez” — üdvözölte a Koreai Köztársaság miniszterelnöke Göncz Árpádot és háláját fejezte ki azért, amiért „Magyar- ország megnyitotta az utat Dél-Korea előtt, hogy az ország kiépíthesse a kapcsolatokat más kelet-európai országokkal is”. Göncz Árpád, aki négy napot tölt majd az országban. Ro Te Vu dél-koreai köztársasági elnök múlt évi látogatását viszonozza. Az újabb délkoreai—magyar csúcstalálkozó betetőzése a kétoldalú gazdasági és politikai kapcsolatok elmúlt években bekövetkezett viharos gyorsaságú változásának. A magyar államfő többször is találkozik Ro TeVu elnökkel, az ország miniszterelnökével és a parlament elnökével, továbbá világMátyás király halotti pajzsa Budapesten •b Mátyás király halotti pajzsa rövid időre hazatért Magyarországra: a párizsi Musée de L’armée — ahol a becses magyar történeti emléket őrzik — kölcsön adta a Budapesti Történeti Múzeumnak, a Mátyás ki~ rály halálának 500. évfordulójára rendezett kiállításra. A pajzsot Katona Tamás külügyminisztériumi államtitkár szerdán adta át a múzeumnak. Ezt a pajzsot — miként a kutatók elmondták — feltehetően Kálmáncsehi Domokos székesfehérvári prépost készíttette és helyezte Mátyás ravatalához. A bőrből és fából készült pajzson Mátyás király, kálmáncsehi, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök és feltehetően Morvaország, s Galícia címere, valamint a latin nyelvű felirat: „Istennek kegyes, áldott anya Mária, esedezzél Mátyás királyért" — látható. A leírás szerint Sopronban őrizték a pajzsot, 1320 —30. között, II. Ferdinánd Bécsbe szállíttatta a császári fegyvertárba. Innen vitte Franciaországba Napóleon 1805-ben. A Matthias Rex kiállításon csaknem ezer más tárgyi emlékkel, dokumentummal együtt, a Hunyadi-családról, a Mátyás-kori Magyarország életéről vall az érdeklődőknek. szerte ismert dél-koreai nagyvállalatokat keres föl. Szerdán, már a kora reggeli órákban beharangozta a dél-koreai rádió Göncz Árpád látogatását, kiemelve Magyarország élenjáró sze- • repét a kelet-európai változások előidézésében, és hangsúlyozva elsőségét a Koreai Köztársasághoz fűződő kapcsolatok normalizálásában. A The Korea Herald című angol nyelvű dél-koreai napilap háromoldalas magyar mellékletet jelentetett meg, benne Göncz Árpád életrajzát ismertetve és közölve Étre Sándor nagykövet, valamint Csányi Sándor kereskedelmi tanácsos írását. Szöul számára rendkívül fontos tehát, hogy az európai viszonyok gyors átrendeződésének hatására egyre több kelet-európai támogatót tudjon maga mögött, amikor a koreai ország- egyesítésen munkálkodik. Magyarország elsősorban annak tapasztalatát szeretné megtanulni Dél-Koreá- tól, hogy milyen módszerekkel sikerült a ’70-es évek „tigrisországának” az akkori fejletlenségből a mai szintre felemelkednie. Az országban minden ötödik családra jut egy autó, minden háztartásban van már telefon, és az átlagjövedelmek — átszámítva — a 700 dollárt közelítik meg. Ki nem játszott már él a gondolattal: ha egyszer nekem ötösöm lenne a lottón?! ... Ábrándosán és persze a helyzethez illő nagyvonalúsággal osztjuk, szorozzuk a százezreket, milliókat, s talán hogy Fortuna előtt kedvező színben tüntessük fel magunkat, nagylelkűen még adományokat is felajánlanánk. Fortunát persze nem hatja meg az ilyesmi, s az ábránd, a hirtelen meggazdagodás, a nagy szerencse milliók számára mindig csak ábránd marad. Mégis, ábrándozzunk egy kicsit. Vajon ki mit szólna a nagy hírhez, hogy tudniillik húsz-egynéhány milliót nyert a lottón? Mielőtt útnak indulnék, hogy erről kérdezősködjem egy kicsit, kolléganőm, aki hétről hétre áldoz a szerencse oltárán, elém áll: „Tudod, én a szívemhez kapnék, mély lélegzetet vennék, becsuknám a szemem — és nem hinném el. Szerintem hamarabb találkozom egy ufóval...” Abban maradunk, hogy akkor viszont nem becsukja, hanem nagyon is kinyitja a szemét, és jól megfigyel mindent. A kétegyházi fiatalember, S. György jót derül a kérdésen, de úgy tűnik, nem tartja lehetetlennek a dolgot. Miután lottózik, nem teljesen esélytelen. — Hát először leülnék, az biztos, utána pedig szó szerint is leülnék a féleségemmel, és megbeszélném, mi történjen a péhzzel. 32 éves vagyok, két gyermekünk van, gondolhatja, volna helye a pénznek. Most már csak havi hatezer az OTP-énk, de korábban volt 12 ezer is. Egy éve vettük a kocsit. Bede Zsóka „Népesedési bombán ülünk” Érdekes felmérésekről, adatokról hallottunk, pontos tervekről már kevésbé, a szociálpolitika kapcsán, Zombori Gyulától. Néhány ezek közül; Magyarország lakosságának száma 2000-ig 120-140 ezerrel csökken. A keresők és eltartottak aránya még 10 évig stagnál, majd az eltartottak száma nő jelentős mértékben. Két évtized sem telik el, amikorra a munkaképes korú lakosság félmillióval csökken, és ugyanennyivel lesznek többen a 60 éven felüliek. Az idén 260 ezer a 70-74 éves ember, 1995- ben pedig már 440 ezren lesznek. Egyszóval, nem fiatalodunk, a lakosság testi-lelki állapota enyhén szólva nem javul. „%T"pesedési bombán ülünk” — így az előadó —, „amelyet nem nagyon tudunk hatástalanítani.” A szociális helyzet, az életszínvonal alakulása a jövőlátó szociológusok szerint nem pusztán jövedelemelosztási kérdés. A hallottakon elgondolkozhatunk... Hogy milyen a mi szociálpolitikánk? Attól függ, melyik földrajzi pontról nézzük. Álljon itt a kongresszuson hallott példa: a lengyelek üzletszerűen követik el a különböző súlyú bűncselekményeket Svédországban, azért, hogy az ottani börtönökbe kerülhessenek. A magyarázat; a svédországi börtönkeresetből a lengyel honpolgár odahaza egy évig eltarthatja a családját. |>. zs. (Folytatás a 3. oldalon) Gégé Vagyis hát G. G. Főiskolás. Szombaton este feljött hozzánk. Csak úgy. Egy kicsit „bábáskodni” Szókratész védőbeszéde körül. Filozófiából kapta a leckét. Tudják, a hajlott korban lévő görög filozófus, aki „megbolondította” tanaival kora „Görög- onszágának” fiatalságát, inkább kiitta a méregpoharat, mintsem elhagyja poliszát, s vele együtt addig vallott és hirdetett eszméit. Mint pedagógus-napszámos (nem tévesztendő össze a pedellus szóval!) koromban szoktam volt, elkántáltam, mit is jelenthet a ama huszonéveseinek házsártos, ám annál módosabb Xanthippe vagyontalan, „munkakerülő” férjének nem mindennapi elvhűsége és honszeretete. De láttam a fiatalember szemén', bizony nem ezért caplatott fel a harmadik emeletre. Csak egy rövidke kérdést keliett, hogy feltegyék — ömlött belőle a szó. „Jól mondta annak idején, tanár úr. Mi, fiatalok, még tényleg burokban élünk. És én nem is akarok belőle kilépni! Inkább megbukok, vagi' halasztók... De az is lehet, hogy szedem a sátorfámat, és itthagyom ezt az országot. Mert mi van akkot, ha elvégzem a fősulit? Ugyan hol lesz nekem állásom, és ha mégis el tudok valahol helyezkedni, kapok-e majd annyi fizetést a munkámért, hogy tisztességesen meg tudjak élni?” Bocsáttassék meg, de én nem tudtam felelni a kérdéseire. Gégé látomásai egy fiatal, kezdő kutató hányattatásait idézték fel előttem, aki hét évvel ezelőtt — nem törődve a „rend” őreinek kitűnő minőségű, japán átvilágító berendezéseivel — levelet írt Nyugatra, abban szakmai tanácsot remélve a világhírű történészprofesszortól, az Angol Királyi Akadémia tagjától. És nem csalás, nem ámítás, ködös Albion fiának néhány hét eltelte után megérkezett válasza így kezdődött: „Elnézését kérem, de azért nem tudtam hamarabb írni önnek, mert Párizsban előadásokat kellett tartanom”... (Nota bene, kis Magyarország! Mert így is lehet ám szólni a fiatalsághoz!) Azután egy két évvel ezelőtti, másik levélen gondolkodtam el (közben az egykori gimnazista újabb és újabb kérdőmonda- tokat írt fel a képzeletbeli tanterem táblájára), de már egy itthoni, hivatalos papírka tartalmát kaparásztam elő az emlékezés bugyellárisából. Egy „ferencjóskás” értesítést a vidék társadalomtudományi kutatásának fellendítésére hivatott akadémiai alapítványtól. Hogy nagyon szép és jó minden, mindennel meg vannak elégedve, nagyon köszönik, máskor is, tisztelettel és üdvözlettel, de... De, sajnos, nincs pénz. Elfogyott. Akkor a levél címzettje azon melegében el is panaszolta — az idők folyamán már államtitkárrá előlépett — volt egyetemi tanárának, hogy pedig nézze csak iheg: ha megfeszült volna, akkor sem tudott volna tekintélyesebb ajánlókat keresni a pályázatához (mit hoz a sors, egyikőjük mostanság a Magyar Rádió elnöki tisztét tölti be). Az adjunktus bosszúsággal vegyes csodálkozással húzta össze a szemöldökét: „Roppant érdekes. De büszke lehetsz rá. Nem szokták ily bőven méltatni a delikvensek érdemeit^’ Gégét, persze, nem traktái(hat)tam ilyesféle történetekkel, azzal meg pláne nem riogattam, hogy mire diplomát kap, várhatóan félmillió állástalan lesz Magyar- országon. Megmaradtunk Szókratésznál, s az általa felettébb kedvelt ifjúságnál. S, annál, hogy nekünk biz’a nem kell ama pohár után nyúlnunk. Mert hogy, bár már nem arról hajnallik, “amerről hajnallott, még bennünk vala a lelkünket (is) mérgező, elsőrangú laboratóriumokban kikísérletezett folyadék. Dányi László \
