Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-15 / 268. szám
1990. november 15., csütörtök NÉPÚJSÁG Irodaház legényszállással Ahogyan ez már lenni szokott egy avatóünnepségen, szalagátvágással adta át tegnap Békéscsabán dr. Balogh György vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka rendeltetésének ) a Vámhivatal kibővített Irodaházát. A 10 millió forintos beruházást (az épületben irodák, oktatóterem és legényszállás található) a Sarkad! Lenin Tsz épí- tőbrigádja dicsérendő gyorsasággal készítette el. Dr. Molnár István őrnagytól megtudtuk: 1989 februárjában született meg a terv, s 1990. október 31-én megtörtént a műszaki átadás. A tegnapi, november 14-1 eseményen dr. Balogh György Nagy Lajosnak, a kivitelező szakcsoport elnökének, Gal'ek Antalnak, a tervező kft. Igazgatóhelyettesének és Nagylllés Jánosnak, a Posta Távközlés építési csoportvezetőjének, megköszönve jó munkájukat, pénzjutalmat adott át Fotó: Kovács Erzsébet Viharos ülés a szovjet parlamentben A szovjet parlament szerdán úgy határozott, hogy módosítja korábban rögzített napirendjét, és az ország mind katasztrofálisab- bá váló helyzetének elemzését tűzi napirendre. A képviselők másfél órás vita után nagy szavazat- többséggel hagyták jóvá azt a döntést, miszerint a soron következő, pénteki együttes ülésen a testület két háza Mihail Gorbacsov államfő, a szövetségi kormány, illetve az egyes köztársaságok vezetőinek részvételével az ország rendkívüli helyzetét tekinti át. Gorbacsov ugyancsak pénteken fejti ki véleményét e kérdésekről, egyebek között az új szövetségi szerződés néhány eleméről, illetve Borisz Jelcin oroszországi parlamenti elnökkel vasárA Fidesz álláspontja nem változott a világkiállítást illetően: a fiatal demokraták továbbra is határozottan ellenzik az expo megrendezését — tudhatták meg az újságírók a Fidesz szerdai sajtóiéi ékoztatói án. Ungár Klára országgyűlési képviselő a világkiállítás megrendezése mellett felsorakoztatott érvekről úgy vélekedett, hogy azok nagyon is emlékeztetnek a bős— nagymarosi vízlépcső építésének megkezdésekor hangoztatottakra. Elmondta ugyanakkor, hogy az expótól sokak által remélt konjunktúra, vállalkozásélénkítés sincsen kellően alátámasztva gazdasági számadatokkal. nap folytatott tárgyalásairól. A testület, a november hetediki ünnepek után szerda délelőtt viharos körülmények között újította fel tanácskozását. Több küldött ugyanis már az ülés kezdetén indítványozta az eredeti napirend megváltoztatását és az ország sorsával kapcsolatos alapvető kérdések napirendre tűzését. A kezdeményezéshez igen sokan csatlakoztak, és a felszólalók többsége az eredeti napirendtől szintén eltérve, indulatos hangon fejezte ki aggodalmát a Szovjetunió kritikus gazdasági, társadalmi és politikai állapota miatt. Utaltak egyebek között arra, hogy a jelenlegi körülmények, azaz a központ és a köztársaságok között A sajtótájékoztatón természetszerűleg adódott a kérdés: nemi jelent-e hátrányt hazánk nemzetközi megítélése szempontjából, ha visszalépünk a világkiállítás megrendezésétől, Ungár Klára ezzel kapcsolatosan leszögezte: a visszalépés nem járna külpolitikai hátránnyal, viszont akkor valóban csorbulna az ország nemzetközi tekintélye, ha egy már megkezdett beruházásból lenne kénytelen kiszállni. A világkiállítás kérdése mellett az elmúlt napok belpolitikai eseményei is szóba kerültek a Fidesz-sajtótájé- koztatón. Orbán Viktor frakcióvezető a miniszterelnök 12 pontjára reagálva annak a véleményének- adott hango't: folytatódó „törvénykezési háború” közepette gyakorlatilag értelmetlenné vált a törvényhozási munka. So~ kan nemcsak a törvényhozási, de a közigazgatási- és államhatalom, sőt az elnöki hatalom megbénulásáról beszéltek. A képviselők követelték, hogy Gorbacsov elnök, a szövetségi kormány és egyes szövetséges köztársaságok képviselőinek jelenlétében a parlament két háza közösen vitassa meg a helyzetet. A testület az erre vonatkozó javaslatot igen nagy többséggel fogadta el, a 378 képviselőből 362 szavazott mellette. A szovjet parlament a szavazást követő zárt ülésen folytatta munkáját. A csütörtöki napon a törvény- hozás bizottságokban ülésezik. a kemény ellenzéki bírálat nem zárja ki, hogy egyes konkrét ügyekben együttműködjenek a fiatal demokraták a kormánnyal, vagy a kormányzópártokkal. Erre példaként említette a Fidesz és a KDNP hét elejei konzultációját, hangsúlyozva: a jövőben célszerű lenne állandóvá és folyamatossá tenni a pártközi egyeztetéseket, megbeszéléseket, főként az ellenzéki és a kormányzó- pártok között. Végezetül Orbán Viktor kitért a Fidesz által régóta szorgalmazott nagykoalíció esélyeire, s kénytelen volt megállapítani: jelenleg semmi esély nincs egy nagykoalíciós ikormányfelállásra. 10 000 aláírás Már közéi tízezer aláírás gyűlt össze annak a két napja kezdődött akciónak a során, amellyel az önkormányzati, tanácsi dolgozók szeretnék elérni, hogy a Parlament mielőbb megkezdje a közszolgálati törvény tárgyalását — erről Weglárz Péter, a Tanácsi és Intézményi Dolgozók Szakszervezetének illetékese tájékoztatta szerdán az MTI-t. A szakértő hangsúlyozta: természetesen nem egy több százmillió forintos kiadással járó népszavazásra gondolnak, csupán az úgynevezett népi kezdeményezés — 50 ezer támogató aláírásra van szükség — lehetőségével élve szeretnék elérni, hogy végre megszűnjön a közszolgálati dolgozók körében hónapok óta tapasztalható feszültség és létbizonytalanság. flmokfutó Tizenegy férfit, nőt és gyereket agyonlőtt egy ámokfutó Üj-Zéland Déli-szigetének egyik apró tengerparti településén, Aramaona faluban. A 33 éves David Malcolm Gray kedden este kezdett őrjöngeni. Felgyújtotta szomszédjának házát, és két géppisztolyból vaktában tüzet nyitott mindenkire, a helyszínre érkező tűzoltókra, és helybeliekre egyaránt A lövöldözésben életét vesztette a település rendőre és egy gyermek, két másik kiskorú pedig feltehetően a porig égett házban rekedt. Az új-zélandi terrorista-ellenes egység, valamint a rendőrség felfegyverzett alakulatai bekerítették az ámokfutót, és szerdán reggelre sikerült ártalmatlanná termi. II Fidesz ellenzi a világkiállítást KAZETTA ÁRA 4000,- r A LEGJOBB ÉS A LEGOLCSÓBB! A YICO NÉLKÜL NINCS \S0^KÖLCSÖNZÖ! MINDEN VICO FILM SZINKRONIZÁLT 4 ÚJ FILM HETENKÉNT! Kölcsönzőtulajdonosok, vállalkozók! 1-t! HÍVJAK bátrán a Tel.: 117-0320; 118-7484. Segítünk: tanáccsal, hitellel, pénzzel! Adunk: prospektust, kazettaborítót, posztert, pólót, táskát, reklámányagokat. m FILMJEI AZ ÖN KEDVENC FILMJEI! JEAN-CLAUDE VAN DAMME • BRIGITTE NIELSEN • DUSTIN HOFFMAN • HIRDETÉS - TELEFON: 25-173 • HIRDETÉS A MAGYAR TÁVKÖZLÉSI VÄLLALAT SZEGEDI TÁVKÖZLÉSI IGAZGATÓSÁGA PÁLYÁZATOT HIRDET CSONGRÁD, BÁCS-KISKUN, BÉKÉS MEGYEI TÁVKÖZLÉSI ÜZEM ÉS A SZEGEDI JAVÍTÓ SZERELŐ ÜZEM üzemvezetői munkakörének betöltésére. A távközlési üzemeink fő tevékenységi köre: —■ Az adott megye területén a távközlési szolgáltatások biztosítása. —• Az üzem illetékességi körében a vállalati célokban megfogalmazott, műszakilag és gazdaságilag optimális szervezése és irányítása, piac- és kereskedelem- oriemtállt szolgáltatás folytatása. —• A távközlésfejlesztés adott megyében történő megvalósításában való részvétel. A javító-szerelő üzemünk fő tevékenységi köre: — Az igazgatóság területén távközlési berendezések, eszközök tekintetében a javító-szerelő tevékenység végzése. -• — Piac- és kereskedelmi tevékenységben történő részvétel. Az üzemvezető alapvető irányítási feladatai: — a szolgáltatói tevékenység minőségével, gazdaságosságával, bővítésével kapcsolatos elvárásokat kielégítő működés biztosítása, — megfelelő közönségkapcsolat kialakítása és működtetése, — üzemi hatékonyság területi növelése, — üzemi feladatokat szolgáló dinamikus emberi erőforrás fejlesztése. A munkakör betöltésének feltétele: — felsőfokú iskolai végzettség (előny: híradástechnikai mérnök-üzemmérnök), — vállalkozási, kereskedelmi, gazdasági és megfelelő távközlési, hírközlési szakismeret, —• 3 éves vezetői gyakorlat, — angol vagy német nyelvismeret előny. A pályázat tartalmazza a jelentkező: — iskolai végzettségét, szakképzettségét, idegennyelv-dsmeretét igazoló okiratának másolatát, — jelenlegi munkahelyének nevét, címét, beosztását, jövedelmét, —• eddigi munkaköreinek felsorolását, — részletes önéletrajzát, szakmai, vezetői tevékenysége során elért eredményeit, —• vezetői tevékenységével kapcsolatos felfogását, — konkrét elképzeléseit (programját) az irányított szervezet hatékony működésére, — erkölcsi bizonyítványát, — a pályázat elnyerése esetén a pályázó által megvalósítandó programszerű célkitűzéseket. Fizetés: a munkakörre meghatározott bérezés szerint. A munkakör betöltésének időpontja: 1991. február 01. A kinevezés határozott, 3 éves időtartamra szól, rendszeres teljesítményértékelés mellett. A pályázat beérkezésének határideje: 1990. december 10. A pályázatot a Magyar Távközlési Vállalat Szegedi Igazgatóság Munkagazdasága Osztályára kell benyújtani. Cím: Szeged, Tisza Lajos krt. 41. Levélcím: 6747 Szeged Telefon: 22-011 A borítékra írják rá: PÁLYÁZAT A yáltalat a pályázatot bizalmasan kezeli. * MAGYAR TÁVKÖZLÉSI VÁLLALAT SZEGEDI IGAZGATÓSÁGA .