Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-06 / 235. szám
1990. október 6., szombat IRODALOM—MŰVÉSZÉT a Gerendási történet 1944-ből Több esetben próbálkoztam megírni ezt az esetet, mely Gerendáson történt még 1944 nyarán, de valahogyan soha nem állt össze az esemény egésze, s így mindig elodáztam annak leköz- lését. Tulajdonképpen az egész történet komikusán végződött és éppen ez adja a késztetést, hogy közreadjam. Az időpontból következik, hogy a háború szele egyre jobban közeledett vidékünkhöz és már csupán két hónap hiányzott a szovjet hadsereg bevonuláshoz. A nyugati repülőgépek már megjelentek országunk légterében, és éjszakánként szovjet gépek repültek Tito hadseregének megsegítésére, muníciót szállítván. A magyar propaganda pedig óva intett mindenkit, hogy a talált gyanús tárgyakhoz ne nyúljunk, mert azok esetleg fölrobbanhatnak. Továbbá olyan hírek is elterjedtek, hogy ellenséges ügynököket — partizánokat — is ledobhatnak a repülőgépekből, akik majd itt hírszerzői tevékenységet folytatnak és a szerzett adatokat rádión továbbítják hazájukba. Mindezek ismeretében eléggé hihetően hangzott el az a hír 1944 augusztusában, vagy július végén, hogy a falu DK-i határrészében a dr. Dénes János gyümölcsös kertjéhez tartozó borsótáblán gyanús alakra lett figyelmes Z."K. tanyás fia. Erről az esetről az apa azonnal értesítette az orvos fiát, aki a nyarat rendszeresen a tanyán töltötte húgával, és éppen barátjával egy fa tetejéről Orosháza irányába szemlélődött, ahonnan valamilyen robbanás hangja hallatszott. A tanyás fia szerint a borsótáblán egy különös öltözetű férfit látott, aki valamit (valószínűleg ejtőernyőt!) gyors mozdulatokkal elásott. Ezt az esetet Z. K. — az apa — a következőképpen adta elő Lórántnak, az orvos fiának, aki egy száradófélben lévő fának a tetején kuksolt a már említett barátjával. Idejött Z. K., aki a szája elé tölcsért formált a két kezével és suttogva mondta: — Fiatal úr! A tanya környékén partizánok tanyáznak! Mit csináljunk?! Érezhetően mindhármukban megfagyott a vér!- Jóformán megemészteni sem tudták a hír komolyságát, ráadásul az a robbanás is izgatta fantáziájukat, amit nem oly régen hallottak. Pillanatnyi tanácstalanság után leugráltak a látófáról és próbáltak a helyzet komolyságához illően dönteni. A felnőtt korú Z. K. és a két 15-16 éves gimnazista diák először is úgy határoztak, hogy a lányokat a tanyás szobájába parancsolják, hogy ott azok biztonságban legyenek. E tanakodás közepette véletlenül megérkezett a tulajdonos, az apa, az orvos — kerékpáron. O csak itt értesült a nem mindennapi helyzetről és gyors döntésre került sor. A fiúk menjenek a gyümölcsösben lévő tanyaépületbe, a lányok jó helyen vannak, a tulajdonos orvos pedig a szemtanú fiúval lesen maradnak, próbálnak további tájékozódást szerezni az ötvenholdas gyümölcsösben. A tanyás pedig ugorjon kerékpárra, rohanjon Gerendásra, a községházán tegyen jelentést és kérjen segítséget. Úgy is történt, de a folytatást a barát már nem várta meg. Jobbnak látta minél gyorsabban eltűnni erről a veszélyesnek tűnő helyről, biciklire ült és elkerekezett Orosháza irányába. Amikor Z. B. — tanyás — a gyors hajtás után beesett a gerendási főjegyző irodájába, alig tudta a torokszorító hírt bejelenteni a hatóság emberének. A főjegyző is pillanatnyilag tanácstalanul állt és sápadtan vette tudomásul a nem mindennapi körülményt. Hosszú közigazgatási munkája során ehhez hasonló esetben még nem kellett határoznia! De aztán nagy önuralommal rendezte gondolatait, döntött, és telefonon felhívta a csorvási csendőrőrsöt és a hallottak alapján elmondta a tényállást, majd várta az őrsparancsnok döntését. A tanácstalanságot az okozta, hogy az őrsparancsnoknak csak két embere volt pihenőben és ez kevés egy ily nagy terjedelmű gyümölcsös átfésüléséhez, másrészt ezek a partizánok gyorstüzelésű fegyverekkel vannak ellátva, s ezek ellenében a két puska vajmi kevés. E tanakodás közepette vetődött fel a leventék bevonása a „hadműveletbe”, hiszen e szervezet rendelkezik céllövő puskákkal, amik ez esetben szintén tűzerőt jelentenek. Aztán továbbfűződött a gondolat, a tűzoltók mind katonaviseltek, ha parancsnokuk itthon van, őket is be lehet vetni...! Édesapám ez időben körzeti leventeparancsnok volt, mint behívott katonatiszt, zászlósi rangban. Pusztaföldvár, Csor- vás és Gerendás községek leventéinek felügyelete tartozott hozzá és ő volt a helyi tűzoltók parancsnoka is. Ahhoz a korosztályhoz tartozott, mely kimaradt a katonaság kiképzéséből és csak később, a háború elején vett részt rövidített tiszti tanfolyamon, illetve alapkiképzésen. Jóformán alig szagolt puskaport, legfeljebb a lőtér állásaiban. A fenti eset kapcsán, amikor a főjegyző közölte vele a döntést, akkor — emlékezetem szerint — eléggé megdöbbent ő is. Annál is inkább, mert e műve-. let az ő parancsnoksága alatt fog lebonyolódni, ha igaz a feltevés, akkor ez esetben már nem „babra” megy a játék, itt már élessel lőnek és visszalőnek! Sok gondolkodásra nem volt idő, a legidősebb leventekorosztályt mozgósítani kell, a tűzoltóit riadóztatni, de gyorsan, azonnal intézkedni, mert a csendőrök már elindultak Csor- vásról. A főjegyző a maga eszközeivel is besegített a toborzásba, ami azért is nehéz volt, mert verőfényes nyári időszak lévén, az emberek a földeken dolgoztak, távol otthonuktól. A falu ekkor már egy feldúlt méhkashoz volt hasonló. Gyermekek és vének az utcán tartózkodtak, csoportba verődve, tanácstalanul toporogtak és várták az újabb eseményeket, történéseket. Aztán lassan megmutatkozott a mozgósítás eredményessége, mert a lakásunk melletti tanteremben elhelyezett puskákért és lőszerért mind többen jelentek meg, ahol édesapám rövid tájékoztatást adott és utasította együttmaradásra a jelenlévőket. Majd amikor a több tucat fiatal és néhány tűzoltó már egybegyűlt, elindult, a bevetésre kész partizán vadász csapat, élén jóapámmal, a csendőrökkel, a puskás leventékkel, akiket mi követtünk, akiknek semmijük sem volt, csak szorongó lelkesedésük, hogy olyan eseményben veszünk részt, illetve leszünk tanúi, amiben korunknál fogva már szerepünk is lehet. Ki játéknak, ki nagy hősi tettnek minősítette önmagában ezt a robogást, ahogy kerékpártjainkon hajtottunk a cél felé. Végre feltűnt a szépen kezelt, a gondosan ápolt gyümölcsöskertet szegélyező mogyorósövény, s bennen az általunk elképzelt idegen és ellenséges terrorista (terroristák) személyek elképzelt sziluettje. Egyszer csak édesapám felemelte a karját és hang nélküli leszállásra utasította csapatát. A kerékpárokat az út menti árokba rakatta és maga köré hívott bennünket. Csatárláncot alakíttatott ki és a puskás embereket szétszórva helyezte el, akik között mi fegyvertelenek álltunk bevetésre készen. A két szélső csatárnak megadta az irányt és a többiek lazán helyezkedtek el. O középen maradt, a puskákat betöltette, majd elővette tiszti pisztolyát és beletette a tárat. (Utóbb vallotta be, családi körben, hogy még soha nem lőtt e pisztollyal.) Utasított bennünket, hogy csendben haladjunk előre, minden bokrot és fát alaposan vizsgáljunk meg, és minden gyanús jelre álljunk meg, s ha ismeretlen személyre akadunk, úgy hangosan szólítsuk fel megállásra, vegyük körül és egy puskás kísérje a gyümölcsösben álló tanyába. Egyszerre indultunk a kert irányába dobogó szívvel, szorongó gondolattal és remegő térddel. Ez a helyzet olyan volt, mint amikor egy megerősített vár ellen rohamra indulnak az ostromló hadak, és ki vannak téve a szabad mező védtelensé- gének. Ha valóban ott lettek volna a fegyveres partizánok, úgy sikeresen l^kaszabolhatták volna az elfogásukra indulókat, de csupán síri csend fogadott bennünket. Szemeink jobbra-balra villogtak, kutatóan szemléltük a növények árnyait és a fák lombjait, de semmi nyom, sehol gyanús személy, csak a mi szuszo- gásunk zavarja kutatásunk lassan haladó lépteit és minden érzékeinkkel figyelő szempillantásait. Már jól benne voltunk a gyümölcsös mélyibe, amikor meghallottuk édesapám hangját: Állj! Ki vagy? Kezeket föl! Még a lélegzetünk is elállt, de mi is lecövekeztünk, a hang irányába merevedtünk le. Végre itt a pillanat, amelyre eddig vártunk, végre egy ismeretlen személy, aki gyanússá vált, végre ráakadtunk a keresett személyekre. Mások és édesapám elbeszéléséből vált ismertté a folytatás. Amikor a faluban elterjedt a hír a partizánveszélyről, többen kerékpárra ültek és kimentek a kertbe. Ott nézelődtek, bóklásztak, próbálták felderíteni az elterjedt híresztelés igazságát. Ok nem tudtak a levente- és csendőrkülönítmény megérkeztéről, a kert átfésüléséről, csak a felszólítás hangjára rezzentek össze. Nem tudom, hogy mit érzett és mit gondolt Zs. J., községünk mozitulajdonosa, amikor a fák, bokrok sűrűjéből pisztoly sze- geződött rá, de az bizonyos, hogy veszedelmes helyzetbe került, mert egy félreérthető mozdulat lövéssel járt volna. Zs. J. nem vesztette el nyugalmát és gyorsan bemutatkozott. Emlékezetem szerint apám nagyon ideges lett, bosszantotta, hogy nem ismerte föl a gyanúsítottat és az is, hogy vaklárma volt az egész hű-hó és pont neki kellett egy ismert személyt inzultálnia. Bosszankodott is, még később is, amikor szóba került ez az ügy, amit azzal magyarázott, hogy mit keresett Zs. J. olyan helyen, ahol veszélyes volt „civilnek” kereszteznie a csatárláncban felfejlődő különítményt. Engem meg külön is bántott ez a skandalum, mivel a mozitulajdonos szépséges leánya módfelett tetszett, és nem örültem e tévedésből következett gikszemek. Úgy gondoltam, hogy ez hátrányosan befolyásolja majd esélyeimet a későbbiek során. Minden eredmény nélkül gyűlt össze a társaság, mely a hátsó gondolataiban egy jó kis sztori reményében vállalkozott erre a kimenetelében nem egyértelmű kalandra. A tanya udvarán édesapám megköszönte a csapat fegyelmét, a részvételt és oszoljt vezényelt. Az ezt követő beszélgetés során néhány kömyékbéli tanyatulajdonos is jelen volt. Közülük valaki megjegyezte, hogy a kora délelőtti órákban 6-7 ismeretlen személyt látott elsietni Csanád- apáca irányába. A távolság miatt felismerni nem tudta a csoport kilétét. Azóta sem tudjuk, vajon volt-é alapja e megmozdulásnak, vagy vaklárma volt csupán. A borsóföldön pedig senki sem győződött meg, hogy ástak-e valamit, rejtettek-e el olyan tárgyakat, mely a gyanút beigazolta volna. A helyszínről elkerekező barát ma már nem így emlékezik az eset előtörténetéről, de ennyi év távlatából ez a természetes. Kiki úgy emlékezik egy-egy eset részleteire, ahogyan gyarló memóriánk alakította azt az egyéb elraktározott egységekkel egyetemben. Lehet, hogy a részletekben eltérő a résztvevők élményarlyaga, de az esemény- történet magja úgy zajlott le, ahogyan azt itt leírta Miklya Jenő Ezüst György: Táj kerítéssel ■kÖRÖSTÁJ Molnár Antal: Tanyaudvar Verasztó Antal: Firkák déli 12 Délre harangoznak a hétvégeken ebédet sejtető füstjelek libbennek a levegőben * létezésbiztonság (felrobbant atomerőmüvek ■után szabadon) Anubisz torkán át kiáltom a semmibe: a létezés helyén, fennakadás nélkül áll a forgalom! * Ó-magyar szótár Jó magyar rossz magyar pózmagyar MAGYAR * Fohász Ó (Uram! bocsásd meg nékem a kitérőket miképpen én is megbocsátom Néked: a betérőket Amen E. Kovács Kálmán: A költő és a halál (Eszternek) Ez lesz utolsó tavaszom, bocsáss el engem, asszonyom! Lejárt az időm: tudni kell, bátran meghalni, hogyha kell. Félni, remegni mire jó? Értünk jön úgyis a hajó. A nagy útra én kész vagyok, és ha utánam sóhajok szállnak, azt már nem hallhatom a túlvilági utamon. Bizony jó volna élni még, nézni, csodálni kék az ég, néhány versem is elmaradt, szépen szólnék és igazat. Ütött az órád, mire vársz?- nyújtja csontkezét a kaszás. Ez az utolsó tavaszom, bocsáss el engem, asszonyom!
