Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-27 / 252. szám

1990. október 27., szombat o r BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET Hosszú távon előnyös lesz, Romokban a Az elmúlt egy évben több vál­tozás volt ebben az országban mint az azt megelőző húsz év­ben együttvéve, következéskép­pen amin tegnap megdöbben­tünk. mára elveszetette újdon­ságértékét. Ám a szenzációk leértékelődésének idején is té­nyek maradnak a tények: a ma­gyar gazdaság egyik tartópillé­re, a KGST-kapcsolat egyik hó­napról a másikra összeomlott. A reformközgazdászok régóta re­ménykedtek abban, hogy előbb- utóbb fokozatosan le tudunk válni a technológiánkat, pénz­ügyi-külkereskedelmi kapcso­latainkat évtizedekkel vissza­vető keleti piacról, ám ezt a drá­mai gyorsaságú átalakulást sen­ki sem tervezte, és tegyük hozzá senki sem akarta. Exportunk fele a KGST-piacokra kerül A meglehetősen riasztó té­nyek közismertek: miközben az idén a jelentős csökkenés elle­nére még mindig a magyar ex­port fele a KGST-piacokra kerül — azaz a nemzeti jövedelem egynegyede itt realizálódik —, jövőre ez az arány akár ötven százalékkal is csökkenhet. Ez a váratlan és drámai leépülés kü­lönösen a nyáron gyorsult fel az NDK gazdaságának összeomlá­sával, valamint a szovjet belső politikai helyzet szétzilálódásá­val. Ez utóbbi a mi szempon­tunkból mindenekelőtt azt jelen­ti, hogy a tagköztársaságok egy­re érezhetőbb önállósulása miatt mind kérdésesebb, hogy tulaj­donképpen kinek szállítunk, ki határozza meg a kereskedés fel­tételeit, ki és mennyit fog fizetni. Természetesen ez utóbbi a leg­kényesebb kérdés, és sajnos az elmúlt hónapokban itt sem ne­künk dolgozott az idő. Míg ta­vasszal a dollárelszámolásra való áttérés minél előbbi beve­zetése látszott üdvözítőnek, ma már látni, hogy sokkszerű — következésképpen romboló — hatású lehet a magyar gazdaság­ra,'ha átmenet nélkül belépünk az úgynevezett szabaddevizás elszámolásba és a világpiaci árak lépnek életbe. Csak néhá­nyat a máris érzékelhető hátrá­nyokból: a teljesen szabad ke­reskedés a magyar gépipart ki­szorítja a szovjet piacról, márpe­dig ezeket az árukat másutt nem lehet eladni. Ha Tabula rasa-t de most...? KGST kezdünk a kétoldalú kapcsola­tokban, akkor mindazok az ed­digi előnyök, amelyek valame­lyest kárpótoltak a hátrányokért, számunkra mind megszűnnek, miközben a Szovjetunió oldalán csak az előnyök nőnek. Minde­nekelőtt az energiakapcsolatok egyenlőtlen volta érint minket igen hátrányosan. Évtizedekig pumpáltuk a milliárdokat a szovjet energiaberuházásokba annak reményében, hogy ez majd „megvéd” a világpiaci olajárak közvetlen hatásától. Most, amikor a világpiacon a hordóként negyven dolláros olajár számít a „normálisnak”, azzal kell számolni, hogy a szovjet partner egy elegáns mozdulattal áttér a világpiaci árakra és azon szállít — ha egyáltalán szállít — kőolajat. Átalakuló keleti kapcsolatok A messzebbre tekintő szakér­tők persze nyugtatgatnak ben­nünket, hogy hosszú távon csak előnyünk származik a keleti kapcsolat átalakításából. Válla­lataink rákényszerülnek a világ­piaci mércével mérhető terme­lésre, a modernizációra. Meg­szűnik kiszolgáltatottságuk a szovjet gazdaság irányában, amely amúgy is egyre ingová­nyosabb terepnek bizonyul. Persze ezután is nagy fantázia lesz a szovjet birodalommal vagy az utódállamokkal folyta­tott kereskedelemben — sőt a lehetőségek várhatóan csak nőni fognak —, ha a magyar ipar túljut a mostani modernizációs válságon, és valóban egyenran­gú partnerként lehet majd üzle­tet kötni. „Békéssé” tenni az . átmenetet Mindez persze kevéssé vi­gasztalja azokat a munkásokat, akik ma és holnap kerülnek az utcára a KGST-piac összeomlá­sa miatt. Kétségtelen, hogy mai helyzetünkben az az ország ér­deke: a szovjet—magyar gazda­sági kapcsolatokban is „békés­sé” tenni az átmenetet. Ehhez sok-sok türelem, szakértelem és tárgyalási készség kell. No, meg politikai bölcsesség. Aki a tér­képre pillant, láthatja, hogy ha­talmas keleti szomszédunk bi­zony a mi rendszerváltásunktól függetlenül ugyanott van a he­lyén. A szovjet gazdaság a jövő­ben valószínűleg sokkal kevés­bé lesz a mi termékeinkre ráutal­va, mint amilyen fontos lesz nekünk ezután is, hogy piacot találjunk a magyar aruknak. Csabai tükör Ha valaki régen járt a megyszékhelyen, igazán meglepődhet. Utcák, városrészek arculata változott meg. Ráismerni sem lehet a régire, csak keresni, gondolatban összeállítani a képet, milyen is volt. És az a sok új bolt mindenütt! Pezseg a magánkereskedelmi élet, egymást érik a butikok, virágüzletek, könyves kirakodók. Ez utóbbiból csak a sétáló utca elejétől a hajdan volt kitérőig hetet- nyolcat számolhat meg az ember. Csak az egyik oldalon. Még játékterem is nyílt, ahol színes masinák nyelik a pénzt, s a legnagyobb nyeremény 10 ezer forint. Szombaton a trafikba igyekeztem, de az fél kilenc előtt nem volt nyitva, bezzeg a „kaszinó” nyolctól már szórakoztatásra készen állt. Elverni való pénzem ugyan nulla, szétnézni tértem be, s kérdezősködni. „Természetesen” 18 éven aluliak nem játszhat­nak, mondta az akkor még egyedül árválkodó alkalmazott, a kedves, szolid, fiatal hölgy. Volt-e már, aki ennyit nyert kérdez­tem, s meglepve hallottam, hogy igen. Gondolom, folytattam, az többet nem jött ide, örült a könnyű pénznek. Egyáltalán nem. Visszajött és mindet elvesztette. A vesztéssel nem áll egyedül: vannak, akik egész havi kerese­tüket otthagyják. Hát, ilyen az élet, ilyenek vagyunk, mi emberek. A játék, a nyerés lehetősége csábító, úgy, ahogy ezt a régi regényekben olvastuk. Csak azokban a helyszín volt elegánsabb­lásd Monte Carlót - no meg a játékosok pénzesebbek. Vagyonok úsztak el a rulettasztaloknál, csak a golyó maradt meg, amivel véget lehetett vetni az életnek. Ilyen nálunk elő nem fordulhat: vagyon, fegyver nincs, csak kisvárosi havikereset. S feltehetően még több nyomorgó család, mert a játékszenvedély vetekszik az alkoholéval. Az „eredmény” meg ugyanaz. Van még vasárnap is nyitva tartó bolt, aminek csak örülhet az ember. Szép, tiszta, takaros, s még a dohányozni tilos tábla is ott virít a falon. Kell ennél több? Kell bizony! Mármint a tulajdonos­nak, aki komoly saját adót vet ki a vevőre. A 33 forintos bolti árú cigarettát 41-ért adta a vasárnap délutáni órákban. Városi külön­adóval már találkoztam, amikor közel tíz éve Amerikában jártam. New-Yorkban ez 8 százalékos volt, mindenféle bolti vásárlás végösszegéhez ennyit adtak hozzá. Lettlégyen az cipő, ruha, karóra, bármi, ennyivel minden vásárló hozzájárult a metropolis fenntartásához. De nem a boltoséhoz, és nem 25 százalékkal. Igaz, New-York nem Magyarországon van. Hanem olyan országban, ahol ha hivatalos ügyet megy intézni valaki, azt kérdik tőle: miben segíthetünk? S ahol, ha egy cégnél telefonon keresnek főnököt, ügyintézőt, s az nincs bent, a titkárnő a felelettel együtt azt is megkérdi, milyen számon hívhatják vissza a telefonálót. S meg is teszik. Nálunk ez még igen döcögve megy. Még akkor is, ha a cégnek fűződik érdeke hozzá: például egy róluk szóló újságcikk megjelenése. A csabai méretben nagynak számító egyik iparvállalat ugyanis nem tartotta érdemesnek a megígért visszahívást, azaz hogy tisztázzuk, mikor bonyolíthatnánk le a beszélgetést valamelyik vezetővel. Hogy miért? Csak kettőre lehet gondolni, persze az udvariatlanságon kívül. Vagy nagyon jól mennek a dolgaik, vagy nagyon rosszul, s egyik esetben sem hiányzik nekik az újság. Vass Márta Ha nem kell jegyzőnek, mehet... Törvényszerű felmondás? Valamikor a tavasszal Budapesten tartotta legutóbbi közgyűlését a Tanácsi (Települési) Önkormányzatok Országos Szövetsége. Feszült volt a hangulat. Akkoriban már minden olyan politikai erő, amely egy kicsit is adott magára, célba vette a tanácsi apparátust. A hozzászólások sorát Pakainé dr. Szabó Éva szarvasi vb-titkár nyitotta meg. Kimondta azt, amit egyébként minden közigazgatáshoz értő embernek amúgy is tudnia kell: az államigazgatás személyi állomá­nyával szembeni elsőrendű követelmény a mindenkori hatalom által hozott döntések szakszerű végrehajtása. Ezért legalábbis tájékozatlanságra vall úgy feltenni a kérdést, hogy „miért szolgál­ták ki a tanácsi dolgozók az előző rendszert?” Jelen volt — akkor még csak a tisztség félig- meddig titkos várományosaként — dr. Horváth Balázs mai belügyminiszter is. Kissé arrogánsán válaszolt Pakainénak: „Nem az akkori hatalmat, hanem a népet kellett volna szolgálni.” Ezt a kije­lentést — melyet egyébként döbbent csend foga­dott — nem írhatjuk a választási harc számlájára, hiszen akkor már jócskán túl voltunk a nagy meg­mérettetésen. Az elképedés annak szólt, hogy az igazgatási szakemberek nem akartak hinni a fülüknek: a címzetes belügyminiszter, a gyakorló jogász ne tudná, hogy a nagy polgári szociológus, filozófus Max Weber miben határozta meg a pozi­tív tartalmú bürokrácia lényegét? Elfeledte volna, hogy a közigazgatási pályát hivatásuknak tekin- tőkkel szemben megfogalmazott követelmény- rendszer egyik legdöntőbb eleme a „lojalitás a mindenkori hatalomhoz”? Vajon belügyminiszte­rünk szíve repesne-e az örömtől, ha meghallaná, hogy a közigazgatási apparátus tagjai végrehajtás előtt valamennyi intézkedését előbb lelkiismereti próbának veti alá: a hatalom által hozott döntések mennyiben felelnek meg a nép érdekeinek? Arról már kár is vitatkozni, hogy az a nép, amelyre minden hatalom előszeretettel hivatkozik, valójá­ban megragadhatatlan az államigazgatási eljárás számára. Állásuk is bánja Ez a kis történet jutott eszembe, amikor kézbe­vettem a helyi önkormányzatokról szóló törvényt, s beleolvasva egy ártatlannak tűnő mondatra té­vedt szemem: „A tanács végrehajtó bizottsága titkárának munkaviszonya a jegyző (főjegyző) ki­nevezéséig tart.” Nocsak, kirúgják a vb-titkárokat? Ami a formát illeti, megtisztelőnek is tűnhet. Nem minden nap és nem akárkivel esik meg, hogy törvényben ren­delkeznek utcára kerüléséről. Még határainkon kívül sem. Vagy talán legfőképpen ott ne. S hogy felértékelődött e tisztség! Egyik-másik államtitkár és helyettes államtitkár, a legtöbb minisztériumi főosztályvezető, a bírák, ügyészek, rendőrfőnö­kök, ilyen-olyan országos és megyei közigazgatá­si, egyes gazdasági vezetők, s ki tudja ki még, korábbi tevékenységük mérlegelése nélkül — úgy látszik — a helyükön maradhatnak, de a „rette­gett” vb-titkárok számára nincs kegyelem? A miértekre olyan embertől igyekeztünk vá­laszt kapni, aki nemrégen még maga is megyei vb- titkár volt Veszprémben, ráadásul a Magyar Köz- igazgatási Kamara elnöke. Állását tekintve a Bel­ügyminisztérium Önkormányzati Főosztályának vezetője. Olyan ember tehát, aki a „védett férfiak” közül valónak bizonyult, s aki tisztségeinél fogva a közigazgatásban dolgozók szószólójának is te­kinthető. Dr. Szabó Lajos készséggel vállalkozott a beszélgetésre. — Ha jól értjük, a jegyző kinevezésekor nem­csak a beosztását, hanem munkaviszonyát is megszüntetik a vb-titkároknak. — A vb-titkári jogintézmény megszűnik — mondta a főosztályvezető. —S egyenesen az utcára kerülnek ekkor? , — Nem, ha képesítésük van arra, hogy megpá­lyázzák a jegyzői állást. — Volt-e már példa arra, hogy törvény rendel­kezett ilyen nagyszámú munkaviszony megszünte­téséről? — Jelentős átszervezések esetén van arra mód, hogy a munkajog a munkaviszonyt megszüntesse, ez biztos. Nem látom méltánytalannak most, a rendszerváltás során ezt a fajta törvényi rendelke­zést sem. —Nem mond ellent ez a törvényi szabályozás a nemzetközi munkajogi egyezményeknek? — Nem, mert most is a munkaadó mond fel a dolgozóknak. Egy olyan átmeneti rendelkezést tervezünk, amely természetesen még csak a belső elképzelések között létezik. E szerint az átmenet időszakára — várhatóan az év végéig — a tanács- rendszert felváltó önkormányzati Jestii letek és a megyei közgyűlés megalakulásáig a tanácsi hatás­köröket a képviselőtestület gyakorolja. Miután a vb-titkárok munkáltatója a tanács volt, munkavi­szonyukat a képviselőtestület szünteti meg. Az aggály nem helyénvaló? —A vb-titkárok megtámadhatják e döntést va­lamilyen jogorvoslati úton? — Magától értetődően, minden munkajogi esz­közt igénybe vehetnek. Úgy érzem azonban, hogy a vb-titkárok korántsem ilyen drámaian fogják fel a helyzetet, mert tudják azt, hogy államigazgatási főiskolai, jogi egyetemi végzettséggel bírnak, s ilyen felkészültségű emberekre a jövőben is szük­sége lesz a közigazgatásnak. — Más kérdés, hogy egy bíróság hozhat-e a törvényes rendelkezéssel ellentétes döntést? Más­részt, az eljárás sem tűnik túl elegánsnak. A sokat emlegetett ,,B"-listázás során egy bizottság el­beszélgetett az érintettekkel. Tehát valamilyen egyéniesítése volt a dolognak. — A BM biztosan nem beszélget el az 1640 tanács titkárával. A képviselő testületek viszont nyilván meghallgatják őket, amikor pályázatukat benyújtják. — Nem az látszik gondnak, hogy a funkció megszűnése miatt elvesztik vezetői beosztásukat, hanem az, hogy a legfelkészültebb, legrátermet­tebb igazgatási szakemberek munkaviszonyát meg is szüntetik. — Szerepük megítélésében a döntő többséget illetően osztom az álláspontját. A köztisztviselők­re vonatkozó törvény tervezete a vb-titkárok meg­ítélését úgy fejezi ki, hogy hat hónap felmondással mehetnének el, s ez alatt a munkavégzés alól fel­mentenék őket. — Nem kívánnak viszont végkielégítést adni nekik. A közszolgálati törvény hatálya alá tartozók közül egyedül nekik nem. — A tanácselnökök esetében a felmondási idő csupán egy hónap. A vb-titkárok — ha úgy tetszik — megkülönböztetett módon vannak kezelve. Az aggályt nem tartom helyénvalónak. A vb-titkárok egyáltalán nem érzik magukat sértettnek. Nem vetették fel ezt a megkülönböztető jellegűnek mi­nősíthető gondolatot, amit kérdéseiben Ön most megfogalmazott. —Egyes vélemények szerint a vb-titkárokat ért ilyenfajta elbánás érthetőbb lett volna az élet más területein található, nagyobb politikai felelőssé­get felvető munkaköröknél. — Ez egyáltalán nem érinti keményen a vb- titkárokat — szögezte le sokadjára is dr. Szabó Lajos. Hej, ha... Azért csak elgondolkodik az ember. Azok a vb- titkárok, akikkel beszéltünk, bizony méltánytalan­nak érezték azt, hogy az általuk is természetesnek talált beosztásmegszűnést összekötötték munka- viszonyuk felszámolásával. A jogszabály alkotói ugyanis elvileg olyan helyzetet teremtettek, amelynek akár az is lehetne az eredménye, hogy az ország legjobb gyakorló közigazgatási szakembe­rei az utolsó szálig elhagyják a közigazgatási pá­lyát. A sokat emlegetett ,,B”-listázás szomorú kö­vetkezményeit a magyar közigazgatás máig sem heverte ki. S itt nincs helye a „kutyaharapást sző­rével” gyógyításnak. Az érintettek — különösen a nagyobb települé­seken élők, akik tudják, hogy akad egy-két olyan, talán kevésbé felkészült jegyzőjelölt, akit esetleg politikai érdemeinek elismeréséül hívogat a hiva­tali szék — egyre azon tanakodnak, vajon össze- egyeztethető-e a személyüket érintő intézkedés a magyar alkotmány megkülönböztetés-ellenes ál­láspontjával, amelyet megerősít a polgári és politi­kai jogok nemzetközi egyezségokmánya is. Itta megyében ötvennyolcán vannak. Egyikük megyei vb-titkár, a városokban tizenegyen, a többi településen pedig negyvenhatan várják sorsuk ala­kulását. Néhány kivételtől eltekintve egyetemet, főiskolát végzett, életüket a közigazgatási pályára feltett szakemberek. Meglehet, újdonságként hat majd dr. Szabó Lajos számára is a hír: néhányan közülük pártfogót keresnek ahhoz, hogy megvizs­gáltassák az Alkotmánybírósággal az önkormány­zati törvény megkérdőjelezett bekezdését. Nem mintha vb-titkárok szeretnének maradni, hanem azért, mert legtöbben nem szolgáltak rá az — mégoly farizeusképpel tudtukra hozott — eltaná- csolásra, s emelt fővel akarnak felállni székükből. Végtére is, kollektív megbélyegzettséggel milyen jegyző lehet az ember? Hej, ha nem lennének többé ilyesfajta ügyek! K.A.J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents