Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-16 / 243. szám
1990, október 16., kedd «iwjraM Hz utolsó győzelem éve Olaszország ellen: 1965 Az olasz labdarúgó-válogatott tagjai valamennyien világsztárok, így hát igazán hozzászokhattak ahhoz, hogy amikor idegen városba érkeznék. már a repülőtéren rajongók népes hada fogadja őket. Nem volt ez másképp Budapesten sem. ahol hétfőn késő délután landolt a gép. fedélzetén AveglioVi- cini szövetségi kapitánnyal és csapatával. — Nem becsülöm le a magyarokat, és bár lehet, hogy önök nem értenek egyet velem. de nekem tetszett az a játék, amit a múlt szerdán Bergenben, a norvégok elleni gól nélküli összecsapáson mutattak — nyilatkozta a szakvezető az érkezés után. — Ezzel együtt a Népstadionban számunkra csak a győzelem lehet a cél, még ha ezt nagyon nehéz lesz is elérni. Hasonlóan óvatosan szóltak az esélyekről a játékosok is. Walter Zenga, az In- ternazionale kapusa szerint Európában ma már egyetlen válogatottat sem szabad lebecsülni. hiszen az erőviszonyok olyannyira kiegyenlítettek. hogy bármelyik együttes képes meglepetést okozni. — Én is reménykedem a győzelemben, de ezért ugyanúgy meg kell küzdenünk, mint ha egy nagyobb nevű csapat lenne a rivális — mondta a kapus. A kitűnő hátvéd, Giuseppe Bergomi az egyetlen a mai társaságból, aki játszott az 1982-es világbajnokságon is. amikor az itáliaiak aranyérmet szereztek. — Igaz, közönségünk most kissé csalódott, mivel a Mon- dialén nem tudtuk megismételni a nyolc évvel ezelőtti bravúrt, de azt azért nem mondanám, hogy letargikus a hangulat mifelénk. Ahhoz viszont, hogy szurkolóink elégedettek legyenek velünk, a Népstadionból el kell hoznunk a két pontot. Azeglio Vicini nem hozhatta magával Budapestre két sérült játékosát, Paolo Maidinit és Gianluca Viallit, de rajtuk kívül gyakorlatilag a legjobbak bármelyike felléphet a Népstadionban. Az itáliai együttes várható összeállítása a következő: Walter Zenga (Internaziona- le) — Franco Baresi (Milan), Giuseppe Bergomi (Interna- zionale), Luigi de Agostini (Juventus) — Fernando de Napoli (SSC Napoli), Giuseppe Giannini (Roma), Gian- carlo Marocchi (Juventus), Roberto Donadoni (Milan), Roberto Baggio (Juventus) — Salvatore Schillaci (Juventus), Aoldo Serena (In- ternazionale). * * * Ami az olimpiai válogatottat illeti: Novák Dezső szövetségi edző kiválasztottjai a sporttörténet 66. mérkőzését vívják (ebben benne foglaltatnak a selejtezők és döntős találkozók is), s az eddigi mérleg: 46 győzelem. 6 döntetlen, 13 vereség, 161-66-os gólarány. Eddig kétszer találkozott egymással a két „ötkarikás csapat”, és mindkettő magyar győzelmet hozott: 1952. július 21.. Helsinki: 3-0 (2-0): 1960. szeptember - 9., Róma: 2-1 (1-0). Jézus” Bilbaóból Busszal érkezik a segítség? Nem egyszerű dolog ma a Békéscsabai Előre Spartacus elnökségi tagjának len- mi. Többek között ez is kiderült tegnap délután azon az elnökségi ülésen, melynek egyetlen napirendi pontja az egyesület közgyűlése összehívásának megbeszélése volt. Ebben a kérdésben nem alakult ki komoly vita. Bár Nemes Gyula, az egyesület soros társadalmi elnöke november közepét javasolta, de a hozzászólók érvei alapján legkésőbb december 15-e iett a végső határidő. Nemcsak az idő lenen kevés a rendkívüli közgyűlés előkészítésére — melynek témája az elnöki posztra kiírt pályázatok elbírálása, illetve a jövő egyesületi felépítésének kialakítása lenne —, de az egyesület (eddig) legfőbb támogatójának számító tanács, hétfőtől új önkormányzat is még pályája legelején állna. Természetesen az előre eltervezett program ellenére sem mehettek el sző nélkül a jelenlevők a klub katasztrofális anyagi helyzete niellett. Mint az utóbbi időben mindig, most is elsősoro in a kézilabda-szakosztály kilátástalannak tűnő pénzhiánya volt a fő téma. Hosszan tárgyalták a kérdést, és az elnökség tagjai számon kérték Miklya János megbízott ügyvezető elnöktől, hogyan teljesítette legutóbbi, fájdalmas, nehezen meghozott játékosok eladására vonatkozó határozatukat. Mint azt Miklya János elmondta, ez az út már nem járható, mert a nyáron még potenciális vevőknek számító, és sokat is ígérő egyesületek megérezték a csabaiak kényszerhelyzetét és méltatlanul' alacsony árat kínáltak a játékosokért. De nem is lett volna szerencsés meggyengíteni egyik csapatot sem, mert a jövőben csak a nemzetközi és első osztályú minősítésű sportolókra lehet majd támogatókat találni — fejtette ki álláspontját az ügyvezető elnök. Ugyanakkor ismertette, hogy milyen erőfeszítéseket tett pénz szerzése érdekében. Többek között tárgyalásokat folytatott Jesús Maria Arieta bilbaói üzletemberrel, aki más, már meglevő magyarországi üzletei mellett megyénkben is vállalkozásokba kezd. Megbeszéléseik eredményeként a spanyol úr hajlandó az év hátralevő hónapjában 200 ezer forinttal támogatni a kézilabdásokat. Vannait más lehetőségek is, de ezekről egyelőre korai lenne még beszélni. A nemrégiben újságunkban is meghirdetett autóbuszra több vásárló Í3 jelentkezett, és amennyiben az üzletet sikerül lebonyolítani, akkor levegőhöz juthat a kézilabda-szakosztály. Végezetül a jelenlegi elnökség, a gondok ellenére, a közgyűlésig hátralevő időszakban még vállalta nem könnyű feladatának ellátását, és ez idő alatt megpróbálnak egy olyan életképes tervet összeállítani, amellyel az új önkormányzat segítségére tudnak lenni Békéscsaba élsportjának fenntartása érdekében. A csoport „átsétált” az egyesületbe Megalakult a Körösök Völgye Turista Egyesület Október elején, immár hagyományos, de mégis rendhagyó évadzáró találkozót tartott a Körösök Völgye Túracsoport Szanazugban, az egykori útttörőtáborban. Hagyományos volt, mert miközben felelevenítették az elmúlt év eseményeit, közben három napon át nagyokat túráztak a környéken. És rendhagyó is volt, mert mire befejeződött a találkozójuk, az egykori csoport tagjai mint a Körösök Völgye Turista Egyesület alapítói tértek haza otthonukba. Az egyesület első elnöke, a csoport addigi vezetője. Szarvas Mátyás röviden a következőképpen jellemezte a múltat és vázolta fel a jövő terveit: — A csoport bölcsője a 10. számú általános iskola volt. Akkori tanártársammal. Makran Jánossal és ifj. Boros Lászlóval kezdtük a természetjárást húsz-egynéhány, zömében ötödikes és hatodikos gyerek társaságában. Első lépéseinket 1985. április 20-án a Pilisben, a Holdvilágárok környékén tettük meg. Két évvel később nekivágtunk az Országos Kék- túra útvonalának. Ám egyre jobban összekovácsoló- dott a társaság, az iskola elvégzése után is együtt maradtunk. és idén augusztusban már a Mátra nyugati lábáig jutottunk. Közben a turistákból teljesítménytúrázók lettek. A gyerekek sikerrel teljesítették többek között a „Mátrabérc 56” és a „Mályvád 55” túrákat is. A jövőben elsősorban a megye természetvédelme, szépségeinek megismerése és megismertetése a fő célkitűzésünk. Ezt leendő turistautak jelölésével, a meglevők karbantartásával szeretnénk elérni. De túravezetői tanfolyamok, a magashegyi, valamint a teljesítménytúrák szervezésében is részt kívánunk venni. Egyáltalán minden tevékenység, ami a természet védelmét, a természet megszerettetését szolgálja. alapvető feladataink közé tartozik. A találkozó végén Boros László, a Természetvédők és Természetbarátok Szövetsége képviselője máris „talált” munkát a megye első ilyen egyesületének, hiszen mint elmondta, az a 140 kilométer hosszú turistaút-hálózat ami Békés megyében jelölve van. akár 800-1000 kilométer is lehetne. A megyei II. osztály bajnoka, a Penn Club csapata (balról): Fazekas, Born, Fülöp, Jenei, Fekete, Pásztor, Dobrotka, Bandi. Hegyi és Sándor Fotó: Fazekas A salakpálya fogságában A Békés megyei II. osztályú tenisz csapatbajnokságot 1990-ben a békéscsabai Penn Club együttese nyerte. Jó, jó nem nagy dolog, legyinthetnénk egyet könnyedén. Szórakoznak, ütögetnek, de azért ez mégiscsak tömegsport. Valóban, csakhogy ahogyan ezt ők húszán (tízen rendszeresen) művelik, az példaértékű. Közülük jó néhányan meglett emberként bőven harmincéves koruk után fogtak először teniszütőt a kezükbe. Aztán ottragadtak a salakpálya fogságában. Amikor egymás között már két ütésnél hosz- szabb labdameneteket is tudtak produkálni, úgy gondolták, kilépnek az „ismeretlenség homályából”. Ezért 1986-ban, az akkor legjobbnak tartott teniszlabdától kölcsönözve nevüket, alakították meg egyesületüket, amely azóta évről évre lépegetve előre a megyei ranglétrán — egy, a városi bajnokságban eltöltött idény után, 1988-ban a negyedik, 1989-ben a harmadik helyen végeztek — az idén célba ért. A foglalkozását és életkorát tekintve teljesen heterogén társaság ,(a legfiatalabb tagja 23, a legidősebb 45 éves) azáltal, hogy a megyei első osztály bajnoka, a Gyulai Tenisz Klub az OB Ill-ba jutott, felkerült a megyei első osztályba. Természetesen drukkoltak a gyulaiaknak, és alig várják, hogy a jóval nagyobb játékerőt képviselő mezőnyben is kipróbálják magukat. Az egyesület ügyvezetője, Dobrotka Pál elmondta, hogy profiljukba vágó vállalkozáson is törik a fejüket, azért, hogy ne csak a tagdíjakból és tagjaik anyagi áldozatvállalásaiból tartsák fenn magukat. Azt tervezik, hogy a Bánszki utcai lakótelep udvarán elhanyagolt állapotú, elkerített futball- pályát teniszpályává alakítják, és azt azután pénzért bárki igénybe veheti. Egyébként heti két edzéssel készülnek a jövő nagy feladataira, és ahogyan a csapat- kapitányuk, Pásztor György fogalmazott: — Ellenünk, legalábbis ami a küzdeni tudásunkat illeti, senki nem mehet biztosra az első osztályban sem! (ferencz) Csapatbajnoki hatodik hely Három esztendővel ezelőtt újjáélesztették az atléták NB-s csapatbajnokságát, amelynek ez évi fordulója előtt megyénk válogatottja nem sok reményt fűzhetett az NB I-ben maradáshoz. A főiskolákra való felvételek, a katonaság és a sok sérülés tovább gyöngítette az idény végén a gárdát. Ennek ellenére a napokban Nyíregyházán megrendezett NB-s fordulón mégis egymásért küzdve, önmagukat felülmúlva teljesítettek a fiatalok, így a bentmaradást győzelemnek könyveli el Tóth Sándor csapatvezető. A megyeválogatott gerincét az Előre Spartacus sportolói alkották, de Gyula, Békés és Orosháza fiataljai is együtt küzdöttek minden megszerezhető pontért. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott, s egyben a győzelmet is kiharcolta a gerelyhajító Kovács Krisztina, 200 méteres síkfutásban Széli Tibor, a 3 km-es gyaloglásban Lukoviczki Erika, 5 km- en pedig Sülé Zoltán. Közülük is külön említést érdemel Széli teljesítménye, hiszen nem kevesebb, mint három hete mandulaműtéten esett át, s így is a két évvel idősebb, már a felnőtt válogatottban is bizonyító sprintereket utasította maga mögé. Az NB I-es forduló végeredménye: 1. Nyíregyházi VSC, 2. Hajdú-Bihar megye, 3. Veszprém megye, 4. Ü. Dózsa. 5. Videoton, 6. Békés megye. 7. Vasas, 8. Diósgyőri VTK (a két utolsó kiesett, helyükre Pest megye és Szol- nok-Jász-Nagykun megye csapata került föl). Nemrégiben rendezték meg a megyei általános iskolások atlétikai versenyét Békéscsabán. A mintegy 600 diák óriási versenyeket vívott. Az egyéni értékelés mellett — ahol a díjak elsősorban csokoládét jelentettek —. a tanulók az iskolájuknak gyűjtögették a pontokat, s a legeredményesebb iskolákat pénzdíjjal ismerték el. Érdekes és nagy versenyeket hozott a 8X50 és a 8X200 m-es váltófutás. A pontverseny végeredménye: 1. Békéscsabai József A. Általános Iskola, 2. Mezőbe- rényi 1. Számú Általános Iskola. 3. Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola. A verseny után a rendezők a Békéscsabai Atlétákat Támogatók Egyesülete, valarf mint a Megyei Diáksport Tanács és a József A. ÁJta- lános Iskola vezetői azt fontolgatták, hogy a jövőben az ilyen rendszerű viadalokat továbbfejlesztenék, s megyén kívülről, netán külföldről is hívnának intézményeket erre a viadalra. Békés megyei főiskolás sikerek Matyi bácsi Magyarbán- hegyesen Farkas Mátyás — képünkön — neve elválaszthatatlan a község labdarúgásától. Nem is csoda, hiszen egy híján negyven éve él már a pálya, a csapatok környékén. így, csapatok, mert 1951 óta sok minden megváltozott, játékosok jöttek, játékosok mentek, de egy valaki mindig megmaradt, ez pedig Matyi (ma már) bácsi volt. Többek között az 1954-ben épített, majd 1972-ben komfortossá varázsolt öltöző is őrzi kezei munk^át. A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség sem felejtkezett el róla, és ezért a Magyarbánhegyes— Csabacsüd megyei első osztályú bajnoki mérkőzésen szerény ajándékkal köszönték meg a sportág „örök” társadalmi munkásának azt, amit a labdarúgásért tett A közelmúltban Szombathelyen rendezték meg a pedagógusjelöltek országos spartakiádját, melyen a Békés megyei színeket a Szarvasi Óvónőképző Főiskola és a Békéscsabai Tanítóképző Főiskola képviselte. Hat sportágban, mintegy 650 leendő pedagógus mérte csz- sze tudását. A 22 egyetem és főiskola sportolói között először szerepelt önálló csapattal a békéscsabai intézet. Eredményeik azért is figyelmet érdemelnek, mert sem tornateremmel, sem szabadtéri létesítményekkel nem rendelkeznek. Eredmények. Atlétika Férfiak. 100 m: 4. Szigeti, 5. Gyucha (mindkettő Bcs.). Magasugrás: 3- Rakovics (Bcs.) Távolugrás: 4. Kiss, s. Mátó (mindkettő Bcs.). Súly lökés: 2. Pacsika (Bcs.) 4X100 m váltó: 1. Békéscsabai TK (Szigeti, Gyucha, Kiss, Gombár) Nők. 100 m: 6. Túri. (Bcs.) 400 m: 4. Besztercei (Szarvas). Súly: 4. Moravosik (Szarvas). Úszás. Nők. 50 m hát: 2. Ungt (Bős.). 50 m mell: 4. Kenyeres (Bcs.), 9. Wolf (Szarvas)). 50 m gyors: 6. Ungi 50 m vegyesváltó: 2. Békéscsabai "TK (Ungi, Kenyeres, Múlt, Zsíros). Férfiak. 50 m gyors: 5. Pacsika. Kosárlabda. Nők. 4. Szarvasi Óvónőképző Főiskola, 9. Békéscsabai Tanítóképző Főiskola. Kézilabda. Nők 2. Békéscsabai Tanítóképző Főiskola, 5. Szarvasi Óvónőképző Főiskola. , Mii fizet a totó? , L ______________________S-------1 A Sportfogadási és Lottó igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 41. játékhetére 6 673 027 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 697 215 forint; 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 324 309 forint; i2 találatos szelvény 732 darab, nyereményük egyenként 7089 forint; 11 találatos szelvény 11 310 darab, nyereményük egyenként 459 forint; 10 találatos szelvény 49 182 darab, nyereményük egyenként 158 forint. BÉKÉS MEGYEI Politikai napilap. Igazgató főszerkesztő: dr. Serédi János. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Megbízott igazgatóhelyettes: Raáb Sándomé. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba, Munkácsy utca 4. szám, Pf. 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem érzünk meg és nem küldünk vissza.