Békés Megyei Népújság, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-13 / 241. szám
1990. október 13., szombat Egy vezető népművelő, aki még álmodozni mer „Távol-Keletben hiszek! 99 Orosházán stílusosan (?) az Édenbár és a Piros presszó között áll a Petőfi Művelődési Központ, mondhatnánk a megye egyik (még!) legjobban működő kultúrháza. Az épület előtt talán most sem kevesebb az ezer színben pompázó hirdetmény, plakát, mint valaha. A legújabb évad színházi műsorait kínáló sorokra téved a szemem (a városban önálló színház nem lévén, az élő játékra vágyó közönség ide szokott eljárni). Olvasom a vendégelőadások címeit, s ami még ennél is többet mond, a műfajait. Komédia, operett, bohózat, vígjáték. Csupa könnyű műfaj! űz emberek szórakozni vágynak Nagyon nagy szerencsém van, hogy minderről Benéné Szerető Hajnalkával, a művelődési központ megbízott igazgatójával még beszélni is tudunk, hiszen érkezésemkor épp indulófélben van. — Tudja, már egy hete alig hajtottam le a fejem — magyarázza. — Most mentei egy nyugatnémet férfikar, akik a madrigálkórusunk meghívására néhány napot töltöttek nálunk, azelőtt pedig egy Orosházáról elszármazott spanyol fotóművész vendégünk volt. Sokan azt mondják, a népművelő munkája csupa szórakozás, hát én csak azt mondom, ki lehet próbálni! Szóval, hogy őszinte legyek, épp aludni indultam... Szerencsére azonban Hajnalka ízig-vérig népművelő, így kedvünkért ismét elhalasztja a megérdemelt pihenést. Az említett könnyű műfajoknál folytatódik beszélgetésünk. — Tudomásul kell venni — mondja, hogy az emberek többsége a színházban szórakozni, kikapcsolódni akar. Nekünk pedig nem szabad veszteségesnek lennünk, mert különben rossz irányba billen a költségvetési mérleg nyelve, ami ezekben az ínséges időkben bizony egyáltalán nem kívánatos. Közel 8 millió az éves költség- vetésünk, ebből eddig (!) 4,8 millió volt az állami támogatás. Ezután pedig — ahogy innen-onnan hallani — 20 százalékkal ezt is csökkenteni fogják. Vagyis, ha talpon akarunk maradni, még inkább rá leszünk kényszerítve a gazdaságos vállalkozásokra. A színháznak pedig — ha gazdaságos sose lesz is — legalább veszteségesnek nem szabad lennie. Márpedig egy komolyabb műfaj, mondjuk egy tragédia, nekünk lenne csak igazán tragédia! n kultúrát nem lehet kisöpörni Szerető Hajnalka azt sem titkolja, hogy a nyáron megpályázta a művelődési központ igazgatói székét (hiszen most még csak megbízott vezető), és abban több olyan elképzelést is lefektetett, ami a művelődési központ gazdaságos működését célozza. Ezek közül most mindössze egy dolgot árul el: — Akármennyire vállalkozásközpontúnak is muszáj lennie egy művelődési háznak, én mindig ragaszkodom ahhoz, hogy ez a vállalkozás sohase nőjön túl a kultúra keretein. Magyarul: egy ilyen intézmény ne foglalkozzon például gombatermesztéssel, hanem találja meg a módját annak, hogy a vállalkozás mindenképpen kulturális igényeket elégítsen ki. Csodálkozom, hogy egy - népművelő még egyáltalán tervezni mer ebben a feje tetejére állított világban! Manapság, amikor a művelődési házak dolgozói attól reszketnek, hogy mikor zárják be a helyhatóságok az intézményeiket, legfeljebb azon gondolkodik egy népművelő, hogy vajon hol fog másik állást találni. Szerető Hajnalkának erről a következő a véleménye: — Lehet, hogy a kistelepüléseket valóban fenyegeti ez a veszély, de nem hiszem, hogy egy olyan harminchétezres városban, mint Orosháza, ez előfordulhatna. Egyetlen önkormányzat, egyetlen párt sem tűzheti ezt a zászlajára, hiszen abban a pillanatban a demokráciára és a haladásra mondanának halálos ítéletet. Ki féltse az állását? Nem vitatkozásképpen, de megemlítem, a közelmúltban tartott soproni népművelő-vándorgyűlést, ahová Andrásfalvy Bertalan, a művelődési és közoktatási miniszter ígéretével ellentétben nem ment el, pedig éppen ezekről, a népművelőket érintő égető kérdésekről lett volna szó. Hajnalka bólogat: — Hát, igen! Sajnos nem ő az első művelődési miniszter, akinek épp akkor van más elfoglaltsága, amikor rólunk van szó. Ügy is fel lehet ezt fogni, hogy körülbelül ennyire értékelik ma országos szinten a munkánkat. Én azért bízom abban, hogy az önkormányzat — és végül is ez a lényeg — keletre tekintő emberekből áll majd. Igen, jól mondom: keletre, de jó távol keletre tekintő emberekből. Az ottani országok ugyanis épp abból gazdagodtak meg, hogy rájöttek: az oktatás, a kultúra a leginkább megtérülő befektetés. Az eddigi beszélgetésünkből érezhető, hogy Hajnalka szerint elképzelhetetlen az orosházi művelődési központ felszámolása, én azonban tovább faggatom: az állami támogatás csökkenni fog, az intézményeknek gazdaságosságra kell törekedniük. Elképzelhető, hogy néhány dolgozójuknak a munkája feleslegessé válik? — Jelen pillanatban mindenkire szükség van — hangzik a válasz —, de ha az anyagiak szorítanak bennünket, biztosan át kell gondolni a munkaerőkérdést is. Persze ez egy nagyon nehéz dió. Egy népművelőnk máris elmegy hatunk közül, mert máshol jobb ajánlatot kapott. Jolly Joker volt itt, hiányozni fog, nemhogy pluszban lett volna! A technikai állományt sem lehet már tovább szűkíteni. A gyors szabályozóváltozások miatt rendkívül terheltek az adminisztrátoraink, egy komolyabb számítógép ezen a területen persze mindenképpen segítség volna ... „Szép álmokat”, Hajnalka! A számítógép természetesen pénzbe kerül, és innen már ismét egy újabb fejezet a beszélgetésünk. —i Húszéves ez a művelődési központ — mondja Hajnalka. — Egy épület átlag- életkorát tekintve ez . még fiatal kornak számít, azonban nálunk a gyenge kivitelezés miatt minden szélsebesen romlásnak indult. A színházteremben összerogynak a székek, és ha vendégek érkeznek valahonnan, nem győzöm takargatni a parkettát. De nem folytatom, mi mindenre kellene pénz. Egy biztos: itt mindenki használ mindent, de mivel senki sem érzi magáénak az 'épületet, így senki sem törődik vele, miből hozzuk mindezt helyre, s egyáltalán, hogy miből is működik ez az intézmény. — A jövő útja a vállalkozásokon túl pedig csak az lehet — folytatta a megbízott igazgató —, hogy az eddig eltartott kiscsoportok önállósodnak, a működésükhöz szükséges pénzt maguk teremtik elő. így talán, ha a saját fenntartásuk súlyát anyagilag is érezni fogják, jobban kialakul bennük a „tulajdonosi szemlélet”, és nekünk is csökkennek az anyagi terheink. Természetesen az anyagiakon kívül minden egyéb dologban továbbra ’ is partnerek vagyunk számukra. A madrigálkórus és a fúvószenekar már erre az útra lépett, s csak remélni tudom, mások is követik majd példájukat. Mielőtt elbúcsúzunk Hajnalkától, konkrét és átvitt értelemben is „szép álmokat” kívánunk neki, amelyekből, reméljük, minél több valóra válik ... M. M. Vajon a névadó Petőfinek mi lenne minderről a véleménye? A megbízott igazgató, Benéné Szerető Hajnalka (jobbra fenn) az önkormányzatban bízik Fotó: Veress Erzsi Csak tévedés volt az öröm — Habár levél még mindig nincs — Hem lesz ebédlő a fegyverraktárban Példaértékű huzavona egy „kollégium” ügyében (Folytatás az 1. oldalról) — A másik tervünk — s ez már stabilabbnak tűnik — a zeneiskolások új vizsgarendje. Az ügyesebb, tehetségesebb gyerekeket harmadik osztálytól kezdve külön csoportban oktatjuk. Ök a „B”-tagozat, a többiek az „A”-ban maradnak. Eddig az volt a gyakorlat, hogy mindkét csoport tanulói szigorú vizsgákon estek át. A gyerek játszott a hangszeren, vele szemben pedig ott ültek a vizsgáztatók. Mint egy „kis érettségi”! Nos, ettől a tanévtől kezdve csak az általában zenei pályát választó „B”-tagozatosainknál marad meg ez a vizsgaforma. Az „A”-soknak egy kis házi hangversenyen kell részt- venniük, amit azután mi vizsgának fogadunk el. A legégetőbb kérdéshez, a kollégium ügyéhez érkeztünk. Ennek a történetnek a megértéséhez időben vissza kell lépnünk néhány hónappal korábbra, amikor is az intézmény — kollégiumi hasznosításra — megpályázta a szomszédságukban levő volt munkásőrségi épületet. Erre azért volt szükség, mert a tamilok szanaszét, a város különböző diákotthonaiban laknak, és ezekben egyáltalán nincs lehetőségük a hangszeres gyakorlásra, hiszen ezzel a többi iskola csendesen tanuló diákját zavarják. A saját kollégiumot még egy dolog indokolta. A hétvégi, vagy az iskolaszünetek alatti fellépésekkor a megye és az ország különböző pontjairól érkező zeneművész-palántáknak nem volt hol aludniuk. Ezért is örültek nagyon az iskola nevelői, amikor a Magyar Közlöny 32. számában (április 9.) azt olvashatták, hogy a békéscsabai volt munkásőr- épület kezelői jogát iskolájuk oktatási célra megkapta. (Annak idején erről a Népújság is beszámolt!) Csakhogy örömük nem sokáig tartott. Először a postától, majd a békéscsabai állami gazdaságtól telefonáltak az iskolába, hogy az épület egy részét (a garázst és a raktárhelyiséget) adják kölcsön, illetve oda vállalataiknak. Rázga József csak a fejét rázta, hogy a kulcsot senkinek nem adja, hiszen az épülettel ezentúl az iskola gazdálkodik. A telefon azonban ismét csörgött, ezúttal a Pénzügyminisztériumtól keresték az igazgatót, és közölték, hogy a Magyar Közlönyben tévesen (?) jelent meg a Minisztertanács határozata. Nem ők kapták meg a szóban forgó épületet, hanem a városi tanács, az iskola csupán használója lehet az épületnek, nem pedig kezelője. Olyan ez, mint valami lidérc! Volt, nincs. A minisztérium munkatársa az elmondottakon túl még azt is kijelentette, hogy minderről az iskola majd írásban is értesítést kap. Aztán nyár lett, most meg ősz van, ám az ígért értesítés a mai napig nem érkezett meg. (!) Kié tehát a volt munkásőrség épülete? A városi tanács mindenesetre „kezelésébe” vette az épületet. A raktárát átadta .az állami gazdaságnak, a garázs bérbeadására pályázatot hirdetett meg. A bérleti díjakból befolyt pénzből akarta az iskola számára rendbe hozatni az ezentúl kollégiumként működő főépületrészt. A garázs bérbeadásának versenytárgyalásán azonban — Rázga József értesülése szerint — senki sem jelent meg, ezért az említett felújítás, átalakítás a mai napig nem kezdődött el. A tanulók továbbra is a város másik részében, a Lékai kollégiumban laknak, ahol hangszeres gyakorlásra egyáltalán nincs lehetőségük. Mindezt csak a zeneiskola épületében levő mellék- helyiségekben tudják pótolni; hiszen délutánra' már ott is nagy a zsúfoltság. Az új kollégium az étkeztetést is megoldotta volna, hiszen a földszintre, a volt fegyverraktár helyére egy melegítőkonyhát és egy ebédlőhelyiséget terveztek. Ezzel szemben most a diákok, pedagógusok négy helyen szétszórva étkeznek a városban. Eközben pedig a munkásőrség épületét mint egy „Csip- kerózsika-kastélyt”, lassan- lassan benövi a futó és a gaz... Persze, ha a tantestület „törvénytisztelő” emberekből állna, akkor még mindig az iskoláé lehetne a kezelői jog, hiszen az áprilisi közlönyben megjelent Minisztertanácsi határozat módosításáról írásbeli megerősítés ez- idáig nem érkezett. Rázga József mosolygott a szó-játékon (talán neki is eszébe jutott?), majd így vált el tőlem; — Nekünk már az is nagy segítség lenne, ha az új ön- kormányzat — ismerve az iskolánk eddigi munkáját — nem hagyna magunkra... Magyar Mária Saját kollégium híján délutánonként gyakorlásra csak a zeneiskola mellékhelyiségében van áód. A papírtojás tartók némileg tompítják a hangot Fotó: Gál Edit
