Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-08 / 211. szám
1990. szeptember 8., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET IkÖRÖSTÁJ Az abonyi malőr Jellegzetes vasutas találmány, hogy Debrecenből Egerbe csak átszállással lehet eljutni. Ez még nem lenne baj, csakhogy gyorspótjegyet is kell váltani, hiszen a csatlakozás egyenesen Budapestről jön a hortobágyi vicinálishoz. Jó dolog ez a vasútnak, hiszen a magamfajta hatvankét kilós hájas cívisnek el kell nyomakodni Füzesabonyban a vasúti kasszírozóhoz, hogy a húsz kilométernyi gyorsaságot és várakozása árát kifizethesse. Megadóan ballagtam el az abonyi pénztárhoz, időm az volt. Hanem egy jól öltözött cigányember csak eli- bém furakodott a nem túl forgalmas adóleróvó kegyhelyen, s minden áron Hatvanba akart menni. Arany- medálokkal teleaggatott élete párja biztatta is, hogy ide jöjjön, itt majd kötelesek megmondani a vonat indulását. Érdekes, ez a cigányasszony bejövetelemkor épp a szolnoki csatlakozások oszlopát pörgette a körforgós menetrendhengeren. Meg kell adni, az én cigányom határozott volt. — Mondja meg, mikor indul a gyorsvonat Hatvanba, hol kell átszállni buszra, és mennyibe kerül a vonatjegy első osztályon. Nem azért volt ellenérzésem, mert engem félretolt az ablak elől. Először azt hittem, hogy a közelgő miskolci gyorsra akar jegyet váltani, ám a Hatvan felé induló legközelebbi vonatig még másfél óra volt. Onnan tudtam, hogy némi méltatlankodási célzattal fölvetett fejem fölött mindez öles betűkkel ki volt írva. — De uram, a hatvani vonat.., — Maga ne szóljon bele! Ez az első rámförmedés sem volt akármilyen. A vér- eres szemű százhúsz kilós embertől még az is szép volt, hogy nem fejezte ki ingerültségét másként. De bennem még reflexszerűen működött a civilizáció. — Csak azért mondom, mert a hatvani vonat több mint egy óra múlva... Rámnézett, fölegyenesedett. Láttam, hogy igaza van. Kezem vállmagasságig föltartottam, s a vasúti kasszírnő üvege felé intettem. Tessék, parancsoljon. Azóta tudom, hogy Hatvan felé több személy- és gyorsvonat közlekedik, amelyek viteldíja különböző. Tudom, hogy nem kell átszállni, Hatvan külvárosa nem önálló település, rendes városi buszjeggyel is oda lehet utazni. A buszjegyet a vasútállomáson, vagy a sarki trafikban kell megvenni. Mindig tanul az ember. A tolakodó úr még néhányszor elismételtette a dolgot, és azok részleteit is. A csekély forgalmú helyen mögöttem már szép kis sor lett. A cigányasszony elégedett volt, hiszen az első magyart az ember félretolta, aztán meg csak gyűltek a gádzsók, mint a legyek a méz- gás papírra. Ebből is látszik, hogy az ő embere nem akárki. Aztán persze a malőrnek is vége lett, a cigányember megkönnyebbült, s az asszony is büszke volt rá. Az olvasó viszont ne könnyebbüljön meg, nem ezért írtam az abonyi malőrről. A tudatlanság, a kényszerű butaság iszonyú erő, s minden agresszióra kész. Nem azért, mert rosszat akar, hanem azért, mert nem tudja: mit és hogyan kellene tenni. Ehhez nem kell abonyi átutazó cigányembernek lenni, s ha nem is így, velünk is megtörténhet valami hasonló. ' A nyájas olvasó — velem együtt — lényegében írás- tudatlan kiszolgáltatott lehet, ha olyan dologról kell döntenie, amit igazán nem ismer. Éppen ezért helyénvalóbb a daliás cigány iránti emberi részvét a megvetés és a lenézés helyett. E be nem fejezhető példabeszéd után megkérem a nyomdászt, a szedőt, hogy aláírásom előtt hagyjon néhány üres sort. Legalább azzal jelezzük, hogy ez itt az elgondolkodás helyei. Dúsa Lajos' Gaburek Káról/: Tanya Sárándi József: tenger színvakja A tenger színvakja vagyok állok előtte de lényegét hasztalan próbálom szavakkal bilincsbe verni Nézem egymásba-oltott hermafrodita hullámait s a nem-tudás diadalaként csodálkozó mosoly üt ki arcomon Mindenevő sirályok kerengenék a szél körhintáján talán épp a fedélzeten alvó matrózok kivájható szemére lesnek Halak és emberek emberek és halak szakadozó táplálékláncát is jelenti ez a túlméretezett nehezen tisztuló akvárium Férfiak és nők nők és férfiak kannibál táplálékláncának csalhatatlan nyomai a parton kifeküdt homokágyak Vágytam szeretkezni vizében az éjszaka megadta a tenger de búcsúnkkor háborgott akár Isten lelkiismerete Sass Ervin: Margaréta-kód mondják hogy naponta minden változik. hogy az ember már nem az aki tegnap, hogy a felhők sem ugyanazok hogy a csillagok sem az égen és a hold is fogyatkozóban. mondják az elmúlás hömpölygő folyamata elmúlhatatlan. közben mégis a remény hogy megáll egy percre az idő és átölelheted, csak addig' amíg a legújabb jelentés arról hogy valaki megint a halhatatlanságba. Hogy örökké a változó felhők a változó csillagok és a fogyatkozó hold közé. nem űrhajón, magányosan, mondják hogy a május egyfajta csalás csupán, tréfa arról hogy tavasz, egy aprócska lány kis kezében szétmorzsol egy réti margarétát. 1990. május. Kiss György Mihály: Piroska és a kulcsos gyerekek Szinte valamennyi hír- ügynökség és televíziós állomás világgá kürtölte, hogy a Piroska és a farkas című mese egyik közismert főszereplője, a nagymama hosszú szenvedés után elhunyt. Az idős asszonyt 92 éves korában érte a halál, így aztán az erdőben lévő, 185 négyzetméter alapterületű, öt szoba hallos házikót egyetlen unokája örökölte. A történethez csak annyit: Piroska nemcsak bejelentkezett, de be is költözött az örökségül kapott ingatlanba. Hát amint ott szép csendben éldegélt a közben kívánni való nagylánnyá fel- serdült leányzó, egy alkalommal két pesti kulcsos gyerek vetődött a szép fekvésű ingatlan közelébe. A kulcsos gyerekekről annyit kell tudni, hogy . családi okok miatt fiatalságuk nagy részét az utcákon töltik, mert a szülők éjt nappallá téve dolgoznak. Így aztán ők tanítás után, kulccsal a nyakukban csavarognak, hányódnak ide-oda. Nos, két ilyen középiskolás korú srác vetődött az erdei házikóhoz. Amikor a kerítésen keresztül megpillantották, hogy a tündérszép lány a teraszon parányi tangóban napfürdőzik, pornófilmeken nevelkedett fantáziájukkal gondolatban még azt a kis ruhadarabot is lerángatták Piroskáról, és csak aztán csöngettek. — Kik vagytok? Papírgyűjtő úttörők? — kérdezte gúnyosan Piroska, miután a csöngetésre parányi tangójában felállt a leterített gyékényről. — Túlkorosaik vagyunk mi már az úttörőhöz. Lassan fi- deszes korúak leszünk. —• Hát akkor mit akartok? — Sokat hallottunk rólad. Most van nálunk néhány pornóújság. Engedj be, megnézheted őket, együtt végiglapozzuk, és ha van kedved hozzá, egyik-másik fényképes ötletet átültetjük a gyakorlatba! — javasolta az egyik fiú. — Pfúj, disznók! Szégyell- jétek magatokat! Ilyen alpári, erkölcstelen dolgokkal akartok előállni? — Oké, ha nem kell a pornó, van nekünk Ciccolina életútját bemutató kötetünk is. Igaz, olasz szöveggel, de a képek, a pozitúrák magyarul is érthetőek — toldja meg a másik srác. — Felháborító! Most, amikor nemcsak a Parlament, de az egész ország azon vitatkozik, hogy legyen-e és milyen módon hitoktatás az iskolákban, ti a paráznasá- gon töritek a fejeteket? Végre a keresztény erkölcs katedrát kap, ás újra felvértezhetjük vele az ifjúságot, ti pedig a Sátánt kísértitek fajtalankodni szándékozó ötleteitekkel? — Rendben van, Piroska, ha nem kell a pornó, nem 'kell a CiccoJina-féle figurá- zás, van nekünk irodalmi értékű ötletünk is! — szólal meg megint az első srác. — Az meg micsoda? —■ Itt van nálunk az Illatos kert című kötet. Ez a Káma-Szútra és a kevésbé ismert Anangaranga szellemében született mű, tudományos igénnyel készült er- kölcstani kompiláció. Hallottál róla? — teszi hozzá a másik — Valami dereng — mondja Piroska enyhültebb ábrázattal. — Akkor minden oké! Engedj hát be a te kis illatos kentedbe, a többit meg bízd ránk! — kap az alkalmon a bátrabb kulcsos fiú, majd a társa folytatja az ajánlatokat: — Első nekifutásra, például, bekötött szemmel kitaláljuk, hogy neked milyen vulvád van! Sóvárgó, taré- lyos, hallgatag, sürgető, esetleg harapós? Na, mit szólsz? Itt már nincs pornó, ez már irodalom, ez már művészet! — Csak azt tudom mondani, hogy pfúj, disznók! Nem veszitek észre, hogy erkölcsi fertőben fetrenge- tek? Hogy lélekrontó métely vesz körül benneteket? Már az egyházak papjai elindultak hittérítő útjukra, hogy birtokba vegyék az iskolákat, és ott is terjesszék a több évezredes keresztény erkölcsöt, ti pedig továbbra is erkölcsi mocsokban akartok élni? — Most miért szívózol, Pirosika? Ne kapd föl a vizet! Nem kívánjuk ingyen. —• Ügy van! — siet társa segítségére a másik fiú. — Nálam is van kétezer forint, a havernál is van. Majd megegyezünk valahogy. — Ó, ti, kis csacsi gyerekek! Hát miért nem ezzel kezdtetek? Parancsoljatok!... Fáradjatok be! Az Isten hozott benneteket!
