Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-28 / 228. szám
a 1990. szeptember 28., péntek A főiskoláról szerződött Békéscsabára Szilvia nem akar tündér lenni Vörösmarty Mihály mesedrámájával, a Csongor és Tündével nyitja az 1990/91-es' évadot október 5-én a Jókai Színház. Harmadik hete folynak a próbák, az előadást Tasnádi Márton rendezi. Tünde szerepében a társulat új tagját, Tihanyi Szilviát ismerheti meg a békéscsabai közönség. A fiatal művésznővel egyik délután, a próbát követően beszélgettünk — eddigi pályájáról, pontosabban a főiskola utáni első állomásról, szerződtetése előzményeiről, az edinburgh-i vendég- szereplésről és természetesen Tündéről. — Az idén végezterfi a főiskolát, Zsámbéki Gábor és Székely Gábor osztályába jártam, előtte a Nemzeti Színház stúdiósa voltam, ahol rengeteget tanultam a színész mesterségéből — kezdi a bemutatkozást Szilvia. — Nem mondhatnám, hogy mindig is színésznő akartam lenni, csak úgy, mint minden tíz—ti zenkét éves kislány.... Anyukám azt mondta, majd kinövöm. A versek vonzottak igazán: József Attila, Kosztolányi, Tóth Árpád. Aztán, ahogy nőttem, a Csehov-darabok, később Shakespeare. Gimnazista koromban pedig már mindent szívesen olvastam és néztem, akkoriban jelentek meg Latino- vits fantasztikus lemezei... — A gimnázium végére kiderült: nem nőttem- ki a kislánykori vágyat. S akkor kezdtem komolyabban színházba járni: a Nemzetiben meghatározó élmény volt számomra a Ljubimov-féle Koldusopera, a Katonában az Ahogy -tetszik, amit Székely Gábor rendezett. A gi- mi utolsó évében már „pinceszínházas” voltam. Miért éppen Békéscsaba? Tasnádi Márton főrendező látta Szilviát előadásokon, vizsgákon. Játékát megkedvelte, majd meghívta a Jókai Színházhoz. A „meghívás” egyúttal Edinburghba is szólt, hiszen a rangos fesztiválon augusztusban A kékszakállú herceg várának Juditját Szilvia játszotta-. Ez a főszerep már önmagában elég vonzó, izgalmas feladatnak tűnik; a Tünde, s egyáltalán az egész műsorterv akkoriban még nem volt biztos. Talán a Jókai Színház ajánlata volt az összes ajánlat között a legcsábítóbb? — Mindenképpen játszani akartam; nem ragaszkodtam ahhoz, hogy Pesten maradjak (kisebb szerepeket végigcsinálni, esetleg statisztálni). Csak a színpadon lesz a színészből színész. Ezt a mesterséget nem lehet otthon, a négy fal között megtanulni. — Nem tündér Tünde szeretnék lenni, hanem ember. Nem tudom, milyen leszek. Tetszik a darab, szeretem próbálni, bár elég későn barátkoztam meg vele, mert túl költőinek tartottam, mint például Az ember tragédiáját. Itt is nagyon sok a filozofikus mondanivaló, ami nehezen vihető színpadra. Végül így fejtettem meg a saját személyemet — s az előadás is ebbe az irányba halad: nem lényeges az, hogy tündér, ördög, boszorkány, Vagy földi ember, csak az emberi érzések fontosak. Ahhoz, hogy valaki szerelmes legyen, nem kell tündérnek lennie; ahhoz, hogy a kedvesétől elszakítsák, nem kellenek földöntúli erők, bármilyen egyszerű ellentét elég. Manapság annyi családi, anyagi természetű, társadalmi konfliktussal- találkozunk. —- Nem tündér, inkább Júlia szeretnék lenni; aki egyszer sír, egyszer -nevet, egyszer úgy viselkedik, mintegy szerelmes bakfis, egyszer mint a nő, parancsolgat, hisztis. Egy romantikus mesefigura unalmas 'lenne számomra, s biztos a -közönségnek is. Ha emberi vonásai vannak, akkor érdekelni kezd, figyelem, mert benne magamra ismerhetek. Tünde után hosszú szünet következik — legalábbis Békéscsabán, mert itt csak az évad végén játszik is-mét Tihanyi Szilvia a West Side Storyban. Addig viszont eleget -tehet Budapesten az új XL Színház meghívásának. S lesz még egy lemezbemutató, ott énekel: erdélyi nép- költészet Gryliusz Dániel és Vilmos zenéjével, Kányá- di Sándor versei vei. Niedzielsky Katalin Egy romantikus mesefigura unalmas lenne ... Szimpózium Szociális gondozói képzés a magyar gyermekkuitúráért Schéner Mihály munka közben A Hamburgi Katolikus Akadémia profiljába tartozik, más országok művelődési értékeinek bemutatása. Szeptemberben zajlott le az akadémia falai között az a szimpózium, amelyet a magyar gyerekkultúrának szenteltek. A rendezvénysorozat megnyitójának fénypontja volt az az ökumenikus istentisztelet, amelyet a nagy német kikötőváros Szent Mi'hályról elnevezett evangélikus templomában tartottak. A prédikációt dr. Fábián János prelátus, apostoli protonotárius, a budapesti Mátyás-templom lelkésze tartotta német nyelven. Ugyancsak a házigazdák nyelvén tartotta sikeres előadását dr. Andrásfalvy Bertalan, a magyar mesekultúra kérdésköréről. Európai intellektusával miniszterünk egyszerre képviselte hazánk néprajztudósait, és a kulturális tárcát. A kéthetes kulturális eseménysorozat szervezői nagy vendégszeretettel, a magyarok iránti megkülönböztetett rokonszenvvel m,indent megtettek az események sikeréért. Hamburg város alpolgármestere köszöntőjében soha el nem múló háláját fejezte ki a német nép nevében azért ig külpolitikai gesztusért, ami az emlékezetes határmeg- nyi-tás voM. A magyar gyermekkultúra színes könyvek és illusztrációk mellett a hatvan nebulót felsorakoztató „Jubilate” énekkarral is képviseltette magát. Rajtuk kívül meghívást kaptak olyan magyar művészek is, akik eredeti alkotásaikkal, nemzetközi mércével mérhető értékeket hoztak létre munkásságuk során. Megyénk szempontjából azért fontos megnevezni ezt a nagy jelentőségű nemzetközi eseményt — minden évben más nemzet mutatkozik, be —, mert díjakat is osztottak elismerésül. A katolikus akadémia kuratóriuma három magyar alkotót részesített kitüntetésben a gyermekkuiltúra területén kifejtett tevékenységéért. Schéner Mihály képzőművész az egyik kitüntetett, akinek munkássága egy jelentős részét képezi a Békéscsabai Meseházban lévő figurák, festmények és kerámiák közkinccsé tétele. Az eseménysorozat alkalmából kiadványt jelentettek még a rendezők, amelyben hét színes fotó szemlélteti a művész alkotásainak jellegzetes magyarságát, esetenkénti gyermekközpontúságát. Bemutatásra keírüljt az a három könyv is, Ágh István: Krumplinyomó huszár, Gyurkovics Tibor: A pápai mézesbábos, Tóth Éva: Kámfor Benedek —, amelyben Schéner Mihály alkotótársként szerepel. A bemutatott művek és a rendezvény bizonyítja: a kultúra, a művészet, a vallás mindig alkalmas lesz népek szellemi eszmecseréjére, találkozásra. közös imára. Cs. Tóth JánSs Munkanélküli fiatalok számára szociális gondozói képzést szervez a megyei művelődési központ. A* októberben kezdődő tanfolyamra eddig 21 fiatal jelentkezett, akiket szeptember 28-án, pénteken reggel 9 órára /hívnak össze Békéscsabára, a megyei művelődési központba, a Luther u. 6. szám alá. Itt várják tehát pénteken reggel mindazokat a lmunkanélküli fiatalokat, akik eddig jelentkeztek, illetve jelentkezni kívánnak. Vigyázat, szélhámosok! Az emberi jóhiszeműségnek, segítő szándéknak mindig voltak vámszedői. Orosházán legutóbb egy bizalomkeltő megjelenésű hölgy igyekezett belopni magát az idős emberek szívébe. A nyugdíjas korosztály némely képviselője azonban gyanút fogott, a családsegítő intézet nevében „partizánkodó”, illetve eltartási szerződéseket kötögető asszonyság láttán. Az Orosházi Családsegítő Intézet dolgozói ezúton is kérik a lakosságot, hogy idegent ne engedjenek be lakásukba, vagy bebocsátás előtt kérjenek igazolványt az illetőtől. A hiszékenységre apellált az a nylonzacskós ember is, aki a minap Orosházán, a városközpont panellakásaiba csen- getgetett be, mondván, a mozgáskorlátozottak javára gyűjtöget. Mint kiderült, az egyéni kezdeményezőről senki nem tudott semmit. cs j NÉPÚJSÁG Adakozzunk vagy hadakozzunk? a dakozz! — szólítanak fel manapság egyre gyakrabban. A társadalmi munkák, tégla jegyek, meghatározhatatlan cóLú és követhetetlen irányú kollektív jótékonykodások ideje lejárt. Most már személy szerint engem, a gyanútlan, s feltételezés szerint jószándékú állampolgárt szólítanak fel adakozásira. Persze nemcsak így, egyszerűen. Először valamilyen irányból megkörnyékeznek. Mondjuk a szívemet, az eszemet, a gyermek-, vagy környezetszeretete- met, netán a jövő iránti felelősségérzetemet veszik célba. Es ezen keresztül a pénztárcámat. A pénztárcámat, mely amúgy is egyre soványabban elégíti ki magam,' s családom igényeit. No, de ki ne adnaa templom előtt kolduló nyomoréknak, a síró gyermekét maga elé /tartó cigányasszonynak? Vagy a kis betegnek, ha másképp nincs remény a gyógyulására? Én, te, ő, mi még akkor sem sajnáljuk a pénzt, ha tudjuk, hogy saját családunktól vesszük el. Hogy annyival kevesebb hús, gyümölcs kerül akkortájt az asztalra. Ám mindennek van határa! Adok, hogy segítsek X-mek, Z-nek, de ne velem akarják megoldatni társadalmunk évtizedes szociálpolitikai gondjait. Mert ez már nem az én feladatom ! Háborgásom apropójául egy boríték szolgált, melyet csekkekkel kibélelve találtam minap a postaládánkban. Csinos kis szórólap — piros-fehér-^öldben pompázott — reklámozta az Alternatív önsegély Alapítványt. Mindjárt egy elgondolkodtató, ám számomra érthetetlen szlogen ötlött a szemembe: Az ÖNBIZALMA az ÖN BIZALMA!!! — így nagybetűkkel. Szerintem az önbizalom és a bizalom teljesen különböző fogalmak. No, de olvassuk tovább: „Egyre világosabbá válik, hogy kis országunknak saját Romániája, Nicaraguája, Afrikája van. Különböző — nem közcélú — ösztönzésekre eleget adományoztunk másoknak, sokak alapoztak őszinte emberi érzéseinkre. Olyan sokan élvezték bizalmunkat, hogy 'hovatovább elfogyott. Ami maradt, az önbizalom. Törődjön azokkal, akikkel eddig senki sem törődött, s akikkel ezután is nagy nehézségek árán törődhet bármely jó szándékú, felelős kormányzat. A bizalmát kérjük. Az ÖNBIZALMÁT! Bízzon ÖNMAGÁBAN és az „Alternatív” Alapítvány teljes nyilvánosság előtt folyó karitatív munkájában.” Lehet, hogy nehéz a felfogásom, de még mindig nem értem, kinek és miént adjak. Erre a kérdésre a következő rész sem ad világos választ. „Alapítványunk feladatának és kötelességének érzi felkarolni és támogatni minden szükséget szenvedőt.” Ha mindenkinek, akkor, senkinek — támad fel bennem a gyanú, s bizalmatlanságot szül a Sorsjáték című fejezet is, - mely azzal kecsegtet, hogy amennyiben befizetek 500, vagy 1000 forintot, nyerhetek akár 1 milliót. „Előzetes, becsült felmérésünk szerint több mint 20 beküldőnk nyerhet 1 millió forintot, több mint 30-a-n 201) 000 Ft—500 000 Ft-oit, több mint 300-an 100 000 Ft-ot.” Ráadásul még meg is fenyegetnek: „Tudnia kell, az érdektelenség, a segítőkészség visz- szatartásá, a BIZALOM és ÖNBIZALOM hiánya karitatív mozgalmunk elhalását eredményezi.” És ígérgetnek felelőtlenül: „Nyerési esélye mellett, egészsége): nyer.” Hát... Hogy ezek után nem csak bennem támadt rossz érzés, azt a következő levélrészlet is bizonyítja, melyet Gyuláról. N. Sándomé küldött szerkesztőségünkbe: „Meglepő szórólappal találtam a minap szemben magam. Kértek már tőlem pénzt téglajegyre, nagyberuházásokra, gyógykezelésre, mindenféle jótékonysági gyűjtésekre... de az önbizalmamat, sőt így nagybetűvel az -ÖNBIZALMAMAT még nem kérte senki. Én úgy gondolom, arra jómagámnak van. csak szükségem, ha'még azt is eLadomanyozom, vajon mi marad nekem?” Hogy utánajárjak a dolognak, feltárcsáztam a szórólapon megadott budapesti telefonszámot. Készséges női hang válaszolt kérdéseimre, ám sokkal1 többet így sem tudtam meg. Négy magánszemély által tett alapítványról van szó, mely környezetvédelmi és szociális célokat tűzött maga elé — mondta'. — Hogy konkrétan’milyen segítséget tudnak nyújtani, az attól függ, mennyi pénz jön össze. Az adományok 67 százaléka humánus célokra megy, 20 százalék képezi a nyereményalapot — okított ki a hölgy. — A maradék 13 százalék pedig a vállalkozói költségeket fedezi. Eddig a szórólapok elkészítése és a terjesztés 13 millió forintot emésztett feL —• tette, hozzá. S ok mindent nem értek. Például: egy magánalapítvány hogyan vállalhat fel nemzeti célokat? A sorsjáték is gyanús. M.i módon nyerhetem meg a beígért milliót, ha nem folyik be a tefvezett összegnek mondjuk csak á negyede? Úgy érzem, mindenképpen becsapnak. Ha netalán/táin tévednék, és nem valakik érdekében, hanem valóban humánus célkna szerveződött az alapítvány, meg kell jegyeznem: nagyon rosszul fogtak hozzá a szervezéshez! Mert én, mint állampolgár, igen gyanakvó vagyak. Hisz becsaptak -már elégszer. Ám ezúttal nem hagyom magam! Gubucz Katalin Újra indult a fogyasztási szövetkezeti szakemberképzés Visszakapta egykori iskolájának egy részét a fogyasztási szövetkezeti mozgalom. Mint Fekete József, az Általános Fogyasztás! Szövetkezetek Országos Szövetségének (ÁFEOSZ) főtanácsosa elmondotta: a kecskeméti Berkes Ferenc Szakközépiskola egyik épületszárnyában, két osztállyal, 70 első éves kezdte meg tanulmányait. Az iskolában a fogyasztási szövetkezetek számára képeznek kereskedelmi, pénzügyi és ügyviteli szakembereket. A tanulók a négy év alatt megismerkednek a szövetkezet-alapítás elméleti tudnivalóival, a szövetkezeti joggal, és tőzsdei ismeretekre is szert tesznek. A későbbiekben a század elején kialakult szövetkezeti kollégiumi oktatási rendszert kívánják korszerű formában fenntartani. Az intézmény egyébként az ország középső részében működő áfész-dolgozók szakmai továbbképzésére is vállalkozik. Mint ismeretes: a fogyasztási szövetkezetek kezelésében lévő iskolákat — az egységes nevelés követelményeire hivatkozva — a SZÖ- VOSZ-tól 1973. évi párt- és kormányhatározatokkal vették el. A speciális szakembereket képző kecskeméti, tokaji, mezőtúri, szekszárdi és makói szövetkezeti szakközépiskolákat akkor az állam vette kezelésbe. Ezekben az iskolákban évente összesen 1300-1400, a szövetkezeti kereskedelemben és a vendéglátásban, valamint az áfé- szek üzleti gyakorlatában jártas fiatalokat képeztek ki. Az ÁFEOSZ-ban — a takarékszövetkezeti és lakásszövetkezeti szövetségekkel összefogva — ezen iskolák visszavételével is számolnák,
