Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-25 / 225. szám
1990. szeptember 25., kedd IwIh j"JK7.ivr. Kihalófélben az iskolamozi? — Mindenki a pénzét félti „Nézzük meg a kisvakondot!” — Nézzük meg a kisvakondot a moziban! — kérleli otthon a szülőket a hétéves Gyöngyike. Anyuka vasal, apa újságot olvas. Senki sem válaszol. Majdcsak elfelejti a gyerek. Gyöngyike azonban hajthatatlan. Rángatni kezdi anya karját, mire az mérgesen odaszól: — Azt akarod, hogy megégessem magam!? — Moziba akar menni — javítja ki apa az újság mögül. — Na és akkor miért nem mégy vele? — csattan fel anyuka. Hosszas szóváltás következik: — Nem érek én rá ilyesmire! — Miért, én talán ráérek!? Mikor mostad ki utoljára az inged? Legénykorodban! — Valakinek pénzt is kell keresni... Es így tovább. Ugye ismerős az efféle otthoni perpatvar? A vége pedig rendszerint az, hogy a gyerek az iskolára marad. Majd a tanító néni elviszi az osztályt! Azért kapja a fizetését... Ebben megegyeznek a szülők, s a családi vihar elvonul. Békéscsabai előadóművész szalontai sikere Gerlai Katalin, a Békési 1. Sz. Általános Iskola közművelődési felelőse nem is tagadja, hogy sajnos ez egy jellemző szituáció. — A gyerekek igénylik a filmeket — mondja a tanárnő. — A szülők azonban elfoglaltak, nemigen érnek rá moziba vinni őket. Marad tehát az iskola, a pedagógus. Oldják meg ők a problémát. Igen ám, csakhogy a bérletek árát mindig szeptemberben kellett összeszednünk, amikor amúgy is sok a kiadás a családban. A mozi pedig, mégha hasznos, tanulságos, vagy igen szórakoztató filmek sorozatát vetítik is, nem tehető kötele-* zővé! így aztán jó néhány család, sokallva a pénzt, kihagyta ezt a lehetőséget is. A harmadik dolog meg az, hogy az új filmek legtöbbje az alsós korosztálynak szól, amit egy nagyobb gyerek már nem szívesen néz végig. Felsősöknek való film — tapasztalatom szerint — alig van. Á békési Korona mozi igazgatója, Ruczné Buda Ilona megértő: — Ez sajnos így van. A forgalmazónak rizikó az ifjúsági film, ezért egyre kevesebbet jelentet meg. Korábban az volt a gyakorlat, hogy az úgynevezett iskolamozi filmajánló jegyzékét elküldtük az iskolákba a köz- művelődési felelősnek, aki kiválasztotta a kívánt filmeket. Ezekből én összeállítottam egy sorozatravalót, így született meg a bérletes előadássor. Ennek a korszaka azonban — legalábbis nálunk — lejárt. Minthogy az utóbbi időben túl nagy választék nem volt a műsorok között, szinte mindig ugyanazokat a filmeket vetítettük. Ha valakinek mondjuk negyedikes korában is csak ugyanazt tudtuk ajánlani, amit már harmadikosként látott, az nyilván nem vett bérletet. Az agyonrajátszás másik következménye lett az is, hogy tönkrementek a kó-J piák, élvezhetetlenné vált a hang. Üj film pedig nemigen jelent meg. Ezért megszüntettük a bérletezést, helyette abban állapodtunk meg az iskolai szervezőkkel, hogy minden új filmre (ha mégis van ilyen), amit ők is, meg én is jónak ítélünk, alkalmanként szervezzük meg a gyerekközönséget. Mert szervezés nélkül alig merünk vállalkozni arra, hogy ifjúsági filmeket hozzunk a moziba. A mozi vezetője számokat sorol: az iskolamozi egy-egy i » előadása egységesen 15 forintba kerül személyenként. A moziban háromszáznegy- vennégy nézőtéri hely van. Telt ház esetén 5160 forint az intézmény bevétele. A gazdaságos működtetéshez pedig legalább 7 ezer kellene. Az izgalmas akció-, vagy horrorfilmekért azonban negyven-ötven forintot is kifizetnek a gyerekek, amibő] aztán bizonyára bejön a kiesett pénz — kockáztatom meg, ám Ruczné Buda Ilona csak a fejét rázza: — Egyre kevesebb a telt ház. MJán úgy, hogy alig lézengnek a nézőtéren, akármilyen sikerfilm is megy. Olyan, hogy törzsközönség, vagy hogy valaki kétszer- háromszor is megnézi ugyanezt a filmet, mint hajdanán, már egyáltalán nincs. De hát itt is csak számolni kell. Ha valaki például szepteim berben valamennyi műsorra tűzött filmünket megnézi, az négyszáznegyven forintjába kerül. Ha ugyanezt két em-| bérré számoljuk, már majdnem egy ezres. Mindenki a pénzét félti. A forgalmazó, a mozi, a szülők ... Az igazi vesztes pedig egyedül a gyerek. Egyre kevesebb a nekik szóló, a szórakoztató, tanulságos ifjúsági film, hiszen a forgalmazónak „nem éri meg”. A veszteségességtől félő mozik (ha csak nem akad ilyen humánus vezetőjük, mint je-í len esetben), egyre ritkábban tűzik műsorukra az említett) filmeket, a szülők pedig egyre nehezebben oldják meg otthon a pénzestarisznyák száját. Van-e más? Erre a kérdésre Ruczné is csak halványan mosolyog, majd a következőket mondja: — A legnagyobb kincs a gyerek szellemi fejlődése. Sok az új film, és mégis ennek a tömegesen mozgatható korosztálynak az igénye a legkevésbé kielégített... Csak azt tudom mondani, gondolkodjanak el ezen a forgalmazók (is). Magyar Mária Az a vallásos-művelődési mozgalom, amely Arany János városában ezen a nyáron kibontakozott, szellemi, lelki nyomorúságunkból ragadott ki bennünket. Évtizedek teltek el anélkül, hogy az eklézsia táján valami érdemleges történt volna. így akarta a világi hatalom, s bizony keveseknek volt erejük az embertelenséggel szembeszállni. A decemberi fordulat után reménykedni kezdtek a hívek, az emberek, valahogy úgy, amint Ady jósolta volt: „Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre...” A változás beköszöntét nagyban elősegítette az, hogy a tavaszi lelkészválasztás nyomán új pásztor került a gyülekezet élére Mikló Ferenc személyében. Ö pártolólag állott alulírott ama kezdeményezése mellé, hogy a helybeli magyar művelődési mozgalom a biztonságosabb ref. templomban bontakozzak kiAz úttörés szép feladatát Kiss Törék Ildikó, a nagyváradi színház művésze vállalta, aki Kocsis István író Árva Bethlen Kata című mo. nodrámáját mutatta be. A rendhagyó kezdeményezés nem várt sikert aratott. Ez ösztönzött arra, hogy két hét múlva Sinka Istvánt és Zilahy Lajost ugyanebben a környezetben ünnepeljük meg. Augusztus derekán Boros- Konrád Katalin, a Kolozsvári Állami Magyar Opera szólistája Bach-, Händel-, Stradella-műveket adott elő, Sebesi-Karen Attila színművész pedig klasszikusaink verseiből szavalt. Az esztétikai élményt hegedű- és orgonaszámok tették teljesebbé. Két hét múltán ismét a helybeli szavalóké volt a szó: Reményiik Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a szerző legjelentősebb költeményeit tolmácsolták. Ilyen előzmények után, immár ötödik rendezvényként került sor Banner Zoltán békéscsabai muzeológus és művészettörténész felléptére, aki néhány évvel ezelőtt Kolozsvárról telepedett át. Neve, mint kiváló előadó- művészé, már korábban ismert volt ErÖély-szerte. Nagyszalontán a költő halála centenáriumának ünnepségsorozatán vett részt a Hajnaltájt Arany Jánossal című, nagy sikerű műsorával. Ez a kapcsolat, s az egykori ígéret bátorította föl a szomszéd városbelieket arra, hogy az immár „külföldi” előadóművészt megkérjék: lépjen föl egy hitet és nemzetiségi öntudatot ébresztő, erősítő irodalmi ösz- szeállítással. Banner Zoltán erre az alkalomra azt a versműsorát elevenítette föl, amelyet 1985-ben Csíkszeredán már bemutatott volt, de az akkori kommunista rendszer kul- túrhiénái hatalmi szóval letiltottak. E mostani lépés jelképként is értelmezhető: a politikai változást követően visszakerülnek az erdélyi líra gyöngyszemei arra a földre, ahonnan vétettek. Egymás után hangzottak föl Áp- r-ily, Tompa László, Szentirmai Jenő, Kányádi Sándor mély mondanivalójú, jelenkori üzenetet tartalmazó versei. A közönségre, a rokoni szálakra való tekintettel a szalontai Kenéz Ferenc — vagy amint helyben emlegetik: Ferike — A szülőföld átrendezése című, igen időszerű versét. Azonban a legnagyobb élmény Dsida Jenő Psalmus Hungaricus- ának teljes, rövidítés nélküli, átélt, döbbenetét keltő el- szavalása volt. A magasztos hangulat elmélyítését szolgálta néhány népi, sőt erdélyi ihletésű Bartók-, Kodály- és Halmos László-mű, amelyeket Thur- zó Sándor József (brácsa) és Tuduka Oszkár (orgona) nagyváradi művészék adtak elő. A teljes műsort a nemrég alakult református énekkar két többszólamú száma fogta közre. És ezután? Októberben vagy novemberben várjuk a gyulai Páll Olga énekművésznő bemutatkozását, a reformáció emlékünnepén a debreceni kántus lép föl, utána pedig a kisújszállási Phoenix énekkar. Távolabbi tervekkel felelőtlenség volna előállani. Azonban az eddigiekből is kiviláglik: Arany János szülőföldjén szokatlan dolgok történnek. Dánielisz Endre, Nagyszalonta A Békési 2-es Számú Általános Iskola tanulói ezúttal a Jerry Lee című amerikai filmet nézik meg a tanító nénikkeI • • • Fotó: Kovács Erzsébet Mit javasolt Sciiwendi Lázár a XVI. században? | Ez a néptánciskola nem az a néptánciskoia? Aprók tánca, csürdöngölö a Balassiban Az idei év nemzetközileg jelentős történelmi évfordulói között szerepel a Német lovagrend 800 éves jubileuma. E fontos eseményt számos tudományos rendezvény örökítette meg, amelynek csúcspontját a Nürnbergben 1990. június 29-én megnyílt gazdag kiállítás és az azt követő tudományos ülésszak jelentette. A számos magyar vonatkozású adalék között egy Békés megyét közvetlenül érintő adatcsoportra lehet bukkanni, a XVI. századból, mely a törökellenes védelmet szolgálta volna. Schwendi Lázár személye nem ismeretlen a történészek előtt, s főképp a Gyula környéki harcokkal került a neve kapcsolatba. Schwendi széles látókörű humanista volt (1522—1583), aki később katonai szolgálatba lépett, s a Habsburgok oldalán tevékenykedett. Schwendi Lázár felismerte. hogy a magyar végvári rendszer és még kevésbé a Habsburg seregek nem képesek eredményesen harcolni az ereje teljében levő török birodalommal, s felvetette egy olyan határvédelmi rendszer felépítését az erdélyi fejedelemség, illetve a budai pasaság hatáfán, mely Gyula eleste előtt útját tudta volna állni a török előrenyomulásnak. Ezért erős- várak emelését szorgalmazta. és bizánci mintára, erős állandó őrséggel kívánta ellátni azokat, amelyek széles autonómiával és saját anyagi háttérrel rendelkeztek volna. Tudvalevő, hogy a hathatós törökellenes védelemnek egyik fő akadálya Bécs krónikus pénzhiánya volt. E tervbe be óhajtotta vonni a Német Lovagrendet, s ugyanolyan szerepet kívánt számukra biztosítani, mint amelyet a máltai lovagok töltöttek be 1530 után a Földközi-tengeren. A lovagrend kitűnően képzett tagjai bizonyos időt szolgáltak volna Magyarországon, s számukra több „Kommende” jött volna létre. Schwendi gondolatai olyan visszhangot váltottak ki, hogy végül is a speyeri (1570), majd a regensburgi (1574) birodalmi gyűlés is megtárgyalta, sőt a rend nagymestere is támogatta. Sajnos, terve nem valósulhatott meg, csak kis részben. A tizenöt éves háborúban a német lovagrend csapatai is részt vettek. A kiállítás kiemelt helyen mutatja be ezt a tevékenységet, elsősorban Vác ostrománál (1597). A továbbiakban is számos német lovag és csapat vett részt a törökellenes harcokban, beleértve a felszabadító háborút is (1683— 1699). Mindenesetre a nürnbergi kiállítás anyaga, amelyet 20 országból és 203 forrásból szedtek össze (többek között Esztergomból is), érdekes adatokat tartalmaz azok számára, akik a történelmet európai összefüggésben nézik. Glück Jenő A Békés Megyei Művelődési Központban évek óta szívesen látják azokat a gyerekeket, akik kedvet éreznek a népitánchoz. Az idén is hírt kaptunk arról, hogy itt a néptánciskola évnyitójának ideje, ám ezúttal „aprók táncáról” és „csűrdön- gölőről” beszéltek. Megkérdeztük hát Mlinár Pált, a Balassi táncegyüttes művészeti vezetőjét, mennyiben rendhagyó ez a néptáncos évadkezdés? — Kidolgoztunk egy olyan tematikát, mely hatéves kortól a felnőttkorig kíséri táncosainkat. A megvalósításra összeállt egy négytagú csapat — Kurtucz Borbála/ Bőm Gergely, Paulik László és én —, egy olyan csapat, melynek közösek az elképzelései. Hazánkban ez az amatőr művészeti mozgalom építkezett talán a legtökéletesebben az elmúlt esztendőkben. Stabil alapokkal, biztos háttérrel és tudásanyaggal rendelkezik, minket már ilyen kemény szakmai követelményekkel képeztek ki. A feladatunk csupán annyi, hogy lépést tartsunk a szakmával, így azok a gyerekek is újat kaphatnak majd, akik évek óta jártak a néptánciskolába. — Ha jól értem a szavait, ezt a hatalmas tudásanyagot, a szép eredményeket szeretnék itt, a megye- székhelyen kamatoztatni... — így van! Már hatéves kortól várjuk a gyerekeket az aprók táncába, s hogyha jól haladnak, tízéves koruk felett átkerülhetnek a csűrdöngölőbe. Az első 4-5 évben népi gyermekjátékokkal és az életkori sajátosságuknak megfelelő folklórral ismerkednek. A csűrdöngölőben barátkozhatnak meg igazán az eredeti tánc- anyagokkal, innen a Rábai együttesbe, majd az ifjúsági csoportba vezet az út. — Ifjúsági csoportba? Talán a Balassiba? — Az elképzelésem az, hogy a Rábai és a Balassi között lesz egy előkészítő, ifjúsági, ha úgy tetszik Ba- lassi-kettő együttes, de ez már túl messze visz az aprók táncától és a csűrdöngölőtői. Egyébként ezek létező fogalmak, hiszen Erdélyben 4-5 éves kortól az aprók táncába jártak a gyerekek és például Székelyföldön csűr- döngölőnek hívták a táncos közösségi _ összejöveteleket. — Ha jól tudom, már túl vannak az évnyitón. Ha valaki most szeretne beiratkozni, nem kopogtat hiába? — Eddig 180 gyerek kezdte meg a munkát, de az osztályokat vezető mesterekkel úgy beszéltük meg, hogy bármikor felveszünk „újoncokat” és segítjük a bekapcsolódásukat. — A tanítóképző főiskolán is indult néptáncpedagógus tanszak. Ez lenne hát a korona a nagy műre? — A beszélgetés elején szóltam arról, hogy hatéves kortól egész a felnőtt korig foglalkozunk a táncosokkal. Azzal, hogy a főiskolán is megkezdődött a néptáncoktatás, 'már az új nemzedék néptáncoktatóiról is gondoskodtunk. Mert nemcsak és nem elsősorban az a cél, hogy a gyerekek egyszer majd a Balassiban lépjenek fel. A feladatunk elsősorban az, hogy népi kultúránk e kis szeletét mindennapi szükségletté tegyük. A Balassi együttes utánpótlása, ha akarjuk, ha nem, képződik ezekből a gyerekekből. A legtehetségesebbek valóban bekerülnek a nagy együttesbe, de aki nem ott folytatja, annak is érdemes* 1 eljárni ezekre a foglalkozásokra, hiszen egyéniségük gazdagszik ezáltal, s fejlődik mozgáskultúrájuk is. — Eddig 180 gyerek iratkozott be. Hogy győzik abban a csöpp próbateremben? — Ennél még több gyerekkel is tudnánk foglalkozni, úgyhogy várjuk a további érdeklődők jelentkezését. N. A. Az első próba a barátkozás jegyében telik ' Fotó: Gál Edit
