Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-22 / 223. szám
1990. szeptember 22., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET fcöRÖSTÁJ Hallottam a rádióban, hogy kinevezték az államtitkárokat. Megszűnt a miniszterhelyettest cím, azok is államtitkárok lettek. Mindenki államtitkár lett, aki számit. Ki erre, ki arra, de valamire mindenki számít. Én nem lettem államtitkár. Igaz, nem is számítottam rá. Persze az is lehet, hogy a postán elkallódott a kinevezésem. Nem tudom, hogy a posta vezérigazgatója államtitkár-e, mert lehet, hogy azért nem kaptam meg a kinevezésemet, mert bosz- szúból visszatartotta a levelet, nehogy én legyek a konkurens párt államtitkára. Ezért nem kötteti be immár több mint tíz éve a telefonomat se. Pedig tavaly még le is hallgathatták volna. Szóval nagyon sok baj van ezzel a postával. Fogadni mernék, hogy ők is számítanak valamire. A minap például fölhívtam telefonon az egyik szerkesztőséget, mert hónapok óta nem válaszoltak a kéziratomra. — Kezét csókolom — mondom a titkárnőnek —, középnagyságú boríték volt. A kézirat címe ... — őszi eső télen, ugye? — derült föl a hangja. — Igen, az. Nem tudja, elolvasta már a főszerkesztő úr? Ki mire számít? — Nem tudom, de az biztos, hogy ilyen című kézirat nem érkezett hozzánk. Ami szerzőink nem írnak ilyet. No, meg tudja, a posta olyan bizonytalan... Mióta a főnök belépett a harmadik pártba is, alig hoznak levelet. Mind elkallódik útközben. Egy másik szerkesztőség a honoráriumomat felejtette el kiutalni. — Kikérem magamnak az efféle gyanúsítgatási! — replikázott a titkárnő. — Mi, kérem, azonnal fizetünk. Nem állami vállalat vagyunk, hanem kft. Itt van ni! A képviselő úr, a miniszter úr, meg az egyesületi elnök úr is irt abban a lapszámban. Természetesen előbb az ő pénzüket postáztuk, de itt kell lennie a magáénak is. Majd előkerül. Lehet, hogy a főnöknél van. Egy hét múlva hozta a postás a pénztí Előző rap adták föl. A csekk hátulján ez állt: „No, ugye?!’’ (No, ugye. már a felét se éri, mini amikor megírtad?!) Azt hiszem, a hivő. ólban is mindenki az államtú'cári kinevezését várja. Arra számít, hogy ha ő lesz a főnök, már nem neki kell elintéznie az asztalán porosodó aktákat. Ha nem, akkor meg úgyis mindegy, mert megszűnik a hivatal, de minimum átszervezik. Szóval, mindez a posta bűne. De azért van ám, ahol jól dolgozik a kézbesítő. Például abban a hivatalban, ahol az inflációt intézik. Épp a minap mondta a feleségem, hogy nem tud úgy bemenni a közértbe, hogy ne lenne drágább valami, mint amikor kijött. Én is megpróbáltam. Az egyik aitón kijöttem, a másikon be. Hát nem megelőzött a postás? Kiszámította, hogy pont abban a pillanatban kell belépnie a hátsó ajtón az új árakkal, amikor a kilincset fogom. Szóval ők is számítanak ... Hogy én mire számíthatok? Szabad országban szabad tönkremennem. És valahogy az se tud igazán kacajra fakasztani, hogy mindez azért van, mert számitó a postás. Most kézbesíti a múltbéli bűneiért kirótt bírságot, melyet a téves címzés miatt nekem kell megfizetnem. T. Ágoston László Szúdy Géza versei: Az őszi kertben .» Te, alant járó halvány őszi nap, * Egyszer te hozod el halálomat. Tán nem is bánom, csak szelíd legyen, Mint meleged a gyér falevelén, Mely sárgul, és maga is hullni jkész. Kimondom, noha nem vagyok merész, Mint régen, hogyha keserűre vált Kedvem, s dühödten hívtam a halált. Már nem hívom, s ha árnya fölmerül, Nem nézem, mint rég, félelmetlenül. Köröttem jár, hiába kergetem, Mint kóbor eb, átjár a kertemen. Ha hullt dióért le-lehajlok itt. Kőnek véli, és felém vicsorít. Lehetne kő is — áltassam magam? r—, Felé dobnám, de úgyis hasztalan. Ezt a vicsorgó szemtelen ebet, Jól tudom, hogy elűzni nem lehet. Pottyan a dió, hajlok, felveszem. Te vedd fel, Isten, lehullt életem! Dögtér Szél fuvoláz elnyújtva fenn a fákon. A bürkök közt a fények már Iapadnak, pók rejtőzik, penész tapad az ágon. A földön ott vidám lovak rohadnak. Küszködött mind, hisz élt kaholva kínnal, szeme csipás volt, vérig tört a bőre. Most torz örömre gyúló kerge innal feszengenék horkantva nyakra-főre. Egyiknek szikkadt csont-bőr lába lenget feszes ritmust, mint poklok metronómja, másik az ínyén férgeket melenget vad vigyorral, hogy gond már sose nyomja. Egy Jhordóhas korogva összerándul, zöldes kenőcsöt szemek gödre csorgat. E táltosok kisértetudvarán túl egy törött patkó mímeli a holdat. Rossz éjeken, ha arra .járok lopva, bokraikból ámulva nézem őket: nyerítve Vágnak szédítő galopba, s beszáguldják a fénytelen mezőket. Törvénytelen én egész életemben vizslattam csak kerestem utat s valami törvényt magamra szabni önként de törvényt nem találtam úttalan kóricáltam bármi lesz már velem élek törvénytelen Birtalan Ferenc: Gyönyörű, nagy állatok Már percek óta áll a pult előtt, nem tud dönteni. A kakasok megtisztítva, nejlonzacskókban fekszenek az üveg mögött, csábítóan. Gyönyörű, nagy állatok. Szereti a kakasokat, s mégis áll tehetetlenül, nem tud dűlőre jutni. Bizonytalanul lép ki az üzlet ajtaján, beáll a zöldséges előtti sorba. — Az egyik kakas, az kellene. — A gondolat nem hagyja nyugton. Csütörtök van, mire egy ekkora fagyott állat fölenged, legalább egy nap. És mennyi hús... A csirkének majd’ száz forint kilója ... ez meg harmincöt. Lehetnek három-négy kilósak. A combokat megspékeli fokhagymával, kolbásszal, szalonnával, a melléből rizses húst, egy nagy fazék leves a hátából, szárnyakból ... A jómúltkor is ... a leves után már nem tudtak enni, annyira elég volt, pedig hárman vannak, s még vacsorára is maradt, másnap a rizses hús... a combokból — sültzsíros kenyérrel — még kedden is ettek. Alig apad a sor. Elöl németek vásárolnak fir meg zeksz kilókat, ők is enni akarnak. Mindenki enni akar. Apjára gondol. Mennyire várta mindig, hogy hazajöjjön, mit hozott... Ha ivott az öreg, jókedvű volt, máskor a szavát is alig vették otthon. —i Húst adj! — mondta a feleségének —, a krumplitól fáj a lábam. — Húst?! Zabáltál volna, ahol ittál! Adj pénzt, kapsz húst is — veszekedett vele az anyja, de az apjával nem lehetett veszekedni, ha ivott, meg pláne. Nem vette komolyan az asszonyt. Semmit nem vett komolyan. — Majd meglátod, annyi pénzem lesz egyszer, annyi... — Amikor nyert a lottón harmincezer forintot, jött részegen, az inge kilógott, jött tántorogva, hóna alatt szakadt papírban egy hatalmas kakassal... — megmondtam! Ugye megmondtam — s szórta az asztalra, a padlóra a százasokat... Jó ember volt. Még tizenhat évig élt, hogy a feleségét eltemette. Ha ugyan élet volt az. — Meglátod, egyszer még gazdag leszek — mondta a fiának —, meglátod ... Még mindig a németek karattyolnak. Ezek megveszik az egész standot... Vissza kellene menni a kakasért, holnapra fölenged, s három napig nincs gond az evésre. És ha már elvitték mindet? Idegesen topog a sorban, akkor is kell valamit enni, a paprika hatvannyolc, a paradicsom hatvan forint, és akkor még semmi hús sincs, valamit mégiscsak venni kell... Hagyja a sort, megy vissza. — Azt a kakast, azt a szebbiket — mondja az ismerős hentesnek. Százhuszonhét forint. Három és négy kiló közt. Jól számította. Hazafelé, már kissé megnyugodva, hogy helyesen döntött, tervezgeti a menüt: leves, rizses hús, spé- kelt comb. A leves még jobb is, mint a csirkéből. Erősebb. A rizses húst is lehet szaftosra csinálni. Nem is érti, miért nem szeretik mások. Csak jól kell elkészíteni. Még tíz óra sincs. Melegen süti a nap. — Mit hoztam? — kérdi otthon, s mindhárman mosolyogva nézik a hatalmas állatot, mint akik csatát nyertek. Fia is «..légedéit lesz, s egyikük sem gondol grra, még hány kakast kell megenni, míg lesz valami ebből a mocskos kurva világból. Tömpe Emőke: Apor féri templom Arcok közelről Szúdy Géza Szúdy Géza a filozófia doktora, tanár, költő. És nyugdíjas, mint iskolaigazgató, de nem mint költő. Évek, évtizedek után jelent meg 1982-ben első kötete, az Ad astra az Üj Auroránál, majd a második 1988-ban, a Vakrepülés. A vezérvers két sorát idézem ebből: „Egy vagy te csak a fájdalmas tömegből, készen a jóra s ítéltetve rosszra". Mintha az egész élet ilyen lenne, nem? — Tele a föld nyomorúsággal. Afrika éhezik. A társadalmi változásoknak — úgy tűnik — nincsen akkora erejük, hogy gyökeresen jobb legyen. Amire pedig készen vagyunk, de készen a rosszra is. Az ember évezredek óta nem változik. — Látom, Senecát olvasod. Nem éppen vigasztaló ... — Ha Caesar és Pompeius párviadalát látom, és Senecát olvasom róla, hogy „mi közöd ehhez a versengéshez?”, óhatatlan bizonyos párhuzam az idővel, amelyben élünk. Aztán vitatkozom: jó párhuzam-e? Egy biztos: az eufóriás hangulatnak vége. Méltatlan csatározásokról kapunk tudósításokat. Közben előttünk a hét szűk esztendő. Nézd, a nyugdíjamat a 30 százalékos infláció évente egyharmadá- val csökkenti. Tehát három év múlva szinte semmit nem ér? — Az embert és a költőt kerestem. Persze, amiről előbb beszéltünk, az is az ember és a költő. Ha nem figyelsz a tudósításokra, mit csinálsz? — Kijárok a kertünkbe és a házacskánkba, ahol az emeleten berendeztem a nyári íróasztalomat. Hallgatom a csendet és írok néha. Aztán öntözöm a növényeket, lócát ácsolgatok a diófa alá, senki nem zavar. Ott még Seneca sem. A baj az, hogy nem jön úgy a vers, ahogy szeretném. Érzem az öregedést, és ez pedig őszi hangulatokba vezet. Tartósan oda. Mégsem adom fel. Sokszor azonban hetek mennek el, versek nélkül. — Publikálsz valahol? Vagy csak önmagadnak írsz és betáplálod a komputeredbe, hogy őrizze a kis korong? — Nem publikálok a Köröstájon kívül sehol. Talán azért is, mert nehezemre es» ne az egész. Különben is: az irodalom utolsó rendű lett ebben az országban. Eluralkodott a ponyva, a lektűr, a pornó. A klasszikus mércék sehol, üres halandzsa a divat. Pedig sokan mondjuk még azt, hogy a művészetek a szép megőrzésére hivatottak. A szépség kiüldöztetett a ma irodalmából. Az sem vigasztal, hogy 100 év múlva nem a mai lektűröket, ponyvákat fogják tanítani, hanem azt, ami érték és megmarad. Írni kell. Ha ezentúl egy sorom sem jelenne meg sehol, akikor is írnék. Ha senki nem olvasná, akkor is. Megkönnyebbül az ember, ha írt. A megváltás percei, ha. elérkeznek és verssé lesznek. — Tehát az ember és a költő... — Bennem el nem .választhatók. Bennem a kettő ugyanaz. Miközben Senecá- val is vitatkozom. Habár nem mindenben. Sass Ervin Corini Margit: Párizsi sikátor
