Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-18 / 219. szám
1990. szeptember 18., kedd 4 Körkép, kuparajt előtt Keddtől csütörtökig ismét benépesülnek Európa futball- stadionjai, kezdődik a „nagy körforgás”, indul a kupaidény. A három trófeáért ezúttal is négy magyar legénység száll harcba. Ami az előzetes esélylatolgatást illeti: a BEK-ben valóságos csoda lenne, ha az 0. Dózsa túljutna a brazil és argentin világklasszis légiósokkal felálló olasz SSC Napoli ellen, a KEK-ben a Pécsi MSC-nek is vélhetően túl nagy falat lesz az angol Manchester United. A „3. számú kupának” nevezett UEFA-sorozat kínál némileg több reményt. Utóbbi tornán az MTK-VM a svájci Luzernnel szemben legalább 50 százalékos továbbjutónak hihető, a Ferencváros pedig a belga Royal Antwerpennel méri össze tudását. Ha az első, idegenbeli 90 percen jól állja a sarat, van zöld-fehér esély. Ami a sorsolást illeti: egyedül az MTK-VM kezd hazai környezetben, a további három magyar legénység idegenben játszik. P számok nyelvén A kupaküzdelmek eddigi történetében összesen 116 alkalommal indultak harcba a magyar színek képviselői, s 486 találkozót vívtak. Kétszáztizennégy a győzelmek, 76 a döntetlenek és 196 a vereségek száma. A gólkülönbség 838—727. Az idei kiírásban módfelett elképzelhető, hogy negatív jubileumához ér a honi sportág, amennyiben a 200. vereséget is várhatóan el kell szenvedni... A legutóbbi küzdelmekben 12 mérkőzést vívott a négy magyar csapat, 2 győzelem mellett 1 döntetlen és 9 vereség volt a mérleg. A gólkülönbség elriasztó: 9—25. (A BEK-ben a Bp. Honvéd, az UEFA Kupában az MTK-VM és a Vi- deoton-Waltham 1—1, a KEK-ben a Ferencváros két fordulót élt meg.) Íme, kupáról kupára az idei magyar indulókkal kapcsolatos érdekességek: BEK: Ü. Dózsa A bajnokok vetélkedésében tizedszer léphet fel, eddigi mérlege: 38 17 8 13 65—58 Legutóbb az 1979—30- as sorozatban jutott szóhoz, akkor a csehszlovák Dukla Prahát odahaza 3—2-re legyőzte, Prágában viszont 2—0-ra kikapott, jött a búcsú. KEK: Pécsi MSC A baranyai gárda először indul harcba kupagyőztesek tusakodásában. A BEK-ben sem volt még érdekelt, mindössze 2 rajt fűződik a nevéhez az UEFA Kupában. (Ottani mérlege: 8 3 - 5 7—9) Kapásra várva... __'j M ónika, Gabi és Kati édesanyjuk mellett kuporognak. Figyelik, mozdul-e mát* a piros úszó? A családfő is csak halkan válaszol, amikor vasárnap délelőtt, a hosszúfoki csatorna túloldaláról kérdezősködünk. Kiderül, hogy a Gergő család életében minden hétvége hasonlóan telik. Igaz. a lányok még nem szokták meg a hajnali ébresztést, de a folytatás megéri! Jó levegőn, a vízparton, sok sétával, ismerkedve a Körösök vidékével. Most egy kicsit véletlenül jöttek ide Békés mellé. A csuka, süllő, meg a ponty is fontos, ha esetleg kerül a szákba, de ott a kocsiban az elemózsiás táska. A program alkalmasint kétnaposra bővül, főként. ha horgászversenyt hirdetnek a közeli egyesületek. „Holnap könnyebb lesz az iskola a gyerekeknek, a férjemnek a munka a kőművesálláson” — toldja meg Gergőné, amikor hosszú és napsütéses őszt kívánunk. No és, sok kapást a piros úszó alatt. . UEFA Kupa: MTK-VM Ez a harmadik nekirugaszkodása, 11 mérkőzést játszott, hétszer nyert, négyszer kikapott, gólkülönbsége 29—21. Tavaly ősszel a szovjet Dinamo Kijev ellen már az első, idegenbeli csatán behozhatatlan hátrányba került (0—4), majd a visszavágón, a Hungária körúton is kikapott (1—2). UEFA Kupar Ferencváros A magyar klubok közül rekordtulajdonos azzal, hogy 12. alkalommal lép pályára ebben a sorozatban. Hatvanhárom találkozót játszott, 30 alkalommal győzött, tízszer döntetlent ért el, 23 a vereségei száma. Gólkülönbsége 106—74. Legutóbb az 1983— 34-es kiírásban szólították sorompóba, de az első forduló után „lehúzták előtte a redőnyt”. Az azóta már BEK-győzelemig is eljutott PSV Eindhoven holland földön 4—2-re verte az Üllői úti gárdát, majd a visszavágón 2—0 arányban diadalmaskodott a Philips-gyá- ri legénység. Hz ellenfelekről . Néhány statisztikai érdekesség a négy riválisról: BEK: SSC Napoli A délolasz gárda már találkozott egy alkalommal az újpesti együttessel. Az 1962— 63-as idényben kétszer 1—1- re zártak, majd jött a „rájátszás”: 1962. december 4-én Lausanne-ban a nápolyiak nyertek 3—1-re. Az 1974— 75-ös UEFA Kupa-szériában a Videoton akadt fenn a Nagölin: 0—2, majd 1—1 jött soron, a fehérvári gárda kiesett az első fordulóban. KEK: Manchester United Bobby Charlton egykori Európa-verő gárdája háromszor „futott” össze magyarokkal a múltban. Érdekesség, hogy kétszer a magyar együttes jutott túl a mostani angol kupagyőztesen! Az 1964—65-ös UEFA Kupában (akkor még VVK- ként ismerték) a Ferencváros heroikus csatában, három találkozón verte ki, majd pontosan 20 évvel később — ismét az UEFA Kupáért — viszont a Rába ETO-n „bosszút állt” a MU — az első fordulóban búcsúztatta a győrieket. Még ugyanabban a kiírásban viszont a Videoton vett re- vansot, 1—0 és 0—1 után a 11-es rúgásokban a végül ezüstéremig menetelő fehérvári futballisták léptek tp- vább. UEFA Kupa: Luzern Ez az a csapat, amellyel még sohasem nézett farkasszemet magyar kupainduló. Az elmúlt évtizedekben a Young Boys, az FC Basel, az FC Zürich, a Grasshoppers és a Lausanne igyekezett akadályt állítani. UEFA Kupa; Royal Antwerpen A ferencvárosiak esetében ugyanaz a helyzet! Az antwerpeniek első alkalommal szállnak harcba magyar gárdával. Eddig az Anderlecht, a Standard Liége. az FC Bruges és a KSC Lokeren fordult meg Magyarországon. . Hyilasi véleménye Nyilasi Tibor, a zöld-fehérek vezető edzője így látja: — Néhány hete, az Üllői úton rendezett nemzetközi tornán a szurkolók is láthatták, milyen jó erőt képvisel bármelyik belga legénység. Bár jómagam nem láttam a Royalt játszani, de Szepessy László és Mucha József megtekintette egyik bajnoki találkozójukat. Célunk a döntetlen. Ehhez mi szükséges csütörtök este? — A középpályán fel kell gyorsítanom á csapatot, ez elengedhetetlen. A siófokiak elleni legutóbbi bajnoki 0—0 elkcmorított, nyernünk kellett volna idegenben.' Belgiumban nem lesz sok idő gondolkodni, két ékünknek azonnal fel kell találnia magát a Royal kapuja előtt. Fotó: Kovács Ervs-óbet A hét Végén tíz helyszínen rendezték meg az Olimpiai Napok rendezvénysorozat őszi első „állomását”, a futópróbát. A legfrissebbek a füzesgyarmatiak voltak, akik már pénteken teljesíthették a próbát (5, illetve 10 kilométer), míg a többi helyszínen szombaton vágtak neki a távnak. Felvételünk Gyulán, a Várfürdő téli bejáratánál készült, ahol kijelölték a rendezők a rajthelyet. Mint látható, a korábbi évekhez képest, ezúttal szokatlanul „foghíjas volt a mezőny ... Fotó : Kovács Erzsébet Ónodi nélkül Már csak a fiatalok miatt is megérte t A hét végén biztató magyar sikerekkel zárult az Investor —Interag Kupáért megrendezett nemzetközi tornászbajnokság a Körcsarnokban. A viadalon 15 ország képviseletében harminc női és 25 férfi tornász lépett porondra. iA viszonylag gyér mezőny közepes erősségű színvonalat ígért, és ennek megfelelő volt az érdeklődés is. Talán a nők összetett versenyét kísérte a legélénkebb figyelem — az ingyenes belépés lehetőségét kihasználó diákok jóvoltából. Röviden • Nemzetközi lovas* és fo- gathajtóversenyeket rendeztek a nyugatnémet Donaueschingen- ben. Az akadályhajtást Bozsik József nyerte, s Juhász László végzett a második helyen. Az összetettben a nyugatnémet Christoph Sandmann szerezte meg a győzelmet (114,93 pont) a svéd Thomas Eriksson (116,93) és Bozsik József (118,53) előtt. # Belorusz, csehszlovák, ke- letnémert, litván és magyar testépítők vetélkedtek a hét végén a Diana Kupáért, a szlovákiai Rózsahegyen. A nemzetközi ,,bodys”-találkozó — jeleként a sportág növekvő népszerűségének — telt ház előtt zajlott. A Kőbányai SC és a GV Spartacus versenyzői eredményes bemutatót tartottak, hiszen két első, egy második, továbbá egy ötödik helyezéssel térhettek haza. Segédedzői tanfolyamok Október 6-án, szombaton Békéscsabán, a Kórház utca 4. szám alatt rendezik meg a felvételiket azoknak a fiataloknak. akik az 1990—91. évi segédedzői tanfolyamra jelentkeznek. Minden sportágban várják az érdeklődőket, akik bővebb felvilágosítást és jelentkezési lapot a fent nevezett helyen kaphatnak. A lapok beküldési határideje szeptember 30. ÚszAtanlolyam A Belvárosi Általános Iskola uszodájában október 1- *jétől alapfokú felnőtt- és gyermek-úszótanfolyamot indítanak, heti négy foglalkozással. Az összesen 16 foglalkozásból álló tanfolyamra az uszoda portáján lehet jelentkezni, mindennap 14—18 óra között. Óvodásoknak október 5-étől előkészítő tanfolyamot szerveznek heti 1 alkalommal, összesen 12 foglalkozással. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása _szerint a totó 37. játékhetére 6 659 004 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy talála- tos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 298 078 forint; 13 találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 136 264 forint; 12 találatos szelvény 1703 darab, nyereményük egyenként 3041 forint; 11 találatos szelvény 19 900 darab, nyereményük egyenként 260 forint; i0 találatos szelvény 126 500 darab, nyereményük egyenként 61 forint. Mindezek ellenére egyértelműen állítható, hogy érdemes volt idén is helyet találni a meglehetősen zsúfolt versenynaptárban a bajnokságnak. A jelenlegi legjob- bakból álló magyar válogatott ugyanis mindkét fronton maximálisan helyt állt, hiszen a pontosan tucatnyi eredményhirdetés közül mindössze egyetlen alkalommal — a férfikorlát ceremóniájánál — fordult elő, hogy nem állhatott fel magyar veilsenyző a dobogó tetejére. A siker értékéből az sem von le semmit, hogy a külföldiek között rengeteg volt a fiatal, ismeretlen arc, hiszen a házigazdáknál is több, a felnőtt mezőnyben újoncnak számító tehetség tette le névjegyét. A női összetett győztes, Molnár Krisztina — az egykori olimpikon,' Molnár Imre leánya — 14 évesen váratlan, de megérdemelt sikerrel mutatkozott be a felnőtt nemzetközi mezőnyben, míg kortársa, Balázs Bernadett talaj győzelmével bizonyította, hogy megérdemelten jutott bizonyítási lehetőséghez. A férfiaknál a kétszeres IBV-győztes, Péter Zsolt okozott kellemes meglepetést összetettbeli 4. helyével. Róla elmondható: ‘anyagerősségével már most, 18 évesen is megállja helyét a nemzetközi porondon. Egyedül a Postás 16 éves versenyzőnője, Molnár Andrea maradt el a várakozástól, bár nála egyértelmű volt, hogy nem a tudásával van ha$, sokkal inkább nem tudta elviselni az Ónodi Henrietta távollétében egyértelműen „ráosztott” favorit szerepét. A szerenként! döntők során aztán egy arany- és egy ezüstéremmel vigasztalódhatott. A fiatalok áttörése igazolja a rendezők szándékát, hiszen ezek a tehetségek valószínűleg nem kerülhettek volna be ilyen korán a nemzetközi körforgásba, ha a házigazda jogán a magyarok nem indíthattak volna kettőnél több indulót. Ez a tény, valamint az, hogy jövőre a magyar nemzetközi bajnokság az Európa Kupasorozat egyik állomása lesz, biztatást adhat a szövetség vezetőinek arra, hogy folytassák a viadalok sorát. A bajnokság két legnagyobb egyénisége a férfiak mezőnyében tűnt fel. Az Ű. Dózsa két kiválósága, Faj- kusz Csaba és Csoilány Szilveszter háziversennyé szűkítette az összetett küzdelmet. Ók ketten — nemzetközileg is magasan jegyzett —• gyakorlataikat nagyobb rontás nélkül mutatták be. Fajkusz Csaba ráadásul — mintegy csattanóként — a viadal zárásaként megrendezett nyújtófináléban sziporkázott: egykarról indított, egykarra visszafogott repülőelemét még három szaitóvai toldotta meg, amiért teljesen megérdemelten kapta a bajnokság egyetlen maximális pontszámát. A két nap során szerzett 4 arany- és egy ezüstérmével igazolta, hogy mint elsőszá^ mű tornászra, bizton lehet rá építeni a vb-csapatot. * * * A bajnokságot követően Donáth Ferenc, a férfiválogatott szövetségi kapitánya kijelölte a soron következő két csapatviadalon szereplőket: a hét végén Liverpoolban Anglia ellen Fajkusz, Csoilány, Boda, Pánczél, Péter és Mravecz lép a szerekhez, míg a két hét múlva Esztergomban sorra kerülő spanyolok elleni összecsapáson Fajkusiz, Csoilány, Mravecz, Supola, Péter és Rácz kap helyet a csapatban. BÉKÉS MEGYEI Politikai napilap. Igazgató főszerkesztő: dr. Serédi János. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Megbízott igazgatóhelyettes: Raáb Sándomé. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat. A szerkesztőség és a kiadó címe: Békéscsaba, Munkácsy utca 4. szám, Pf. 111. 5601. A szerkesztőség telefonszáma: (66) 27-844, főszerkesztő: (66) 21-401, a kiadó telefonszáma: (66) 26-395. Telexszám: 83-312. Telefax: (66) 21-401. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítö postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 105 forint, egy évre 1260 forint. Készül: a Kner Nyomda lapüzemében, Békéscsaba, Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.