Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-15 / 217. szám
1990. szeptember 15;, szombat > Hétszáz nap után a Sárréti Múzeumrél Miről hallgat a négy toszkán oszlop? „Ha a négy toszkán oszlop mesélni tudna” — gondolom, amikor fotográfusunk a fenti elszomorító képet hozza a nyáron Szeghalomról, az 1800-as években a Wenckheimeknek épített, majd a D’Orsay család birtokába került kastélyról, ahol 1880-tól. községháza volt, 1970-től pedig a Fővárosi Ruhaipari Vállalat helyi részlege, munkalehetőséget biztosítva száz nőnek, tipikusan „szociális” alapon. Ha az a négy oszlop mesélni tudna, elmondaná, hogy a pesti vállalat (nyilván fontos) átépítéseivel, szereléseivel végképp padlóra küldte a már akkor lepusztult épületet, ahová 15 évi gyári korszak után költözhetett be a legilletékesebb, a Sárréti Múzeum. Mivel a napokban érkezett a hír, hogy az épület állagmegóvását, vagy inkább részbeni felújítását végre megkezdték, előléptettem hát riportalanynak a toszkán stílus eme négy jeles követét, akik azonban úgy elkarcsúsodtak, romlottak az idők folyamán, hogy alattuk járni nem éppen biztonságos ... Kísértetkastély vagy múzeum? Ez volt a felcíme annak a két éve közzétett riportnak, melyben Miklya Jenővel, a múzeumalapítóval a szeghalmi múzeumi élet akkori kacskaringóit kutattuk. Most, hogy megérkezett a már- már reménytelenül várt hír, előkerestem a riportot, hogy sorra vegyem konfliktus- pontjait, mi változott azóta és mi nem? Egy tény: a helyi költségvetési üzem megnyerte a múzeum felújítására kiírt versenypályázat-félét, mert 30 ezerrel olcsóbb volt, mint más, és három hónapos határidőt ígért. Szeptember 3-án felvonultak és dolgoznak rendesen. Ezt a napot már nem a múzeumban töltötte az alapító igazgató, mert időközben nyugdíjba ment és nyugdíj utáni muzeológus-történész állását is felmondták (a természetvédelmi szakemberrel és a fotográfussal együtt) takarékossági célból. A toszkán oszlopok itt megcsóválnák a „fejüket”, ha nem volnának elfoglalva a portikusz fenntartásával. Tény az is, hogy a múzeum 1990-es működési költségeit a felére, 300 ezer forintra csökkentette a város. Ez a 300 ezer mínusz olyan mélyhűtésnek tűnik, hogy félő: megbénul a Sárréti Múzeum. Hiszen a maradványból fizetik a Kossuth téri kiállítóhelyiség 100 ezer forintos bérét, marad kettőszázezer... Ne részletezzük, lehet-e ebből (például) gyűjteményt gyarapítani, nyilván megőrzésre méltó tárgyak kerülnek „vásárlóerő” hiányában az ócskapiacra és máshová. Olvasom a két éve megjelent riportban, hogy egy fiatal építész, Eleőd Ákos készíti el 1988. december 31-ig a kastély úgynevezett engedélyezési tervét, a kiviteli tervet pedig 1989. május 31- ig köteles leadni. Leadta, közlik a toszkán oszlopok, és Baji Ferenc is, a városi tanács pénzügyi osztályvezetője, aki abban az 1988-as riportban elmondta: „Mi, a város, már ebben az évben 1 millió forintot tettünk félre az épület állagmegóvására, felújítására, mindegy, minek nevezem; évente 1 millió, ennyi az erőnk.” Nyugodtan írhatom most, hogy „volt”. Vagy nem is volt, mert Baji Ferenc osztályvezető arról tájékoztat: az 1988-as 1 milliós elképzelést azóta elvitte a Berettyó. Meg „az új, normatív leosztás! rendszer”. Nos, ez így eléggé „hivatalos”, a lényeg az, hogy 1 millió az nincs. „Még a város működési költségei is alig-alig jöttek össze” — toldja meg az előbbi mondatot a helyi pénzügyminiszter, bár fél hónappal a helyhatósági választások előtt, a változások előtt már nem is túlságosan lényeges az egész. Az viszont igen, hogy a D’Orsay kastély (tehát a múzeum) ál- lagmegóvása-felújítása elkezdődött, mert az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) hosszú hónapokig tartó hallgatás után válaszolt Szeghalomnak: küldenek 400 ezer forintot készpénzben és 1 millió erejéig úgynevezett „ígérvényt”, ami azt jelenti, hogy 1 millió forintig kifizetik a számlákat. „Az épület felújítása a kastély 1/3- ára terjed ki, eltávolítanak utólag beépített részeket, szigetelik a falakat és két méternyi magasságban kicserélik a vakolatot is. Mindent a felújítási terv alapján” — közli még Baji Ferenc, hogy egészen világos legyen a dolog. Öröm a háznál, gondolná az ember, de a toszkán oszlopok nem egészen így gondolják. Túlélni, de nem akárhogyan A pénzügyekhez még any- nyit, hogy a három hónapra tervezett (mondjuk úgy) részleges felújítás végösz- szege 1 millió 800 ezer. A hiányzó 400 ezret a város pótolja, de számít arra, hogy az áfát (ami éppen 400 ezer) visszaigényli, és meg is kapja. Az ok: a D’Orsay kastély műemléki kategória,. tehát jogos. A túlélés is jogos, mert azt is tudja mindenki Szeghalmon, hogy évtizede azért }s lett város, mert Sárréti Múzeuma volt, olyan múzeuma, hogy Pesten is, szakmai körökben, sokra tartották. Most azonban költözőben vannak, egy másik műemléki épületbe, a Simái óvodába. Itt néhány szobát topnak, könyvtárukat is működtethetik, meg lesz valami állandó kiállítás. A toszkán oszlopok reménykednek, hogy a gazda csak időlegesen költözik ki, az újságíró már nem annyira. Egy város azonban nem sértheti meg a múltját, amelyet a múzeum is őriz. Nem szűkítheti a kört, ahol ez megjelenik. De hát (legyünk bizakodóak) ez szóba sem kerül. Szeptember 30 után sem. Hogy miért túlélni? És mit? A válságot, amely a kultúrát manapság sújtja, hogy esetleg még rosszabb megítélésbe kerül, mint eddig, miközben azt a reményteli lehetőséget is fenn kell tartanunk, hogy talán jobb' lesz, mint hinni merjük. Biztosíték nincs sem erre, sem amarra, a jóakarat fel- tételezése viszont a legtermészetesebb, és ezt előlegezett bizalomnak is nevezhetnénk. De lehet-e így dolgozni? A toszkán oszlopok válaszolnak: lehet! És kell. Aztán megsúgják, hogy ott, a hátsó kerítésen, ott van egy felhívás és kétszázötven II. vi-, lágháborúban elpusztult szeghalmi hősi halott és eltűnt neve. A múzeum barátai kezdeményezték, a múzeum és a református egyház felvállalta, hogy emlékművet kell állítani a negyed- ezernek. Erdei István lelkész mondja: „Harmincezer felett gyűlt már össze adományokból, de ez még csak a kezdet”. A terv: emléktábla az I. világháborús emlék-, művön, vagy önálló emlékhely. A megmozdulás példaértékű. Miklya Jenő, a volt igazgató ez ügyben elé-* gedett. A vetett mag csírázik, szárba szökken. Nem úgy az évekkel ezelőtt indult könyvsorozat, a Sárréti Füzeték. A baráti kör kiadványai. „Egyelőre semmi, mert nincs pénz.” Pedig ez a sorozat azt mutatta be, amire büszke lehet a város. Mégsem adják fel, akik tudják, mit adnának fel. És ha nemcsak a kultúra közvetlen munkásai és barátai érzik majd így, hanem a döntéshozatalra készülők is, akkor nem lesz baj a „gyökerekkel”. Valami másról, ami azért' idetartozik Pár percre abbahagyom a gépelést, felerősítem a rádiót. Az országgyűlést hallom. Két interpellációt, ugyanarról: példákkal igazolva, hogy több helyen a kultúrházak eladása (elkótyavetyélése?) van műsoron, ha finomabban fogalmazunk, akkor „más célú hasznosítása”. Erre mifelénk a sarkadi menekült meg a minap (egyelőre?) a más célú hasznosítástól. A kultuszminiszter azt mondja: „szó sem lehet!” Ez megnyugtató, akkor is az, ha a szavak ellen igenköny- nyű merényletet elkövetni, mert ’esetleg „helyben jobban tudják”. De jobban-e? Általában döntő érv lehet az, hogy a helyi vezetők hogyan látják, miért nem * úgy esetleg, ahogy a művelődés szakemberei? Mégis: miféle haszon lenne, ha mondjuk a szeghalmi D’Orsay kastélyba nem a múzeum költözne vissza? Tudom, hogy senki sem gondolja így, de gondolhatja. Az interpelláló képviselők nem ok nélkül kértek szót. A négy toszkán oszlop ezt is érti, szóra bírni azonban már nem sikerül őket. Hallgatnak és szemlélődnek. Sass Ervin Fotö: Veress Erzsi Sikerkönyvek B. Méhes Vera könyve Kiss István rajzaival, a Nagybetűről kisbetűre nagyon hasznos lehet azoknak a gyerekeknek, akik érdeklődnek a betűk iránt és akik most tanulgatnak olvasni. A tanítók és a szülők tapasztalata szerint a kicsik általában a nyomtatott nagybetűket ismerik meg először. A képeskönyv segítségével könnyen, játékosan barátkozhatnak meg a már ismerős nagybetűk kis párjával. Olvasógyakorlat, játék, kifestő — ötletes kiadvány. Elsősorban az ábécével éppen ismerkedő elsősöknek ajánlható, de akár nyári szünidő utáni, , szeptember eleji ismétlésnek is hasznos. A betűkhöz minden oldalon képek kapcsolódnak, és a szerző a képekről kérdezi kis olvasóját. Például: Mit látsz ezen a képen? Mit csinál Gabi? Milyen színű a postaláda? Miközben a gyerek gondolkodik és válaszol, nemcsak a betűket ismeri meg hanem tudása is gyarapszik, kifejezőképessége is fejlődik. Az egyszerű, ízléses, színes rajzok megnyugtatóan hatnak, a színezőfüzet pedig a .gyerekek rajzkészségét alakítja. N. K. Mit véd a Magyar Szellemi Védegylet? Véleményeket várnak az új Nemzeti Színház ügyében A Magyar Szellemi Védegylet fővárosi szervezet. Tevékenységük során azonban az egész magyar közvélemény megmozdulására számítanak. Ügyvezető alelnöküket dr. Varga Mihályt kértük rövid bemutatkozásra: — Az 1988-as tokaji író- táborban vetődött fel az ötlet a védegylet megalakítására. Azért, mert a kultúra védelemre szorul. Az ilyenfajta szervezetek megalakulása az ötvenes évek amerikai szociológiájában tűnt fel először. Elvi meghatározását egy Lihacsov nevű esszéista végezte el a Kultúra ökológiája című munkájában... A szervezet értelmiségiekből áll. Elhatároljuk magunkat minden nacionalista megnyilvánulástól, nem valami ellen, hanem valamiént védjük a kultúrát. Tavaly április 28-a óta bejegyzett egyesület vagyunk. Elnökünk Dobossy László nyugalmazott egyetemi tanár. Körülbelül 90 tagunk van. Decemberben lesz közgyűlésünk, ahol pontosan kijelöljük helyünket a szervezetek között. — Milyen konkrét tevékenységük volt idáig? — Egy füzetsorozatot jelentetünk meg a Nemzet ökológiájának kiskönyvtára címmel, melynek első száma, az Erdélyi Magyarságért már kijött, Für Lajos látta el bevezetővel ezt a dokumentumokat és beszédeket tartalmazó kötetet. A második füzetünk a Nemzeti Színházzal kapcsolatos véleményeket gyűjti majd össze. Szeretnénk egy csokorba szedni az adakozók véleményét, hogy a kormány ezt figyelembe véve döntsön a Nemzeti ügyéről. — Konkrét kifogásai vannak? — Elsősorban az, hogy a színházzal kapcsolatos dolgok intézése nem nyilvános, pedig a köz adja rá össze a pénzt. Annak idején mi a hellyel, a tervvel kapcsolatos kisfogásokat jeleztük Németh Miklósnak. Először 22 szervezet, ma már negyven állt mellénk. Szerintünk nem úgy haladnak a dolgok, hogy ez az ország legszebb és a világ egyik legszebb színháza legyen. A Németh-kormány úgynevezett beruházási tanulmányokra megszavazott 30 millió forintot. Kérdeztük, hol van most ez a pénz? — Mit várnak az állampolgároktól és - a kormánytól? .— Az adakozóktól, hogy gondolkodjanak együtt hangosan. Észrevételeiket, ötleteiket október végéig kérjük a Magyar Szellemi Védegylet címére: Krúdy Emlékház, 1036 Budapest, Dugonics Titusz tér 11. A kormánytól azt, hogy az Üj Nemzeti Színház ügyében megkezdett munkálatokat állítsa le, újabb döntést ne hozzon, amíg meg nem hallgatja erről a közadakozó magyar társadalom véleméNéprajzkörök Békéscsabán A békéscsabai gyerekek a nyári napközistáborban tartott játszóházakban már megismerkedhettek Kanalas Éva népdalénekessel és Lukács Tünde fazekassal, akik köztük eleinte szomorú, majd egyre jobb tapasztalatokat szereztek. — A gyerekek először nevetgéltek a népdalokon — mondta Lukács Tünde —, s ha kérdeztük, mit ismernek, a legtöbbször az Érik a szőlőt említették, vagy magyar nótákat soroltak. Aztán sikerült úgy megtanulniuk jó néhány népdalunkat, hogy éreztük, már szeretik is. Hasonlóan alakult a kézművessé? fogadtatása. Nem igaz az, hogy a gyerekeket csak a videózás érdekli! Érzik ők, ha valami jó. A nyári tapasztalatok nyomán néprajzköröket szervez a Megyei Művelődési Központ és a Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsabán. A kisiskolásokat először október 3-án, 15.30-ra várják a Lencsési Közösségi Házba, ahol ezután minden szerdán találkozhatnak a megalakult kör tagjai. Kanalas Éva és Lukács Tünde mindazokra számít, akik szeretnek játszani, énekelni, gyöngyöt fűzni, agyagozni. Az eredeti népművészettel ismertetik meg a jelentkezőket, közben felelevenítik egy-egy ünnepkör szokásait, megtanítják daíait, táncait. A felsőtagozatosok és a középiskolások fejszéjét már nagyobb fába vágják a szervezők, ök ugyancsak megismerkedhetnek a népművészettel, a néphagyományokkal, a szokásokkal, de a múzeum mindennapi munkájával is. Tervezik. hogy a kör tagjai gyűjtésekben vesznek részt, restaurálnak, természetesen szakember irányításával. Az érdeklődőket szeptember 18-án várják, 15.30-ra, a Meseházba. Azután, keddi napokon hol itt, hol a múzeumban tartják ösz- sze j ö vételeiket. A szervezők remélik, lesz érdeklődő, annál inkább, mert a résztvevőknek nyári népzenei-néptánctábort is szeretnének rendezni. Sz. M.
