Békés Megyei Népújság, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-15 / 217. szám

1990. szeptember 15., szombat

o

Jevuczó János, a számítógép-vezérlésű kötőgépet programozza Fotó: Gál Edit

Kicsi a bors, de erfis

Talpon, sarkon

Kis cég a Gyulai Kötőipari Vállalat, az is volt mindig, bár hullámzó létszámmal evezett fél évszázados léte alatt a magyar gazdaság tengerén. De megélt a hullámvölgyek és -hegyek között. Mert élni akart, és ehhez mindig mozgósítani tudta x rejtőző erejét is, s megtalálta az éppen aktuális megújulás útját. Most is. Pedig a gazdasági széljárás közel sem kedvező. De, ha ez van, e között kell hajózni. Szervezni, teripelni, eladni. Még a nyugati piacokon is versenykéflz intézeti bélyeg meddig hagy nyomot?

Ifjúsági otthon a „kiváltságosoknak”

Szívszorító délelőttöt töltöttünk együtt, amikor Jász József, a megyei gyermek és ifjúságvédő intézet (Gyivi) igazgatója találkozott 22 pártfogolt kislánya közül tízzel. A többiek pihennek, éjszakai, délutáni műszakosak. Békéscsabán, a volt KISZ-iskola egyik kollégiumi épületének földszintjére költöztethette a Gyivi a

16—26 éves dolgozó lányokat. Hármat- hármat egy szobába. Szárnypróbálgatásra, önálló életre. Így talán az élére rakott garasokból, a munkabérükből évek hosz- szú sorának megtakarításaként egyszer majd lakás lehet. Ha minden összejön, ha az Isten, az OTP és minden hivatal úgy akarja.

pesnek lenni. .

Tegnap

A vállalat szinte mindig exportált, ám keleti jelleggel, s a KGST-kapcsolatok közül is a döntő a szovjet üzlet volt, nyugodt ütemben, szép eredményekkel. Ez ingott meg a tavalyi évben.

— Pont akkor — mondja Kovács Imre főmérnök, megbízott igazgató —, amikor a komoly mennyiségű NDK-export is bejött. S ezzel együtt, különösen ősz táján, egyre jobban mutatkoztak a bajok is. A nyomott árak. és a bizonytalan támogatás. Ha egy kicsit is előre néztünk, látható volt. lépésváltásra van szükség. Nem is lehet mást tenni, mikor például a pulóver eladására a Szovjetunióban már ez év januárjától nincs mód.

Aztán sorolja az előkészületeket, az 1990 -es termelési év alapozását. Létszámváltoztatás, azaz csökkentés átcsoportosítással egybekötve. alkalmazotti, fizikai és bedolgozói munkaterületről, a lehetőség szerinti gondolkodással. Az átszervezés után a folyamatos munka biztosítva volt, ha feszített ütemet még nem is kívánt. Annál nagyobb energiát — „eszméletlen” utánajárást — igényelt a jövő. Csak egy ebből: külön bérmunkák keresése a varrodának és a kötődének, melynek sikere ugyanakkor a technológia eddigi menetrendjét is borította. De hozzáigazították. Ezzel egy időben futni a gyártásban levő cseh és NDK-export engedélyezése után, s ugyanakkor a belföldi piacra szánt kötött kelmék eladását is megszervezni. Párhuzamosan a műszaki problémák megoldásával. És a hagyományos két műszak mellé a harmadikat is beindítani a kötökében.

S mindezen felül a tőkés export fejlesztését is előkészíteni. Vezetőket, műszakiakat tartósan megizzasztó munka, ami átnyúlt erre az évre is.

»a

De sikerült. A mostani év második felére a tőkés export megnőtt, a tavalyi 3 millió forinttal szemben az

idén 20 millió lesz, s közben a belső piacot négyszeresére tágították. A 140 milliós évi árbevételi tervben a KGST- export pedig a tavalyinak alig több mint a felével szerepel. Le nem mondhatnak róla — balgaság is lenne —, inkább a jövendő dollárelszámolás keretén gondolkoznak.

— Igazán nehéz az volt — mondja a megbízott igazgató —. hogy ebben a gyártási évben rengeteg problémát kellett erre az időszakra vonatkozóan is megoldani. Eredménye azonban az lett, hogy bőven van munkánk, annyira, hogy még a hétvégeken is dolgozni kell. A tőkésexport fölemelésére indított kampányt — egy csomó ajánlat kijuttatását —, amit még decemberben meg- kezdtünk, folytattuk. így szaporodott tovább a finn üzlet, indult be a soha nem volt dán export, s újult föl a régi francia kapcsolat.

Az NSZK-bérmunkát tovább növelték, a régi partner mellé újat is szereztek. Most jött jól igazán, hogy más magyar cégeknél csökkent a síkkötés, vagy teljesen megszűnt, s így nekik előnyt jelent a két éve vett 4 nyugatnémet automata síkkötőgép. Bár volna több belőle! Munka lenne hozzá, csak pénz nincs rá.

A szerződéses feladatok teljesítésére, sőt jövőbeli fokozására reményt nyújt, hogy már két éve technológiai felülvizsgálatot tartottak, s ezt most folytatták. Ez kellett ahhoz, hogy eleget tudjanak tenni az emelkedő kis szé- riás megrendeléseknek, továbbá a szigorú minőségi követelményeknek. Vagyis a termékek kikészítettségi fokát már félkész állapotban 'emelni, az egyedi kézi szabást bevezetni, s a varrásnál a finomabb eldolgozást megoldani, a modelltervezést és a gyártmányelőkészítést jobbá tenni.

— Hogyan értékeli a pillanatnyi helyzetet?

— Egy mondatban: rendkívül sokat dolgozunk, és még sincs pénzünk. Ugyanis a tőkés export gyártása drága dolog. S hozzá még: későn kapjuk meg a szállított áruk ellenértékét. Mi különösen, mert közbeiktatott külkereskedelmi cégekkel dolgozunk. Súlyos hónapok

telnek el — drága rövid - lejáratú hitelekkel — míg a pénzünkhöz juthatunk. S mindez a termék önköltségét drágítja, ezért is fordítunk nagy figyelmet a belföldi piacra. noha ez sem olcsó mulatság, mivel az itthoni igény is a kis szériák felé tolódott el. A hazai vásárlók is a változatosságot óhajtják.

Holnap

Keményen dolgoznak a jövő év előkészítésén. Ennek egyik módja a hagyományos piaci termékkiajánlás, az eladandó áruk kollekciójának a megküldése. Az első, az amerikai piacot megcélzó ajánlatra már a reagálást várják. Hogy mi lesz, nem tudni, bár vevő volna, azonban az ottani árak igen nyomottak. A finnekkel a január. február biztosítva van. A franciákhoz októberben megy ki a kollekció. Az NSZK- szerződések lejártak, újakat kell kötni, s jó jel, hogy újabb bérmunkapartnerek is jelentkeztek.

A belföldi eladás kínálataival e hónapban kezdik meg a körutat, előbb a kereskedelem nem fogadott. Ebből viszont az lesz, ha létrejönnek az üzletek, hogy gyors gyártás, szállítás következik. De a volt szocialista országokról sem mondanak le, készítettek egy szovjet kollekciót is, a későbbi dollárelszámolás reményében. Óriási probléma — a többiekre vonatkozóan is —, hogy megduplázható volna a szállítás, ha a helyzet engedné. Most csak a talonban tartás folyhat.

Mindezek mellett a távolabbi jövőre is készülődnek, tárgyalnak egy majdani vegyes vállalat alapítása céljából tőkés partnerekkel. Ez még az ismerkedések és felmérések stádiumában van, nem akarják elsietni, inkább az alapos előkészítés hívei. A sürgetésnek nincs is értelme, csak a maguk pozícióját rontanák vele. Ha tukmálják a „menyasszonyt”, csökken az értéke.

— Végül is — kérdem Kovács Imrét — mivel zárjuk le ezt a termelési riportot?

— Azzal, ami a valós helyzet. Óriási pénzügyi nehézségek közepette dolgozunk, nem győzzük az egyik lyukat betömni a másikkal. És az egyéb közgazdasági feltételek is kiszámíthatatlanok. Ezek dacára se szóljunk egy szót se, mert még így is sokan irigyelnek bennünket. mert nekünk van munkánk.

— Mit tesznek hát ebben a nem éppen termelésbarát környezetben?

— A legjobb szándékunk és tudásunk szerint dolgozunk mindnyájan, mert szerencsére nálunk egyetértés van, és nem széthúzás, torzsalkodás. A vállalat minden egyes tagja érzi, hogy magáért harcol.

Vass Márta

Miért éppen ttk állami gondozottak?

Már legalább hat éve annak, hogy a KISZ védnökséget vállalt néhány állami gondozott fiatal felett, vállalta Ottlakásuk költségeit. Átvette őket a Demisz is, most azonban már pénz hiányában a kollégium földszinti részét az intézetnek kell fenntartania, évi 1 millió 300 ezer forintért. Az emeleten más fiatalok, középiskolás diákok laknak. Most még szükség van „villámhárítóra”, a bajok le- csendesítőjére a két társaság között. Bár a fenti kislányok nemegyszer beugranak tűért, cérnáért a lentiekhez. Még mindig akadnak sajnos, akik a különbséget hangsúlyozzák, az ellentéteket szítják közöttük.

Jutalom, „kiváltság”, ha valaki itt élhet. I-Iis/.en a magas albérleti díjak mellett egy pályakezdő, keveset kereső fiatal aligha takarékoskodhatna. A szakmával vagy munkahellyel rendelkezők, a legjobb magatartá- súak kaphattak helyet a földszinti szobákban. Ha visszaélnek a bizalommal, visszakerülnek a szigorúbb felügyelet alá, az intézetbe. Nehéz megérteniük persze ezeknek a lányoknak, miért éppen velük bánt el így a sors, a felnőttek felelőtlensége, és állami gondozottként kell felnőniük. Állandóan érzik a kiszolgáltatottságot, az intézetiség bélyegét. Gyakran dörzsölik az orruk alá, hogy hálásak lehetnek, amiért az állam költ rájuk, törődik velük. Viselik a stigmát, amelyet többnyire nem -is fiatal társaik „égettek” rájuk, hanem a felnőttek, nemegyszer a családban növekvő gyerekeket nevelő pedagógusok. Közben országszerte zeng a szónoklat, hogy segíteni kell az

állami gondozottak beilleszkedését, a valóságban viszont ledönthetetlenek a gyermektársadalmakat elválasztó falak, a mesterségesen emelt vasrácsok.

Amikor híre kél, hogy állami gondozott fiatal bűnözött valahol az országban, a hétköznapi emberek mindnyájuktól visszariadnak, és egyformán ítélkeznek fölöttük. Ha viszont valamelyikük leküzdi a nehézségeket, ellenáll a csábításoknak, tisztességes többségként tanul .dolgozik, érá el a felnőtt életét, arról könnyen megfeledkezik a világ ...

Magántulajdon egy fekete kölyökcica

Marcsi, Bella, Irén, Juli, Margit hallgatja az igazgató urat, mit kell tenniük, hogyan éljenek, alkalmazkodjanak a többi középiskoláshoz és egymáshoz, össze- összevillan a szemük, ti- nédzseresen kuncognak, vagy éppen könnyeznek, amikora számúikra nem létező családról, s a nagyon is bántó vádaskodásokról esik szó. Majdnem mindnyájan 13 év körüliek, még néhány hónapig „élvezhetik” a kiskorú állami gondozottság előnyeit.

Szakácsnő, takarítónő, szövőnő, varrónő és frissen elbocsátott munkanélküli is van közöttük. „Keresünk számukra munkát” — biztat Benkó György, az egyik pártfogó nevelő. — „Csak tudomásul kell venniük, hogy nem lehet válogatni a munkahelyek között. Azzal a feladattal kell megbékélni, tisztességgel elvégezni, ami adódik. Itt csak munkahelyijei rendelkezők maradhatnak hosszú távon.”

— Baj van időnként az udvarlókkal — mondják a tanárnők. — Nem akarjuk

mi eltiltani őket egymástól, de vannak fiúk, akik köny- nyű, szabad prédának tekintik ezeket a kislányokat. Megvédjük őket, olykor még a kedvük ellenére is.

Főzhetnek, moshatnak, szépíthetik a szobájukat, s az egyik ágyon egy igazi magántulajdon, a tündéri fekete Paqito cicakölyök kuporodik. A falakon, az ágyakon, ,a szekrényeken egyre több a gondoskodás, az egyéni ízlés nyoma. Nehéi megszokni az önállóságot is, eddig mindig minden szükséges holmijuk, ételük megvolt, mindent elintéztek helyettük nevelőik, tanáraik. Most már másképpen kell élni.

„Kezdetben még telefonálni sem tudtam” — szégyenkezik az egyik kislány —, „főzni pedig végképp nem!”

Felnőttek is, gyerekek is ezek a lányok. Az irányításra, a tapasztalt segítségre szükségük van, még ha időnként lázadoznak is ellene.

Lesz-e végre Julinak lakása?

Az intézet vezetői a megmondhatói, hogy mennyit fáradoztak a gyerekek elhelyezéséért, ezért az átmeneti otthonért. A megyében 1000 körüli a 15—18 éves állami gondozottak száma, akik tanulnak, dolgoznak, intézetben, családban, nevelőszülőknél élnek. Legalább 200-250-et tenne jó így elhelyezni, mint a huszonvala- hány kislányt. A társadalom, a közvetlen környezet nehezen fogadja el őket, százszo-< rosan kell bizonyítaniuk, hogy ha nem szolgáltak rá az előítéletekre. A Gyivi megpróbál lakásokat is bérelni, oda fiúkat helyeznek majd el, hiszen őket is szoktatni kell az önálló élethez.

Julika a legidősebb az itteniek közül, szigorú szavára hallgatnak a többiek, nem nézi el társai trehányságát, ballépéseit. Büszkék rá a tanárai, a konzervgyárban tanult, szerzett szakmát, érettségizett, most targoncásként dolgozik. A pénze ifjúsági takarékbetétben gyarapszik, ha a jogos kedvezményeket megkapja, hamarosan saját lakása tehet: „öt éven át kupongattam — villognak a fekete szemek —, már majdnem sikerült lakást vennem, most pedig lehet, hogy megint közbejön valami. Üjna együtt lenne a pénzem, de egy jogi csűrés- csavarás ismét az utamba került. Időnként úgy kétség- beesek, hogy nem látom értelmét a további gyűjtögetésnek, legszívesebben elherdálnám az egész pénzemet egy hét alátt!”

Nem csodálom, hogy Juli elkeseredett. Minden erőmmel érte szorítok, sikerüljön elérnie álmát, a lakást, amelyért becsülettel megdolgozott. Talán a hozzá hasonlók is többen tennének, talán az okkal, ok nélkül őket sújtó ' felnőtt-előítéletekkel is könnyebben megbirkóznának, ha sikerülne Juli lakása és az ifjúságvédők elképzelése, egy ifjúsági otthon megteremtése. Bede Zsóka

„...és az egyik ágyon egy igazi magántulajdon, a tündéri fekete Paqito cicaköiyök kuporodik” Fotó: Kovács Erzsébet