Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-30 / 203. szám

1990. augusztus 30., csütörtök Antall József megérkezett a finn fővárosba Szerdán Helsinkibe érke­zett Antall József miniszter- elnök, hogy részt vegyen az Európai Demokrata Szövet­ség (EDU) 13. pártvezetöi konferenciáján, majd kétol­dalú megbeszéléseket foly­tasson a finn vezetőkkel. A kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömö­rítő európai' szervezet csü­törtökön kezdődő kétnapos tanácskozásán Európa új toékerendjének kialakítása lesz a fő téma. A konferencia első napi­rendi pontjaként az EDU je­lenlegi 23 pártja ünnepélye­sen határoz új tagok felvé­teléről. Az EDU tagja lesz a magyar kormánykoalíció mindhárom pártja: a Ma­gyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt, valamint a Keresztényde­mokrata Néppárt. Antall Jó­zsefen, az MDF elnökén kí­vül az eseményen részt vett a két másik magyar párt, Nagy Ferenc József, az FKgP és Surján László, a KDNP elnöke is. A magyar pártok mellett három csehszlovák párt fel­vétele várható az 1978 óta működő Európai Demokrata^ Szövetségbe. A finn televíziónak meg- _ érkezésekor adott interjú­ban Antall J.ózsef minisz­terelnök annak a meggyőző­désének adott hangot, hogy a konferencián hasznos meg­beszéléseket folytatnak a legfőbb európai kérdésekről. A tanácskozás — mondta — jó alkalom lesz a különböző pártok vezetőivel, miniszter- elnökökkel folytatandó vé­leménycserére. Az európai biztonság szavatolása a kon­tinens szabadságának és egy­ségének megteremtése szere­pel a legfontosabb megvita­tandó kérdések között — nyilatkozta Antall József. (MTI) Az Országgyűlés hétfőn folytatja munkáját (Folytatás az 1. oldalról) elnökök munkaviszonya a polgármesterek megválasztá­sáig tartson. »Alkalmatlan törvényjavaslat” . Az önkormányzati bizott­ság kisebbségi álláspontját Kóródi Mária (SZDSZ) is­mertette. Az ellenzéki kép­viselő szerint a törvényja­vaslat a tárgyalásra teljes­séggel alkalmatlan, mert nem kellően kidolgozott fel­tételrendszer alapján ké­szült. A tervezet nem veszi figyelembe azt a politikai helyzetet, amelyben a vá­lasztásokra sor kerül. Most ugyanis nem olyan polgár- mestereket választ a nép, akik élethivatásuknak te­kintik e tisztséget. Polgári egzisztenciájukat adják fel néhány évre azért, hogy hi­teles emberek kerüljenek az önkormányzatok élére. Sem­mi biztosíték nincs arra, hogy mandátumuk lejárta után visszatérhessenek ko­rábbi munkájukhoz. A kép­viselő kérte az elnöklő Dörnbach Alajost: szerdán semmiképp se zárja le az általános vitát, hogy a kö­vetkező .ülésnapon újabb módosító indítványokat le­hessen beterjeszteni. A továbbiakban éppen ez ügyben, a törvényjavaslat tárgyalásának ütemezésével kapcsolatban robbant ki az egyik leghevesebb vita. Több ellenzéki politikus, köztük Tölgyessy Péter, a szabaddemokraták frakció- vezetője sérelmezte, hogy a javaslatot csak hétfőn este vehették kézhez a honatyák, így az ellenzéknek jófor­mán még arra sem jutott ideje, hogy alaposan átta­nulmányozza a jogszabály- tervezet egyes passzusait, nemhogy kidolgozza módosí­tó indítványait a számára elfogadhatatlannak tűnő elő­írásokkal, megkötésekkel kapcsolatban. Tölgyessy az önkormányzati választásokig rendelkezésre álló idő szű­kössége miatt elismerte ugyan a polgármesterek helyzetének rendezését szol­gáló törvény megalkotásá­nak sürgősségét, ám úgy vé­lekedett, hogy a közelgő ha­táridőnek mindenekelőtt a törvényelőkészítőket kellett volna gyorsabb munkatem­póra ösztökélnie. Az ellen­zék nem tehető felelőssé azért, hogy szeretné mély­ségében átgondolni a tör­vényjavaslatot, s módosító indítványok formájában is kifejteni véleményét a ter­vezetről. Személyeskedések és áldozatvállalások A személyeskedésektől sem mentes vitát bonyolította az a körülmény, hogy a dél­utáni órákban ismertté vált: a tervezet ügyében elhang­zó módosító indítványokat véleményező 25 tagú önkor­mányzati bizottság a napok­ban (közelebbről meg nem nevezett célú) franciaorszá­gi munkalátogatásra készül a Belügyminisztérium szer­vezésében. Márpedig nélkü­le nem születhet döntés ■ az esetleges, újabb módosítások­ról. Ez a vita során jelentő­ségénél kissé nagyobb súlyt kapott körülmény arra kész­tette a kisgazdapárti frak­cióvezetőt. Torgyán Józse­fet, hogy a törvényjavaslat általános vitájának lezárá­sát, vagyis újabb módosító indítványok benyújtásának megakadályozását kérje. „Ügyrendi” javaslattól végül annak a ki nem mondott, ámbár egyértelművé vált ígéretnek a nyomán állt el a képviselő, hogy az önkor­mányzati bizottság a köz ér­dekét előbbre rangsorolva — ha kell — lemond a fran­cia útról. Az áldozatvállalás e meg­nyugtató fejleménye nyomán az elnöklő Szűrös Mátyás bezárta az ülést. A honatyák hétfőn délelőtt 10 órakor folytatják a törvényhozás munkáját. Várhatóan to­vábbi heves csatákra kell felkészülniük, hiszen az ed­dig elhangzottak tanúsága szerint például az ellenzék össztüzet zúdít a véleménye szerint túl szigorú összefér­hetetlenségi szabályokra. To­vábbá szeretnék elérni azt is, hogy e szabályrészeket az alkotmányerejű tör­vényeknek kijáró kétharma­dos töbhséggel fogadják el. Az ellenzék támadja, a kormánykoalíció pedig vé­delmezi azt a módosító in­dítványt, hogy a polgármes­terek ne tölthessenek be törvényhozási funkciót, azaz ne lehessenek parlamenti képviselők. A többi között ez ügyben is élénk polémia várható. * * * A keddi ülésnapon az In­terparlamentáris Unióhoz (IPU) tartozó képviselők — szervezetük keretén belül — három baráti csoportot ala­kítottak meg. A magyar—olasz baráti csoport elnöke Vásárhelyi Miklós (SZDSZ), a magyar— románé Bogdán Emil (MDF) lett, míg a magyar—finn ba­ráti csoport elnöki teendőit Andrásfalvy Bertalan (MDF) , látja el. (MTI) Szaddám Húszéin elszántsága ingadozik Szaúd-Arábiába megérkeztek a legnagyobb amerikai szárazföldi páncélosok Szaddám Húszéin iraki el­nöknek az a döntése, hogy elengedik az Irakban és Ku- vaitban levő külföldi nőket és gyerekeket, annak első bizonyítéka, hogy elszántsá­ga ingadozik — állítják szakértők. A Huszeint évek óta figyelő arab újságírókés tisztségviselők szerint a kedd este bejelentett döntés azt mutatja, hogy az iraki ve­zető időt akar nyerni. „Nem akar harcolni — legalábbis nem most. Kétli, hogy nyerhet. A túszok sza­badon engedésétől azt remé­li, hogy késleltethet egy nyu­gati katonai akciót Irak el­len” — mondta egy magas beosztású öbölbeli tisztségvi­selő. A Reuter brit hírügynök­ség elemzésében idéz számos más szakértőt, akik óva in­tik az érintetteket attól, hogy a nők és gyerekek azonnali elengedésében, re­ménykedjenek. „(Húszéin) ezreket tart vissza, és tudja, hogy szakaszos elengedésük­kel időt nyer” — hangsú­lyozzák. A nők és gyerekek szaba­don engedése mögött szak­értők a következő mozgató­rugókat látják. — Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár és Tátik Aziz iraki külügyminiszter csü­törtökre Ammanba tervezett találkozója előtt javítani a légkört. — Csökkenteni a nyugati közvélemény ellenséges ma­gatartását és egy * esetleges Irak-ellenes kajonai akció támogatásának mértékét. — Enyhíteni a „bagdadi mészáros” imágón, és azt az érzetet kelteni, hogy Szad­dám Húszéin kész megálla­podást kötni. — S nem utolsósorban el­kerülni annak szégyenletes voltát, hogy egy vezető nők szoknyája mögé bújik. Nagyon nehezen egyeztet­hető össze egy nagy lovag (Huszeinnek ez az egyik cí­me Irakban) képével, hogy gyermekeket és nőket tart fogva. Nyilvánvalóan az arab világban ez a kép ká­rosan hatna ki pozícióira — hangsúlyozta egy arab új­ságíró. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hűvösen rea­gált kedden Szaddám Hú­széin iraki elnöknek arra a kezdeményezésére, hogy kész találkozni George Bush el­nökkel és Margaret Thatcher brit miniszterelnökkel. Margaret Jutwiler ameri­kai külügyi szóvivő szerint az ötlet olyan gyenge, hogy választ sem érdemel. „Nincs miről tárgyalni” — tette hoz­zá. Londonban a miniszter- elnök szóvivője azt közölte, hogy nem tud azonnali vá­laszt adni a javaslatra, de véleménye szerint az ügy­ben elfoglalt brit álláspont n^m változott. „Alapkövetel­mény, hogy Irak vonuljon ki Kuvaitból, mielőtt bármi­lyen tárgyalásokról szó es­hetne” — mondta. Irak a ‘bagdadi amerikai nagykövetség számos diplo­matáját kiutasítja az ország­ból válaszul arra, hogy az Egyesült Államok hétfőn 36 iraki diplomatát nemkívá­natos személynek nyilvání­tott — jelentették kedden hivatalos források. Kiegészí­tő intézkedésiként Irak csök­kenti a bagdadi amerikai missziónak kifizethető pénz­összeget. Öbölbeli politikájának tá­mogatására szólította fel ked­den George Bush a Kong­resszus tagjait, miután sza­badságát megszakítva visz- 6zatért Washingtonba a Mai­ne állambeli Kennebunk­portból. Az elnök az öbölbe­li válság kitörése óta elő­ször találkozott törvényho­zókkal, és első ízben tájé­koztatta őket személyesen a krízisről. Bush a Kongresz- szus 150 tagja számára a Fehér Házban megtartott tá­jékoztatón közölte, hogy változatlanul törekszik az iraki csapatok KUvaitból tör. ténő feltétel nélküli vissza­vonására, célja a törvényes kuvaiti kormány visszaállí­tása, Szaúd-Arábia és a Per­zsái Arab)-öböl biztonságá­nak és stabilitásának garan­tálása, és az amerikai éle­tek védelme. A törvényho­zás tagjai támogatásukról biztosították az elnök Irak­kal szemben tanúsított ma­gatartását. Kedden megérkeztek Szaúd-Arábiába a legná- gyobb amerikai szárazföldi páncélos járművek. Ml—IP harckocsik és M2 Bradley típusú páncélozott száraz­földi harci járművek tucat­jait és számos kiegészítő jár­művet tettek partra egy szaúd-arábiai kikötőben. A páncélosok elindultak Szaúd-Arábia és Kuvait ha­tárára. ((MTI) MDF-sajtótájékoztató az önkormányzati választásokról A kormánykoalíció párt­jai együttesen hasonló, vagy jobb eredményt, fognak elér­ni a szeptember végi önkor­mányzati választáson, mint április 8-án, a parlamenti választások második fordu­lójában — jelentette ki Dé­zsák Sándor, az MDF ügy­vezető alelnöke a párt szék­házában szerdán tartott saj­tótájékoztatón. Lézsák Sán­dor reményét fejezte ki, hogy a most következő vá­lasztási időszak rendben le­zajlik. Az ügyvezető alelnök le­szögezte, hogy az MDF nem készül hangos kampányra, stílusa, miként korábban is, visszafogott lesz, elsősorban a helyi szervezetek támoga­tására helyezik a hangsúlyt. E törekvés jegyében az el­múlt hónapokban mintegy 80 helyi újság indult az MDF szervezésében, ame­lyek jelentős részt vállalnak a választási kampányból. A párt a megyeszékhelyeken választási központot nyit. A legtöbb körzetben önálló lis­tán. indítja tiszta múltú je­löltjeit. Lezsák Sándor hangsú­lyozta, hogy most fokozott felelősséggel járó időszak kezdődik. Véleménye szerint a „rejtőzködő” kádári hata­lom miatt az MDF sok vidé­ki kistelepülésen rpég min­dig ellenzékben van. A múlt rendszer maradványának képviselői ellentámadásra készülnek, minden maradék erejüket megpróbálják moz­gósítani, hogy a. békés átme­netben utolsó esélyüket ki­használják. Lezsák Sándor beszámolt arról is, hogy az MDF-nek jelenleg 36 ezer tagja van, a létszám folyamatosan emel­kedik. A pártnak több mint 800 településen működik ön­álló helyi szervezete, s 800- 900 helyen létezik csoportja. Az ügyvezető alelnök egy, a földtörvény tervezetét érintő kérdésre válaszolva annak a véleményének adott hangot, hogy a javaslat fe­letti vita sokkal nagyobb za­varodottságot okozott az or­szágban, mint amekkora a törvény elfogadása után esetleg keletkezne. A riadal­mat a munkásőrség feloszla­tásának sokkoló hatásához hasonlította. - Meggyőződése > szerint a földtörvény, amennyire lehet, kielégíti a társadalmi igazságérzetet, mert földhöz juttatja a me­zőgazdaságban dolgozókat. (MTI) Kétmillió tonnával kevesebb kőolaj: Energiakorlátozás Kubában A szovjet kőolajszállítások csökkenésére hivatkozva nagyarányú energiakorláto­zást vezetnek be Kubában, azonnali hatállyal. A szerdán kiadott sajtó- közlemény szerint az idén a tervezettnél kétmillió ton­nával kevesebb kőolaj és olajszármazék érkezik, amit valuta híján Kuba más for­rásokból nem tud pótolni. A lakosságot közvetlenül érinti a háztartásokban fel­használható áram tíz száza­lékos és a magángépkocsik üzemanyagának 30 százalé­kos csökkentése. A tömeg- közlekedés racionalizálását elrendelték, a további korlá­tozások a megtakarításoktól függenek. Az egyéb külföldi beszerzési nehézségek miatt az ellátás más területein is szigorítások várhatóak a közlemény szerint. A vállalatok üzemanyag­fogyasztását 50 százalékig terjedő mértékben csökken­tik. Áramfelhasználásukat az iparban és a mezőgazdaság­ban egyaránt a legszigorúb­ban vett termelő tevékeny­ségre kell redukálni. Vidé­ken az állati erő alkalmazá­sát szorgalmazzák a teher­szállításban. Leállítanak egyes nagybe­ruházásokat is: Cienfuegos- ban nem helyezik üzembe a már gyakorlatilag kész olaj- finomítót, Moában pedig be- , szüntetik a nikkelgyár ter­melését. Csökkentik a ce­ment és az építőanyag előál­lítását is. A kormány a kőolajszállí- ’ tások további csökkenése esetében újabb korlátozáso­kat fog bevezetni — hangzik a közlemény. (MTI) SZDSZ: „Szakértőket az önkormányzatokba!” A Szabad Demokraták Szövetségének főhadiszállá­sán Büky Dorottya' kam­pányfőnök adott tájékozta­tást a választási előkészüle­tekről. — Az SZDSZ azt szeretné — mondotta —, ha a hely- hatósági választásokat nem a pártérdekek határoznák meg. A fő cél az, hogy mi­nél több hiteles, a helyi la­kosok által elfogadott em­ber kerüljön be a helyi ve­zetésbe. Olyan liberális ön- kormányzatokat kell létre­hozni, amelyek révén a la­kosság ténylegesen saját ke­zébe veheti a település irá­nyítását. x Az SZDSZ-es je­löltek kiválasztásánál az el­sődleges szempont a magfe­lelő szakértelem volt. Ter­mészetes szövetségesünk a Fidesz, bár a helyi csopor­tok maguk döntik el, hogy kivel kívánnak az adott te­lepülésen együttműködni. Ebben szervezeteink teljesen szabad kezet kaptak. A szo­cialistákkal azonban kizárt mindenfajta együttműködés. — Mivel helyhatósági vá­lasztásokról van szó, helyi programok készülnek — figyelembe véve az adott te­rületet, település sajátossá­gait. Fontosnak tartjuk, hogy a választópolgárok megismerjék az SZDSZ ál­4 Import használt ruha fizetési könnyítéssel! Ha ön megvásárolni vagon (kb. 12-13 tonna) használt ruhát, nemcsak 60 Ft/kg -f- ÁFA áron kapja, hanem a szállítás költségeit is átvállaljuk! Szállítás: a megrendeléstől számított 1 héten belül. Fizetés: az áru feladásától számított 1 hónap múlva. Kis tételben (1 mázsa felett) továbbra is 99 Ft/kg -f- ÁFA áron vásárolhat! HELÉNA Ipari' Szövetkezet, Szombathely, Báthory I. utca 10. Telefon: (94) 14-997. Fax: (94) 24-990. (A megyei kórház és a Gól vendéglő mellett!) láspontját számos kérdés­ben. ’ Ilyen például a föld­törvény, a privatizáció, az infláció. — Milyen eredményre szá­mítanak? , — Rendkívül nehéz jósol­ni, hiszen ezek a választások — s ezt mutatják a nemzet­közi tapasztalatok is — jó­val kissebb érdeklődésre tar­tanak számot, mint a parla­menti választások. A másik pedig, hogy a parlamenti választások idején 300 SZDSZ-es csoport volt az országiján, jelenleg pedig már több mint 800 van. Ezért a szabaddemokraták most egészen másként áll­nak, mint a törvényhozási választások idején. Minden valószínűség szerint azokon a településeken, ahol a par­lamenti választásokon jól szerepeltünk, most is hasón- ló eredményt érünk el. Más településeken azonban job­bak az esélyeink, mint már­ciusban. Kampányunk nyitó rendezvényét Pannonhalmán tartottuk. Ezt követően a Nemzeti Sportcsarnokban szeptember- 2-án lesz orszá­gos rendezvényünk, amely a „101. nappal” kapcsolatos. Itt a szabaddemokraták a kormány 100. napjának le­telte után ismertetik legfon­tosabb politikai és gazdasági elképzeléseiket. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents