Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-18 / 194. szám
1990. augusztus 18., szombat o BELPOLITIKAI ES KULTURÁLIS MELLÉKLET „Történelmi vállalásunk, hogy a demokrácia ne csak vendég legyen” Beszélgetés az Országgyűlés elnökével Az ember számos tevékenységét diktálhatja parancs. Utasításba adható, hogy mikor mit kell ünnepelni. A mostani nemzedék ily módon tanúja volt, hogy az ideológia zavarba került, amint a lélek naptára jelezte.a történelmi emléknapot. Voltak tehát átértelmezett ünnepeink, mint például augusztus 20. Nevezhették azonban bárminek, az volt, amit a magyarság nemzedékről nemzedékre hagyományozott; a nagy király életműve nem foglalható aktuálpolitikai keretbe. Or. Szabad György, az Országgyűlés augusztusban megválasztott elnöke, történész, ezt hangsúlyozta az ünnep alkalmából adott interjúban. Szent István ünnepe kötelez — Augusztus húszadika az a nap, melyet Magyarországon legelőször nyilvánított ünneppé a törvény. Ez a döntés közel 900 éves. Szent László király idejében, 1092-ben a szabolcsi zsinat — ez gyakorlatilag országgyűlést jelentett— tette kötelezővé a Szent Király ünnepének megtartását. 1222-ben pedig az Aranybulla arról a királyi kötelezettségről szól, hogy ezen a napon a király Székesfehérvárott ülje meg az ünnepet, ahová minden tisztségviselő, sőt minden nemes — hiszen ez még a kiváltságok világa volt — elébe járulhasson és vitás ügyeikben az uralkodó igazságot oszthasson. A törvény kimondta, hogy ha az uralkodó akadályoztatása folytán ezen nem vesz részt, akkor helyette a nádorispán tegye. Tehát olyan, kezdetben inkább egyházi jellegű, de hamarosan világi szerephez jutó, az állami életben nagy jelentőségű ünnepről van szó, melyet — legyünk büszkék rá! — 900 éve ül meg a magyarság. Mindehhez hozzáteszem, hogy jövőre lesz száz esztendeje, hogy a magyar országgyűlés munkaszüneti nappá változtatta augusztus húszadikát. Olyan nap ez, amelyen indokolt, hogy államalapító királyunkra, igazságosztó királyainkra és országnagyjainkra emlékezzünk! S arra, hogy minden, amit teszünk, hogy jól tegyük, a múlt is kötelez, hiszen István király óta alig 33 nemzedék váltotta magát ezen a földdarabon. Tehát minden egyes nemzedék elkötelezett a múlt, a magyar nemzet fennmaradása iránt, de még inkább a jövő iránt. Mert ha mi nem mentjük át legjobban hagyományainkat a jövőnek és ha nem teremtünk új hagyományokat, mit örökölnek utódaink? A legfontosabb teendőnk, hogy a demokrácia, melyért 200 esztendeje harcolnak a magyarság legjobbjai, ne csak vendég legyen Magyarországon, amint volt 1848-49-ben, 1918-ban, 1945-46-ban, 1956- ban, hanem a mi történelmi vállalásunk eredményeként örök kísérője legyen nemzetünk életének. — Elnök úr, Ön történész, hogyan látja, mit tart fontosnak az elmúlt hónapok sorsdöntő változásaiból? — Államalapító királyunk ünnepe kapcsán én azt tartom a legfontosabbnak, hogy a magyar állam életének a megújításáért folyik a küzdelem. Ennek a megújulásnak az a tartalma, hogy a parancsok kormányozta ország helyébe a törvények kormányozta ország lepjen, hogy Magyarország sorsát ne önkény határozza meg, hanem a népakaratot érvényesítő képviseleti rendszer, amely törvényes úton mindig megújítható, az alkotmányosság követelményei szerint. A nép ezt leginkább abban érzékeli, hogy az egypárti uralmat több párt versengése, vitája váltotta fel. Nagyon remélem, hogy e fontos mozzanat lényegét is tapasztalni és értékelni fogja, azt, hogy a döntések az általa választott képviselők mérlegelésén alapuló döntések. Azaz, a szabadság nem anarchisztikus formában ölt testet, hanem mindenekelőtt a törvény uralmában. — A pártálam letűnésével eufórikus állapot volt tapasztalható. Ennek a szükségszerű elmúlásával, a hétköznapi gondok közepette lát-e lehetőséget, hogy a politizálásról leszoktatott nép követni tudja azokat a vitákat, amelyek itt a Házban zajlanak sorsunk jobbításának jegyében? A rendszer önmagát fogja igazolni — Úgy gondolom, hogy az eufória, a mámor nem lehet olyan közeg, melyben a közélet tartósan létezhet. Természetesnek tartom, hogy a hétköznapi figyelem alapján alakul ki a nép véleménye. Azt remélem, hogy népünk józanul fogja figyelni a fejleményeket. Nem a mámor visszatérésére gondolva, de nem is amiatt, mert olyan gyermeteg lenne, hogy föltételezné: a több mint négy évtizedes diktatúra után azonnal teljesülhet minden demokratikus remény. Ha már azt elérjük, hogy ez a figyelem józan, sokat elértünk. Azt ugyanis követni fogja a gondos mérlegelés. Észre fogja venni, hogy a parlamenti viták, a politikai életet általában jellemző nézetkülönbségek, a szokatlan összecsapások döntően nemzetféltésből, jó szándékból erednek és azt célozzák, hogy ne egymás legyőzése, hanem meggyőzése révén szülessen a törvényhozói döntés. Ha a figyelem elvezeti a népet ahhoz, hogy a különféle álláspontokat mérlegelje, akkor remény van arra, hogy a döntések többségével a nép is egyetért. — Mi történik akkor, ha nem ért egyet? — Fennmarad a lehetősége, hogy korrigáljon a következő választáson, hiszen a demokrácia javításának ez a békés, az alkotmányos útja. Akkor majd megint a kezében lesz a döntés, de ez már nem lesz annyira alkalomszerű, mint a mostani választásokon. Ugyanis ha jól figyelt és jól mérlegelt, akkor az országgyűlési ciklus leteltével már tudni fogja, hogy miért arra a képviselőre szavaz, akire szavaz. Miért arra a pártra voksol, amelyiket előnyben részesít. A demokrácia meggyökeresedése a nép számára lehetőséget nyújt arra, hogy megerősítse korábbi állásfoglalását, vagy felülvizsgálja azt. A demokrácia ereje éppen abban van, hogy korrigálni tudja önmagát vér nélkül, felfordulás, bosszúhadjáratok, az azokból való félelem nélkül. Ennek e ritmusnak ki kell alakulnia, miután most mindezt megalapoztuk. A rendszer önmagát fogja igazolni; abban is, hogy az egyenes folytatást kínálja és abban is, hogy a változtatás lehetőségét biztosítja. A demokráciának azonban két fontos pillére van. Létezik a többség bizalmát élvező felelős kormány, amely az Országgyűlésnek tartkozik felelősséggel. Hiányzott azonban a harmadik pillér. És ez a helyi önkormányzatok demokratizálása. A harmadik pillér az önkormányzat — A Parlament az utolsó, hosszúra nyúlt ülésén elfogadta az önkormányzati törvényt. A szeptember végi választásokon érvényesül majd a hatalom — a helyi hatalom — megszerzésének eddig nem gyakorolt módszere. Ön az imént a demokrácia meggyökeresedéséről beszélt, a Parlament aspektusából; mit jelent mindez az önkormányzat helyi értelmezésében? — Az ország kormányzását a Parlamentnek felelős kormány látja el. Vannak azonban olyan helyi igazgatási feladatok, amelyeket ha a központra bízzuk, olyan kockázatot vállalunk, hogy elszakítjuk attól a közegtől, ahol a szabályozásra ténylegesen szükség van és a környezetismeret is-adott. A helyi jogszabályok alkotásához helyi önkormányzati szervek kellenek: megyei közgyűlés, városi elöljáróság, falusiközségi elöljáróság. S hogy legyenek olyan választott személyek, akik egyfelől e testületeknek felelősek a helyi rendelkezések érvényesítéséért, másfelől az országos kormányzati intézkedéseket érvényesítik. Két jellegzetességet tartok fontosnak: mindenekelőtt demokratikusan választott személyek legyenek — tehát nem lentről, akár nyíltan, akár fulbesúgással kijelölt emberek (ismerjük: „édes egykomám, ezt szeretném'én polgármesternek”), hanem akiket ténylegesen lentről, szabályozott jelölési eljárással, demokratikusan választanak meg. És a második jellegzetesség: mint ahogy a kormányt felelősségre vonhatja az ország- gyűlés, úgy vonhassa felelősségre a helyi önkormányzat képviselőit is a helyi, demokratikusan megválasztott önkormányzati testület. Ennyi az egész. Ha ez a harmadik pillér is meglesz, akkor a demokratikus fordulat kiteljesedik, a nép azokkal szembesül, akiket a többség választott meg. Hangsúlyozni kell azonban, hogy sem az országos, sem a helyi szinten választottakat politikai felelősségük mellett semmilyen választás sem menti fel a jogi felelősség alól. A politikai felelősség a kormány esetében azt jelenti, hogy az Országgyűlés előtt számol el, s ha magyarázatát a többség nem fogadja el, megbuktathatja a kormányt. Ilyen felelősséggel tartozik az önkormányzat minden tisztség- viselője is. Jogrendszerünk, a magyar demokratikus igazságszolgáltatás gondoskodik arról, hogy a megtévedt köztisztviselő a polgármestertől a köztársasági elnökig védve legyen a zaklatásoktól, de arról is intézkedik, hogy indokolt esetben bármelyikük bíróság elé állítható legyen. Ezért is van, hogy a vádat képviselő legfőbb ügyészt, a népakarat legfőbb letéteményesét az Országgyűlés választja meg; meg is tette. Ezért van, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét is a Parlament választja; megtette. A jogrendszerről szólva itt emlékeztetek rá, hogy a többség dönt, de a kisebbség jogainak sérelme nélkül! Ez azt jelenti, hogy az Alkotmány minden egyénnek és minden, az egyénekből önként formálódó közösségnek a jogait biztosítja, nemre, vallásra, nemzetiségre, etnikumra való tekintet nélkül. Ezekben az alapvető jogokban a többség nem sértheti a kisebbséget! Jogrendszerünk biztosítja, hogy az esetleges jogsérelmekkel szemben bárki megtalálja a jogvédelmet. A többség érvényesítheti akaratát, de nem foszthatja meg a kisebbséget, vagyis az ellenzéket attól, hogy szabadon, tisztességesen bíráljon. A többség akaratának érvé- nysülését a kisebbség nem akadályoztathatja, ám a többségnek biztosítani kell mindazokat a politikai feltételeket, amelyek a demokrácia alapelvét a gyakorlatban megtestesítik. Nevezetesen azt, hogy a nép döntése alapján a kisebbségből törvényes formák között többség lehet, s a többségből pedig kisebbség. „A többség, velem együtt, kezdő” —Professzor úr. Ön az egyetemi katedrát cserélte fel a Parlament elnöki pulpitusával. Ott a hallgatók szerették és tisztelték, nem tűnődött el azon. hogy voltaképpen hallgató korú honatyák érdekes, netán tiszteletlen hangot ütnek meg? — Alakuló intézményben működünk, ahol a többség, velem együtt, kezdő. Ilyen körülmények között össze kell köszö- rülődnünk. Ez az egyik mozzanat. A másik: én tanárként sem álltam tekintélyelvi alapon, a Ház elnökeként sem. Amit biztosítani szeretnék, az egyedül az, hogy az Országgyűlés minél jobban ellássa jogszabályalkotó feladatát. S hogy segítsem azokat a képviselőtársaimat, akiknek talán lehetőségük van arra, hogy a jelenleginél többet tegyenek ennek érdekében. Ha azonban lenne olyasvalaki — és nincs okom feltételezni, hogy ilyen van —, aki fontosabbnak tartja a magamutogatást, az önreklámot, pártja céljainak a közcélok fölé emelését, azt megpróbálnám a házelnök számára adódó eszközökkel a jogszabályalkotás útjára terelni. A kisebb- nagyobb nézeteltérések nyilván az összeköszöriilődés hiánya miatt fordultak elő. Öröklött házszabályokkal dolgozunk, amelyek még az egypárti parlament testére készültek. A lényeg, hogy az Országgyűlés május óta annyit produkált, amennyit kevés parlament mondhat el ilyen rövid idő alatt. — Végül egy személyes kérdést engedjen meg. Össze tudja egyeztetni az itteni tevékenységét a történész-kutató munkájával? Egyáltalán van ideje, hogy folytassa, amit kutatóként eddig végzett? —Nagyon nehéz pontot érintett, mert azt kell mondanom, hogy nem. Nem tudom folytatni, mert az ember életszakaszai sajnos, nem úgy váltják egymást— hogy egy volt tanárom mondatát idézzem —, mint az őrtálló katonák: az egyik jön, szalutál és átadja a helyét. A munkaidőm pillanatnyilag'úgy oszlik meg, hogy 95 százalékot foglal le a parlamenti tevékenység és csak 5 százalék marad a vállalat, egyéb kötelezettségeim teljesítésére. Az egyetemen fizetés nélküli szabadságot kértem az Ország- gyűlés megalakulásának napján. Már csak néhány órát tartottam, elbúcsúztam hallgatóimtól, akiket nem hagyhattam cserben. Az említett 5 százalék ezt jelentette, részben meg azt a munkát, amit a nyomda vár. —Professzor úr, köszönöm a beszélgetést. „ Király Ernő A Nemzeti jelkép: a korona Amikor 1978-ban visszakaptuk az Egyesült Államokból a magyar államiság és jogfolytonosság legfontosabb jelképeit, akkor döntöttek arról is, hogy ezeket a jelvényeket folyamatosan közszemlére kell helyezni. A bemutatás színhelyéül a Magyar Nemzeti Múzeumot választották. A múzeum azonban — amely akkor még az Országos Széchenyi Könyvtárral és a Természettudományi Múzeummal társbérletben „élt” — csak ideiglenesen tette lehetővé a bemutatást az épület dísztermében. E terem nem felelt meg a műtárgyak állagvédelmének, és a biztonságtechnika sem volt kielégítő. Ezért 1986-ban kijelölték a korona, a palást, a jogar és az országalma végleges helyét. Az Apponyi-teremben, ahol állandó kiállításon láthatók a koronázási jelvények. Tudjuk, az ezeréves műtárgyak igen hányatott történelmi sorsot értek meg. Többször menekítették s ásták el őket. Különösen a palást — amely Európa legrégibb textilemléke—hordozza az évszázadok nyomait. A háború előtt nem is állították ki a koronázási jelvényeket, csak évente egyszer, augusztus 20-án láthatta a közönség. Az állandó bemutatásnak most is szigorú feltételei vannak. A felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat védeni kell minden káros hatástól, a szándékos és véletlen emberi, illetve a természetes környezetből fakadó károkozástól. Ezért, amikor a koronázási jelvények elhelyezésére keresték a végleges megoldást, nemcsak az építészeti, hanem a technikai-technológiai berendezésekre is tervpályázatot hirdettek. Az átépítéssel a múzeum épületén belül egy olyan különlegesen kialakított tér létesült, amely statikus mechanikai eszközök, épületgépészeti berendezések, elektrotechnikai szerkezetek segítségével biztosítja — a múzeum szakértőivel és fegyveres őreivel együtt —, hogy nemzeti létünk e kitüntetett jelképei maximális biztonságban legyenek. Látogatási időben — amikor is egyszerre huszonöt látogatót engednek be a terembe — a tárgyak fő védelmét a tárlók látják el. Kádár Márta Részlet a koronából
