Békés Megyei Népújság, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-15 / 191. szám

1990. augusztus 15., szerda. Akiknek műve túlélte fizikai létüket Szülötteit ünnepelte Szalonta Koszorúk Sinka István emléktábláján. Legnagyobb fiának, Arany Jánosnak az emlékét megle­hetős hűséggel őrzi a szülő­város népe, azonban arról alig-alig vett tudomást, hogy rajta kívül még jó néhány földijüket számontartja az irodalom- és tudománytör­ténet. Pedig velük is mél­tán büszkélkedhetnének, hi­szen — töprengés nélkül —« nem kisebb neveket szed­hetünk sorba, mint Földi János, Lovassy László, Arany László, Erdélyi József, Sin­ka István, Zilahy Lajos, a Kossuth-díjas orvosprofesz- szor, Kiss Ferenc és a vi­lághírű csillagász, Kulin György személyét. Valójá­ban még ez a névsor sem teljes. ó, hány nagyobb telepü­lés, jelentős központ mit nem adna, ha legalább egyi­kőjük bölcsője az ő falai között ringott volna. E szem­Zllahy Lajos szülőházánál betűnő feledékenység, ér­dektelenség nem kizárólag a szalontaiak bűne. Részese­dik belőle a korábbi ma­gyarországi kultúrpolitika, amely származásuk vagy világnézetük alapján válo­gatta meg, kiket ismer el a Parnasszus lakói közül. Más­részről ludas az „idegene­ket" el nem ismerő román politikai gyakorlat, az ezt sikerre vivő helyi propagit- titkár, aki hallani sem akart e város magyar hagyomá­nyairól. No, de miként Arany Já­nos írta volt: „ ... nincs oly hosszú a világon semmi, aminek végére ne lehetne menni”, s a szalontaiak böl­csen kivárták a kedvező al­kalmat. A decemberi fordu­lat után lelkes emberek fog­tak össze, hogy a már-már feledésbe hulló jeles földiek Fotó: Nagy András közül néhányuk nevét föl- ragyogtassák. Mindenekelőtt századunk két klasszikussá nemesedő írójára, Sinka Ist­vánra és Zilahy Lajosra gondoltak. ök azok, akik­nek műve túlélte fizikai lé­tüket, akiknek verseit, el­beszéléseit, regényeit, s az utóbbinak színműveit Euró- pa-szerte játsszák. Mivel az ünneplésre- évfor­duló nem kínálkozott, az RMDSZ helyi- vezetői úgy döntöttek, hogy teremtenek ők erre alkalmat. A gondo­latot a közelmúltban meg­választott ref. lelkész, Mikló Ferenc is fölkarolta, lehető­vé téve, hogy az emlékmű­sort a templomban mutas­sák be. (Az utóbbi időben ez az út tűnik járhatóbbnak a mai Romániában, a nemze­tiségiek számára, lévén, hogy az erre elhivatott kulturális intézményektől efféle kez­deményezést hiába várnánk. Itt ugyanazok a személyek „dolgoznak", akiket a min­denható párt helyezett oda, megbízható elvtársakként.) Így került sor július utol­só vasárnapjának délutánján arra az ünnepségre, amelyet telkük mélyén már oly rég­óta óhajtottak az öntudato- sabb őslakosok. Arany Sán­dor V. é. teológus és alul­írott tanár előadásai Sinka és Zilahy életpályáját, e helyhez való kötődését fog­lalták össze. A fölvázolt portrét itteni ffetalok fel­olvasással, szavalattal tettek teljesebbé, olyan verseket mutatva be, amelyeket e táj, se nép sorsa ihletett meg­írásra. Az irodalmi műsort előnyösen egészítette ki a baptista gyülekezet négy­szólamú énekkara. A templomi ünnepség a két szülőháznál folytatódott. (A helyszínt nem ismerőinek mondjuk el, hogy ezek alig két percnyi járásra találha­tók egymástól és ugyaneny- nyire az Arany Jánosétól. Eltöprenghetünk a sors kü­lönös ajándékán: Nagysza­lonta három, leghíresebb fi­ának a bölcsőjét egyazon bolyba helyezte.) Itt Hegye- si Imre, az RMDSZ elnöke, illetve Miklya Jenő, a Bé­kés megyei Sinka-hagyaték gondozója tartott, emlékbe­szédet, amit vers- és ének- műsor követett. A kétnyelvű márványtáblákat több száz­főnyi résztvevő előtt leplez­ték le és koszorúzták'. * * * E mostani emlékkiállítás és ünneplés után remélhető, a szalontaiak tudatából ki nem törölhető ama fölisme­rés, hogy az üstökös 'Arany János mellé Sinka István és Zilahy Lajos csillagfénye is fönn ragyog a halhatatlan­ság egén, és ha idegenek za­rándokolnak el „a sötéten bólogató eperfa” utódjához, nem feledik el a másik két „jeles” ház irányába is el­igazítani őket. Dánielisz Endre Szexfilmekel nem vetítenek... Válóper után: videomozi Zsadányban Zsadányban hónapok óta nem vetítettek a művelődési házban. Mi történt? Nem szeretnek mozizni a zsadá- nyiak? Netán annyi szórako­zási lehetősége van az itt élő fiatalságnak, hogy erre már nem volt szüksége? Ez utób­bit látszik bizonyítani, hogy az esetek többségében, mint Göndöcs Pétertől, az általá­nos művelődési központ igazgatójától később meg­tudjuk, 8-10 érdeklődő jött össze egy-egy vetítésre. Nem csoda hát, ha a megyei mo­ziüzemeltető vállalatnak rá­fizetéses volt a vetítés. A látszat persze néha csal, hiszen Kiss Zoltán tanácsel­nök nem véletlen kapott az alkalmon, amikor a megyei tanács pályázatot hirdetett azon települések körében, , ahol „nem szeretik” a mozit. — Fele költséget nekünk, a másik felet a megyei ta­nácsnak kellett állnia — emlékezik Kiss Zoltán. — Ha a 250-250 ezer forint már rendelkezésre áll — mond­ták — megnyithatjuk a mű­velődési házban a videomo- zit. Akkor hát mi az igazság? Mégis kell a film a zsadá- nyiaknak? És ha igen, miért kellett új beruházás, s miért „tépték szét a babaruhát” a moziüzemeltető vállalattal annak ideién? A tanács el­nökénél kezdtük utunkat, aki hamar leszögezte, szó nem volt látványos válóper­ről- Közös megegyezés alap­ján vált a frigy semmissé. — Tudja, évók óta húzó­dott ez a dolog. Nem volt rentábilis a vetítés. így egy­re szorosabbra fogták a gyeplőt. Előbb a fűtés, a vi­lágítás költségeit hárították ránk, aztán a bérleti díj bi­zonyos százalékát is el kel­lett engednünk. . Szóval a helyzet egyre inkább tartha­tatlanná vált, mindkét fél számára. Azt persze csak később tu­dom meg a művelődési köz­pont vezetőjétől, hogy a vál­lalat is ludas volt valahol abban, hogy a vetítések nem voltak kifizetődőek.* Hiszen egy-egy sikerfilm olyan ritka volt Zsadányban, mint a fe­hér holló. De ha mégis ide­jutott egy-kettő, 150-en is beültek a nézőtérre. E kis kitérő után folytas­suk talán a tanácselnök sza­vaival : — Addig-addig, hogy köl­csönös megegyezéssel felbon­tottuk a szerződést, s most várjuk az értesítést, hogy augusztus második felében, mikor mehetünk az új be­rendezésért. Mert amikor a megyei tanács pályázatát megnyertük, elképzelésünket a videomoziról a tanácstes­tület elé vittük, amely egy emberként támogatta azt. A mozi üzemeltetése már több mint 40 ezer forintot emésztett fel évente az utób­bi időben. Ráadásul régi fil­meket, rossz minőségben lát­hattak mindazok, akik egy­általán kíváncsiak voltak az előadásra. Űgv nem mehe­tett tovább, így meg... majd meglátjuk. Az elképzelések mindenesetre vonzóak. Erről a ^művelődési központ igaz­gatóját kérdeztük. — Mikor a múlt év decem­berében a moziüzemeltető vállalattól elváltak útjaink, elhatároztuk: ha egyszer vi- deomozink lesz, megpróbá­lunk legalább önfenntartóak lenni. Szerencsére, amikor a ,.sarki iskola” és amikor a művelődési ház fűtését kor­szerűsítették, ügyesen gaz­dálkodtak. A megmaradt pénz épp elég e technika beszerzésére. És végre mél­tó körülmények közt moziz­hatnak a zsadányiak. Mert az 1,5X2 méteres vetítőer­nyő 50-60 ember részére biz­tosít élvezhető látványt. Az­tán. hogy valóban kulturáló- dásról, vagy inkább olcsó szórakozásról lesz-e szó? Tényleg! Hogy milyen mű­sorpolitikát kívánnak kiala­kítani, most végre rajtuk múlik. Vetíthetnek, amit akarnak... — Ha azt szeretnénk, hogy hozzon is a konyhára az üz­let, utána kell mennünk a közönség érdeklődésének. Heti két, esetleg három elő­adást tartunk, más* vetítünk a tanulóifjúságnak és másta felnőtteknek. Sok minden kidolgozatlan még. Hogy mennyi lesz a be­lépő. hogy klub-, vagy egyéb formában vetítenek. hogy honnan a legkifizetődőbb vi­deofilmét kölcsönözni és így tovább ... Egy biztos, akció­filmeket igen, de szexfilme­ket egyelőre nem vetítenek a zsadányi videomoziban. Hogy mit mutatnak be az első alkalommal? Ez még nem eldöntött kérdés. Min­denesetre várjuk a híradást a megnyitóról! N. A. Telefontéma Mit mond az újság? — Rendszeres újságolvasói — kérdem M. Zs.-né két gyermekét egyedül nevelő tiszt­viselőit. I — Igen. Járatom a Népszavát és termé­szetesen a Népújságot. S néha más-más la­pokat is megnézek. —< Veszi, vagy bejár olvasni aj könyvtár­ba? — Mindkettő előfordul. Régebben többet előfizettem, a megszűnt Űj Tükör-t pél­dául, amiért nagyon kár, hogy nincsen. Meg egy-egy folyóiratot is vettem, de hogy egyre drágábbak lettek, nem bírja a pénz­tárcám. Néha hét végén megveszem a Ma­gyar Hírlapot és a Népszabadságot, azon­ban időnként, mint most Is, úgy érzem, bár egyet se olvasnék. — De miért, hiszen ön tele van érdek, lődéssel? — Csak felidegesítem magamat. Ez ugyan nevetséges, mert akár tudok róla, akár nem, attól még sorban nyílnak meg az új- hivatalok. A Számvevőszék, után a Vagyonügynökség például, most pedig leg­újabban a Kárpótlási, meg a Gazdasági Versenyhivatal. És biztos nem mindet em­lítettem. Hát az amúgy is nagy létszámú minisztériumokon belül nem llehet ezeket létrehozni? — Ebben a pillanatban már nemcsak a politikai rehabilitáltak kárpótlásáról van szó, hanem az elvett tulajdonok kártéríté­séről is, — Ez meg végképp kiborított. Ügy megy itt az osztogatás, mintha a gazdaság ereje teljében lenne. Azt még megértem, hogy a recskieket, vagy a koncepciós perek ször­nyűségein átmenteket kárpótolják, de hogy a volt tulajdonosok — többségében az örö­köseik — a nincsből elvigyenek 4-500 mil­liárd forintot...? Hát hol élünk, mikor csak a belső adóssága az államnak 1300 milliárd körül van? És a külső tartozás 21-22 milliárd dollár! — Arra gondol, ki fogja mindezt meg­fizetni? — Arra bizony! Arra, hogy eddig is mf, a bérből és fizetésből élők lettünk agyon­terhelve adókkal, áremelésekkel, kárpótlás és kártérítés nélkül is, és most még ezt az újabb számlát — ha kötvény lesz is — ne­künk nyújtja be a kormány. Meddig lehet ezt csinálni? Büntetni'minket, akik még nem is éltünk, amikor elvették a házakat, boltokat, üzemeket. Hát a jövő, az nem számít? — Olvasott még valamit, ami így felhá­borította? — Igen, a Kapuban. Az Amerikai Ma­gyarok Országos Szövetségének az elnöke nyilatkozott, hogy melyik pártot milyen összegekkel segítették a különböző szerve­zetek. A legtöbb pénzt az Országos Alapít­vány a demokráciáért adta, és soróllja, kik­nek és milyen formáiban. És most ezt hall­gassa meg1: „A múltkor arra jártam és tu­dakoltam, hogy kik mennyit kaptak, s meg­lepődtem. hogy éveken keresztül Krassó György milyen sokat vett fel. Volt olyan év, hogy 71 500 dollárt. De tavaly is kapott 15 ezer dollárt, mondtam is nekik, hogy ez egy kicsit túlzás..., mert ő nem sokat produkált választás előtt. Nem is ért el eredményt.” Ugye, hogy alig tud levegőt venni és jobb volna, ha nem is tudná? — Majdnem. * * * — Mielőtt újságolvasási élményeiről fag­gatnám, megkérdem, 'mi a véleménye az újságírókról most, hogy annyi vád éri őket? — Nem jobbak vagy rosszabbak — kezeli a jellemzést V. P., a háromgyermekes ér­telmiségi ■—, mint a más foglalkozásúak. Ne haragudjon, ha azt mondom, maguk közt is van ilyen, meg olyan ember. Akad­nak akik nagyon exponálták magukat a diktatúrában, de közel sem a többség. S különben is mindenkinek élni kellett, ezt jó nem elfelejteni, főleg azoknak, akik úgy tesznek, mintha világéletükben ellenzékiek lettek volna. Noha jól tudjuk, miilyen ke­vesen voltak azok. — ön fiatal, nem sokkal van túl a har­mincon, honnan tudja ezt ilyen biztosan? — Másfél évtizedet már felnőtt fejjel él­tem át, meg igen sokat olvasok. Épp idevág, amit egy jó hónapja a Kurírban találtam. Interjú Paul Lendvaival, az osztrák rádió egyik igazgatójával. Nem szoktam cikkeket eltenni, de ezt kivágtam és aláhúzogattam. Akarja, hogy idehozzam? — Feltétlenül, mert én sajnos, nem ol­vastam, viszont Lendvait, mint újságírót is nagyra tartom. —* Itt van! Annak kapcsán készült, hogy a tavasszal itthon is kiadták a Magyar- ország kívülről című kötetét, amelyben a második világháború végétől 1989-ig elemzi al hazánkban végbement gazdasági és poli­tikai folyamatokat. Az újságírót azonban az utolsó egy év érdekli, vagyis, hogy mi Lendvai véleménye a rendszerváltásról. — Ez gondolom olvasóinkat is érdekel­né... — Akkor írja le, amiket idézek, így is meg lehet érteni a lényeget. „Az uralkodó párt elvesztette az erejét, az akaratát és a bátorságát. így a rendszerváltást nem kel­lett olyan nagyon 'kiharcolni: Ez biztos so­kaknak nem tetszik, de így van.” „A mai főszereplők ugyan érlelői voltak az idáig vezető folyamatoknak, de hogyan lehetett volna meghatározó nyolcvan-száz elüenzé- ki? Nagyon sajátos volt a magyar helyzet. Az MDF mai vezetői például egy vadász- kastélyban találkoztak a volt belügyminisz­terrel és Pozsgayval. Tudom, mert nekem elmondták. Szóval vegyük tudomásul: Ma­gyarországon nem élet-halálharcról van szó. Azok, akiknek kezében volt az apparátus, egyszerűen nem tudtak és nem mertek) él­ni a hatalommal. Ezt Grósz teljes össze­omlásai jól példázza.” Nos, miit; szól1 hozzá? — Csak annyit, hogy akar-e még valamit említeni a cikkből? — Egy nagyon fontosat a végéről, amely­nek alcíme: Ne ingereljük az oroszlánt, s már biztos kitalálta, hogy a Szovjetunióról van szó. Ebben azt fejti ki Lendvaiv miért fél az ottani káosztól? Mert: „A Szovjet­unióban semmit sem lehet kizárni, már- csak azért sem. mivel a történelemben elő­ször fordul elő. hogy egy rendszer krízise egy birodalom krízisével esik egybe.” Majd az Európát érintő, s Közép-Európát sem kihagyó elemzést ezzel zárja; „Csoda len­ne, ha a Szovjetunióban sikerülne a békés átmenet. Ezért aztán semmilyen módon nem szabadi az oroszokat provokálni.” Ehhez én csak annyit fűzök, hogy így igaz. de ezt elsősorban a vezetőinknek kell tudni. Vass Márta

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents