Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-16 / 140. szám
1990. június 16., szombat Köröstáj BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Korszakváltás tanulságokkal Erkölcs és társadalom A történelmi korszakváltást jelentő június 16-i Nagy Imre-temetés évfordulója kapcsán megkérdeztük Király Bélát, Vásárhelyi Miklóst és Zimányi Tibort, miként látják az azóta eltelt időszakot személyes sorsukban, az ország életében. Nagy Imréről nem szabad megfeledkeznünk — Mindenképpen örülök annak, hogy törvényerőre emeltük: 1956-ban nem népfelkelés, hanem forradalom volt. Az. hogy mi történt velem, nagyon kevéssé jelentős. Nekem az Egyesült Államokban abszolút biztos egszisztenciám volt, s azt otthagytam. Ez az én bizalmi szavazatom is egyben. Mindezt azért tettem, mert éreztem, tudtam, hogy az ország jó irányba halad, érdemes hazatelepülni. A távoliét mindig fájó volt. — A tavalyi temetés nagy nemzeti fellobbanás volt. Mindenki elismeri, hogy az esemény nagy elismerés a vértanúk, mindenekelőtt Nagy Imre számára. Az akkori nap valaminek a vége, egyszersmind valaminek a kezdete is volt. Nos, ebbe a kezdetbe teljes szívvel és lélekkel vetettem bele magamat. Azonban meg kell, hogy mondjam: egyre jobban kiábrándultam. A demokrácia felé való haladásnak ugyanis békésnek, • törvényesnek kell lennie, s örülök annak, hogy nincs bosszúállás, közvetlen üldözés. Az viszont fájt, hogy 1956. jelszóvá válik, az emberek mind kevésbé törődnek annak tartalmával, lényegével. Mintha elfelejtenék. hogy 1946. és 1990. között volt 1956. Fájlalom például, hogy noha törvényerőre emeltük 1956. október 23-ának forradalmi jelentőségét, kihagyták, belőle Nagy Imre nevét. 1956 nélkül nem lennénk ott, ahol most tartunk. Éppen ezért, minden alkalmat megragadok majd arra, hogy felhívjam képviselőtársaim figyelmét a Parlamentben: 1956-ot ne degradáljuk egyszerű jelszóvá, és Nagy Imréről semmiképp sem szabad elfeledkeznünk. Remélem, hogy a társadalom megérti a nehézségeket Vásárhelyi Miklós, az SZDSZ képviselője: — Ügy gondolom, hogy először az ország sorsának alakulásáról kell beszélnünk. A lényeg az, hogy mindaz bekövetkezett, amit tavaly ilyenkor beszédeinkben mondtunk. Valóban sorsdörtő fordulat ment végbe Magyarország fejlődésében. Nyilvánvalóvá vált, hogy a Nagy Imrével, mártírtársaival és a forradalomban résztvettekkel szemben hozott ítéletek törvénytelenek. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a november 4-i intervenció után hatalomra kerülő kormány illegitim volt. Az 1989-ben megkezdődött kerékasztal-tárgyalások logikus következményei voltak ennek a nagy jelentőségű aktusnak, nevezetesen Nagy Imre és a többi vértanú temetésének. — Ami az én személyes sorsomat illeti, koromnál fogva úgy érzem: feladatomat bevégeztem ezzel a temetéssel. Mi alakítottuk meg a Történelmi Igazságtétel Bizottságot, amelynek kiemelkedő része volt a' temetés megszervezésében. Az aktív politizálástól akkor visszavonultam, de miután szabad választásokat tartottak idén tavasszal Magyar- országon, az SZDSZ egyik alapítójaként. Göncz Árpáddal együtt, az SZDSZ budapesti listájának vezetője lettem. Nem vagyok csalódott, nagyjából ilyennek képzeltem a parlamenti munkát. A kezdeti nehézségeken át kell jutnunk, az ország, a közvélemény meg fog bennünket érteni, és ez a döntő, nem az, hogy mi hogy érezzük magunkat. Remélem azt is. a magyar társadalom megérti, hogy milyen nehézségekkel állunk szemben. Erkölcsi és anyagi elégtételt az üldözötteknek Zimányi Tibor, a Recski Szövetség főtitkára,; — A tavalyi temetés, amely voltaképpen egy csodálatos ünnepség volt, kifejezte azt. hogy 1956 törekvései jogosak voltak. Nagy Imre és mártírtársainak temetése megsokszorozta erőinket, további lendületet adott mindahhoz, amit szerettünk volna elérni. Jelenleg az MDF országos listáján parlamenti képviselőként tevékenykedek. A szőkébb területem a törvény- sértések áldozatául esett emberek sorsának a rendezése. Nem a saját sorsom érdekel, mert végső soron én már nyertem azzal, hogy tehetek másokért. Sém anyagi, sem társadalmi problémám nincs, de látom, hogy egykori elítéltek óriási többsége öt-hatezer forintos nyugdíjakból él. Nem akarom részletezni, hogy ez mit jelent. .. Az erkölcsi elégtétel sem történt meg. Az nem elég, hogy egy hivatalos közlönyben az Országgyűlés megkövette őket, mert erről sokan nem is szereztek tudomást. E téren is tovább szeretnénk lépni. A rehabilitálást. érintő új , törvényben azt szeretnénk elérni, hogy mindenki, akit annak idején elítéltek, saját nevére szóló okiratot kapjon arról, hogy ártatlan volt. A Recski Szövetség további feladatokat vállalt magára, mert nemcsak az idehaza ártatlanul elítéltek sorsával foglalkozik, hanem például a Szovjetunióban egykori internáltakéval is. P. L. Bálint Tibor: Koporsóknál ... és felsajognak a sebek; vörös varratok, hegesek, ■gennyező csonkok, — s a lélek! — odvas gócai kövérek... Az elszórt jeltelen sírok, vérpipacs, pittypang és nyirok között, lásd, im megmozdulnak — évtizedekig aludtak — a holtak zúzott csontjai, a régmúlt, tegnapi, mai... Gyászol a lázadók népe, sötét ruhák, sötét képe, mint megdermedt fekete nyáj’. kiégett mező, holt táj ... Csontokat temetünk újra s les a hatalom gondnoka, — kívül nyugodt, belül reszket, — virágot, könnyet, keresztet és komor méltóságot lát: Egy jelnőtt nép fogadalmát. Ajkuk zárt, merev, de érzem, — jelenünk a múlthoz mérem — bűnbánást mond: ó én vétkem, én vétkem, én magyar vétkem... E temetés már tegnapi! A mai bánat nem köznapi s tudom; ha lesz megújulás, mérséklet, HIT, összetartás, így soha többé nem gyászolunk! Elhangzott a gyulai MDF 1989. június 16-án tartott emlékülésén. Az én ötvenhatom Azt mondja a minap a főnököm, közeleg Nagy Imre és társai kivégzésének évfordulója, írjak már valami tárcafélét az 1956-os forradalmunkról, Mány Erzsébetékről, a békéssámsoni bátrakról. Jó, bólintok rá automatikusan, elmémben elraktározom a nem kis erőpróbát jelentő feladatot. Aztán amikor néhány nap múlva leülök az írógép elé, úrrá lesz rajtam a kétségbeesés. Hát mit is tudhatnék ötvenhatról, hogyan is vehetném a bátorságot áhhoz, hogy mások nevében, helyett írjak róla, hisz akkor születtem! Azzal mégsem hozakodhatom elő, hogy egy kicsit én is szenvedő alanyává váltam a történéseknek, mivel anyámnak az átélt izgalmak hatására elapadt a teje. Kissé komikus lenne. És lám, lám, mire is jó néha az asztalfiók. Bizonyos időszakokban előkerülnek belőle olyan írások, amelyek egykor nemkívánatosnak nyilváníttattak, egészen pontosan a cenzúra által érvényteleníttettek. Bizonyítva azt, hogy azért nekünk, harmincasoknak is voltak „élményeink”. Akkor 1987 augusztusában jártunk. A levegő átvitt értelemben is felforrósodott azon a nyáron. Szegeden mindenki arról beszélt, hogy megint ötvenhat lesz. A Délmagyaror- szág című napilap alig kéthete ott dolgozó munkatársa leült az írógép elé, hogy a sorok közé rejtve valamit megfogalmazzon 1956-ról és a Kádár-rendszerről. Fiatal rovatvezetője jóváhagyta kéziratát, főszerkesztője viszont azt írta rá: NEM! Legyen ez az egyáltalán nem klasszikus stílusban megírt állatmese, a Bagolylesen, most az én ötvenhatom. Sok sikert kívánok ma már nevetségesnek ható rébuszainak megfejtéséhez. * * * „Alacsonyan száll a kuvik mostanában. Olykor rátelepszik az etetőt javítgató vadász kalapjára — kicsit elidőzik rajta, aztán tovaszáll. Nappal is hallani jellegzetes hangját: ku- vik, kuvik! Madárnyelven ez annyit jelent: kutya világ következik, kutya világ következik! »Viharmadarunk« korántsem bátor állatka ám. A medve, de még a kőturul látványa is megrémiszti. Az erdei gyűléseken akkorákat gubbaszt, hogy ezzel nyugodtan bekerülhetne az állati Guiness-könyvbe. Mi oka hát hirtelen támadt felbuzdulásának? Kísért a múlt. Mintha minden az erdei futballválogatott katasztrofális vereségével kezdődött volna. Búsan dongtak a méhek, visszaesett a méztermelés — összeült hát az erdei bizottság. (Ahogy a fülesbagoly írta egyszer: »A futball nem más, mint az erdei gyárakban, üzemekben folyó munka visszatükröződése a sportban.«) Harkály doktort persze gyorsan lehurrogták, mondván: minek ide sebészi beavatkozás, elég a terápia is. Ha kell, messzi erdőkből hozatunk vérfrissítést — zúgták a vének. Ahogy teltek a hónapok, úgy múlt el a régi dicsőség is. Az erdőtanács összetételét jelentősen meg kellett változtatni, fiatalabb sólymok kerültek a testületbe — de hol vannak még a szárnyalástól... Madarunk viszont egyre bátrabban cikáz az összedugott fejek fölött, s saját merészségétől meg- ittasulva súgja a fülekbe: akkor is meleg volt, akkor is július volt... Az erdő pusztulásáról dörgő hangú cikkeket ír a »Szájtép-és«-be, az erdőkerülők lapjába. Üjabban a csak nyolc általánost végzett, de annál módosabb szarkával, meg a tücsökkel barátkozik — együtt kiabálják a hörcsögnek: adórés, adóprés! t Beteg ez a madár, vagy mi? Netán divatos szemellenzőjétől nem látja (?): a Nagy Vízen túli csodás rengetegben fantasztikus méreteket ölt a drogfogyasztás — amellett rettenetesen dúl a zöld majom okozta járvány (csak egy erdő- kerületben hétezren pusztultak bele); nem hiszi: a Nagy Hegy mögötti, hideg szelek fútta pusztaságban már a kisegeret is meghallgatják az okosok. Az erdei lakók értik is, meg nem is a helyzetet. Mindig is bolond jószág volt ez a kuvik, de az már igaz, hogy tegnap még két feketediót lehetett kapni egy halpénzért, ma meg csak egyet. A kis hangya rendíthetetlen szorgalommal gyűri maga előtt a télirevalót. Nem sokat lát a világból. Nincs ideje elmenni a gyűlésekre, de még az állati kiadványokat sem olvassa. Nem akar, igaz nem is tudna magának »eredeti« tőkét kovácsolni — az nem állatnak való — »aranyláz«-ból. Csak néha-néha néz fel a számára elérhetetlen magasságban repülő madárra. Tudja, olyan mélyre, mint ő van — már nem fog leereszkedni.” Dányi László A z erkölcsi, etikai elvek a t társas rendszer fejleményei. Ezek az elvek pozitív külső kényszerrel kötik össze a társadalom tagjait, alkalmazkodásra kényszerítve őket a társas cselekvésben. Az erkölcs fogalma tehát az ember, az emberiség cselekvésének. . magatartásának összességét, azok emberi megítélését fejezi ki. Ezek az erkölcsi normák azonban az adott kor társadalmi szokásaiba épülnek bele, mint ősi törvények, ezért nem kizárólag az adott struktúra függvénye. Annak ellenére, hogy az erkölcsi felfogás is változik, mégsem lehet az erkölcsöt tetszés szerint szűkíteni, hogy ez, vagy az már nem erkölcstelen, mert az adott társadalmi struktúra már meghaladta azt. Itt a népben élő ősi törvények az irányadók, amelyek apáról fiúra szállnak át. Az erkölcsi törvények szigorúak, gondoljunk esak a tíz- parancsolatra, vagy a bud- histák, a hinduizmus, és az iszlám törvényeire, A társadalmi élet kettős szorításban tartja az élet aktív szakaszában lévő embert. Egyrészt az erkölcsi korlátok, másrészt a belső biológiai erők és a külső gazdasági (megélhetési) érdekek kényszerítő hatása alatt kell cselekedjen. Ezek az erők az erkölcsi normák betartása ellen hatnak. Itt kell az embernek megvívni erkölcsi csatáját, már csak azért is, mert az egyéni érdek ritkán az, mint a társadalmi érdek. Ezek az erők azonban nem mindenkinél és nem mindenkor hatnak egyformán. Az aktív, vállalkozó szellemű ember (újító típus) sűrűbben kerül erkölcsi krízis helyzetbe. Mivel az ilyen emberek a társadalom húzó erői, ezért az erkölcsi korlátok nem köthetik meg ezen emberek alkotó szabadságát. Az eredetiséget gátló erkölcsi normák fékként hatnának az újító szellemre, az igazi érzelmek kifejezésére, őszinteségre, a haladásra. Mivel a fejlődés, a változás törvényszerű és állandó, azt a túl szigorú erkölcsi igényekkel nem szabad akadályozni, mert a revolúció nem tűr megszorításekat. A társadalom húzóerőinek tett erkölcsi engedmény azonban nem vonatkozhat társadalmi osztályokra, mert az általános erkölcsi normák betartásának alapvető feltétele az: élesen elkülönült osztálykülönbségek megszüntetése. Az emberi társadalom nem teheti azt a tudatos és lélekkel rendelkező emberrel, amit a természet követ: a gyengék elpusztulása árán halad előre. Az embernek joga van arra, hogy saját asztalát meteríthesse. A demokrácia feladata lesz, hogy ehhez a feltételeket megteremtse. Mint ahogy az elvetett egészséges magocska megtalálja az újrafejlődéshez a helyes utat (ha a feltételek biztosítottak számára), úgy az emberi társadalomtól is elvárható ez. A marxizmus szerint, a proletárdiktatúra elfogadható, mert a kisebbséget nyomja el. A ki kit győz le marxi ideológia erkölcsisége is megkérdőjelezhető, mert erőszakot jelent. Az erkölcs nem jelentheti bárkinek is a legyőzését. „Ki nyugalmat hoz, urunk az legyen”, mondja Goethe, amivel békességre int, és nem győzelmi tort akar a legyőzőitek felett. Az erkölcsös életre mindaddig van remény, amíg a nemzet ősfajának törzse (a vidék) ép. Az erkölcs egységes és nem tagolható. Nem szabad csupán osztály, vagy csak vallási szempontból magyarázni. Nincs külön polgári (burzsoá) és külön kommunista erkölcs. Nincs külön pozitív és külön .negatív erkölcs, mint ahogy ezt a materialista filozófia tárgyalja. Erkölcs csak egy van, ami vagy van, vagy nincs. Az erkölcs tagolása eleve a megosztottságot szolgálja. Az erkölcs az együttélés megkönnyítését. a kölcsönös megértést hivatott elősegíteni. Ha ezt így elfogadjuk, akkor az erkölcs megítélése nem lehet eltérő. Jelzőkkel ellátni csak az emberi tulajdonságokat. magatartásokat, cselekedeteket lehet. Ami lehet erkölcsös és erkölcstelen. A valláserkölcs nagy szerepe abban van, hogjt a vai- lástudomány felismerte az emberi tulajdonságokat. és azok befolyásolhatóságát. Ezek alapján képes hatásos erkölcsi nevelésre. Szerénységre, morális magatartásra. lelki megnyugvásra int és ad példát, de azt sem felejti, hogy a szegények és gazdagok, az elnyomók és elnyomottak erkölcsi felelőssége nem azonos. Ennek a jog és a hatalom arányában kell megoszlania. A jogtól, a tulajdontól, az egyéni szabadságtól megfosztott ember cselekedeteinek. magatartásának megítélése nem lehet azonos az őt idejuttatókéval. A rozsét lopó fázó ember, vagy a vadat elfogó éhező ember kevésbé felelős tettéért, mert az adott helyzetért — esetleg — mások a felelősek. Erkölcsi szempontból azért még a lopás erkölcstelen marad. Sokkal nagyobb a politikai hatalmasságok felelőssége a nemzetek szét- darabolásáért, a kiprovokált népfelkelések vérbefolytá- sáért, a nemzetek egymás ellen uszításáért, az emberek millióinak földönfutóvá tételéért, a népek és nemzetek elzüllesztéséért. Az erkölcs ősi törvényeit (sumérok és sémiták ...) a világi'törvények (a jog) és a társadalmi szükséghelyzetek módosíthatják, de meg nem változtathatják. Például a poligámia vagy a monogámia törvényesítésével vagy eltörlésével. Eltörölheti a valláserkölcs gyakorlását stb. de meg nem szüntetheti azt, mert az a népben él. E rkölcsre nevelni kell az embert. Tudjuk, az erkölcsi hajlam az emoer veleszületett tulajdonsága. Ezt kell a nevelésnek kihasználni, hogy ne a bűnüldöző szervek „neveljenek”. Ide kellenek az okos és értelmes szülők (a család), az erkölcsi tulajdonságokkal megáldott pedagógusok, az egyházi emberek, ifjúsági szervezetek, a tömegkommunikáció ez irányú szervezői. A nevelés feladata, hogy a gyermek által örökölt jó tulajdonságokat kibontakoztassa és a rosszakat visszaszorítsa, mert csak az érzelmekben gazdag lélek képes igazán hasznosítani '-a tudomány által nyújtottakat. „A világot nem a tudo- mány, hanem az ■ erkölcs tartja egyensúlyban” — mondták a régi bölcsek. Márpedig, ha a társadalom gerincét az erkölcs, a jól- neveltség adja, akkor ifjúságunk nevelését olyan emberekre kell hízni, akik rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal. A cselekvés sürgős, mert az emberi civilizáció elnyomorítja a szellemet és béklyóba veri a humánumot. Az emberek ezért távolodnak és nem közelednek egymáshoz. Nagy sokaságban, de magányosan élnek. Tóth Ferenc nyug. gazd. tanár
