Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-09 / 134. szám
Ui KOROSTAJ SZÜLŐFÖLDÜNK 1990. június 9., szombat Kölcsönkenyér visszajár? A magántulajdon szentsége és a periratok Apu, nézd csak! Mintha egy toll esne lefelé... A békéssámsoni repülőkatasztrófa Igen meleg, igazi nyári idő volt 1963. június 16-án, vasárnap. Mi akkor már ott laktunk a Makói út mellett, ahol azelőtt a malom volt. A földeken sokfelé dolgoztak, kapáltak, mert az idő igen szorított, hiszen rohamosan közeledett az aratás. Délelőtt egy ismerősöm volt nálunk látogatóban, és éppen kísértem kifelé az udvarból, talán fél 12 körül lehetett. Amikor a látogató elment, délnek fordultam, mert zúgást hallottam arról. Békés- sámson irányából egy repülőgépet vettem észre. Hozzánk 8-9 kilométer távolságra. A gép néhány kört írt le a levegőben. Bementem a prizmástávcsöve- mért és azzal kezdtem figyelni tovább, azonban a nagy távolság miatt nem tudtam lényegeset megállapítani, majd a gép is eltűnt. így abbahagytam a nézelődést és bementem, mert már delet harangoztak a rádióban. Öt kilométerre voltunk a várostól, Orosházától. Mivel itt nincs kiépített földút, csak nyáron van nagyobb forgalom errefelé. De az feltűnt, hogy akkor délelőttől kezdve szokatlanul megnőtt a motorkerékpárok és az autók száma. Már ebédeltünk, amikor jön Vince szomszéd és mondja: „Mi van erre, hogy úgy mennek ezek az autók, motorok Sámson felé?” Azután még egy nagy piros tűzoltóautó is ment arra. Egyszercsak jön egy szomszéd, aki Pusztaközponton volt és hozta a hírt: — Nem hallották? Sámson határában leesett egy repülőgép. Az utasok is mind meghaltak! Elhatároztam, azonnal megyek megnézni a roncsokat, ha lehet. Olyan nagy forgalom volt, hogy szinte veszélyes volt a közlekedés kerékpáron. Mikor odaértem, már nem lehetett a roncs közelébe menni, mert őrizték a rendőrök. Megérkeztek Aradról az ottani illetékesek meg Budapestről a szakértők, igen sokan. Ez az IL-18-as (mert a lezuhant gép az volt) néhány hold földön szóródott széjjel a robbanás után. A szemtanúk szerint először a levegőben volt egy robbanás. Békés- sámsonról értek ki leghamarabb a lakosok meg a tűzoltók, az önkéntes rendőrök. Mondották, ahogyan a terepet vizsgálták, szétszaggatott emberi testek mindenfelé voltak, még kisgyerek holttest is. Ebédelni készülődhettek a gépen, mert sok evőeszközt, tányért találtak szétszóródva... Visszafelé találkoztam egy régi ismerősömmel, aki a következőt mondotta: —- Itt, a tóparton szedtem a szénát, a kocsival álltam, a kislányom kijött velem. Egyszer zúgást hallottunk, de olyan furcsán szólt a repülőgép. A kislányom felkiált: Apu, nézd csak! Mintha egy toll esne lefelé arról a repülőgépről! — Odanézek és látom, hogy csakugyan lassan forog, mint a galambtoll a szárny lefelé, de a gép is esett le. A vizsgálat szerint a gépen 34 utas volt, mind meghalt. Öt tagú volt a személyzet. Többfélét beszéltek a gép tragédiájáról, még azt is, hogy merénylet történt, bomba robbant a gépen, dehát csak feltevés volt. Sokan látták az IL-18-ast már Hódmezővásárhely pusztán, Székkutas körül nagyon füstölni. Arra lehetett következtetni, hogy a gép Aradra ment volna, és a személyzet tudott arról, hogy veszélyben van. Állítólag Kecskeméten akart leszállni, de erre ott nem adtak engedélyt. A sámsoni téesz műhelyéből Somogyi István hegesztő jött ki másnap eldarabolni a roncsokat. Majd több teherautóval vitték azokat Orosházára, az ócskatelepre. Az esetek után pár napra anyakönyvezték a sámsoni anyakönyvi hivatalban az elhunytakat, és utána elszállították Németországba. Az újságok csak néhány sorban számoltak be erről a szerencsétlenségről; úgy látszik, nem tartották fontosnak a kimerítő tájékoztatást. (Annál többet írtak a munkaversenyről, meg arról, hogy a vezetők munkáját helyesli az ország népe, a párt 99 százalékos szavazatot kapott!) Ezért igyekeztem hitelesen az utókor számára beszámolni. Sín Lajos Okiratokból tudjuk, hogy Füzesgyarmat birtokosa hosszú időn keresztül a Nadányi család volt, ennek egyik tagja II. Miklós fia, János, 1321-ben gyarmati előnévvel írja magát. Ő és a későbbi Nadányiak — mint ízig-vérig középkori emberek — nemigen tartották tiszteletben a magántulajdon szentségét; kitűnik ez egymást érintő panaszlevelekből és periratokból. Kitetszik, hogy nem csak közvetlen szomszédaikkal (Pázmán, Kis és Nagyharang, Ösvény, Gyármányülése, Csé- fány és Járomtelke), hanem a távolabb lévő Kiskároly, Karcag, Szerepe, Udvari, Darvas falvakkal szemben több alkalommal is „hatalmaskodtak”. Kölcsönkenyér visszajár; a szomszédok sem hagyták a „sérelemokozást” annyiban, amint tehették, kamatos-kamatjával adták vissza a kölcsönt, így aztán háború nélkül is elég mozgalmas volt az élet. Segítette ezeket a perpatvarokat a bizonytalan mocsaras környezet, mert bizony könnyen megsemmisültek a határmesgye jelei, úgy eltűntek egy-egy jó esőzés után, mintha a föld nyelte volna el azokat. Állandó határperek voltak a halászóhelyekért, a legelőkért, „a földír”. Például: ....az 1560 é szt. öszveirás szerént birtokos urai voltak: Nadányi Mihál, Miklós, és Györgynek özvegye ki is bírt két portát. Ezen családok valamelyikének jogán tartott igényt Pázmánhoz, amely Békés városában tartott, felszólalt Vasváry István a ki.ffsk-us ellen, mert az ő családját illeti Pázmán, Bélmegyer, és Nagy- Harang de rendes pörútjára utasitatott...” Madai Pál írja Békés megye történetében: „A XV. században a kisebb hatalmaskodások csak tovább folytatódtak; 1444-ben Csáky Ferenc 32 szarvasmarhát, 32 disznót hajtott el Gyarmatról, s 32 forint bírságot vett meg a lakosokon, mert állítólag az ő földén legeltettek. Három év múlva ez ellen tiltakozik Nadányi Márk... hogy Csáky Ferenc a belbarsi pusztát Gyarmattól elszakította s Darvashoz csatolta. Ismét tiltakozott 1456-ban, de hiába...” A füzesgyarmati bucsai-pusz- ta és Szerep falu között a határt a Berettyó folyó jelentette. Mivel a folyó több ágra szakadva foly- dogált, a szerepiek oly módon akartak községükhöz „egy kis földet” csatolni, hogy a Berettyó valóságos medrét, illetve medrének egyik ágát, mely bucsai földön folydogált, valóságos medernek nevezték! Nem vitatták tehát, hogy a Berettyó a határ, csupán azon folyt a perpatvar, hogy a több ág közül melyik a „Berettyónak a régi és mostani valóságos mederfolyása”. A perekben, a tanúkhoz intézett kérdések egyrészt a valóságos meder határjellegét, másrészt a különböző vízfolyások, erek hova- tartozandóságát firtatták. A vitatott területet, határt a pákászok, halászok és a pásztorok ismerték legalaposabban, s rajtuk kívül azok a „gazdák”, akiknek jószágai a vitatott területen legeltek. Az a tény, hogy a pákászok és mások tanúként szerepeltek, eleve azt bizonyítja, hogy nem voltak társadalmonkí- vüliek, hiszen ez a jogi személy — ez esetben Füzesgyarmat város elöljáróság —, amely vallomásukra (mégpedig kedvező vallomásukra) igényt tartott, ismerte őket, sőt elismerte a rét- ségben folytatott tevékenységüket. S ez a jögi elismerés mégin- kább szembetűnő, ha azt is hozzátesszük, hogy a pákászok, csi- kászok és halászok nem is füzesgyarmatiak, hanem kisújszállási illetékesek voltak. A periratokból kitűnik, hogy a füzesgyarmati bírák többször is megjelentek, hogy tilosban talált pákászokat, halászokat felelősségre vonjanak. Több vallomástevő elmondta 1799-ben, hogy a gyarmati bírák három szerepi és két kisújszállási embert, akiket a bucsai részben pákászásban találtak, árestomba vittek. Olyan esetről is maradt fenn írás, mely tudatja, hogy ....Moc sári János 38 éves szeghalmi lakos, aki egy füzesgyarmati gazdánál béres lévén és páká- szás végett által ment a Berettyón ahol Szerepi borús Mihály öszve akadott, ki is a Tanút azo- nal keményebb szókkal illetvén, parancsolta nékie, hogy előtte menne bé Szerepre, mivel egy úgymond más határ, de a Tanú nem engedelmeskedett és igyen sok gyözködés után barátságra léptek...” Borús Mihály szerepi pákászról más tanú is megemlékezett és hangsúlyozták, hogy ő volt az, aki ismerte és következetesen számontartotta a határt. A sárrét népe megszokta azt az életmódot, melyet a természeti környezet adott. A pereskedések, perpatvarok ellenére olyan élet volt itt ebben a „rét- ségben”, amilyen sosem lesz többé. Száz esztendő alatt sem költ annyit a madár ezen a földön, mint amennyit költött a Sárrét fénykorában egy év alatt. Ezer év alatt sem nevel annyi halat a Berettyó, mint amennyit nevelt hajdanán egy esztendőn át Borbíró Lajos Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy." , (Briilaí-Savarin) A Fiala Csárda Békéscsaba határában újra a régi Gál Edit képösszeállítása F I A L A
