Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-30 / 152. szám

EXKLUZÍV

1990. június 30., szombat

o

VcöröstAjNem akartak túladni a Csaba Szállón

Kényszerhelyzet vagy diktátum?

Már-már úgy tűnt, a Csaba Szálló adásvétele körüli viharok végleg elcsendesültek. Ám ez egyelőre csak a látszat. A vendéglátó-ipari vállalat ugyanis ma sem tud belenyugodni sorsába. Ügy vélik, a Békéscsabai Állami Gazdaság csaknem ellenérték nélkül jutott az ingatlanhoz, s a két vállalat közötti adásvétel sem kizárólag a két fél közös megegyezése alapján jött létre annak idején. Véleményük szerint egyfajta közvetítő szerepet vállalt az „akcióban” a megyei és a városi tanács, illetve az akkori pártvezetés azzal a szándékkal, hogy a Csaba Szálló gazdát cseréljen.

A három évvel ezelőtti, valóban titokzatosnak tűnő hát- téreseményekről a vendéglátó vállalat igazgatója, dr. Tóth József adott tájékoztatást lapunknak, valamint két igazgatóhelyettese, Bezzegh László és Karácsonyi Péter. Véleményük szerint a nyilvánosság előtt feltétlenül fontos ismertetni a színfalak mögötti eseményeket, mert ez ideig többnyire egyoldalú információk láttak napvilágot a sajtóban. Természetesen az ügyben érdekelt feleket is megkerestük, többek között dr. Bacsa Vendelt, a B. Á. G. vezérigazgatóját, illetve Murányi Miklóst, a megyei tanács elnökét.-------------------------------*----------------------------I

V

aló igaz, hogy a Békés Megyei Vendéglátó-ipari Vállalat a köztudatban nem a legjobban prosperáló cégek egyike.

— De nem is veszteséges, sőt... Tíz év átlagában 20 millió forint a vállalat évi nyeresége — érvel Karácsonyi Péter gazdasági igazgatóhelyettes. — Az évenkénti nyereség 80-90 százalékát költjük felújításra. Mindig is élen jártunk az egyéni érdekeltségre épülő új szervezeti formák bevezetésében.

— Az utóbbi évben a legtöbb egységet korlátolt felelősségű társasággá alakították. A városban szóbeszéd tárgya az is, hogy a vállalat vezetése halmozza az ügyvezető igazgatói beosztásokat.

— Állok a vádak elébe — mondja dr. Tóth József. — Tudniillik 38 kft.-ben vállalatként veszek részit, és csupán két társaságban tisztségviselőként. Egyébként nálunk tulajdonátmentésről nincs szó, hiszen egyetlen egy ingatlant sem vittünk társaságba. Továbbra is a magyar állam a tulajdonos minden egyes ingatlanunknál, s csupán kezelője a vendéglátó-ipari vállalat. Tehát egy privatizációs törvény esetén a kezelői jogot tőlünk átveheti a következő kezelői

• jog tulajdonosa, vagy tulajdonosai.

„Nem voltunk csórók”

A Csaba Szállóval kapcsolatos dokumentumhalmazból előkerülnek a felújítási tervek, melyeket 1984-ben a Budapesti Műszaki Egyetem 2,6 millió forintért készített.

— Ezzel is azt szeretném bizonyítani, hogy nekünk eszünkbe sem jutott túladni a Csaba Szállón — mondja Tóth József.

— Az elképzelésekhez, a tervek megvalósításához volt-e elegendő fedezete a vállalatnak, avagy csupán a tervekig jutottak el?

— Számítottunk a tanács segítségére is, hiszen a testület elé terjesztették a Csaba Szálló felújításával kapcsolatos terveinket, amelyet három variációban készítettünk el. Pénztárcánkhoz mérten. 120, 137 és 70 milliós értékben. Saját forrásból 30 milliót tudtunk volna fedezni — részletezi a felújítási koncepciót az igazgató. S hogy miért számítottak ennyire biztosan tanácsi segítségre, azt a következőkkel indokolja:

— Nem azért tartottuk a markunkat, mert csórók voltunk, hanem azért, mert több ötéves tervidőszak alatt nem kaptunk vissza a költségvetésből egy fillért sem, csak egy „gyönyört”, a szarvasi kempinget, amelynek története megér egy másik misét. Egyébként a felújítást négy hónap alatt megoldottuk volna, 70 milliós tanácsi támogatás esetén. Konkrét segítségéről biztosított bennünket Gyulavári Pál ■megyei tanácselnök és Szabó Sándor kereskedelmi osztály- vezető.

Ám az ígéretek ellenére, legalábbis a vendéglátó-ipari vállalat véleménye szerint segítség helyett állandóan különböző akadályokat gördítettek eléjük. Többek között például a szálló épületében üzemelő ruha- és cipőbolt elhelyezésében a városi tanács segítsége elmaradt. Ahhoz, hogy az üzletek kiköltözzenek, a vállalatnak négyzetméterenként 20 ezer forint lelépést, hozzávetőlegesen 4-6 millió forintot kellett volna kifizetnie az Univerzál Vállalatnak. Viszont az is igaz állítólag, hogy a Békéscsabai Állami Gazdaságnak ezt az összeget nem kellett leszurkolnia, mert a megyei tanács gondoskodott a két üzlet elhelyezéséről.

li./ Egyéb lekötések : az átvétel kiesés miatt a Békés megyei Vengédlátöipari Vállalat kieső eredményének pótlására a Békéscsabai Állami Gazdaság 1988. január 1 -tői / az átvétel napjától / 2ci évig évente 2.5cio ra/Ft összeget, összeen 5o millió Ft -ot.vállalati eredményátadás címén a tárgyévet követő február 28-ig pénzügyileg teljesít.

Az első részlet 1989. .február 28 -ig esedékes .

A pénzügyi teljesítés feltételei a két fél közös írásbeli megegyezésével módosítható.

Az üzletnek két vesztese is van. A vendéglátó vállalat és a leendő városi önkormányzat

Indul a pokolgép?

— A szó szoros értelmében vett pokol 1987. február 4-étől indult — lapozza rezignáltan három évvel ezelőtti naptárát a vendéglátó igazgatója. — Ezen a napon kaptam egy telefont, személyesen Murányi Miklóstól, aki akkor még az ágazatot felügyelő megyei tanács elnökhelyettese volt, hogy délután háromkor valamelyik vezető társammal jelenjünk meg nála. Bezzegh László igazgatóhelyettest vittem magammal. Odafelé az úton még kedélyesen találgattuk, vajon miért hív az elnökhelyettes, esetleg névnapra? Legalább italt hoztunk volna magunkkal.

A fehér asztal helyett azonban rideg tárgyalóasztal, s egv ötfős csapat fogadta a két vezetőt.

— Murányi Miklós, Krizsán Pál kereskedelmi osztályvezető a megyei tanács részéről, Klaukó Mátyás, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetője, Sasala János, a városi tanács elnöke és dr. Bacsa Vendel, a B. Á. G. igazgatója. Nem teketóriáztak, rögtön a tárgyra tértek, s közölték, a Csaba Szálló eladásáról van szó. Mi azonnal tiltakoztunk, mondván, semmi áron nem eladó — emlékezik vissza az ominózus napra Tóth József. — Minden bizonnyal ez a csapat a városi tanács üléséről jöhetett, mert Bacsa Vendel a következőket mondta: „Ügy kell a Csaba Szálló, ahogy a tanácsnál megbeszéltük, leborítva pénz és minden nélkül.”

— S mit értett ez alatt, hogy leborítva?

— Erre mi is rákérdeztünk — mondja Bezzegh László —, mit jelent ez a terminológia részéről, de egyértelmű választ nem kaptunk. Mindenesetre a lényege, hogy a szálloda egy romhalmaz, amiért pénzt sem érdemes adni.

Szocialista kanossza

S ettől a naptól kezdve megindult a tárgyalások sorozata. A vendéglátó — legalábbis elmondásaik szerint — kötötte az ebet a karóhoz, hogy az épületet a belvárosban 3000 négyzetméter területtel csak 20 ezer forintos négyzetméterenkénti áron hajlandó átadni.

— Az alku során először 86 milliót kértünk, majd leengedtük az összeget 60 millióra, de ebből már végképp nem akartunk engedni — magyarázza Bezzegh László.

— Ám a megye prominens vezetői részéről folytatódott a kanossza járás — fűzi hozzá Tóth József. — Vagy a tanácstól vagy a pártbizottságtól kerestek bennünket naponta, néha már óránként is. Hol telefonon, hol személyesen Csatári Béla vagy Zsilinszky András, a városi pártbizottság titkára, Bacsa Vendellel párosítva.

Az adásvétel körüli huzavonára 1987. március 30-án tették rá a pontot.

— Ismét délután három órára hívattak bennünket, ezúttal Telekgerendásra — meséli Tóth József. — A csapat összeállítása ekkor a következő volt: Murányi Miklós, Ab- rahám Béla, a városi pártbizottság részéről, Krizsán Miklós, Bacsa Vendel, Megyeri Zsolt és én Bezzegh Lászlóval. A tárgyaláson elhangzottakból arra következtettünk, hogy Ábrahám Béla olyan utasítást kapott felettesétől, Csatári Bélától, addig ne álljunk fel a tárgyalóasztaltól, amíg megállapodás nem születik. Ekkor döntöttünk arról, hogy mindkét cég a vállalati tanács elé viszi az ügyet, hiszen akkor már nem tanácsi irányítású vállalatként működtünk.

— Ezen a napon történt-e konkrét megegyezés a vételárról?

— Bacsa Vendel első nagylelkű ajánlata 10 millió volt, majd Megyeri Zsolt rákontrázott: 20 millió. Ekkor Murányi Miklós azt mondta, 40 millió és kész. Mi viszont ragaszkodtunk a 60 millióhoz.

— S hogyan lett akkor mindebből egy olyan elképesztően hátrányos végleges szerződés, amely szerint 50 millió forint a kezelői jog átadásának ellenértéke, melyet a Békéscsabai Állami Gazdaságnak 20 éven keresztül, évi 2,5 millió forint folyósításával kell kifizetnie, méghozzá kamatmentesen?

Revansra sincs lehetőség?

— Egyértelműen kényszer volt. A saját magam védelmében csak annyit tudok elmondani, hogy nem fizikai kényszert alkalmaztak, nem az ujjamat tekergették ...

— Esetleg azt mondták, hogy holnap veheti a sátorfáját az igazgatói székből?

— Ilyet konkrétan a mai világban nem bolond senki sem mondani, de az erre utaló magatartás egyértelmű -volt részükről. Szeretném azt is megjegyezni, hogy a jelenleg'érvényes szerződést, mint tervezetet írtam alá. Bacsa Vendel sofőrje hozta az irodámba, s kérte, hogy írjam alá a tervezetet, mert még a mai napon az állami gazdaság vállalati tanácsa elé viszik az ügyet. S én nem is gondoltam, hogy ez lesz a végleges forma. Sajnos, ettől a perctől kezdve egyszerűen nem tudtam Bacsa Vendellel kapcsolatot teremteni. Ekkor már a megyei vezetők sem működtek közre. Próbálkoztam telexen, telefonon elérni, majd később táv- . iratot is küldtem, sőt, Murányi Miklóst kértem, próbáljon vele beszélni. Sajnos, eredménytelenül.

A tények és nevezetesen az érvényes szerződés a vendéglátó-ipari vállalat igazgatójának és a Békéscsabai Állami Gazdaság vezetőjének aláírásával szentesítve aligha adnak lehetőséget arra, hogy a vendéglátó, immáron több mint két és fél év után revansot vehessen.

A 3775-ös számú tulajdoni lap szerint 1890-ben vásárlással került a Csaba Szálló a magyar állam tulajdonába, majd 1962-től a. Békés Megyei Vendéglátó-ipari Vállalat az állami tulajdon kezelője. 1987. október 14-étől a Békéscsabai Állami Gazdaság a kezelői jog birtokosa, s 1990. június 1-jétől eltűnik a tulajdonlapról az állami tulajdon bejegyzés, s kizárólagos tulajdonosként a Fiume Vendéglátó-ipari Kft. van bejegyezve. Tudniillik a százszor módosított földtörvény értelmében az állami tulajdon kezelői jogával bíró vállalatok rendelkezhetnek a tulajdonjog felett, s így átruházhatják azt. Sajnos, a tulajdoni lap alapján az is egyértelművé válik, hogy a hajdani városi tulajdontól a leendő

L/ Az átvevő szerv kezelői jogának jogcíme: állami ingatlan kezelői jogának átvétele.

j./ Kezelői jog átadásáért megállapított ellenérték,:

a kezelői jog átadásáért felek ellenértéket nem száminak fel, azt könyvjóváirás- salQoo Ft eszmei értékke^adják át.

1./ A kezelői jog átadásával kapcsolatos kikötések, megállapítások : átvevő az ingatlanban található fogyóeszközöket nem veszi át. ezeket átadó köteles a birtokbaadást megelőzően elszállítani.

Felek megállapodnak abban, hogy a meglévő, korábban elkészült rekonstrukciós tanulmány __________________tervből a használható részeket átvevő gaz-|

C

sakhogy! Fotó: Veress Erzsi

új önkormányzat örökre elbúcsúzhat. Hiszen minden törvényesen történt. Sőt, még az állami költségvetéshez sem folyt be egy fillér sem, mivel ez esetben az állami gazdaság nem átalakult, hanem új vállalatot alapított. Egyébként az ügyletet az Állami Vagyonügynökség minden további nélkül jóváhagyta.

Persze, az már más kérdés, hogy az évi 2,5 millió forintos részlet összegén ma is vitatkozik a vendéglátó és az állami gazdaság. Tudniillik a szerződés szerint évi eredményátadásról van szó, s nem 50 millió forint vételárról. De ez még csak a kisebb gond. A nagyobb probléma az, hogy nincs tisztázva az eredmény fogalma, nevezetesen, hogy adózott vagy adózatlan eredmény átadásáról van-e szó. Így pillanatnyilag mindkét fél úgy értelmezi, ahogy számára kedvezőbb. A vendéglátó természetesen szeretne 2,5 milliót kapói, az állami gazdaság viszont a 2,5 milliós összeg adóval csökkentett részét, tehát másfél millió forintot haj-' landó fizetni.

Nyolcvanból ötszázmillió

Dr. Bacsa Vendel és a vállalat jogásza, dr. Gaál László úgy véli, a szerződés kötésénél nem történt semmiféle ráhatás, a két fél kölcsönös megállapodásán és szabad akaratán alapul. Érvként azt is elmondták igazuk bizonyítására, hogy mivel tulajdonjog átadásáról van szó, a szerződésben szó sincs vételárról, illetve ingatlan-ellenértókről, csupán a forgalom,- illetve a forgalomból adódó nyereségkiesés pótlásáról. Bár a vezérigazgató azt nem tagadja, hogy a megyei és a városi tanács vezetése szorgalmazta, hogy a Csaba Szálló egy olyan potenciális, tőkeerős vállalat kezébe kerüljön, amely önerőből képes megoldani a felújítást.

— Meglehetősen furcsa, hogy a szerződéskötéskor egyik fél sem számolt az esetleges inflációval. Ilyen feltételekkel, ha úgy tetszik, ajándékba kapta a gazdaság a szállodát.

— Ebbe a kérdésbe szerintem most már nem érdemes belemenni — magyarázza Bacsa Vendel. — Hiszen egy üzlet előnyét és hátrányát, kockázatát is felvállaltuk, amikor a szállodát átvettük. S mindebbe még be kell kalkulálni a három évvel korábbi rendkívül kötött szabályozó mechanizmust, amikor mindent volt érdemes csinálni, csak beruházni nem, hiszen ott fogták vissza a vállalatokat, ahol tudták. De maga a politikai helyzet sem mutatott az irányba, hogy itt, ebben az országban rövid időn belül létrejönnek a szabadabb vállalkozás feltételei, s a külföldi tőkebevonásra is megnő az esély.

A vezérigazgató szerint a Csaba Szálló ügyleténél volt egy vevő és egy eladó, akik a piacon összetalálkoztak, s hogy akkor ez az úgynevezett szocialista piac éppen a megyei és városi vezetés kerékasztalát jelentette, az már a múlté. Hiszen akkor ez volt a lehetőség. Véleménye szerint a vendéglátó-ipari vállalat részéről még a jele sem látszott annak, hogy fel akarná újítani a Csaba Szállót, bár azt is megjegyezte, hogy konkrétan ennek nem nézett utána.

S hogy nem vezetői diktátum segítette az adásvételt, arra bizonyítékként a B. Á. G. jogásza a következő sorokat ol* vasta fel a két fél közös szándéknyilatkozatából:

„Mindkét fél kinyilvánítja, hogy a fenti tárgyban megnevezett átvételre,, illetve átadásra az az indíték inspirálja, hogy Békéscsaba, illetve Békés megye patinás épülete mihamarabb az itt élő lakosság igényeit elégítse ki, s példát kíván mutatni atekintetben, hogy mindkét fél számára hasznos és eredményes üzletmenetet tudjon biztosítani.”

— Tudja kérem, a siker és a kudarc édestestvérek. Legalábbis mi így vagyunk ezzel. Akkor is elmarasztalták az állami gazdaságot, amikor 30 millió volt a vesztesége, s most is, amikor a nyereség a 100 millió forintot is meghaladja — mondja kissé lakonikusan a vezérigazgató.

Murányi Miklós, a megyei tanács elnöke, aki vezérszerepet vállalt a Csaba Szálló ügyletében, sem tagadja közreműködését. Ügy véli, az épület jó kezekbe került. S a Fiume Kft.-nek köszönhetően 150 millió forint értékű svájci frank jött a megyébe, ami nem megvetendő.

— Bár tízszer-hússzor ennyi jönne. Nekem ma is meggyőződésem, hogy a vendéglátó maximum szinten tudta volna tartani a szállodát. Politikai nyomásról egyáltalán nem beszélnék, de ha már ennél a kérdésnél tartunk, akkor elmondom, hogy tőlünk, vezetőktől pedig a lakosság várta el, hogy a Csaba Szálló helyzete mielőbb rendeződjön. 1987- ben erre volt lehetőségünk — mondja a megyei tanács leköszönés előtt álló elnöke, majd hozzáteszi: — Valójában egy tehertételtől szabadult meg a vendéglátó-ipari vállalat.

A B. Á. G. pedig profitált. A Fiume Kft. 5Ó3 milliós törzstőkéje a gazdaság árbevételének csaknem a felét teszi ki.

Lehet, hogy ezúttal a „kézi vezérlés”, az „állampárt” szándéka valamiféle véletlen folytán profitot is hoz a megye konyhájára?

Rákóczi Gabriella