Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-30 / 152. szám

1990. június 30., szombat TALLÓZÓ Volt egyszer egy kisvasút Megkönnyezték az utolsó vonatot • • Örömszerzést, a szerzés örömét? ■KÖRÖSTÁJ GENIUS LOCI- Úgy döntött az elnök úr, hogy mégsem halat adnak a magyaroknak, hanem meg­tanítják őket halászni. (A Képes 7-bűi) Elitek ott, elitek itt ... Az í968-ban elhatáro­zott közlekedéspolitikai kon­cepció alapján Magyarorszá­gon több mint 2000 km vas­útvonalat kívántak meg­szüntetni. A programot k.i- sebb-nagyobb korrekciókkal az 1980-as évek elejéig vég­rehajtották. Az elképzelé­seknek megfelelően az or­szágos szempontból ráfizeté­sesnek ítélt helyi vonalakat — a régi helyi érdekű vas­utak jogutódait —, szárny­vonalakat, valamint kes­keny nyomközű vonalakat számoltak fel. A kisvasutak közé sorolom a normál nyomközű, ám csak helyi érdekű vasutakat is. Ezek „kis” vasutak, mert el­sősorban egy kisebb közös­ség igényeit szolgálják. A kisvasút természetesen csak felső látószögből kicsi, hi­szen annak a településnek — vagy vidéknek —, ame­lyen keresztülhalad, ez a vasút volt a fő közlekedési eszköze. A közlekedésfej­lesztési koncepció — az alatt rejtőzött a kisvasutak meg­szüntetése — az 1970-es „te­lepülésfejlesztési koncepció­val” együtt, amit azóta már felülvizsgáltak — mérhetet­len károkat okozott az érin­tett településeknek, sőt egész vidékeknek . . . A vasútvonalak megszün­tetése érdekes vasútbúcsúz- tató szokást alakított ki a la­kosság körében. A szokások­nak a vasúthoz fűződő mély Szorító ... Szorítónak hívják azt a rádióműsort, amelynek pi­ros (nem előnyös) sarkában Tarnói Gizella mellé Tor- gyán urat, hű elv- és kép­viselőtársával, Zsíros Gézá­val ültették, zöld sarkában pedig, Havas Henrik jobb­ján, Piros Ildikó, földosztást ellenőrző képviselő foglalt helyet. Piros Ildikóról gyorsan ki­derült — ezt persze Tor- gyán úrtól tudtuk meg —, hogy ő, mert téesz-elnök, az összes többi magyar téesz- elnökkel együtt nem más, mint kommunista bérenc, zsarnok despota, aki nem­zetünk büszkeségét, a nagy magyar parasztot béresének tekinti, s rabigában tartja, tehát mondhat akármit, az úgysem számít. jobb híján független ag­rárszakértők merték csak kinyitni szájukat — egy darabig —, elmondva, hogy szerintük a ’47-es földtulaj­don visszaállítása 600 ezer nincstelent szülne, valamint több millió, földjével mit kezdeni nem tudó kisbirto­kost. Csupán néhány ezer zsírosparasztot, azok közül, akik csikkzsebből ma is ké­pesek traktorokra, vetőgé­pekre és kultivátorokra köl­teni. Eközben viszont nem­csak az ő nézetük szerint is privatizálásra érett csődszé­li téeszek mennének tönk­re. hanem európai hírű na gr gazdaságok is. érzelmi viszony az alapja. Már a vasutak felavatása is ünnepélyes külsőségek kö­zött ment végbe. Az első vonatot mindenütt virággal, énekszóval köszöntötték, a papok megáldották a moz­donyt. Az utolsó vonatok búcsúztatása hasonlóképpen ünnepélyes keretek között ment végbe. Az utolsó vona­tok harsány dudaszóval ha­ladtak végig a pályán, az emberek csapatostul mentek ki a vasútállomásra. Ünnep­lőbe öltöztek, sokan kezük­ben virágot, koszorút szo­rongattak. A felvirágozott, koszorúzott mozdonyok moz­gó koporsókhoz hasonlítot­tak. Az emberek sírtak, megkönnyezték az utolsó vo­natot. Előkerültek a vasútról szóló dalok, némelyeket ez alkalomra átköltöttek. A gyakoribb volt a csöndes, olykor befelé történő sírás. A vasút megszüntetését a helyi lakosság temetési szer­tartással fogadta. A temeté­si hangulat nemcsak érzel­mi indítékból, hanem tuda­tosan jött létre. A vasút nél­kül maradt falvak lakói jól tudták, hogy életmódjukban jelentős változás következett be. Az időszámításuk is két részre oszlik: a vasútvonal megindulása és megszünte­tése utárpra. Azóta a vasúti hidak elcsendesedtek és a közúti hidak forgalma élén- kebb lett... (Varga Gyula; Honismeret) Szóval, ők töbí) labdát is feldobtak Torgyánnak, akit viszont ezúttal sem sikerült zavarba hozni. Visszaütötte valamennyit, imigyen: — Ennek a vitának sem­mi értelme sincs, mert ez egy manipulált vita. Elég végignézni azt, kik ülnek most a stúdióban velem szemben. Csupa olyan em­ber, akiket a volt állampárt hatalomátmentő politikája hozott ide. S ráadásul ők vannak többségben. Ez a műsor manipulált, a beszél­getőasztal pedig egy sztáli­nista csapda. — De Torgyán úr! — re- begte ijedten Tarnói Gizel­la. — A régi állampárt már nem a mai állampárt, mű­sorunk vendégei különben is pártonkívüliek. Kandidátu­sok. agrártörténészek, tudo­mányos szakértők . . . — De tudományos szak­értők voltak az előző rend­szerben is! — vágott közbe a dühöngő messiás. — Az előző rendszerben is szak­értők voltak. És ez nekem elég. Ez volt az utolsó szava. Nekem meg az az utolsó szavam: Téved, aki azt hi­szi. elvetem a kisgazda­törekvéseket. Se elvetni, se támogatni nem tudom egé­szen addig, amíg a lényeg­ből, azaz földprogramjukból — mintegy tízmillió ma­gyarral együtt — csak any- nyit ismerek: a kommunis­ták tönkretették az orszá­got! Ja. még annyit : spárga. (Szabó Péter; 24 óra) Mire való az élet? ... A nálunk gazdagabb országokat az anyagi javak kifogyhatatlannak tűnő bő­sége, a technika mindenha­tóságába vetett hit, a Nyu­gat alkonyának varázsos színpompája önelégültté és vakká teszi. A szegényeket pedig éppen kétségbeejtő ín­ségük akadályozza abban, hogy a politika és gazdaság terén új megoldásokat ke­ressenek, új elveket fogad­janak be, és boldogulásukat az uralkodó világrend kere­tein kívül keressék. A bor­zalmas árat utódaink fog­ják megfizetni. Mindjárt a következő nemzedék. Ben­nünket körülményeink már most választásra kényszerí­tenek — vagyis mi még vá­laszthatunk — kívánatos­nak tartott javak, kitűzhe­tő célok között, mert tud­juk, kevés az, amivel gaz­dálkodunk. Nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy bár­mi hosszú távon mindenfaj­ta javakra szert tehetünk. Mérlegelnünk kell tehát, mi­féle jólét lehetséges még számunkra: mitől lesz jó itt a lét? A szükség szigorú ökonómiát parancsol ránk. Bármit választunk, lemond­tunk valamiről. Tudnunk kell. hogy miről. És tud­nunk kell, hogy nem gazda­sági és politikai technikák, hanem életelvek között vá­lasztunk, amikor eldöntjük, vagy eldöntik helyettünk: egymást szolgáljuk vagy tárgyainkat, kizsigereljük vagy kíméljük inkább a természetet, jobb bánásmó­dot vagy több pénzt követe­lünk, a javak mennyiségé­vel vagy az élet minőségé­vel mérjük magunkat? Ki­Ki mint esz... A lehallgatási botrány, va­lamint a Külkergate-ügy után újabb döbbenetes ön­vallomásra kerül sor, ezút­tal a Hócipő hasábjain. Egy önmagát megnevezni nem kívánó országgyűlési tudó­sító terítette ki szennyesét, ezzel magának az újságíró­társadalomnak tekintélyes részét is bekormozva. Szer­kesztőségünk megvetéssel, ám fokozódó érdeklődéssel jegyezte fel az árulkodó kol­léga szavait. — Egyszerűen nem bír­tam tovább magamban tar­tani a sajtótájékoztatók és parlamenti fogadások (ju- lisszatitkait. A nagyközön­ségnek igenis joga van meg­tudni a teljes igazságot. Hogy milyen ételeket szol­gáltak fel a pártállam foga­dásain, miket etettek ve­lünk, egyszerű hírlapírókkal a svédasztaloknál! Arról nem beszélve, hogy egyné­mely kolléga, aki manapság a reformkonyha bajnoká­nak szerepében tetszeleg, annak idején hogy falta két pofára a kaszinótojást!... __ — Kérem meséljen v alamit a sajtófogadásokról is. — Először is végig kell hallgatnunk a beszédeket, míg az asztalokon legfeljebb Sajtos sütemény, pogácsa, vagy ropi, és csak a tájékoz­tató végén jönnek a megra­kott tálakkal. Jobb helyeken a szomszéd teremben áll a terülj, terülj asztalkám. De ez akkor is állófogadás, amit gyűlölünk, mert emberileg megalázó! —« Miért megalázó? — Próbált már maga áll­va, bal kézben a tányért tartva, késsel, villával el­vágni egy szelet bélszínt, vágjuk az erdőt, vagy be­járjuk? Saját gépkocsin köz­lekedjünk, vagy tiszta leve­gőt szívjunk? Luxusszállo­dát, vagy olcsó túristaszál- lást építsünk? Időt és fá­radtságot nem kímélve haj­szoljuk magunkat, hogy fá­radtság- és időkímélő be­rendezésekre tegyünk szert, vagy értelmes foglalatossá­got keressünk a munkában és a szabad időben? Örö­möt szerezzünk, vagy a szerzésben leljük örömün­ket? Mire legyen időnk? Mire való az élet? A lehetséges választások körét megszabják a szoká­sossá lett, intézményeink­ben testet öltő érintkezési viszonyok. E viszonyok fenn­tartása vagy megváltoztatá­sa politikai döntéseken mú­lik. A döntéseket pedig a politikai intézmények jelle­ge szabja meg. Hogy milyen feltételek között, milyen szinten, kik és miről dönte­nek. Némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnám, törvény- szerű, hogy bárki, amikor kényszertől mentesen, a ma­ga és övéi sorsáról dönt, öko-logikusan fog viselked­ni, a kímélet, megértés, azonosulás és kölcsönösség elve szerint. Ám minél több a kényszerítő külső befolyás, minél kevesebb áttekintés­sel rendelkezik valaki arról, a rendszerről, amelyet dön­tésével befolyásolni kíván, és minél kevésbé ismeri azokat, akiket döntése érint, annál bizonyosabb, hogy ökonómiai megfontolások alapján fog eljárni, a hasz­nálatelv elvont aritematiká- ia szerint. (Lányi András; Liget) miközben még a poharára is vigyázni kell? Kiöregedett artistáknak se mindig sike­rül. Ráadásul a svédasztalt csak szervezett brigádmun­kával lehet megdézsmálni. Különben odaszorítanak az asztal egy bizonyos pontjá­hoz, és akkor kénytelen vagy azt a körzetet eszegetni és soha nem jutsz át a túlol­dalra a strassburgi libamáj­hoz! Brigádban át lehet cso­portosítani az erőket. Ami egyedül lehetetlen, akár ki is törhet az ember az asztal­tól. Mellesleg egy ilyen bri­gád könnyen összeáll, csak azt kell az elején egymással tisztázni, hogy ki, melyik lap színeiben eszik ... ... — És milyenek a mai fiatal újságírók? Ők is vé­gigeszik ezeket a fogadáso­kat? — Ezek a maiak már se­hol sincsenek, hol van ma­napság egy olyan, mint va­laha például Gárdonyi Apu­ci volt. Istenem, ő a Magyar Nemzetnél evett, és egyszer majd belekerült az étvágyá­val a gazdaságtörténetbe. Akkoriban írták alá a ma­gyar—szovjet Zsiguli-szerző- dést a BNV-n. Nagy ese­mény volt ez, az ünnepi be­széd után várhatóan nagy traktával. De elhúzódott az ünnepség, és Apuci nem bír­ta kivárni, hisz egyidejűleg még volt egypár fogadás a BNV területén. Egyszerűen a hóna alá «sapott egy pél­dányt a szerződésből és ott­hagyta az egészet. Mint ké­sőbb kiderült, pont azt a példányt vitte el, amit a két miniszternek alá kellett vol­na írnia. Nagy pánik lett, de aztán megtalálták az öreget, aki azóta már a harmadik helyein ebédelt... (Selmeczi Tibor; Hócipő) ...Az az elképzelés, hogy a jövő Magyarországán nem lesz semmiféle elit, naiv il­lúzió. Az ország gazdaságát a jövőben is gazdasági elit, a politikai életet politikai elit fogja irányítani, remél­hetőleg piaci kontroll, illet­ve demokratikus ellenőrzés mellett. Ez utóbbi, tehát az ellenőrzés lesz a különbség, és nem az, hogy a jövőben nem lesz semmiféle elit. Ha azt akarnánk megakadályoz­ni, hogy a régi elit rátermett tagjai átléphessenek az új elitbe, akkor ugyanazt ten­nénk, mint a fordulat évét követően a kommunista pár ­tok. Meg lehet ezt tenni, nem is kell hozzá nyílt bé- listázás, elég a jól célzott megfélemlítés. Akkor nem részvényekbe fektetik majd vagyonukat a régi elit tag­jai, hanem ingatlanba, vagy éppen kimenekítik a gazda­A' kilátásba helyezett újabb benzináremelést hal­va szinte hihetetlennek tű­nik, hogy a jelenlegi üzem­anyagár ötötdrészéért is közlekedhetnénk autóink­kal, és még a levegőt sem szennyeznénk. Csak egy kis átalakításra lenne szükség. A Fővárosi Gázműveknél bele is kezdtek ebbe: négy gépkocsitípust — Lada Ni­vát, Zsukot, Daciát, és Moszkvicsot — alakítottak át földgázüzemelésűre. Bíró Péter, a műszaki fejlesztési osztály vezetője elmondta, hogy az ötlet Kanadából ered1, mivel a montreali gáz­szolgáltatóval devizamentes tudományos-műszaki meg­állapodásuk van. A tenge­rentúlom járva, látva, hogy autóikat partnerük sűrített földgázzal működteti, ked­... Nem tudom, mi a te­endő. Csak azt, hogy ha én azt találom írni, hogy fidesz, vagy Orbánviktor, akkor az nem annyit jelent, hogy az urak ellen, vagy csak az urakhoz viszonyítva is, ha­nem annyit tesz, ami: ta­nulj fideszül. Ráció, követ­kezetesség, tartás és össze­tartás, kellő komolyság, fe­gyelem. Bár tanulni van, mikor szégyen, hisz fiatal, hetyke, esze mint a borotva, hogy jön ez ahhoz;‘irritál. De azt azért hozzáteszem, nem azért mindez, mert el­lenzéki (hogy onnan köny- nyebb volna minden), ha­nem, mert önmagából való, önmaga által meggyőző, te­hát igaz. Továbbá: bontsunk zász­lót, de ne mondjunk olyat, hogy kömyülállás. Hogy tizenötmillió magyar kormányfője. Szeretném, ha az urak tudnák: Trianon nem felug- rálási kérdés egy teremben, Ságból. Vajon érdeke ez az országnak? Azt hiszem, hogy nem szolgálják az ország ér­dekét az olyan törekvések, amelyek mindenáron bizto­sítékokat kívánnak teremte­ni azzal szemben, hogy az eddigi elit egy része átment­se magát a jövendő Magyar- ország elitjébe. Azt mondják erre, hogy ezek az emberek érdemtele­nül jutnak így sok pénzhez. Ez nem zárható ki teljesen, bár én elvileg sem tartom egyértelműen eldönthetőnek, hogy hol a „megérdemelt” és hol az „érdemtelen” jövede­lem határa egy piacgazda­ságban. De fel kell tenni a kérdést: tényleg az-e a leg­fontosabb, hogy egyesek ne legyenek túl gazdagok? Nem az az igazán fontos, hogy az összesség legyen minél gaz­dagabb? .. . (Bauer Tamás; Beszélő) vük támadt az itthoni ki­próbálásra. Két montreáli szerelő áprilisban állította át a cég négy autóját, két magyar szerelőnek pedig be­tanította a műveleteket. Az átalakításhoz szükséges egy­ségeket egy évre kapták köl­csönbe külföldi partnerük­től. Ennek a kísérleti prog­ramnak a végén döntenek majd a továbbiakról... Sok országban már a töl­tőállomásokon is lehet föld­gázt tankolni, de egy kis kompresszorral akár otthon is felltölthetők a masinák, hiszen a háztartások többsé­gében is ugyanezt a vezeté­kes földgázt használják. A robbanásveszélyes PB-gáz persze továbbra is a tilalmi listán van ... (Magos Kata­lin; Népszabadság) miként Istenben való hitem sem demonstráció dolga, az tírjézus nemcsak azé, aki felmutatja. Mikor Tőkés László meg­áldotta a Parlamentet, az urak nem tudták, mi a te­endő. Csöpp szerénységet tehát, s kevesebb gőgöt. S talán valami köszönet­félét. Nem feltétlenül ünne­pi pózosat, csak olyan aprót, hétközmaposat, akármiért, mondjuk azért a múlt heti fegyelmezett lisztfelvásárlá- sért, azért a nyugalmas sor­ban állásért (sör, cigaretta, piperecikkek). Az uraknak külön-külön is illene nagyo­kat csodálkozni, sóhajtásnyi időre meghatódni, miféle la­kosság került a kezükbe, megadja azt, amit megadott már annyiszor. Semmi sértődés, duzzogás, urak. Csak figyelni, figyel­ni erősen: türelmi szakasz idején ki türelmes itten. (Megyesi Gusztáv: Élet és Irodalom) FELRUCCANAS PESTRE ___ Rászánok egy ezrest, angyalka, de én ennyi ember előtt nem t udok lambadázni...! (Brenner György rajza) (A Magyar Nemzetből) Sajt(ó!)tájékoztatók És akkor hány köbmétert fogyaszt százon? i-----------------------------------­„ Ki türelmes itten?”

Next

/
Thumbnails
Contents