Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
Kerecsényi László nem volt áruló Gyula és Szigetvár bukását a királyi hadak tétlensége okozta Az ostrom, melyről a Tisztelt Olvasót tájékoztatni kívánom, 424 évvel ezelőtt kezdődött, 1556. július első hetében. így tehát érthető, hogy fényképes melléklettel nem érzékeltethetem annak drámaiságát, de akik figyelmet szentelnek soraimnak, valós képet szerezhetnek az 54 napon keresztül dúló súlyos harcokról. Talán kevesen tudják, hogy Vég-Gyula vár eleste után a köztudatban teljesen valótlan, torz kép alakult ki az ostrom lezajlásának körülményeiről és a főkapitány szerepéről, jelleméről egyaránt. Rögtön az eseményeket követően, a rabláncra jutott Kerecsényi Lászlót — kiemelkedő érdemei ellenére — a király intri- kusai, a bécsi tjdvar érdekeinek megfelelően, ország-világ színe előtt befeketítették. Gyávasággal, kapzsisággal, hűtlen vagyonkezeléssel és becstelen árulással rágalmazták. A történelem perifériájára száműzött embér emlékét—egészen napjainkig— a gyanakvás és az agyon hallgatás nyálkás köde vette körül. u!'KÖRÖSTÁJ----------------------------------------------------- ---------------------------------SZÜLŐFÖLDÜNK -------------------------------------------------------------------------1990. június 30., szombat-------0 K ányaföldi báró Kerecsényi László az ország problémáiról jól tájékozott, királypárti főúr volt. Társadalmi és politikai állásából fakadó kényszer alapján vállalta Gyulán a főkapitányságot, ahová 1560-ban érkezett. A rendkívül rossz állapotban lévő vár erődítési munkálataihoz nyomban hozzáfogott. Rideg egyénisége inkább tekintélyt, mint szeretetet keltett embertársaiban. A nagyszabású felújítási munkákra saját vagyonából hatvanezer forintot hitelezett a kincstárnak. A várőrség hadiszerrel nagyon rosszul volt ellátva. A bécsi udvarból rend- szertelenül érkező zsold csak súlyosbította a helyzetet. Kerecsényi a kamarillához és királyához írt leveleiben határozottan kérte a szükséges hadiszerek és zsold mielőbbi kiutalását. írására érdembeli választ nem kapott. Ezért felmentési kérelemmel fordult Miksához, aki intette alattvalóját, hogy ezekben a veszedelmes időkben maradjon Gyulán. További sürgető levelei eredményeképpen a király Linz- be magához rendelte. Itt Kerecsényi a szerződésre hivatkozva követelte a vár méreteinek megfelelő őrséget, ágyút, lőport, golyót, az elmaradt zsoldot és előre három hóra pénzt. Az 1566. február 2-i országgyűlésen kijelentette: addig nem megy vissza Gyulára, amíg a szerződés feltételeit nem teljesítik. Végül is — hosszú tárgyalások után — ígéretekkel a tarsolyában, követeléseiből jócskán engedni kényszerült, katonatársaival június első napjaiban érkezett vissza az alföldi városba. A terjeszkedő török hatalomnak rég óhajtott célja Bécs elfoglalása volt. Evégett korábban több ízben indított hadjáratot. 1566-ban Szulejmán szultán főseregével Szigetvár ellen indult, húgának fiát Petraf pasát pedig Gyula elfoglalásával bízta meg. Vég-Gyula bevétele hadászatiig indokoltnak látszott, egyrészt, mert katonasága veszélyeztette a csapatok Bécs elleni felvonulását, annak utánpótlási vonalát, másrészt a vár birtoklása az egész Tiszántúl feletti uralmat jelentette. A keleti magyar királyság (Erdély) ura, II. János (János Zsigmond) egyezség útján szerette volna megkapni a várat. Báthory Kristóf váradi kapitányt küldte tárgyalni Kerecsé- nyihez. A főkapitány mereven elutasította az ajánlatot. Mielőtt Petraf seregei teljesen bekerítették volna a várat, Kerecsényi huszárjaival Kétegyházán innen egész napos csatát vívott a török lovassággal július 2-án. Az erődítménybe csak este tértek visz- sza, ahol az őrség száma feltehetően 3000 fő volt, kiknek a védelemben a bemenekült lakosság lehetett segítségére. Magyarnémet gyalogosok, huszárok, cseh sáncások, környékbeli jobbágyok néztek farkasszemet a falakat körülzáró török-tatár sereggel, melyben a havasalföldi vajda is részt vett tizenkétezer emberével. Evlia Cselebi török világutazó szerint Petraf nyolcvanezer emberrel és negyven ágyúval indult Gyula bevételére. Miksa táborában úgy tudták, hogy az alföldi kősziklát harmincezer katona ostromolja. A megszálló csapatok először elvezették a város árkaiból a vizet, a Körösön pedig hajóhi- dat vertek. Kerecsényi a tarthatatlan város lakóit a külső várba költöztette, házait július 6-án felgyújtana. A külső vár ostroma folyamatos tüzérségi tűzzel kezdődött. Az első áldozatok közt volt Olcsarovics Demeter lovaskapitány. A két héten keresztül tartó álandó ágyúzás erősen megrongálta a ipellvédeket. 17-én minden oldalról általános támadás indult. Hajnaltól délig tartott az öldöklő harc. Az ellenfél táborában kétezer halottat számláltak, a magyarok több mint száz katonát gyászoltak. A szakadatlan ágyúzás következtében hamarosan a derékvár bástyái is romhalmazzá váltak. A nagy hőség, szárazság kiapasztotta az árkokat, így a feltöltött pontokon Petraf augusztus 3-án újabb általános rohamot indított, mely ugyancsak hajnaltól délig tartott. Vitézségével kitűnt Ghiczy, Földvári, Kilithy és Bánrévy, hősi halált halt Hoppenrath Vilmos és a polgárból vitézzé lett Balázs- deák Márton hadnagy. A várbeliek helyzetét a vízhiány tovább nehezítette. Fogytán volt a száraz eleség. Súlyos vérhasjár- vány pusztított. Ennek lett áldozata Marinics Ferenc kapitány is, ki 14 évig szolgált a várban. A második roham után érkezett vissza Gaál András hírvivő a király győri táborából. Elmondta a főkapitánynak, hogy a hadak csak tétlen vesztegelnek. A számára átadott királyi levélben az uralkodó kifejezte bizodalmát Istenben és a vár védőiben. Kerecsényi ekkor rádöbbent, hogy királya cserbenhagyta. A várat védeni már lehetetlen volt, így a kilátástalan helyzetben egymaga döntött a törökkel való tárgyalás ügyéről. A nyolcnapos fegyverszüneti alkudozásokat követően, 1566. augusztus 30-án tiszttársaival együtt aláírta a vár feladásáról szóló szerződést. Az okmányban rögzített feltételeknek megfelelően szeptember 2-án zászlóikat, poggyászaikat és kézi fegyvereiket megtartva indultak el Kis- jenő irányába. Sorsuk klasszikus példázata lett a török „szavahihetőségének”. A fáradt, beteg, elcsigázott embereket az elégedetlen, prédaéhes katonák megtámadták, s lekaszabolták. A keleti magyar királyságba menekült tisztek kis csoportja, köztük a 14 sebből vérző fiatal Bethlen Farkas — az 1580-ban született, később Erdély fejedelmévé választott uralkodó Bethlen Gábor apja—egyetlen rossz szót sem mondott a fogságba került főkapitányról, sőt szorgalmazta Miksát kiváltására. Szamosközi István kortárs történetíró Kerecsényi védelmére kelt és írásaiban kimutatta a személyére szórt rágalmak alaptalanságát, azok tisztátlan forrását. A Nándorfehérvárra vitt, rabláncon sínylődő főúr — nem volt áruló, a szó klasszikus értelmében hős sem, csak a reális lehetőségekkel számoló, fontoló katona — késznek nyilatkozott arra, hogy kiváltása esetén haditörvényszék előtt igazolja és mentesítse magát a koholt vádak alól. Ilyen lehetőséget nem kívántak adni neki, mert bebizonyosodott volna, hogy Gyula és Szigetvár bukásának okát a királyi hadak tétlenségében kell keresni. Személyét azért állították bűnbaknak, hogy a király tehetetlenségéről és a százezer főnyi nemzetközi sereg veszteglésének nyomán támadt európai és országos felháborodásról eltereljék a figyelmet. A kegyvesztett főúr számára a törökök felkínálták az élet- benmaradás ügyetlen útját, a mohamedán hitre való áttérést. Kerecsényi nem élt ezzel a lehetőséggel, hiszen hamarosan végeztek vele. Halálának módját, körülményeit homály fedi. Hadászatilag Gyula vára is— Szigetvárral együtt—eleget tett feladatának. Két hónapon keresztül feltartóztatta a seregek előrenyomulását. Ősz lévén vissza kellett vonni a csapatokat, mivel őszi-téli hadjáratba a török sohasem kezdett. így Bécs a két „pallos” feláldozásával megszabadult a fenyegető veszedelemtől. Tisztelt Olvasó! A politikai és a történelmi rehabilitálások korát éljük. Az objektivitás szemüvegén keresztül — megfelelő történelmi távlatból — szemlélve az eseményeket, megállapítható, hogy az 1566-os gyulai várvédelem a honvédelem egyik fontos, nagyjelentőségű eseménye volt. Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárának falainál járva jussanak eszünkbe a kegyeletre intő, ma még jeltelen jeles események. Bálint Miklós A jáki templomban Apostolok Mária Emberek (ne) féljetek! Oszlopfők Fotó: Gál Edit
