Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
1990. június 30., szombat Jeszenszky Géza a NATO központjában Csaknem két órát töltött pénteken a NATO brüsszeli központjában Jeszenszky Géza külügyminiszter: előbb Manfred Wörner, a 16 országot tömörítő nyugati katonai-politikai szövetség főtitkára folytatott vele megbeszélést irodájában (képünkön). majd a szomszédos konferenciateremben a tagállamok állandó NATO-kép- viselőivel, nagyköveteivel találkozott. Jeszenszky Géza az első magyar külügyminiszter, aki a NATO székhelyén látogatást tett, és tavaly december óta, amikor Eduard Se- vardnadze kereste fel a NATO-főtitkárt, ő a negyedik külügyminiszter, aki a Varsói Szerződés valamelyik országából érkezett oda. A pénteki megbeszélésről mind a magyar külügyminiszter, mind Manfred Wörner NATO-főtitkár igen elégedetten nyilatkozott az újságíróknak. Világbanki kölcsön a mezőgazdaság fejlesztésére A mezőgazdaság korszerűsítési programjának finanszírozására szolgáló hitelt nyújt Magyarországnak a Világbank egy pénteken Washingtonban aláírt megállapodás alapján. A Magyar Nemzeti Bank a magyar állam garanciavállalása mellett 100 millió dollár kölcsönt vesz fel a Világbanktól 15 éves lejáratra, ezen belül öt év türelmi idővel, és félévenként változó, a Világbank hitelfelvételi költségeihez igazodó kamattal (a jelenlegi kamatláb 7,75 százalék). Az új világbanki program a növénytermesztés, az állattenyésztés, a kertészet, az erdő- gazdálkodás és — kisebb hangsúllyal — az élelmiszer-feldolgozás hatékonyságának, külpiaci versenyképességének növelését célozza. A várhátó beruházói kört a mezőgazdaságban működő nagyüzemek, szolgáltatási vállalkozók és marketingtársaságok alkotják. A program megvalósításában jelentős szerep vár a mezőgazdasági magánvállalkozókra, kistermelőkre. Hatékony működésük, üzleti vállalkozásokká történő átalakításuk elősegítése, eszközellátottságuk javítása a program elsődleges, kiemelt célkitűzései között szerepel. Tűntetnek a lengyel parasztok Több száz elkeseredett paraszt tartja megszállva Varsóban a mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztérium épületét. Addig nem távoznak, amíg a kormány nem vállal kötelezettséget a minimális felvásárlási árak megszabására, s arra, hogy átveszi az összes terméküket. Rendkívül gyorsan, alig két év alatt jutott el Lengyelország odáig, hogy az áruhiány miatt bevezetett jegyrendszert felváltotta a mezőgazdasági túltermelési válság. A Mazowiecki-kormány a sokkterápiát választotta a gazdaság talpra állítására — de ma már egyre erőteljesebben érződnek a gyógykezelés kellemetlen mellékhatásai. Ezek közé tartozik a túltermelési válság a mezőgazdaságban, amit azonban nem a hirtelen termelési bőség, hanem a vásárlóerő zuhanásszerű csökkenése okozott. A boltok nem üresek — de a lakosság jó része egyszerűen képtelen a legszükségesebb minimumnál többet vásárolni magának. A felvásárlási árak Lengyel- országban sem magasak. A termelési költségek viszont egyre nőnek, s félő, hogy ha nem változik a helyzet, a kisgazdaságok tömegesen jutnak csődbe. A parasztok két héttel ezelőtt már elkeseredett lépésre szánták el magukat: tiltakozásként blokád alá vették a Gdaúsk— Varsó közti nemzetközi föútv9- nalat. A kormány a rendőrség bevetését fontolgatta, amikor Lech Walesa, a Szolidaritás vezetője rá tudta venni a parasztokat arra, hogy vessenek véget akciójuknak. Az elkeseredett termelők akkor jelezték, hogy a „tűzszünet” csak rövid időre szól. Türelmük két hétig tartott; a minisztérium elfoglalásától az sem tartotta vissza őket, hogy a kormány sürgősen 100 milliárd zlotyt szavazott meg a tejgazdaságok támogatására. A követelések teljesítésében a Mazowiec- ki-kabinet ennél aligha mehet tovább, hiszen gazdaságpolitikája a szabadpiaci viszonyokra épül, mely kizárja azt, hogy az állam beavatkozzon az árak meghatározásába. A román válság a tisztánlátás órájában 1990: a zűrzavar éve? Év eleje óta sok idegen politológus és újságíró leírta már a fenti címet kérdőjel nélkül, többnyire cinizmussal. Az alábbiakban megpróbáljuk feltérképezni azt a társadalmi és politikai üresjáratot, amibe kerültünk a diktátor tavaly decemberi bukása után, mégpedig olcsó patetizmus és illúziók nélkül próbálunk elemezni. Egy majdnem tökéletes diktátor öröksége Soha a történelemben egy zsarnok puszta trónfosztása nem jelentett mást, mint a hosszú évtizedek alatt eldugaszolt társadalmi és politikai feszültségek palackjának az egyszerű és látványos kidugaszolását, minekutána- a dugó kihúzása nyomán ellenőrizhetetlen energiák szabadulnak fel. Úgy néz ki, hogy a Ceausescu-kettős gyors trónfosztása és kivégzése', sem pedig az utána Romániában kialakult helyzet nem tér el az általános szabálytól. Tulajdonképpen az elmúlt évtizedekben egyre erőteljesebben gyűltek fel a román társadalom mély rétegeiben a feszültségek, melyekkel párhuzamosan növekedett a politikai légüres tér, s ennek eredményeként az alulról feltörekedni kívánó erők ugyancsak torz módon követelték időről időre az áldozatokat. A rendellenességek, a hazudozás már-már lárvák módjára történő túlélés kollektív normájává változott, úgyhogy az utcai erőszakosság decemberben kreált példája felkavarta a mindenféle sötét félelem által elnyomott lelki vágyainkat, és hisztérikus kitörésekbe torkollott. Legtöbbünk számára Ceausescu politikai és fizikai személyiségének a megszűnése nem jelentett újdonságot, az viszont tőle öröklődött, hogy hozzá kapcsolódott egy emberromboló politikai mítosz. A diktátor neve már régóta a rossz kifejezője volt, s említése is hatalmas averziót váltott ki. Az ő személyiségének bálványimádatára épülő rendszere szinte kiszipolyozta egyéni és csoportos energiáinkat, ezért az a groteszk fikció, amibe beburkolózott, szinte a csoportos halál előjátékának tűnhetett. Ha el kellene hinnünk a Mircea Eliade és Constantin Noica filozófusok által mondottakat, be kellene ismernünk, hogy Ceausescunak volt egy nagy érdeme, miszerint feltárta előttünk a politikai mítosz veszélyes mivoltát. így aztán ha ma valamennyire is tiszta fejjel, például Cioran szemszögéből figyeljük a dolgokat, és a diktátor embermegvető magatartását, amellyel fittyet hányt a legnagyobb és legapróbb ellenállásokra, felfedezhetjük mindenféle emberi aljasságnak a visszautasítását, de a halálfélelmet is. (A mindent eltűrő társadalmat a hatalom nyomása végül lázadásra provokálja — a Ford.) Ceausescu egy Caligulához vagy Sztálinhoz hasonlóan mintegy az erkölcsi rossz géniusza, felszínre hozta a demokráciájában éretlen vagy meggyengült közösségi társadalmat, amelyet aláaknázott a saját döntési. elveinek és parlamentarizmusának a hiánya. A fenti megjegyzések ellenére Ceausescu majdnem tökéletes zsarnokként uralkodott. Tökéletes nem lehetett mindaddig, amíg fel nem számolta a pártelitben mutatkozó ellenzékiét. Fanatikus stagnálás Félelme miatt ezeket egyrészt megfélemlítéssel, nyomással, másrészt nagy előjogokkal ruházta fel. Amikor ez sem vezetett célra, akkor a privilegizált réteg egy részét mellékvágányra akarta juttatni, s ebben a pillanatban a kisemmizett pártaktivisták érdekei egyesültek a nagyhatalmak politikai, gazdasági és egyes szomszédos országok törekvéseivel, s így a diktátor napjai még voltak számolva. Nemcsak a gazdasági örökség Ceausescu általi proletár- diktatúrába torkollása hagyott mély nyomokat, de a primitív kommunizmus leckéje is a lelkűnkbe oltódott. Negyven év szisztematikus hazudozás után — értendő ez egyénekre és nagyobb csoportokra is — nemcsak a minimális demokratikus képességek, a politikai nyelvezet alapfogalmainak az' elsajátítása, a politikai erkölcs és humán értékek megsejtése hiányzik belőlünk, de már egy összefüggő véleménysort sem tudunk kialakítani. Miután a diktátor elhagyta a színpadot, nagyjából úgy tűnik fel a külső szemlélők előtt, mintha állandó sokkos, sebezhető, fatalista pánikhangulatban lennénk. Azt is nehezen ismerjük el, még önmagunk előtt is, hogy többé kevésbé mindannyian Ceausescu gyermekei vagyunk. Vajon milyen csoda által váltunk volna egycsa- pásra felnőttekké, akik vállalni bírják a demokrácia kemény és igen csavaros utakon megvalósuló gyakorlatát, vállalni a kompromisszumot, mint a megértés legmagasabb formáját, sőt végső esetben a dialógust. Persze nem mint kirakati cikket, hanem — főleg vonatkozik ez a hatalom gyakorlóira — mint legsürgetőbb erkölcsi-politikai kötelességet. Egyelőre azonban csak ott tartunk, hogy folytonosan hivatkozunk a dialógus szükségességére, a stagnálás fanatikus állapotában, és életünkben a dialógus ténye egyre ritkább virággá változik. Az ellenzék és a sajtó primitivizmusa Még ha személyiségünk erkölcsi arculata is szenvedi meg a legjobban döntőképességünk zavarait, akkor sem várhatjuk ölbe tett kézzel a tisztító kommandót, amely életre lehel minket. Az első szakaszban a forradalom óta már meghiúsult az egységes ellenzék ténye, s nem alakult ki egy politikailag érett, realista látásmódú, szavahihető, demokratikus ellenzék. Legtöbben az ellenzék szó hallatán rosszul kezdik érezni magukat, és mindjárt politikai összeesküvésre gondolnak, konspirációt, külföldről irányított destabilizáló tényezőt sejtenek. Őszintén szólva, egyik Bukarestben megjelenő napilap sem vette a fáradtságot, hogy tisztázza legalább az ellenzék fogalmat, s általában, még mielőtt kialakult volna egy ilyen párt vagy csoport, egyből nekiestek, és csak olyan ellenzéket bírtak megtűrni, ami beletartozott az előre megszabott politikai díszletbe. Bukarestben és az egész országban elkeseredett és durva sajtókampány indult a töb- bé-kevésbé kitartó demokratikus csoportok ellen. Sajnos, a sajtó, de az ellenzék sem bírt szakítani a tegnapi gondolkodásmóddal. Nem kell külön aláhúzni, hogy sajtónk a felszínes agresszivitás nyelvezetével operált, mellőzve á politikai érvelést. Bizony a privitimizmus nemcsak az olvasók részéről nyilvánult meg, hanem főleg a közvélemény alakítói beszélnek triviálisan, útszéli hangnemben az ellenzékről, annak sajtójáról és politikai személyiségeiről. Az ellenséges hangulat fenntartásához és kiélezéséhez jelentős mértékben hozzájárult a sajtó képviselőinek és a képviselőjelöltek részvétele a front melletti vagy elleni kampányban, de a sajtó ismert képviselőit is nagy felelősség terheli, mivel önnön személyiségüket állandóan föléhelyezték írásaik igazságtartalmának. Befejezésül csak annyit: mondd meg, milyen újságíróid és újságjaid vannak, megmondom, milyen nálatok a közvélemény. Néhány kivétel akad nálunk is szerencsére, de ez csak erősíti az igen negatív színben feltűnő szabályt.’ Sever Avram Fordította: Békés Sándor (Megjelent a Bukaresti Zig-Zag hetilapban.) mi&esse iffurterMgeitm.^ Mugyak Szó MIVEL TÖLTIK IDEJÜKET AZ AMERIKAIAK? Egy pittsburgi intézet munkatársai érdekes felmérést végeztek, melyből megtudhatjuk, hogy az amerikaiak életük során átlag öt évet állnak sorban, egy fél évet.pedig az útkereszteződéseknél zöld jelzésre várva. Egy átlag amerikai kerek hat évet tölt el evéssel, négy évet takarít, két évet telefonál és egy évet az elveszett holmijainak keresésével tölt. Azonban vannak dolgok, amikre az átlag amerikainak jóformán nem marad ideje. így például a házastársak naponta alig négy-öt percet beszélgetnek valamilyen értelmes, hasznos dologról. Az pedig már szinte hihetetlen, hogy a dolgozó házaspároknak alig fél percük jut naponta gyermekük dédelgetésére, becézgetésére. KIK A LEGÉDESSZÁJÜBBAK? A KÖVÉRSÉG VILÁGJELENSÉG Kövérnek nem születik az ember, hanem azzá lesz, méghozzá az esetek többségében azért, mert sokat eszik. A statisztikák azt bizonyítják, hogy a nők hajlamosabbak a hízásra, mint a férfiak. Minden tíz kövérből három a férfi és hót a nő. A munkások és a kispénzűek között sok a kövér ember, mivel kevesebb pénzük lévén több kenyeret, tésztát és .krumplit esznek. Meglepő, de tény, hogy a kétkezi munkások között is nagy az elhízottak aránya: furcsa módon a nehéz fizikai munka nem fogyaszt. Sokkal hatásosabb a séta, a torna, az úszás, amit a jómódúak engedhetnek meg maguknak. De a felsőbb körökben is szép számmal akadnak túlsúlyos hölgyek, akik nem a lisztes ételektől, hanem az ínyenc falatoktól, kaviártól, majonéztől és a habos tortáktól híznak el. A fenti adatokat-egy Rómában nemrég megtartott táplálkozási kongresszuson tették közzé. Kiderült, hogy Londonban a 40 éven felüli lakosság fele kövér, az Egyesült Államokban a népesség egynegyede legalább 20 százalékkal többet nyom az ideális testsúlyánál. Hollandiában és Belgiumban pedig a tizenhétszeresére nőtt az utóbbi évtizedekben a katonai szolgálat alól felmentett kövér fiatalemberek száma. A világon a legtöbb csokoládét Svájcban vásárolják. Statisztikai kimutatások támasztják alá azt a tényt, hogy például 1988- ban minden svájci polgár átlag kilenc kilogramm csokoládét evett meg, ami hetente 173 grammot tett ki. Ezzel szemben a legkevesebb csokoládét a japánok fogyasztják, ahol az évi igény mindössze másfél kilogramm egy lakosra számítva. E statisztikából azt is megtudhatjuk, hogy az európai országokban az elmúlt évtizedben mindenütt nőtt a csokoládévásárlási kedv. A világ orvosai egyetértenek abban, hogy minél kövérebb valaki, annál inkább fenyegetik különböző betegségek: vérkeringési és anyagcsere- zavarok, máj- és szívbajok. Az orvosok véleménye abban is megegyezik, hogy az étvágycsillapító és egyéb, úgynevezett . fogyasztószerek inkább károsak, mint hasznosak és csak szigorúan orvosi felügyelet mellett szedhetők. Bármennyire is szeretnék a hízásra hajlamos hölgyek egy csodapirula feltalálását, a fogyás- egyetlen módja — sajnos még ma is — a koplalás. AZ ARDEN KFT. BEMUTATJA A KÖZISMERT, VILÁGSZÍNVONALÚ “ CORNELIUS VENDÉGLÁTÓIÉ ARI GÉPEKET: üdítő, sör, szikvíz, bor, FCB típusú. A gépek a helyszínen kiválaszthatók, megrendelhetők, forintért megvásárolhatók. A Cornélius-gépek szervizelését a VOSZK márkaszervize végzi. A kiállítás helye: Gyula, Ritmus étterem (Vásárhelyi Pál u. 2.). A kiállítás ideje: 1990. július 2. (hétfő) 10—15 óráig. PALACKBA BEZÁRTUNK EGY FINOM GYÜMÖLCSLEVET. ÉS NÉHÁNY NAGY NYEREMÉNYT! ÉS JULIUS 15HG neveddelcTmeddel KÜLDD EL: UNIVERSITAS 1092 BR KINIZSI U.1:7. SORSOLÁS: fes. JULIUS 20. TELJESÍTI KÍVÁNSÁGODAT!
