Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-26 / 148. szám

1990. június 26., kedd „Ha otthon vagyok, biztos nem engedem” II szobor és modellje Eleken Negyedóra a biharugrai Szabó Pál könyvtárban Régi sváb szokás a böjt­közi ünnep. A húsvét előtti negyvennapos tilalmi időt szegik meg ezzel néhány óra erejéig, úgy, hogy megülik a böjt közepét: vigassággal, kolbászos rántottéval emlé­keznek meg arról, hál’ isten­inek túl vannak a felén ... Az eleki sváb legények ilyenkor megkoszorúzták a falu kútján lévő „Neptun- szobrot”. Nem is akármit, hanem egy tojáshéjfűzért akasztottak a nyakába. így ment ez évről évre, mígnem egyszer — egész pontosan 1938-ban — megtörtént- a baj. Ki tudja: a szobor öreg szíve nem bírta tovább elvi­selni ezt a visszatérő kaján­kodást, vagy csak az idő tette vele a dolgát, esetleg a koszorúzók nem vették fi­gyelembe előrehaladott ko­rát, s nem megfelelően bán­tak vele, mindenesetre a szo­bor ledőlt, ripityára tört, a kút pedig dísze nélkül ma­radt. A legények nem vol­tak olyan beijedős-megfuta- modós fajtából valók: el­mentek a falu bírójához, el­mondták neki, mi történt, s fel is ajánlották, hogy ki- faragtatnak egy másikat az összetört szobor helyébe. A bíró azt javasolta, hogy ha már így alakult a dolog, ez­után ne a tengeristen ábrá- zatja díszítse a falu régi-ré­gi kútját, hanem egy népvi­seletbe öltözött eleki lány alakját faragtassák ki. Ez a bíró jó barátságban volt a helybéli földműves Regős családdal. Meg is kér­dezte rögtön az édesapát, nincs-e kisebbik lányáról egy ilyen, népviseletes fény­kép, mert akkor azt adják mintául a kőfaragónak. — Hát így kerültem én a kút tetejére — mondta a 70 esztendős Regős Anna néni. akit eleki otthonában keres­tünk fel. — 16-17 éves le­hettem akkor. Nem is én voltam igazából lényeges, hanem a népviselet, azt akarták megörökíteni. Apám úgy adta oda a fényképemet, hogy nem is tudtam róla, ugyanis nem voltam otthon. Amikor hazaértem, s el­mondták nekem az esetet, még sírtam is. Röstelltem nagyon a dolgot, hogy majd kicsúfolnak, felvágósnak tar­tanak. Végül is nem mon­dott rám senki semmi rosz- szat. Azt a fényképet nem tudom megmutatni, ott ma­radt a kőfaragónál. Hogy őt hogy hívták, arra sem em­lékszem. Mindenesetre' nem eleki volt, az biztos, mert akkor ismerős lenne. Anna néni ma is Eleken él sógornőjével, a vele majd­nem egyidős Erzsi nénivel Mindketten nyugdíjasok, de mint mondják, nem unat­koznak. ötkor kelnek, ott a nagy kert, a jószág, nyár Eévén nyakukon a befőzési szezon, mindennapos munka a bevásárlás, takarítás. Er­zsi néni négy dédunokája közül is ott van valamelyik. A szobák telis de teli van­nak kézimunkákkal. Két varrógép is található a ház­nál, nyugdíjukat riseléssel egészítik ki. — Ha’elfáradunk, leülünk hímezni — mondja Erzsi né­ni. Ö — bármit kérdez is tő­le az ember — azonnal me­sélni kezd. A kútról is tud egyet-mást. — Ez volt a fiatalok ta­lálkozóhelye. Mindig estefe­lé mentek vízért. De az is előfordult, hogy a fiatal lány inkább kiöntötte otthon a kantából a vizet, csakhogy elmehessen a kútra. Azt is elmondja, hogy Ro­mániából ide jártak át a napszámosok, akik olcsóbban vállaltak munkát, mint a helybéliek, s a gazdák itt fogadták fel őket. Anna nénit arról próbá­lom kérdezni, mi is történt azóta, hogy őt „kifaragták”. Hogy alakult az élete annak a fiatal lánynak? Nehezen kezd bele a mesébe: — Jött a háború, ahol meghalt a bátyám, itt ma­radt a sógornőm három gye­rekkel. Azután engem, ’46- ban elvittek Ukrajnába, „egy kis munkára” ... Két év múlva jöttem haza. Itthon várt a két öreg szülőm, a sógornőm három gyerekkel. Ez a ház, amiben most la­kunk, az ő családjáé volt. Gondoskodtam öreg szülé­imről, hiszen én voltam az egyedüli támaszuk, miután a nővéremet kitelepítették Né­metországba, segítettem a sógornőmnek, ^jemigen veit időm magammal törődni, így hát nem is mentem férjhez. De itt volt nekem is ez a három rokon gyerek, azután jöttek az unokák, most már a dédunokák. Elmondhatom, ha nem is szültem, de nevel­tem gyereket ... Tényleg sok minden tör­tént velük azóta. A szobor csodálatos módon túlélte a háborút, ma is ott áll a ré­gi helyén. Igaz, a kútból nem folyik már víz, az ala­kot nemrég hozatták rendbe. Változott az élet. Nem jár­nak már ide a fiatalok ví­zért, a napszámosok mun­káért. A szobor modellje fö­lött is eljárt az idő, de sze­rénysége mintha évtizedek­kel ezelőtti önmagát idézné, amikor ezeket a szavakat mondja búcsúzáskor: — Akkor én most bekerü­lök az újságba? Majd mond­ják, hogy öregségemre fel­vágós lettem... Kiss Katalin Ki ne tudná, hogy Bihar- ugra a köztudatba Szabó Pál falujaként fészkelte be ma­gát? Születése, munkássága okán, s mert élete jelentős részét-itt élte le a nagy pá­lyát befutott író. Ám kézen­fekvő annak megvizsgálása is, hogy Biharugra nagy szü­löttének szelleme hat-e még az ugraiak mindennapjaira? Takaros épület a könyv­tár, közös kerítés köti a ta­nácsházához. Ki másról, Sza­bó Pálról kapta nevét. Az író Kiss György által meg­formált, 1988-ban felállított, s azóta patinássá érett mell­szobra éberen ügyel a kapu és a házajtó között elhala­dókra. Belül rend, tisztaság és olvasásra, elmélkedésre csá­bító csend. A könyvtár ve­zetője, Nándoriné Oláh Ka­talin szabadkozik: — Délelőtt nincs kölcsön­zési idő, ezért a kihaltság. Ilyenkor viszont • alkalom adódik az adminisztrációs munka elvégzésére. — Hány kötetből választ­hatnak az olvasók? — Hét és fél ezer könyv található a polcokon. Az 1580 biharugraiból — éven­te változóan — 340-350-en könyvtári tagok. Sajnos, az utóbbi években egyre fo­gyatkozik a számuk. A ta­gok fele gyerek. A felnőttek egyre több időt kénytelenek munkával tölteni, este már fáradtak az olvasásra. S ha visznek is könyvet, elsősor­ban krimit, fantasztikus irá­A Magyar Rádió elnöksé­ge az idén — a rádió kaba­réműsoraiban nyújtott több éves. kiemelkedő tevékeny­ségéért — Trunkó Barnabást jutalmazta a Karinthy Fri­gyes Emlékgyűrűvel. Az el­ismerést hétfőn a Magyar Rádió székházában Hajdú .István, a rádió elnöke adta át. sokat emelnek le a polcok­ról. — Adottak-e működésük anyagi feltételei? — Erre az évre — a bér­kerettel együtt — 256 ezer forint áll rendelkezésünkre, így 30 ezer forintért tudunk venni új könyveket, hangle­mezeket. Az utóbbi években sok újságot, folyóiratot le kellett mondanunk. Pedig ezek olvasására egyre töb­ben ülnek be: sokan kényte­lenek voltak lemondani ott­hon' a lapokat. Videokazet­tákra már nem futja, ezért a megyei könyvtártól kérünk kölcsön térítésmentesen. Csak a postaköltséget kell állnunk. Két csodálatos, zöld cse­répkályha áll az olvasóte­remben. Mégis hideg van télen, panaszolja a vezető­nő, nam tudják befűteni ve­lük a helyiséget. Talán ha jobb idők jönnek majd a kultúrára... Kifelé tartva'ismét a szo­bor mellett visz el utunk. — A faluban nagy kultu­sza van Szabó Pálnak? — kérdezem, arra -gondolva, hogy többek között intézmé­nyek, táblák őrzik nevét, emlékházzal idézik meg alakját. — Nem mondhatnám — válaszolja, majd magyará­zatként hozzáfűzi: — Talán éppen azért van egy kis el­lenérzés az emberekben, mert sikerült túlzásba vinni emlékének ápolását. K. A. J. A Karinthy Frigyes Em­lékgyűrűt 1975-ben alapítot­ta a Magyar Rádió elnöksé­ge a szatirikus és a humo­ros műfaj kiemelkedő szer­zőinek elismerésére és ösz­tönzésére. A díjat azóta minden évben Karinthy Fri­gyes születésének évforduló­ján adják át. Átadták a Karinthy Frigyes Emlékgyűrűt Tájkép Szelíden zöldcllő, szőlőbarázdás dombhátak, virágzó gyümölcsfák, színpompás tulipánok a házak előtti kis­kertekben — ilyen ez a táj. Akinek errefelé visz az út­ja, legszívesebben kiválasztaná valamelyik portát ma­gának, hogy odaüljön egy terebélyes lombú diófa alá szalonnázni, enyhe tavalyi bort kortyolgatni melléje. — Jó lehet itt élni... — gondolja, aki erre jár. Megmosolyogja a kerítés tetején lustán ballagó szűr- i ke macskát, és mindenre gondol, csak arra nem, hogy a kecses kis állat nem is olyan sokára görcsök között fet- í rengve fog kimúlni, mert mérget evett. Nem gondol arra, hogy a sok vegyszerezéstől mérge­zett a talaj, a levegő, és minden, ami itt terem. A piac- i ra hordott zöldség, paprika, paradicsom, a mosolygó gyümölcs. Akik itt élnek, nem sajnálták a pénzt mér­gekre és vegyszerekre, hogy biztos legyen a haszon. — Megvettem — mondják egymásnak —, ennyit, meg ennyit, de megéri. S közben mennek az évek, és nem figyelnek fel va­lamire. Hogy minden második házban van egy idegbe­teg. Vagy alkoholista, ami eredőjét tekintve ugyanaz. Az országos átlag nem lebecsülendő világviszonylatban, de az itteni helyzet azt is meghaladja. Statisztika nincs, itt ebből a szempontból nem végeztek felméréseket. Pedig elméletileg jó a levegő. Ide nem jut el a város forgalmának zaja. Itt diófák vetnek hűvös árnyékot nyári melegben, cseresznyefák érlelik édes gyümölcsü­ket, puha léptű macskák sétálnak át az udvarokon. Es egyre több sápadt arcú ember jár rendszeres ideg- gyógyászati kezelésre. Valamiért... Virágoznak a fák. Aki erre jár, talán szeretne meg­állni és ittmaradni. De ha belátna a házak mozdulat­lan függönye mögé, ha tudná, hányán élnek itt fiatalon leszázalékolva... Akkor is mély lélegzetet venne, ami­kor elszántan és vadul permetezik a fákat? Mérgekkel, és nem veszik észre, hogy elsősorban saját magukat mérgezik. A férgek immunissá váltak az évek során, a madarak pedig, a madarak, akik pusztíthatnák őket, el- J menekülnek erről a környékről. Meg is tesznek ezért ; mindent, nehogy kárt tegyenek. Logikus. Helybéli lo­gikával mérve... Bán Zsuzsa Problémák a dokomentum- csere körül Változás történt az utób­bi évtizedek történelmi ér­tékű dokumentumainak köl­csönös cseréjére vonatkozó csehszlovák álláspontban — erősítette meg az MTI mun­katársának kérdésére vála­szolva Boros Ferenc, a Kül­ügyminisztérium illetékes tisztviselője. Előzményként a Népsza­badság szombati száma be­számolt arról-, hogy Prágá­ban Barity Miklós magyar nagykövet az 1956-os forra- dalomfnal kapcsolatos doku­mentumokat vett át Zdenek Matejka csehszlovák külügy­miniszter-helyettestől. Boros Ferenc hétfőn elmondta: a dokumentumcserét a cseh­szlovák fél kezdeményezte. Az eredeti elképzelések sze­rint a két ország szakembe­rei egymás levéltáraiban vá­laszthatták volna ki azokat az iratokat, amelyek az 1968- as csehszlovákiai bevonulás, illetve az 1945 és ’48 közötti magyar történelem, valamint az 1956-os forradalom kuta­tóit segítik. A szomszédos ország ille­tékeseinek véleménye azon­ban megváltozott, a magyar- országi népi demokratikus korszak dokumentumait ké­rő jegyzékre nem is vála­szoltak. A magyar külügyi tisztvi­selő kifejtette: a magyar el­képzelés nem változott. „Te is szereted ezt a zenét?...” Fotó: Gál Edit Az elcki népviseletbe öltözött lány. a kúton mm , i | fr------­„H a nem is szültem, neveltem gyereket” Fotó: Gál Edi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents