Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-26 / 148. szám
1990. június £6., kedd R (élelem visszatért Romániába „Egyetlen mondata sem volt igaz...” Emberi dimenzié — magyar válasz Romániának Vízumkényszerek Thatcher ésszel Magyarországra látogat Margaret Nhatcher miniszterelnök-asszony ősszel Magyarországra és Csehszlováklába kíván látogatni, hogy közelről lássa a Kelet-Európábán végbemenő gazdasági és politikai forradalom eddigi eredményeit — jelentette hétfőn a brit konzervatív kormányhoz közelálló The Daily Telegraph. Thatcher asszony esetleg Lengyelországba Is ellátogat, s így, mint a lap Írja, a jelenleg szeptemberre tervezett utazás „nagyszabású kőrúttá válhat a most születő új demokráciákban”. A kormányfő a 60. jubileumi konzervatív nőkonferencián mondott beszédében melegen méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kelet-európai volt kommunista országok tesznek a demokratikus átalakulás érdekében. Hangoztatta, hogy a brit kormány úttörő szerepet vállalt a magyar, a csehszlovák és a lengyel szabadpiaci gazdaság megteremtésének elősegítésére. „DJ világban, új Európában élünk. Ezt saját szememmel láttam a Szovjetunóban és Lengyelországban, s hamarosan Csehszlováklába és Magyarországra utazom” — mondotta a* brit kormányfő. II vajdasági magángazdák eltorlaszolták az utakat Miután a Vajdaság tartományi és szerbiai mezőgazdasági dolgozók hasztalan követelték az Ante Markovlcs vezette jugoszláv kormánytól, hogy a hivatalosan megállapított 195 dinárról (1 dinár kb. 5 forint — a szerk.) legalább 250-re emelje a búza métermázsánkéntl fclvá- • sárlásl árát, a magángazdák tízezrei tiltakozásként hétfőn 13 és 16 óra között tucatnyi közúton megbénították a forgalmat. Traktorokkal, vontatókkal, kombájnokkal és teherautókkal eltorlaszolták a Szabadkára és Üjvidékre vezető nemzetközi utat Is. fgy a jugoszláv—magyar határátkelőhelyeken nagy torlódás keletkezett. Mint az újvidéki rádió jelentette, a gazdák több helyen bizonytalan ideig fenn akarják tartani az útelzárást, mert a búza árát méltánytalanul alacsonynak tartják. Határozottan visszautasította a román nagykövet legutóbbi durva magyarellenes kirohanásait Erdős André nagykövet az európai helyzet emberi dimenziójával foglalkozó koppenhágai értekezlet hétfő délutáni plenáris ülésén. A román diplomata az egy héttel korábbi magyar felszólalásra reagálva a múlt hét végén azzal vádolta a magyar nagykövetet, hogy beszédének „egyetlen mondata sem volt igaz a Romániában élő kisebbségekkel kapcsolatban”, és képtelenségnek nevezte a kollektív kisebbségi jogok, az anyanemzet fogalmát. Erdős André beszédében többször is idézte korábbi felszólalásának eredeti szövegét, amelyben nem nevezte meg Romániát, hanem általában beszélt a kisebbségek jogairól, majd emlékeztetett a legutóbbi véres marosvásárhelyi és bukaresti eseményekre. A magyar diplomata hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy éppen az a Románia nevezte elképzelhetetlennek a nemzeti kisebbség kollektív jogait és az anyanemzet fogalmát, amely korábban maga hozta létre az autonóm magyar területet. A magyar küldöttség vezetője ismételten sürgette, hogy mielőbb fejezzék be a vizsgálatot a márciusi marosvásárhelyi eseményekről, és nevezzék meg végre a felelősöket. Erdős André ezután visz- szautalt az elmúlt hónapok sajnálatos romániai fejleményeire. A magyar kisebbség sanyarú helyzetéről szólva megállapította, hogy ma már nincs autonóm tartomány, magyar egyetem, hogy korlátozzák a magyar nyelv gyakorlását: ez például a legutóbbi tanügyi reformban is felfedezhető volt. Ugyancsak utalt a június 4-ei súlyos esetre, amikor a koppenhágai konferenciára igyekvő Bíró Annamária kolozsvári tanárnő iratait a magyar—román határon elvették a román hatóságok, és csak az eset után 10 nappal kapta vissza azokat a Koppenhágában működő román nagykövettől. Bíró Annamária a Magyar Emberi Jogok New York-i székhelyű Alapítványa képviseletében utazott a dán fővárosba, hogy a romániai magyarság súlyos helyzetéről tájékoztassa a küldötteket. Erdős a továbbiakban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy még mindig folytatódik a magyar kisebbség jogainak korlátozása Romániában, Felhívta a román küldöttség figyelmét arra, hogy a konferencián más országok is élesen bírálták már a román vezetés agresszív, antidemokratikus kisebbségi politikáját. A magyar diplomata után Belgium képviselője kért szót. A 12-ek nevében ismételten megdöbbenésének adott hangot a júniusi véres bukaresti események miatt. A nagykövet elítélte az úgynevezett bányászakciót. Hangoztatta: egyetlen demokratikus rendszer sem tűrheti el a hasonló brutális beavatkozást. Egyben felszólította a román vezetést, hogy fordítson nagyobb figyelmet a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására. „A félelem visszatért Romániába. Nem elég demokratikus választásokat tartani, a demokráciát fel is kell tudni építeni, és biztosítani kell az alapvető emberi jogokat” — hangoztatta. Végül bejelentette, hogy a jövő hónapban bizottság utazik Romániába, hogy a helyszínen ellenőrizze: mennyire tartja magát ígéreteihez a román vezetés. Tralan chebelue; a román küldöttség vezetője azonban mintha megismételte volna múlt heti felszólalását. Azt mondta, hogy „sajnos Erdős A-ndré (akit egyébként barátjának nevezett) ugyanabban a hangnemben beszélt a hétfői ülésen, mint korábbi felszólalásában”. Chebelue ismételten visszautasította a kisebbségek kollektív jogaira és az anyanemzetre vonatkozó magyar megfogalmazásokat és ajánlásokat. „Eengedjék meg a tisztelt küldöttek — hangoztatta —, hogy Románia mondja el Önöknek, mi is történt való- iában Marosvásárhelyen és Bukarestben” — mondta. — Ezt később meg is tesszük — tette hozzá. A román diplomata köszönettel vette a belga javaslatot az ellenőrző csoport jövő hónapi látogatásáról, és reményét fejezte ki, hogy a csoport mindent rendben talál majd Romániában. A nemzeti kisebbségek ügyében ennek ellenére láthatólag halad a munka. Az MTI tudósítóját magyar diplomáciai források úgy tájékoztatták, hogy várhatóan sikerül konszenzusra jutni, és pénteken tartalmas záró- dokumentumot fogadhatnak el, amelynek ajánlásait és javaslatait az év végén Párizsban is megvitathatják az összeurópai csúcstalálkozón. Meleg fogadtatás Washingtonban George Bush amerikai elnök hétfőn meleg fogadtatásban részesítette Nelson Mandelát, de a két politikus eltérő nézetei már a tárgyalások előtt megnyilvánultak. Bush a Fehér Ház kertjében mondott üdvözlő bezsédében felhívta a dél-afrikai feketék vezetőjét, hogy mondjanak le az erőszakról, a fegyveres harcról. Mandela válaszában hangoztatta: „Ha egy kormány elnyomja a politikai szervezeteket, és nem engedi meg a békés politikai tevékenységet, akkor a népnek nincs más választása, mint erőszakhoz folyamodni.»» Az amerikai elnök melegen méltatta Mandela harcának je-, lentőségét és határozottan elítélte a faji megkülönböztetést, ugyanakkor elismeréssel adózott F. W. De Klerk új kormányának, amiért kiterjesztette „valameny- nyi dél-afrikai jogait»». Bush mindkét felet arra hívta fel, hogy mondjanak le az erőszakról, és a kölcsönös engedmények alapján keressék a békés rendezést. A Dél-Afrika elleni amerikai gazdasági rendszabályok enyhítését csak akkor mérlegelik majd, ha szankcióik elérték céljukat, és az enyhítés segítheti a békés tárgyalásokat — mondotta George Bush. Nelson Mandela már a tárgyalások előtt nyilvánosan vitatkozott az amerikai elnökkel. Nincs Dél-Afrikában egyetlen párt sem, amely oly elkötelezett lenne a béke mellett, mint szervezetük, az ANC, ám erőszakra kényszerülnek, mert nincs más választásuk, mondotta. Az ANC támogatja De Klerk kormányát, hogy az folytathassa a tárgyalásokat, mivel 'az afrikai feketék szervezete az egyetlen a világon, amely segíthet az új miniszterelnöknek megtartani a pozícióját, hangsúlyozta. Arra fogja kérni Bush elnököt: ne kezdeményezzen semmit a dél-afrikai kérdésben az ANC- vel való tanácskozás nélkül, mondotta Nelson Mandela, aki végül gratulált az elnöknek és „Gorbacsov elvtársnak** közös erőfeszítéseikért a nemzetközi feszültség csökkentése, a béke érdekében. Bush és Mandela két és fél órát töltött együtt, majd a Fehér Ház, illetve Mandela külön- külön tájékoztat a tárgyalásokról. Az amerikai elnök középutas álláspontjával nincs köny- nyű helyzetben, különösen az után, hogy Nelson Mandela az elmúlt napokban óriási ünneplésben részesült ’az Egyesült Államokban. megszűnése A magyar Külügyminisztérium kezdeményező lépéseket tett a magyar—francia szakértői tárgyalások mielőbbi megkezdésére, hogy a vízumkényszer megszüntetéséről szóló egyezmény még a turistaszezonban életbe léphessen. Magyarországnak jelenleg 21 országgal van megVALÓDI SELYEMESERNYÖ Egy tokiói luxusüzlet nemrégiben megkezdte a valódi selyemből készült esernyő árusítását, 1300 dolláros áron. Az ernyő fekete selyemből készült, nyele lakkozott, nyomógombja 18 karátos aranyból van. A kíváncsi vásárlók az ernyőt zárt üvegkofferban tekinthetik meg. Az üzlet tulajdonosa bízik abban, hogy az idén 10 ilyen esernyőt elad. A drága portéka egyébként nem túl praktikus, mivel a használati utasítás szerint nem kedvez neki a nagy nedvesség, sem az erős napsütés. Sőt, minden használat után ajánlatos megtörölget- ni. MEGKEZDŐDÖTT A HURRIKANIDÉNY mokban, a keleti partvidéken, egészen a Mexikói-öbölig, megkezdődött a hurrikánidény, amely november 30-álg tart, A Az Amerikai Egyesült Alla- mcteorológusok előrejelzése szerint különösen nagy erősségű viharokra lehet számitani. Ezen a vidéken mintegy 45 millió lakos él, és számuk 3010-ig várhatóan 68 százalékkal növekszik. Fennáll annak a veszélye, hogy a hurrikán több emberéletben tesz kárt, ha nem javítanak a lakosság védelmét és evakuálását végző szolgálat munkáján. A szakemberek szerint nemcsak erősebb, hanem több hurrikánra is kell számítani. Az elmúlt két évben a hurrikánok erőssége nőtt, a Hugó és a Gilbert elégte az ötös erősséget, vagyis a szél erőssége meghaladja az óránkénti 249 kilométeres sebességet. MÁSOLATOK A TÁVIRATOKRÓL A svájci postahivatalokban 17 éven át titokban másolatot készítettek azokról a táviratokról, amelyeket az NDK-ba küldtek, és eljuttatták ezeket a svájci titkosszolgálathoz, állapította meg egy parlamenti bizottság. A svájciak egy ismeretlen ügynökséggel átnézték a táviratokat, és ha szükség volt rá, a másolatokat eljuttatták a megfelelő helyre. E törvényellenes cselekedet, amely azokra a személyekre vonatkozott, akiknek a lojalitása iránt a hatóságok érdeklődést mutattak, 1986-ban szakadt meg, amikor külföldön felfedték az ügyködést. A parlamenti bizottság állítása szerint a táviratmásolatokat egy olyan országba juttatták el, amely hamarosan nem létezik majd. LETARTÓZTATOTT ELEFÁNTTEHÉN A dél-indiai Tamilnadu szövetségi államban tegnap koldulásért letartóztattak egy elefánttehenet. A Sugu- na névre hallgató vastagbőrűt koldulásra idomították be. Kojambuttur városának zsúfolt utcáin sétált fel- alá és ormányát esdeklően nyújtogatta alamizsnáért a járókelők felé. A rendőrség végül is a forgalom akadályozására panaszkodó lakossági bejelentés alapján letartóztatta Sugunát. Az elefánttehén ellen a koldulás és közbotrány okozása címén vádat emeltek, de megúszta egy ,-,fiállapodása a teljes körű ví- zummentességről. A közeljövőben — Norvégián kívül — Spanyolországgal is megszűnik a vízumkényszer, s előrehaladott tárgyalások folynak Svájccal, Izlanddal, valamint Argentínával és Portugáliával is. szerint az asszony segédkezett férjének egy rendőr megöjésekor. A gyilkosságot azért' követték el, mert a rendőr testrészeinek és vérének felhasználásával mágikus szert akartak készíteni, amely hitük szerint segítette volna őket Samuel Doe elnök megdöntésében. Libériában nem ritkák »rituális gyilkosságok. 136 MILLIÓVAL NŐTT AZ INDIAIAK SZÁMA Közel 821 millióra becsülhető jelenleg India lakosainak száma. A tíz évvel ezelőtt végzett népszámlálás óta 136 milliót tesz ki a szaporulat. Az ENSZ szakemberei úgy vélik, 2005-ig a lakosság száma messze meghaladja a milliárdot, ha továbbra is az eddigihez hasonlóan gyarapodik. Ez ahhoz vezethet, hogy 2030-ban India lesz a világ legsűrűbb lakosságú állama. ÜJ TlPUSÜ ATOMREAKTOR Az amerikai energetikai minisztérium határozatot hozott arról, hogy a Weslinghouse társaságnak 50 milliárd dollárt folyósít, egy új típusú atomreaktor terveinek a befejezésére. Ez a reaktor olcsóbb és biztonságosabb lesz, mint az eddigiek, és az első típusreaktor lesz. Biztonságossága egyszerűbb szerkezetének köszönhető: kevesebb szivattyú, ventil és mái alkatrész lesz rajta. Az új típusú atomreaktorra azért van szükség, mert az amerikai közvélemény az elmúlt évtizedben igencsak ellenzi az új atomerőművek építését. Amerikában 1978 óta egy atomerőművet sem rendeltek meg, és egyeseket bezártak, mert nem voltak elég biztonságosak. Két teljesen új atomerőművet az Egyesült Államok keleti partvidékén nem helyeztek üzembe a lakosság é* a helyi politikusok ellenkezése miatt. AZ ASZPIRIN NEM VESZÉLYEZTETI A MAGZATOT A bostani egyetem tudósai szerint ha az asszonyok a terhesség első hónapjaiban aszpirint szednek, ez nem növeli annak a kockázatát, hogy gyermekük szívrendellenességgel születik. Kutatásaik során 1976-tól 1988-ig 1380 olyan gyermeket figyeltek meg, akiknek az édesanyjuk a terhesség idején aszpirint szedett. Előzőleg két tanulmányban egyes tudósok azt állították, hogy az aszpirin a terhesség első három hónapjában háromszorosan megnöveli a szívbaj kockázatát az újszülötteknél. BAKTÉRIUMOKKAL SEMMISÍTIK MEG A KŐOLAJAT A texasi partok közelében megrongált tartályhajóból kifolyó kőolajat megpróbálják egy bizonyos fajta baktériummal megsemmisíteni. A baktériumok a kőolajat olyan ártalmatlan zsírsavval változtatják át, amely nem tesz kárt a tenger növény- és állatvilágában. A szakértők szerint a baktériumok már 24 óra alatt lényegesen csökkentették á kifolyt kőolaj mennyiségét. Ezt a módszert eddig már néhányszor kipróbálták. Mint ismeretes, a Mega Borg tartályhajóból 11 millió liter kőolaj folyt ki. Szolgáltató Részvénytársaság pályázatot ír ki holdingszervezetén belül Békéscsabán kialakítandó szervezeti egységénél vezetői munkakör betöltésére. A vezető főbb feladatai: — a szervezeti egység személyi és tárgyi feltételeinek kialakítása — a szervezeti egység általános igazgatásának és irányításának ellátása — a helyi, megyei adottságok alapján piaci stratégia meghatározása, ezen belül hosszú távú működőképesség biztosítása — bel- és külföldi partnerkapcsolatok kialakítása. Pályázati feltételek: — közgazdász- vagy mérnök-közgazdász végzettség — angol vagy német nyelv tárgyalás-szintű ismerete, szlovák nyelvet beszélő előnyben részesül — min. 3 éves szakmai gyakorlat, és 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A pályázat tartalmazza: — a megyében kialakítható és működtethető vállalkozási, befektetési, innovációs készséget bemutató koncepciót, és a működtetés személyi, tárgyi feltételrendszerének fokozatos kiépítési stratégiáját — részletes, kézzel írt önéletrajzot — a pályázati feltételeket igazoló okinatok másolatait és a jövedelmi igény megjelölését. A.pályázatokat az rt. igazgatósága által megbízott zsűri bírálja el. A pályázatokat kérjük magyarul és azokon a nyelveken gépelve megküldeni, amelyeket a pályázati feltételek között a pályázó megjelölt. A pályázatot 1990. augusztus 31-ig, „ÖTLETEMBER” jeligére a kiadóba kérjük eljuttatni. gyelmeztetéssel”, és utána szabadlábra helyezték. Gazdájának viszont 100 rúpia (öt dollár) bírságot kellett fizetnie. GYILKOSSÁGGAL VÁDOLJÁK A VOLT MINISZTER FELESÉGÉT Gyilkosságban való bűnrészesség miatt egy libériái bíróság elítélte a volt védelmi miniszter feleségét. A vád