Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-02 / 128. szám
1990. június 2., szombat Se pénz, se posztó, színház azért még van Képeslap Tirolból Interjú Gálfy László igazgatói irodájában Szerkesztőségi fotográfia-gyűjteményemből előkerült egy kép, amelyen a Jókai Színház feldúlt épülete látszik, az elegáns erkély még sehol, csak a tartóoszlopok készültek el. Eléggé reménytelén a látvány, emlékszem, sokszor gondoltam arra: lesz-e ebből színház egyáltalán? Mert már akkor keményen dúlt a „se pénz, se posztó” időszak. Aztán mégis elkészült a mű, az alkotók megpihenhettek (hogy stílusos legyek), odabent viszont ez időben kezdett konfrontálódni a helyzet. A történet innen a nagyközönség előtt is ismerős: dr. Keczer András igazgató nem kapott bizalmat a társulattól, mely (nem éppen egyhangúan) Gálfy Lászlóban látta a megoldást az igazgatói széket illetően. A Jászai-díjas színművész megbízatása egy évre szól, tehát pillanatnyilag átmeneti jellegű. Nyilván, nincs könnyű dolga, és nem volt eddig sem: a közönséget nem érdekli, hogy mi van fent, az igazgatóságon, a közönséget az érdekli, hogy ha felmegy a függöny, jól szórakozzon. „Valami nagy-nagy változás előtt állunk, erre figyelni kell ...” Fotó: Veress Erzsi Gálfy Lászlót a színház- kedvelőknek nem kell bemutatni. Mármint a színészt. Az igazgatót azonban (habár nem is lehet ezt így különválasztani) már sokkal inkább. Igazgató-e már a színész? — Most ismerkedik az igazgatósággal. És az a legfontosabb célja, hogy a színház működjön, hogy előadásaink ne hordozzanak magukon semmit abból, ami a színpadon kívül történt és történik. Ez önmagában is óriási feladat. — Színházi világunk (nemcsak ez a csabai) különböző összetűzésektől hangos, szándékosan kerülöm a „botrány” minősítést, mert kezd közhellyé válni. Mi ez? Természetes folyamat? Miért, hogy mostanában nem egy- egy előadás átütő sikere a hír? — Lehet, mert nincsenek átütő sikerű előadások. De az is lehet, hogy az átalakulási szándék — mely a színházakban is erőteljesen jelentkezik — némely eseménye „puccs” címszó alatt került be a közvéleménybe. • Újságolvasó ember vagyok, látom, hogy nemcsak nálunk van ez így. Egy biztos és ez nem közhely: a színházakban az átlagosnál jóval érzékenyebb emberek dolgoznak, élnek, itt minden felfokozottabb, tehát fel- fokozottabb hangulatok kísérik a változásokat is. Úgy gondolom, a huszonnegyedik órában vagyunk, hogy a jobbítás szándéka megvalósulhasson. Nyilván, egy igazgatóváltás nem lehet zökkenő- mentes, itt is voltak csoportosulások, akik erre vagy arra voksoltak. A többség engem választott és ennek megfelelni most a legfontosabb követelmény előttem. Egy megtervezett szezon vége felé jött a megbízatás, a célom az volt: úgy fejezzük be, hogy a közönség ne vegyen észre semmit abból, hogy belső problémáink vannak. Ez sikerült, a szezon tervét teljesítettük. Három bemutató volt hátra március '16. után, a megbízásom napjától, a Házasságlevél és a Chicago, a gyerekeknek pedig az Óz, a nagy varázsló. — Nem mondhatom, hogy a színpadon kívüli konfliktusok beszűrődtek volna ezekre az előadásokra. Ha nem is érték el a legjobb időszakok színvonalát, a közönség — különösen a Chicagót — igencsak megszerette. Egyáltalán: hisz-e abban, hogy egy színházban a színpadon kívül is a konfliktus a legfontosabb? — Nem mondom, hogy a márciusi váltás után máris egységes társulat jött létre. Mindenki azt mond, amit akar. Ami biztató: különös gondoktól mentesen zajlott le ez a nagyon is kritikus időszak az évad végéig. Hogy pontosabb legyek, a nagyszínházban befejeződtek az előadások, a táj folytatódik és hamarosan turnéra indulunk a Chicagóval Haj- dú-Biharba és Szabolcs-Szat- márba: többek között Debrecen, Nyírbátor, Hajdúböszörmény, Kisvárda, Nyíregyháza, Tokaj, Mátészalka az úticél. Az első előadás június 4-én Mátészalkán lesz... A kérdésre, hogy hi- szek-e a színpadon kívüli konfliktusok kikerülhetetlen- ségében: nos, azt kell mondanom, hogy soha nem hittem elképzelt, szép, nyugalmas állapotokban. De hogy ne a viták, ellentétek legyenek a legfontosabbak, abban hiszek. — Megéri turnéra menni? — Már nem annyira, mint pár évvel ezelőtt. Több energiát visz el, mint hasznot hoz. A színész például 80 forint napidíjat kap, ebből levonják az étkezési hozzájárulást. A többi kötelesség a gázsiért. A ikultúrházak pénzhiánya pedig csökkenti az előadások „árát”, tehát drágább lebonyolítás egyre kisebb bevétellel. — Itt vagyunk a manapság legsarkalatosabb kérdésnél: lehet-e jó színházat csinálni egyre kevesebb pénzből? A Jókai Színház — ki tudja miért? — az ország legrosszabbul támogatott színháza. Az utolsó helyen díszük a neve. Csoda-e, hogy egy időben — különösen a „jólértesültek" — már azt terjesztették, hogy bezárják ezt a színházat. Bezárják? — Én biztosan nem zárom be, de az a véleményem, hogy ilyesmit csak a rossz szándék terjeszthet. Hogy miért kerültünk utolsó helyre, az külön vizsgálódás tárgya lehetne. Ez amolyan Békés megyei betegség. Itt nemegyszer felvállalták, hogy „pénz nélkül is megvalósítjuk a feladatokat”. Ezt persze nemcsak a színházra értem. Aztán a szegény rokonok még szegényebb ismerősévé degradálódtunk. Máshol meg nyújtották a markukat, kérték a pénzt, és meg is kapták. Aki nem kér, az nem kap. Aztán elfoglalhattuk az utolsó helyet, most pedig innen kellene felfelé kapaszkodni. Nem vagyunk irigylésre méltó helyzetben. — Hiányoltuk, hogy nem volt ott a színház a vidéki színházak fesztiválján. Hogyan történt ez? — Arról volt szó, hogy a Hamletet visszük fel, a szervezők — késve — a Doctor Herzet kérték. A Herz díszletét azonban szét kellett szedni, felhasználni a Chica- góhoz. Anyagi és anyagbeli szempontból, takarékosan. Külön új Herz-díszletet csinálni, nem volt pénzünk, így nélkülünk zajlott az előadás-sorozat. Nem előnyünkre. — A turné után következik a nyári szünet, majd őszszel az új színi évad. Az igazgató gondolatainak jó része már ott összpontosul. Szeretné — nyilván — megemelni a színház színvonalát, hírét. A társulat sem akarhat mást. Mi lesz ősztől, mi lesz az új évadban? — Nagyon nehéz a helyzetünk és ez nem okkeresés előre. Egyáltalán az is, hogy mit játsszon egy békéscsabai színház? Népszínház legyen? Szórakoztató? Művészszínház?... Meddig és hogyan? Nekünk mindent kell adni, ez vidéken alaptörvény. De az is, hogy színvonalasan. Nem játszhatunk magunknak, közönség nélkül nincs színház. Persze, a közönséggel is elkerülhetetlen a konfliktus, mert nem biztos, hogy aki a Chicagóra bejön, jegyet vesz a Ham- lethez is. Ez mégsem baj, mi azt szeretnénk, hogy mindenki azt a darabot nézze meg, ami őt érdekli, és ott élményben legyen része, ősszel Vörösmarty Csongor és Tündéjével kezdünk. Ezt a gyönyörű játékot 10-20 évenként újra és újra be kell mutatni. Csongort Kálmán Imre A montmartrei ibolya című nagyoperettje követi, és -még négy előadás, valamint két gyerekszínházi. A négy között Bernstein West Side Storyja is. És lesz a stúdiószínház, ahol a kísén- letezőkedv igazi színterét szeretnénk létrehozni. Nincs előzetes terv, évad közben majd kiderül, mit vigyünk oda és mikor? — Különben hogyan érzi magát' a Jászai-díjas színész az igazgatói szerepben? Hozott-e változást ez a tisztség? — Hozott! A nyugalmamat, ami volt, felborította, sőt, a munkabeosztásomat is. Eddig csak a színpadi munkával kellett ’ foglalkoznom, csak saját magamnak tartoztam felelősséggel. Most viszont az egész társulatért felelősséggel tartozom. Ha mint színésznek nem sikerült valami, legfeljebb bosz- szankodtam, most, ha a társulatnak megy nehezen, az egészen más. — Gálfy Lászlót, a színművészt szeretik és tisztelik Békéscsabán. Az új évadban kevesebbet látjuk majd a színpadon? — Kevesebbet. Amíg csak színész voltam, más volt a helyzet, most, mint igazgató, fontos kötelességem mindenkit megfelelően foglalkoztatni. Különben is, valami nagy-nagy változás előtt állunk, erre figyelni, ezt segíteni teljes embert kíván. Aztán majd meglátjuk. A színész nem lehet meg színpad nélkül. gass Ervin Június 10-én: Mágikus mester Békéscsabán Láttam egy videofilmét a leningrádi előadásról. Albert Ignatyenko ukrán parafeno- mén valóban rendkívüli képességekkel megáldott ember. Szavára, sőt hangjaira, mozdulataira cselekednek a pszichológiai kísérletre vállalkozó „alanyai”. Felállnak, leülnek, almát szednek egy képzeletbeli fáról, muzsikálnak, repülőt vezetnek, lebegnek az űrben, de hárman is alig tudnak megmozdítani egy összesen 2,5 kilogramm súlyú széket... Mi ez? Albert Ignatyenko többször használta a mágia szót. Egy, a kísérleti színházat bemutató írás arról tudósít, hogy új irányzatról vart szó a világ gyakorlatában: a pszi- choenergetikus szuggesztió- ról, azaz a lélek energiájával való befolyásolásról, hipnózis nélküli gondolatátvitelről. Albert Ignatyenko, aki egyébként a nemzetközi szakmai szervezet elnöke, Budapesten már több előadást tartott, s a tévénézők is megismerkedhettek vele az elmúlt hónapban. Békéscsabán két fellépését szervezik, június 10-re, vasárnapra. A „Tégla” Közösségi Házban 16, illetve 18.30 órától találkozhatnak vele az érdeklődők. A műsoráról szóló tájékoztató többek között olyan jelenségeket ígér, mint a telepátia, a bőrlátás, halottlátás, 13 művelet egyidejű végzése,, gondolatolvasás, égő gyertya eloltása távolról, kung-fu ütés ugyancsak távolról, és még sorolhatnánk ... — Álljanak fel, vége a színháznak. Fejük tiszta, könnyű. Mosolyogjanak, viszontlátásra! — mondta a leningrádi film végén Ignatyenko azoknak, akik önként jöttek a színpadra és szerepet vállaltak színházában. Úgy látszott, valóban nem érte őket semmiféle megrázkódtatás. A nézőtéren pedig lehetett csodálkozni, nevetni, amiből azonban sosem érződött a kinevetés felhangja. Kíváncsian várjuk a békéscsabai előadást. Sz. M. Békési zenekarral Innsbruckban — n támogatás magas, de a növendékek is sokat fizetnek Az Innsbrucki zeneiskola meghívására május közepén egyhetes látogatásra Tirol fővárosába utazott a békési zeneieskola és a művelődési központ Tilinkó zenekara. Utazásukat a Jeunesses Szervezet és a Békési Egyetértés Tsz segítette, akik szponzorálásukkal az idén 25 éves jubileumát ünneplő zeneiskolát is köszöntötték. Innsbruck jelképe, a 2334 méter magas Hafelekar csúcsa szinte egyetlen képeslapról sem hiányzott. A természet formálta havasok, sziklák és fenyőerdők karéjában ékszerként illegette magát a város — ez a 124 ezer lelket számláló település — régi városközpontjával, macskaköves utcáival, a temérdek régiségbolt gics- cseivel együtt. Kint élő, magyar zenetanárnő ismerősünk szerint — aki meglepetésként robbant elénk huszonöt • év távlatából — ezt épp úgy meg lehet szokni, mint az ottani életformát, a kibéleltséget, a luxust, a biztonságot. A négyemeletes bérházakban is természetes és működő liftet, a selyemkénk se rest, Tóth bácsi légy szíves, tessék már ideadni, finom ez a sült krumpli, nézd, igazi zuzmót gyűjtöttem, itt már a madár se jár, jó lenne hazavinni a levegőből, ott, lent a síugrósánc, holnap odamegyünk, délután próba, gyerekek, figyelem! * * * Csoportunk zenetanárrésztvevőit leginkább a testvérintézmény élete érdekelte. Walter Kefer igazgató nagyszerű házigazdának bizonyult. Az általa összeállított program szerint látogatást tettünk a zeneiskolában, a„ központban magasodó egykori kolostorépületben. Hospitálhattunk a vonós tanszak óráin, megnéztük az óvodások foglalkozását — akik a hegedűvel ismerkedve éppen Mozart versenymű- vét (!) hallgatták — és végigbarangoltuk a négy emelet boltíves labirintusát. A régen gimnáziumként funkcionáló épületet 7 évvel ezelőtt kapta meg a zeneiskola, 44 tantermének mindegyikében zongora, pianínó, hangfalas magnó-lemezjátszó és házi telefon található. A Tilinkó tagjai a határ ‘túloldalán. Ez már Ausztria! tapétát, a „Putzfrau” mo- toszkálását a konyhában, a tízféle öntettel tálalt salátákat, a sült pisztrángot (amit eddig csak Schubert művéből ismertünk), s a gyümölcsök gazdag kínálatát. Elszállásolásunk során az egy hét alatt bőven volt alkalmunk megismerkedni az átlag osztrák hétköznapjaival, s ez a közös élmények mellett tapasztaltakat mindőnk számára egyedivé tette. A várostoronyból pazar kilátás nyílott a környékre. Először csak madártávlatból, később „testközelben” gyönyörködhettünk a Hofkirche szépségében, ahol az osztrák uralkodóház fő alakjainak bronzszobrai sorakoztak. Élményt jelentett a négyszáz éves orgona látványa, vagy az aranytetős erkély a főtéren, mellyel I. Maximilian császár kívánt maradandó emléket állítani magának. A városban körutazó konflisokat nem próbáltuk ki, de megcsodáltuk a Nemzeti Színház melletti műemlék fát, melynek védelmében, a tervezett földalatti parkoló ellen egész Innsbruck tüntetett. A környezetükre érzékeny szomszédaink többször "leállították Ikaru- szunk motorját is, és láthatóan vigyáztak fűre, fára, virágra, mindenre, ami élt. Városkörnyéki kirándulásaink során egyik nap a Pa- tscherkofel kétezer méteres csöndjébe repített bennünket a függővasút, ahol fából eszkábált, szabadtéri templom (az osztrákok jórészt hívő katolikusok), alpesi rózsa, bárányfelhők és egyre több napsugár fogadott bennünket. Sárkányrepülő a magasban. tiroli csárda jódli- zenével, angol turisták, how do you do, a hegyen mindenki tege2ődik, nosza, PösziA várostól kapott évi 400 ezer schilling támogatás irigylésreméltóan elegendő a hangszervásárlásra. A tandíjak állami dotációja szerényebb a miénknél, a növendékek évi 2600 schillinget fizetnek az órákért. A legkülönbözőbb tanszakokon 1400 gyermek tanul hangszeres zenét és 400 azoknak a száma, akik „csak” a kórusokban énekelnek. Az igazgató elmondása szerint most tefvezik egy videokészülék és kamera vásárlását, az iskola orgonáján ottjártunk- kor éppen egy japán diák gyakorolt. A személyi és tárgyi feltételek a látottak szerint a legideálisabbnak tűntek, mégis büszkén húztuk ki magunkat, amikor a Tilinkó zenekar bemutatkozó koncertje után szakmai kérdésekkel ostromolták a mieinket az innsbrucki zenetanárok. A konzervatórium nagytermében a békési zeneiskola egykori növendéke, Feies Tamás hegedűművész játéka nyitotta a műsort, maid a közönség tapsaitól kísérve hangzott fel Purcell, Bach. Kocsár Miklós és Farkas Ferenc egv-egy darabja a zenekar előadásában. A ráadásként énekelt-muzsi- kált osztrák népdalt a közönség meghatottam szeretettel fogadta, az éjszakába nvúló fogadáson a város és Tirol megve kulturális vezetői köszöntőkkel, ajándékokkal fejezték ki elsimeré- süket. A Stubaier-gleccser volt a ráadás, az utolsó nap. koronás programja. Mosonma- gvaróvárott tilinkó hangja ébresztett bennünket. Domokos Laci fúita. Szavak nélkül is éreztük, hogv barátokat hagytunk magunk mögött. F. Pálfy Zsuzsa
