Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-20 / 143. szám

Az Országgyűlés módosította az alkotmányt IgmUkfcM-------------------------------------------------------------­19 M. június 0«., §»erá» Táborozok Tarhoson, vonás hangszerekkel (Fölytatás az 1. oldalról) viszont a szabad demokra­ták frakciójának véleményét tolmácsolva kifejtette: te­kintettel a törvényi előírá­sokra, továbbá arra, hogy az ideiglenes köztársaság elnök október 14-ét jelölte meg a helyhatósági választások napjának, az SZDSZ július 14-ére javasolja a népszava­zás kitűzését. Sajátos színt jelentett az alkotmánymódosítás terveze­tével kapcsolatos vitában Oláh Sándor (FKgP) felszó­lalása. A kisgazdapárti kép­viselő frakciótársaival ellen­tétben nem a fiatal demok­raták képviselőivel polemi­zált. sőt • védelmébe vette a Fidesz vitában tanúsított magatartását. A címerkér­désben Inotai Ferenc (KDNP) népszavazást tartana szük­ségesnek. Megjegyezte: ta­pasztalatai szerint a „tö­megek” inkább a koronás címert választanák. Ezzel el­lentétben Szabó Miklós (SZDSZ) a Kossuth-címer mellett tette le a garast. Az alkotmánymódosítás feletti részletes vita kora délután fejeződött be. Az Országgyűlés határozatban nyilvánította ki, hogy a más­fél napos vitában elhangzott javaslatokkal kapcsolatban nem kíván újabb bizottsági tárgyalást, így a napirend előadója Kónyáné Kutrucz Katalin (MDF) válaszolt az elhangzottakra. Kiemelte, hogy az elnökváillasztás mód­ja és hatásköre között ösz- szefüggés van. Épp ezért a gyenge hatáskör, illetőleg a közvetlen választás révén szerzett erős legitimitás fe­szültségforrás lehet. Végeze­tül arról szólt, hogy több mint százezer aláírás esetén a Parlament nem mérlegel­heti a népszavazás kiírását, mert erre törvény kötelezi. Ezt követően a képviselők egyenként szavaztak a mint­egy félszáz módosító javas­latról, s közülük hozzávető­legesen tizenötöt fogadtak el, a többit elvetették. Többször is nekifutott az Országgyűlés a címerről szó­ló, két változatban előter­jesztett javaslat megszava­zásának. Miután a képvise­lők elvetették az úgyneve­zett Kossuth-címerről szóló változatot, Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője kért szót, s emlékeztette képvi­selőtársait arra, amennyiben egyik változat sem kapja meg a szükséges szavazat- mennyiséget, úgy a jelenle­gi címer marad érvényben. Orbán Viktor (Fidesz) ki­fogásolta ezt a felszólalást, mondván, hogy a politikai fair play szabályait sérti, ha valaki szavazás közben kér szót, s új érveket próbál fel­hozni. Kónya Imre szemé­lyes megtámadtatásnak érezte a Fidesz frakcióveze­tőjének megjegyzését? s ki­jelentette, hogy pusztán gya­korlati okokból szólalt fel. Az elnöklő Szűrös Mátyás újbóli szavazást rendelt éli, ám Eörsi Mátyás közbeve- tőleg indítványozta, hogy ezúttal fordítsák meg a sor­rendet. és elsőként a javas­lat második változatára, az úgynevezett koronás kiscí- merré szavazzanak. Ugyan­csak ő, még egyszer szót kért a vita során, s bejelen­tette, hogy a karzatról ka­pott információi szerint több képviselő hiányzó tár­sa helyett is szavazott, így például Hámori Csaba (MSZP), a név szerint em­lített képviselő ezt tagadta, ám az elnök mindenkit fel­szólított, hogy csak a saját nevében szavazzon. Torgyán József (FKgP) nem érte be ennyivel, s kérte, hogy a szá­mítógép segítségével is el­lenőrizzék, vajon jogos volt­e a kifogás. Kovács László (MSZP) csatlakozott a kö­veteléshez, annyival kiegé­szítve, hogy valamennyi üres képviselői helyen vizs­gálják meg: szavazott-e ott illetéktelen. A hosszas polémia után végül újból megismételtette az elnök a címerre vonat­kozó szavazást. A Kossuth- cimert 183-an elvetették, 127-en voltak mellette, 32-en pedig tartózkodtak a szava­zástól. A koronás kiscímer mellett 254 képviselő vok­solt, 53-an voltak ellene, 29-en pedig tartózkodtak. Az elnök megállapította, hogy mivel csak 66 százalékot ért el az igen szavazatok száma, így az a változat sem te­kinthető elfogadottnak, vagy­is továbbra is az eddigi cí­mer marad a magyar állam jelképe. Az elnök Ugyanak­kor hozzátette: a címer és a zászló kérdésétaz Or­szággyűlésnek ismét napi­rendjére kell tűznie, mivel az alkotmány szerint e té­mát törvényben kell szabá­lyozni. Este hat óra után néhány perccel következett a hatá­rozathozatal. A megszava­zott módosításokkal együtt, 280 igen, 34 ellenző szava­zattal, 24 tartózkodás mel­lett az Országgyűlés elfo­gadta az alkotmány módosí­tásáról szóló törvényjavas­latot. Szűrös Mátyás, beje­lentette, hogy a Parlament hétfőn folytatja munkáját. Tegnap délelőtt kezdték „megszállni” a tarhosi me­zőgazdasági kollégiumot az ifjú vonósok. A mintegy 35 zeneiskolás és zeneművésze­ti szakközépiskolás hamar elhelyezkedett, hiszen sokan közülük ismerősök itt, nem először vesznek, részt az If­jú Zenebarátok tarhosi vo­nószenekari táborán. Miközben folyamatosan jöttek a csomagokkal, hang­szerekkel felpakolt gyere­kek, az egyik szobában vál­tottunk néhány szót a tábor „veteránjával”, a 16 éves Pechan Szilviával, aki hato­dik alkalommal van itt az idén Tarhoson. — Minden évben volt va­lami, ami feldobta a tábort — válaszolta, amikor meg­kérdeztük, melyik évben érezte magát a legjobban. — Nagyon jók szoktak lenni a programok: az operaparó­dia, a házikoncertek, a ve­télkedők ... De nekem leg­emlékezetesebb az a tavalyi ■ hangverseny, amelyen én voltam a koncertmester. Bár még csak tegnap ér­keztek meg a résztvevők, az elhelyezkedés, az ebéd után rögtön nekiültek próbálni. A tarhosi tábor „rendje Hazánk lerobbant szállító­jármű-parkja minden bizony­nyal igazi aranybányának tűnik minden olyan külföl­di vállalkozás számára, amely valamilyen formában termékeivel meghosszabbít­hatja a járművek hasznos élettartamát, takarékosabb üzemanyagfogyasztást tesz lehetővé, illetve mérsékli a már-már tragikus mértékű környezetszennyező-anyag kibocsátást. Valószínűleg ilyen motívu­mok vezérelték a Budapesti Alkotó Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Részvénytársa­ságot is, amikor arra az el­határozásra jutott, hogy a dél-alföldi térségben a SLICK—50 motorkímélő adalékanyag mellett egy újabb változatra, a SLI­szerint” délelőtt-délután két- két órát gyakorolnak, hogy a záróhangversenyen, amely június 27-én lesz a tarhosi zenepavilonban, 19 órakor, minden simán menjen. Mű­sorukon négy mű szerepel majd: Bach G-dúr zongora- verseny II., III., Haydn: 12 kis divertimento, Kocsár Miklós: Pozsonyi táncok, és Vivaldi: a-moll koncert két DER—2000 névre hallgató, hasonló profilú termékre ke­res vevőkört. Tegnap dél­előtt a békéscsabai Körös Volánnal rendezett bemuta­tón magánvállalkozók, kü­lönböző szállítóvállalatok szakemberei ismerhették meg közelebbről e „csoda­tevő” készítményt. Mindenesetre a tájékozta­tás alapján egy dolog csá­bító, nevezetesen, hogy a SLICK—50-es adalékanyag­nál 40 százalékkal olcsóbb. Arra viszont egyelőre nin­csenek hazai vizsgálati ered­mények, illetve gyakorlati tapasztalatok, hogy mit hoz­hat eredményként az anyag alkalmazása. Horváth Ká­roly. a Körös Volán létesít­ményi főmérnöke is meg­erősítette, hogy a gyakorlati hegedűre. Vezényel Gál Ta­más. Munkájukban természete­sen segítségükre lesz a tá­bor vezetője, Fejes Antal, valamint a művészvendé­gek: Devich Sándor, Berna­dett Előd és Céderic Pescia. Első nap lévén, tegnap, a próba után szabadfoglalko­zás és ismerkedési est volt a program ... eredmények hiánya miatt nem ugranak fejest a vízbe. Azonban elképzelhető, hogy egyikét 20-30 ezer kilomé­tert már futott kocsinál, kí­sérleti célra, kipróbálják a SLIDER—2000-et. A kibo­csátott káros kipufogógázok esetében körülbelül 7 száza­lékkal csökken a széndioxid­mennyiség, míg állítólag a szénmomoxid akár feleződ­het is. Bár mint a főmér­nök utalt rá, ez még nem jelentseti a járművek Iteve- gőszennyezésének teljes meg-' oldását. A SLIDER—2000-et for­galmazó Alkotó Rt. számára a magyarországi nagyválla­lati vevőkör hatalmas üzle­tet jelenthetne, de minden bizonnyal csak abban az esetben, ha a belföldi vizs­gálatok, illetve a gyakorlati eredmények is kézzelfogha­tóvá válnak. Hacsak nem történik csoda, aminek kö­szönhetően búcsút mondhat­nánk lerobbant gépkocsi­parkunknak, mert a magyar gazdaságnak ez jelentené az igazi üzletet. — rákóczl — Szavazott a távollevő Demény Pál Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának második napja sem múlt el kisebb botrány /léikül: jEörsi Mátyás (SZDSZ) az al­kotmánymódosításról folyó szavazási procedúra közben fel­hívta az elnök figyelmét arra, hogy tolyan (szavazógép is mű­ködött, amelynél nem ült képviselő. Az elnök vizsgálatot ren­delt el, amelynek alapján kiderült: a távollevő Demény Pál (MSZP) gépe is jelzett. Eszerint az első szavazás rögzítette, hogy a Kossuth-címerre igennel, a koronás kiscímerre nemmel szavazott. A vizsgálat ugyancsak kimutatta, «hogy a Demény Pál melletti széken helyet foglaló Hámori Csaba (MSZP) ugyanígy voksolt. Soltész István, az Országgyűlés főtitkára az MTI munkatár­sát arról tájékoztatta, hogy az ügyet a Házbizottság csütörtöki ülése megvitatja, s a Parlamentet a következő ülésen tájékoz­tatják a vizsgálatuk eredményéről. Futás a rögtönzött próba után (és nem elöl) Fotó: Gál Edit Raitunk mindenki segíteni akar Újabb „csodaszer” a magyar gépkocsiparknak Mitől döglik — a Ital? Törpeharcsa, vörösszár­nyú keszeg, odébb egy dé- vér hasa fehérük, a víztől egy-két arasznyira, meg a nád közt felakadva. Ezek már biztosan nem szereznek örömet a pecásoknak, ugyan­is elpusztultak. De nincs is horgász a parton, mert ha­mar híre ment, döglik a hal itt, Békés alatt a tápcsator­nán, vagy ahogy a helybé­liek nevezik: „a Kiskörö­sön”, a víztisztító mögött. Két kerékpáros közeledik, anya és fia, nézelődni jöttek. — Még tavaly is sokat kijártunk ide, szép hely, és pecázni is lehetett, az utób­bi időben végre már hal is volt a vízben, nyilván az új szivornya jóvoltából, amit odébb, a dánfoki tábornál építettek — sorolja Oláh Zoli. — Nem tudjuk, mi történt, de nagyon elszomo­rító. Az tavaly is előfordult, hogy „pipáltak” a halak, de ilyen fertőzés nem volt. Követjük a víz útját. A csatorna a Kettős-Körösbe torkollik. A gátról lenézve feltűnő a látvány: a folyó­vízbe áramló csatornavíz sokkal sötétebb. De mi is történt, mitől döglik a hal a békési táp­csatornában, ahol éppen az utóbbi időben, az új szi­vornya átadása óta javult a vízminőség, s ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint az a tény, hogy végre a há­lák is ismét megjelentek? A Körösvidéki Környezet­védelmi és Vízügyi Igazga­tóság tegnapi gyorsinformá­ciója szerint: „a Körkövizig illetékeseinek helyszíni vizs­gálata megállapította, hogy az Élővíz-tápcsatorna Békés III. szivattyútelepének tor­kolati szakaszán — a víz­felszínen — körülbelül 4-5 mázsa vegyes haltetem lát­ható ... Vizuálisan megál­lapítható volt, hogy az Élő­víz-csatorna vize iszapfosz- lányos, tömegében setét, mi­nimális oxigántartalmú, az Élővíz-tápcsatorna vízfel­színén intenzív fenékiszap- felúszások, míg a Dánfokéri csatorna torkolati szakasza normál vízminőségi állapo­tú. A halpusztulás okának kivizsgálását a Körkövizig szakemberei végzik.” Részletesebb információt kértünk és kaptunk *dr. Go- da Pétertől, a Körkövizig igazgatójától. — Mi lehet az oka, hogy a tápcsatorna vize sötét, za­varos, egyszóval valami ba­ja van, aminek nyilvánvaló jele a halpusztulás is? — kérdeztük. — Azért ilyen ez a víz, mert Gyulán a duzzasztót csak téli üzemmódban tud­juk most üzemeltetni, mi­után a romániai területről érkező kisebb árhullám mi­att a gyulai tűsgátat nem lehet használni. így viszont csak feleannyi víz érkezik az Élővíz-csatornába, és míg ez leérkezik Békésre, nagy­ban keveredik a szennyvíz­zel. Rontja a helyzetet, hogy az Élővíz-csatornán, Békéscsaba és Békés között kotrás történik, és ez felka­varja a fenékiszapot. To­vábbi, kedvezőtlen körül­mény, hogy a békéscsabai tisztítótelep a tapasztala­tunk szerint, most nagyobb mennyiségű szennyvizet bo­csát ki, és ez is terheli az Élővíz-csatornát. Mindezek együttesen okozzák a jelen­legi vízminőségromlást. — S ezt a vizet a Kettős- Körösbe kell engedni? Nem történhet nagyobb baj, ne­vezetesen, hogy a folyóvizet is megfertőzi? — A tápcsatornából a vi­zet muszály továbbengedni, mert ha nem, akkor elér egy bizonyos szintet, és bel­vizet, elöntéseket okozhat, elsősorban Békés térségé­ben. Tározó nincs, tehát nincs más megoldás. Saj­nos, a Fehér-Körösön a ha­táron túlról érkező víz mi­nősége — ami már eleve meghatározó — nem tőlünk függ, és • még mindig érkez­nek kisebb hullámok, való­színűleg a román területen, megnyitott tározók vizét hozza a folyó. Az egész Kö­rös-rendszer tragédiája, hogy kevés a tiszta hígítóvizünk, nagy a vízhasználat, s emiatt nem lehet mindig tartani a megfelelő vízmi­nőséget. — Most mit lehet tenni? — Csak azt, hogy vissza kell állítani a nyári vízfor­galmi rendet, amire az em­lített árhullámok miatt kényszerültünk. T. I. Maratoni ülést tartott a megyei tanács vb (Folytatás az 1. oldalról) ről is. Arról, hogy íme egy beváltnak tűnő képzési for­ma, ám még mindig kidol­gozatlan (III. és IV. osztá­lyos) tantervekkel. Az oktatási, közművelődé­si és sportkérdések után — mint azt a tudósítás elején említettük — számos, főként a megyei tanács kiadósait érintő anyagi kérdésekben kellett döntenie a végrehaj­tó bizottságnak. S minthogy „üres kasszából nincs mit osztani” — ahogy az ülést vezető Szilágyi Menyhért, a megyei tanács általános ta­nácselnökhelyettese mondta —. így csak a legfontosabb, vagy legégetőbb dolgokban szavazták meg az anyagi tá­mogatást. A hosszúra nyúlt vb-ülés végefelé a megyei tanács ál­tal alapított díjak odaítélé­séről (a Békés Megyéért díj kivételével — ahol kemény vita alakult ki) is szavaztak a vb-tagok. M. M. Legalább imitáljuk a versenyt! (Folytatás az 1. oldalról) Mindebből egyértelműen következik, hogy a résztve­vő Békés megyei vállalatok, illetve a kereskedő cégek, valamint a magánvállalko­zók azok, akik kockáztatnak, jóllehet ennek mértékét aligha mérlegelték előzete­sen. ök azok, akiknek min­denáron forgalmat kell le­bonyolítani ahhoz, hogy leg­alább pénzüknél maradja­nak. Persze túlszabályozott gaz­daságunkban az is járható út, hogy mindezt a kiadóst felszámolhatják reklámkölt­ségként. S akkor már ré­szükről $incs sok kockázat, legfeljebb olyan reklámcélra használták fel pénzüket, amelynek eredményessége igencsak megkérdőjelezhető. Mi ez, ha nem versenyimi- tálás igazi verseny helyett? És úgy tűnik, sajnos, még az a nem titkolt szándék sem valósul meg, hogy a rendkívül- erős román kis- határ menti turistakereske­dők már-már tarthatatlan­nak látszó belvárosi kirako­dó vásárát esetleg a rendez­vénynek köszönhetően ki le­hessen csalogatni a város szélére. — rákóczi — Milyen szép a Kiskörös-part, és milyen szomorú a sok hal­tetem arrafelé Fotó: Fazekas Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents