Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-19 / 142. szám
o 199(1, június 19., kedd mdm-fíTd D művészet: hatalom? A tudós Békés István kutatásai szerint „a tudás: hatalom" szállóige némi alappal bibliai szövegből eredeztethető, majd többek között Francis Baconon keresztül jutott el a múlt század hetvenes éveinek elején a német munkásmozgalom egyik neves ideológusához, Wilhelm Liebknechthez, legalábbis ekkor használta a nyilvánosság előtt ezt a szólást, majd az első világháború kezdetén érkezett hozzánk. Hogy azután jeles karriert csináljon az utóbbi négy évtized Magyarországán (is). Tagadhatatlan, hogy 1945 után valóságos — bár fölülről kezdeményezett — népmozgalommá vált a tanulás. Munkások, parasztok ezreit emelték ki a munkapad vagy az eke mellől, néha akaratuk ellenére, s csináltak belőlük íróasztali embert. Hírhedtek voltak a „gyorstalpaló” képzési formák. Ma már nem kérdéses, hogy e korszak meny- nyiségi'bűvölete igencsak szerény minőségi teljesítményt hozott. Öncéllá — „hatalmi kérdéssé" — vált a két háború közötti időszak ügyintézőinek, értelmiségi- polgárainak íélreszorítása. Maga az értelmiségi megjelölés csúfabb bélyeg volt a származási kategóriák működtetése idején, mint — mondjuk — a tisztázatlan tartalmú „alkalmazott”. (Megerősíthetik ezt mindazok, akik az ötvenes évek elején számtalan önéletrajzuk valamelyikét fogalmazva, az előnyösebb önbesorolás esélyeit latolgatták.) S csakugyan hatalom volt a tudás az elmúlt négy évtizedben? Talán inkább fordított viszony érvényesült: jobbára valamely hatalmi pozíció birtokában kellett vagy illett utóbb megszereznie kinek-kinek a legitimáló végzettséget, magyarán: a papírt. Mert egészében véve, bizony, értelmiségellenes, az „intellektulkok” iránt bizalmatlan és fensőbbséges volt a magát a szocializmus építőiéként megnevező társadalom. S vajon a szellemi alkotó munka egy másik területén, a művészetben, hogyan áll ez a hatalmi mozzanat? A művészet: hatalom jelszavát nem hirdette a most leváltott rendszer, bár — valamelyest gyakorlattá tette. Nem elsőként. A hatalom — az ókori, a reneszánsz; a barakk stb. — mindig is szívesen vette körül magát művészekkel. Mindig is vágyott arra, hogy megörökíttesse magát versben, olajfestményen, szobor forrpájában, mozgóképen, közvetlen vagy áttételes megrendelést adva a szolgálatra jelentkező, netán kiválasztott művésznek. Hiszen a művészet legtöbbnyire költséges dolog, megélni belőle csak (gazdag) pártfogó mecénáltjaként lehetséges, s a hatalom emberei mindig egyszersmind az adott társadalom gazdagjai voltak. S cserébe a művész is kapott bizonyos kiváltságokat, tehát hatalmi tényezővé vált (például oly módon, hogy a hatalom közvetlen szolgájaként hivatalos presztízs tekintetében kollégái fölé nőtt; megnyilvánult ez a kitüntetésektől az üdültetésig, az egészségügyi szolgáltatásokig). Major Tamás, ez a roppantul „hatalomfogékony” (bár ettől még kitűnő) művész gondos vizsgálódások nyomán beszélt arról szakmai körökben, hogy Shakespeare drámáinak egyes utalásai csak akkor érthetők, ha az elhangzó családnevek valamely korabeli viselőjét is odaképzeljük a nézőtérre. Hatalom erőterében mozgott tehát Shakespeare; függvénye és bizonyos értelemben maga is tényezője volt a hatalomnak. Ugyanígy Moliere — vagy Bulgakov. Ami nem mond ellent olykori végletes kiszolgáltatottságuknak, sőt megalázásuknak. A hetvenes évek pnásodik felében jelképpé vált művészeink körében (színháziak, filmesek tanácskozásain) „Gyula pápa” mint a hatalom értelmes, művészetszerető és -pártoló képviselője. „Gyula pápák” iránt áhítoztak a közelmúlt magyar művészei közül sokan. Egy kis biztonságos megkötöttségért. Akkoriban, egészen az MSZMP fölszámolásáig, egyetlen párt vezetőinek kegyét keresték (akik keresték), manapság többpárti, s így fáradságosabb fölajánlkozásoknak, alkukísérleteknek lehetünk tanúi. (Bár e folyamatok ritkábban zajlanak a nyilvánosság előtt.) Hát igen, ha a művész a „többiek” rovására szerez különleges jogosítványokat, a hízelgés, s a kemény bírálat együttes jogát akarja birtokolni, abból csak felemás és elmaszatolt dolgok származhatnak. Szakítani kellene ezzel a tovább élni hajlamos szemlélettel és gyakorlattal. A politikus politizáljon, a művész művészkedjók. „Találkozzanak” ők keften a nézőtéren, a koncertteremben vagy az olvasólámpa meghitt fényénél, lapok zizegése közepeit. Ilyen értelemben még akár meg is engedhetnők: legyen hatalom a művészet! Legyen hatalma rajtunk, a lelkűnkön, a személyiségünkön, a gondolatainkon, az érzéseinken! Épüljön bele egész valónkba, váljék életformánk részévé! Csak hát azt is hozzá kellene tenni: kizárólag a jó művészet érdemli meg ezt a „hatalmi" pozíciót, nem pedig a silányság, a giccs, a pótlék, a valódi értéket kiszorító, az ízlés hajszálcső-rendszerét eldugaszoló dilettantizmus. Ám ez már egy másik lapra tartozik. Kőháti Zsolt Gyermeksebészek továbbképzése amerikai támogatással A magyar gyermeksebészek szakmai fejlődését szolgáló, előzetes megállapodás született a Magyar Gyermeksebész Társaság, a Népjóléti Minisztérium, valamint a „Sebészi Segítség a Világ Gyermekeinek” (SA- COW) elnevezésű amerikai szervezet között. Erről az együttműködést előkészítő dr. Pintér András, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikájának docense tájékoztatta az MTI munkatársát. Mint elmondta, a program a hazai gyermeksebészek számára ad lehetőséget az Egyesült Államokban alkalmazott, fejlett sebészeti módszerek elsajátítására. A - „SACOW”-szervezetet tíz éve alapította a New York-i Einstein Egyetem gyermeksebész professzora, Burton Bronsther és felesége azzal a céllal, hogy elősegítsék a legfej lettebb eljárások elterjesztését a világon. A magyar gyermeksebészek — a fél éven belül kezdődő program keretében — hazánkba látogató neves amerikai kollégáiktól tanulhatják majd meg a különösen nehezen kezelhető gyermekkori fejlődési rendellenességek műtéti úton történő gyógyításának legújabb módszereit. Évente három gyermeksebészünk utazhat majd az Amerikai Egyesült Államokba, hogy a helyszínen tanulmányozza a szakma élvonalába tartozó kollégák munkáját. A kétéves program költségeit a SA- COW és a Népjóléti Minisztérium fedezi. A tűzoltók versenyei éppen úgy nem öncélúak, mint gyakorlataik: mindkettő révén — érdekünkben — felkészültebbé válnak Június végi látványosság Szarvason Akik önszántukból másznak a falra Ritka látványosságot ígér az állami tűzoltók június 28—29—30-án Szarvason sorra kerülő versenye. A Széchenyi Ödönről elnevezett kupá küzdelmeibe 19 megye, a főváros, a tűzoltóság két tanintézetének csapatai mellett benevéfcett a magyar, a szlovák, a lengyel és a román tűzoltósport-válogatott. Szó van más külföldi érdeklődők érkezéséről is. A rendezvényről Montvajszki László századossal, a szarvasi tűzoltóparancsnokkal beszélgettünk. — Ki volt Széchenyi Ödön, a kupa névadója? — kérdeztem. — Gróf Széchenyi István fiáról van szó, aki a múlt század közepén Londonban köztűzoltónak állt, majd a szakmát kitanulva hazatért, s 1870-ben Budapesten megalakította a hivatásos tűzoltóságot. Később a török szultán a török tűzoltóság főparancsnokává nevezte ki. — Milyen versenyszámokban állnak rajthoz a tűzoltók? — Június 29-én 100 méteres akadálypálya-futásban és egy akrobatikus ügyességet kívánó, három szintes ház falán történő horoglétramá- szásban mérik össze erejüket a résztvevők. A 100 métert úgy kell lefutni, hogy a versenyzők útját egy két méter magas palánk állja, át kell rohanniuk a 6 méter hosszú, s másfél méter magasságban elhelyezett gerendán, két tömlőt össze kell kapcsolni egymással egy osztóval és egy sugárcsővel. S mindezt sisakban, csizmában kell teljesíteni 16-18 másodperc alatt. — Mi történik 30-án? — Ekkor rendezzük a tűzoltással kombinált 4X100 méteres váltófutást, és a rendkívül izgalmas kismo- torfecskendő-szerelést. S ekkor hirdetünk eredményt valamennyi versenyszámban. Hadd tegyem hozzá, hogy más látnivalókról is gondoskodunk: 29-én délután 5 órától az Árpád Szálló mellett a tűzoltóság központi hivatásos zenekara, s néhány beategyüttes játszik. Fellép Halász Jutka és a Tessedik táncegyüttes is. Az estét ^ nagy utcabállal zárjuk. — Milyen célból rendezik a versenyt? — Valamennyi állami tűzoltó egész éves fizikai, pszichikai felkészítésének záróakkordja, a felmenő rendszerű helyi és megyei versenyek végállomása ez az országos verseny. Az a célunk, hogy javuljon a tűzoltók állóképessége, s módot kapjunk félkészültségük megítélésére. A végső cél persze az, hogy az életmentéseknél, tűzoltások során gyors, bátor és önfeláldozó tűzoltókat tudjunk bevetni. De jó alkalom ez a tűz elleni védekezés, a tűzoltóság népszerűsítésére is, ami nem mellékes, hiszen az állampolgárok aktív közreműködése nélkül nehezen képzelhető el hatékony működésünk. — Hány versenyzője, közreműködője lesz rendezvényüknek? — Több mint 500 résztvevőt kell elszállásolnunk. Nem előzmények nélkül vágtunk a szervezésbe, hiszen Szarvason már rendeztünk különféle országos és országrészi versenyeket. — Feltehetően nem filléres költségvetése van egy ilyen versenynek. Megéri-e manapság e célra fordítani a pénzt? — A költségek arányban állnak a vállalkozás hasznával. A tűzoltók felkészítésére egy évszázada világszerte rendeznek versenyeket. A nemzetközi tűzoltószövetség — a CTIF — tagjaként aligha zárkózhatnánk el ettől, hiszen az a bizonyos Európába vezető út a tűzoltók számára többek.között ilyen kapukon keresztül is vezet. A kérdés tehát nem ■"az, hogy szükség van-e erre a versenyre, hanem az, hogy hol rendezik. A költségeket természetesen az országos parancsnokság fedezi, a pénz legnagyobb részét pedig Szarvason költjük el szállásra, étkezésre. A rendezvénynek juniális jellege lesz, más településekről is sok érdeklődőt várunk. Arra számítunk, hogy a helyi vállalkozók biztosítják az ő ellátásukat is. A tűzoltóság nem szponzorál más sportágakat: arra' fordítjuk a pénzt, ahol a közvetlen szakmai haszon nyilvánvalóan megjelenik. — Hol lesz a verseny pontos helyszíne? — Az Erzsébet-ligeti sporttelep pályáit vesszük igénybe. Sajnos, a szállást — a korábbi versenyektől eltérően — nem tudtuk a kempingben megtartani, idő közben ugyanis sajnálatosan és számunkra is érthetetlenül kikerült az idegenforgalom vérkeringéséből. Pedig éppen a mi példánk is azt mutatja. hogy az idegenforgalom — megfelelő szervezés eredményeként — néhány nap alatt is milliós bevétellel gazdagíthat egy várost — mondotta Montvajszki László. Kiss A. János Radna fényes csillaga Könyv az újkigyúsiak máriaradnai búcsújárásáról „Gyerekkoromban sok olyan dolgot hallottam, ami elgondolkodtatott, de okára akkor még nem jöhettem rá. Ezek közé tartoznak a Hadfidról szóló történetek, mondások: »Mögy, mint Vak Miska Radnára«, »Az nem káromkodhat, aki még nem vöt Radnán kódus«. Ezeket és ehhez hasonló mondásokat mondogattak az öregek, de valós eredetüket már csak ők ismerték. Ezekről azonban igen keveset beszéltek, mert kevesen voltak, akik megkérdezték volna őket...” — írja az újkígyósi születésű Harangozó Imre a néhány hét múlva megjelenő Radna fényes csillaga című könyvének előszavában. A könyv általában a máriaradnai búcsújárásnak, emellett pedig az újkígyósiak Radna-járá- sának állít emléket. A csaknem százoldalas kiadvány születéséről a következőképpen vall a szerző: — Én megpróbáltam megkérdezni ezeket az idős embereket, majd pedig összerendezve leírni mindazt, amit tőlük hallottam ... Ekkor még tanítóképző főiskolára jártam, s ebből lett a szak- dolgozatom ... Később különböző forrásokban talált adatokkal és saját radnai útjaim tapasztalataival egészítettem ki az egykori szak- dolgozat anyagát. így született meg a Radna fényes csillaga ... Ha ez a próbálkozásom valakinek is hasz„Radnai emlék 1915. június 27-i dátummal” not hajt, ha valaki elolvasva jobban fogja szeretni öregjeinket, gyermekeinket, úgy elértem célomat... A könyv részletesen szól a magyar nép búcsújáró szokásáról, Mária tiszteletéről, felsorolja a legismertebb, magyarok által (is) látogatott Mária-kegyhelyeket (köztük hetvenkilencedik helyen Má- riaradnát), és számba veszi g Magyarországon ismert és tartott Mária-ünnepeket. A második nagy fejezet — immár kiemelten — a má- riaradnái búcsüjáróhely történetével ismerteti meg a könyv olvasóját. Ebből röviden néhány mondat: ... A legenda szerint a Károly Róbert által Lippán letelepített ferences atyák a töröktől való félelmükben menekültek a radnai oldalra. Egy angyali sugallatra Virchnonassa György, egy nyolcvanéves bosnyák ember 1668-ban az atyáknak ajándékozott egy régen őrzött olajnyomatos Mária-képet. Az 1695-ös, törökök által okozott tűzvészből e papírkép csodálatos módon sértetlenül került ki... A kegyhely népszerűségét megsokszorozta az a hír is, miszerint az 1709-ben Aradon pusztító pestis azonnal megszűnt, amikor Bumer Mária tanácsára az egész város idevonult imádkozni... Az itt épülő, barokk stílusú kegytemplom alapkövét azután 1756-ban tették le . .. „Ettől fogva Máriaradna a mMarosmente, a Bánság és a ’ szögedi nagy táj legnagyobb búcsújáró helye lett” — írja könyvében Harangozó Imre. E helyet aztán a magyarokon Íkívül évszázadokon át más népek (svábok, románok, • szlovákok, bolgárok, horvátok, bunyevácok) is felkeresték. A „szögedi” búcsújárókról szól a harmadik fejezet, ahol a szerző néhány múlt századi újságot idézve próbálja összeállítani a jellegzetes szögedi búcsújárásszokáso- kat, bevezetve mindezzel a leglényegesebb gondolatokat tartalmazó negyedik fejezetet, ahol' végül az újkígyósiak Radna-járásáról beszélt. A szegedi és az újkígyósi népszokások azonossága nem véletlen, hiszen 1914. szeptember 1-jén írták alá azt a szerződést, amelyben We- inckheim József Antal kígyóst gróf egyezséget kötött száz, Tápéról, Szeged-Alsóvárosról és Algyőről érkező dohánykertész családdal, hogy azok az újkígyósi pusztarészt „meglakják”, s ott dohánykertészkedéssel foglalkozzanak. A régi lakóhely népével való összetartozás legjelentősebb megnyilvánulása a radnai búcsújárás volt. Ennék a fejezetnek talán legérdekesebb részlete Csatlós Gyulánénak, egy kilenc- venhét éves újkígyósi asz- szonynak a visszaemlékezése a radnai búcsújárásokra, aki 1917-ig négy alkalommal járt ott. Harangozó Imre nem törekedett a teljességre. „Csupán bepillantást tudtam nyújtani annak a közösségnek az életébe, amelyik e szokást ősi idők óta őrizte” — vallja az „összegzés” címszó alatt. Számos kérdés maradt nyjtva (például: Hogyan válik egy magyar kegyhely lassan zömében nemzetiségiek által látogatottá? Hogyan befolyásolja egy politikai országhatár-változás egy ősi kegyhely vonzáskörzetét? stb.), s ami e nyitva maradt kérdéseket illeti, a szerző reméli, egyszer talán ezekre is fényt derít valaki ... Harangozó Imre a. könyvét számos, Radnával kapcsolatos egyházi verssel, énekkel és fotóval illusztrálta. M. M.
