Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-19 / 142. szám
1990. június 19., kedd 173 ezren írták alá az MSZP javaslatát Ütemterv szerint halad a szovjet csapatok kivonása Továbbra is az ütemterv szerint halad a szovjet csapatok kivonása hazánk területéről. Erről Keleti György ezredes, a HM szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Elmondta: hétfő reggelig 136 csapat- és 116 anyagszállító vonat hagyta el az ország területét. A kétoldalú magyar—szovjet egyezményben rögzített csapatkivonási ütemterv szerint június végéig 312 szerelvénynek kell elhagynia az országot. Hatályba lépett Független szakszervezetek találkozója Gyulán Meddig uralkodnak még az elvtársak? Az MSZP képviselői hétfőn átnyújtották Szabad Györgynek, az Országgyűlés megbízott elnökének azt a 173 ezer aláírást tartalmazó listát, amellyel a párt azt indítványozza, hogy a köz- társasági elnököt közvetlenül a nép válassza meg — jelentette be Polgár Viktor szóvivő a pártszékházban tartott hétfői sajtótájékoztatón. Hozzátette: azért választották a bejelentésnek ezt a módját, mert a Parlament házelnöke ezúttal úgy döntött, hogy az aktus nem igényli a nyilvánosságot. Ezt követően Szekeres Imre, az MSZP elnökségi tagja, országos titkára röviden vázolta a szocialista párt véleményét, amely szerint a köztársasági elnök személyéről közvetlen, általános titkos választással kell dönteni, s úgy vélekedett, hogy e kérdésben erős állampolgári akarat nyilvánult meg. Nem az MSZP elnöksége kezJelentős külföldi segítség ígéretével érkezett haza a hét végén Győriványi Sándor munkaügyi miniszter Géniből, ahol részt vett a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 77. közgyűlésén. Genfi megbeszéléseir ről a miniszter az MTI munkatársának elmondta: Az ülésen Michel Han- senne, az ILO főigazgatója kérte a tagállamok segítségét Magyarország foglalkoztatási gondjainak enyhítéséhez. Az NSZK munkaügyi minisztere megerősítette, hogy országa kérésünkre a jelenleginél mintegy 3 ezerrel deményezte az aláírás-gyűjtési akciót — e testület hivatalosan nem is foglalt ebben állást —, hanem vidéki párt- és társadalmi szervezetek, közösségek. A párt a helyi politikai akaratot támogatta, felismerve azt a tényt, hogy az MDF— SZDSZ-paktum keretében a kormányzó pártok módosítani kívánják az alkotmányt ezen a ponton is. A párt titkára felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a koalíciós pártok és az SZDSZ kitart a paktumban kötött megállapodás mellett és az alkotmánymódosításról folyó részletes országgyűlési vita keretében módosítják az alkotmány vonatkozó pontját, majd kedden megválasztják a köztársaság elnökét — erre ugyanis a jogi lehetőség ■fennáll —, a népszavazás kiírása akkor is kötelező. A népszavazásra pedig legkorábban a jövő év elején kerülhet sor. több, összesen 10 ezer munkavállalót fogad. Olaszországban 1500 magyar munkanélküli dolgozhat majd; az angol munkaügyi miniszter kérésére a jövő héten magyar szakértők utaznak Londonba a segítségnyújtással kapcsolatos Kérdések konkretizálására. Több ország kormánya a szakképzés területén ajánlotta fel segítségét. Már • e hónap végétől 200 tanuló utazhat Izraelbe a korszerű gyümölcstermesztés elsajátítására. Franciaország három mezőgazdasági gépgyára pedig érettségizett fiatalokat vár egyéves képzésre. az amnesztia Hétfőn hatályba lépett a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1990. évi XXXIX. törvény. A jogszabály felhatalmazása szerint a végrehajtás részleteit az igazságügyminiszter határozta meg, a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben. Ennek alapján délelőtt a kegyelemben részesült elítéltek első csoportjai elhagyták a fegyházakat.., börtönöket és fogházakat. A kora délutáni órákig több száz elítélt kapta vissza szabadságát. Amint a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán az MTI munkatársát tájékoztatták: az amnesztiatörvény rendelkezései az előzetes felmérések szerint 12 ezer, jogerősen szabadságvesztésre elítélt_ és 120, elzárással sújtott szabály- sértőt érint az országban lévő 32 büntetés-végrehajtási intézet lakói közül. A büntetés-végrehajtási intézetek — a törvényjavaslat június 12-ei elfogadása után — alaposan felkészültek az amnesztia végrehajtására, ösz- szeállították a szükséges iratokat, és átadták azokat az illetékes büntetés-végrehajtási bíróknak. Ugyanakkor fokozott figyelmet fordítottak az intézetek belső rendjének és biztonságának fenntartására. A körültekintő előkészületek eredménye, hogy már hétfő délutánig töob mint 600 elítélt kapta vissza szabadságát. Június végéig várhatóan további 2500 személy részesül kegyelemben. Az elhúzódás oka több esetben az, hogy a bíróknak különböző okiratokat kell beszerezniük, vagy igazságügyi orvosszakértőt kell igénybe venniük döntésük meghozatalához. A Szegedi Fegyház és Börtön közel 1500 elítéltje közül 214-en szabadultak; nem kapott semmilyen kedvezményt az a mintegy 170 elítélt, akik életfogytiglani büntetésüket töltik. A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvény hatályba lépésének napján általános tapasztalat, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben fogva tartottak döntő többsége — a korábbi feszült hangulat és nyugtalanság ellenére — megelégedéssel foadta az amnesztiát. (Folytatás az 1. oldalról) napról napra haladva előadja gyötrelmeik történetét, látnivaló, egy pillanatra sem inog meg, annyira hisz igazában, igazukban. Öt egy másik munkásember, s foglalkozására nézve esztergályos, Vass István követi a képzeletbeli mikrofonnál. Minden szava arról tanúskodik, két lábbal áHl a földön. Nincs egyetlenegy papírízű megfogalmazása sem, súlya van annak, amit mond. Elhisszük neki, hogy a lebomlóban levő hatalom utolsó rúgkapúlódzásait éljük meg, hogy a független szakszervezetek létrejöttét nemcsak a munkahelyi veaz NDK-ba? Július elseje után minden bizonnyal minimálisra csökken az NDK-ba csoportosan utazó magyarok száma. Az IBUSZ az MTI érdeklődésére elmondta: az idén 2848 személy kiutazását tervezték, ,s közülük az első félévben 740-en jártak az NDK-ban. Júniusban valamennyi NDK-beli útra túljelentkezés volt, a magyar turisták megragadták az utolsó olcsó utazási lehetőséget. Oláhné Sellyéi Éva csoportvezető elmondta azt is, hogy a német valutaunió következtében az NDK-beli partneriroda felmondta az zetők, hanem a MSZOSZ- ban megbúvó kommunista funkcionáriusok is akadályozzák. Kérésemre megadják a két független szakszervezet országos központjának címét és telefonszámát. Tehát: Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája. Budapest, II., Mártírok útja 55. [06 (1) 116-3495, illetve 06 (1) 135-5512, jogsegélyszolgálat] : Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség, 1139 Budapest, Forgách u. 18. [06 (1) 120-8440)]. Gondoljátok meg, proletárok. Most már csak tőletek függ, meddig uralkodnak még az elvtársak! IBUSZ-szal kötött szerződést. Az új ajánlatot még nem küldték eT, de a magyar számítások szerint az árak akár 3-4-szeresre is növekedhetnek. Két, június végén induló út utolsó két napja július 1-jére és 2-ára esik, $ ezért az NDK-ban az NSZK márkára való áttérés miatt 7000 ezer forint ráfizetést kérnek utasonként. A második félévre már korábban jelentkezett 1677 utas pedig aligha fogja megfizetni a jóval' magasabb részvételi díjat ugyanazért a szállodáért és a többi szolgáltatásért — vélekedik a szakember. Több lesz a külföldi tanulási, munkavállalási lehetőség Dányi László Vége a csoportos utaknak KÉT ÉVE EREDMÉNYESEN MŰKÖDŰ KFT. FELVESZ BEDOLGOZÓKAT. Csak megrendeléssel rendelkezők jelentkezzenek. Munkabér- és költségtérítés az anyagmentes árbevétel 60°0-a. Alkalmaz folyamatos megrendeléssel rendelkező CSOPORTOKAT önelszámoló rendszerben, kedvező feltételekkel. KERES: ÜZLETHELYISÉGGEL, VEVŐKÖRREL RENDELKEZŐ VÁLLALKOZÓKAT, kereskedelmi tevékenység folytatására, jövedelemérdekeltségű rendszerben. KIMAGASLÓ JÖVEDELMET BIZTOSÍT. MÁTRAINVEST KFT. BUDAPEST IX., Tűzoltó u. 77. (1094) Telefon: 133-9383, 133-0870 Deák Áron, Skiba Imre. ÉPÍTKEZŐK, FELÚJÍTÓK figyelmébe ajánlja a a VLIESIN műgyantabázisú homlokzatfestéket. KIVÁLÓ FEDÖKÉPESSÉGÜ, TARTÖS, ESZTÉTIKUS, JÓ REPEDÉSÁTHIDALÖ KÉPESSÉGŰ, MOSHATÓ BEVONAT. Megvásárolható: KEMIKÁL SZAKÜZLETÉBEN, ÚJKÍGYÓS, Petőfi S. u. 60 2. — Telefon: (66) 56-255 Szaktanácsadás: KEMIKÁL kereskedelmi iroda; 1075 BUDAPEST, Kazinczy u. 11. Telefon: (1) 428-969 SZIGETELÉS — MEGBÍZHATÓ SZIGETELŐANYAGGAL! ® AKVABIT ÜVEGFÁTYOLBETÉTES, HEGESZTHETŐ VASTAG LEMEZZEL. Felhasználható elsősorban tetőszigeteléseknél 2 rétegben — — csak hege^téses technológiával — CSAPADÉKVÍZ ELLENI SZIGETELÉSKÉNT. MEGVÁSÁROLHATÓ: a KEMIKÁL szaküzLetében, ÚJKÍGYÓSON, Petőfi Sándor u. 60/2. — Telefon: (66) 56-255 CONTROLL __________ ( Ili' Gondolt már rá, hogyan fog július 1-töl nyugtát ----------------————— adni ?------------------------------A CONTROLL isméi egy lépéssel előbbre tart. A kereskedők részére érvénybe lépő nyugtaadási kötelesség teljesítéséhez már forgalmazza az IES ELECTRONICS pénztárgépcsaládot. Az olasz gyártmányú pénztárgépek különböző kapacitásukkal- az üzlet profiljának sajátosságait figyelembevevő programozási lehetőségükkel- speciális igényeknek is eleget tudnak tenni. A pénztárgépek az APEH által engedélyezettek. így teljes vételárukat a költségvetés visszatéríti önnek. A gépek megtekinthetők és megrendelhetők a CONTROLL RT. Budapest.Üllői út 101 sz. alatt lévő bemutatótermében. * Országos szervízhálózattal .betanítással állunk partnereink rendelkezésére. Burkolólapvásár! fi i/v-íl 5—30 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL! Minden termékünket termelői áron kínálunk vásánlóinknak, mely további 10 százalék megtakarítást jelent önnek, 51 Romhányba n Mintaboltunk: Romhány, Kossuth u. 73. sz. Telefon: (27) H-345, (27) 12-134, (27) 12-268. MEGNYÍLT Békéscsabán, a Jókai út 14-16. szám alatt a francia pékség, ahol láthatja, hogyan készül, s ahol megvásárolhatja eredeti francia alapanyagokból készült kenyérféleségeinket és péksüteményeinket. % Nyitva tartás: keddtől szombatig. y. CIPÓ KFT. Francia pékség V --------/ 1091 Budapest Üllői ut 101 Telelőn 114-0211.113 -6243 _____Telex 2Ö-2535 Telefax 36 1 133 7392 _______ ■ ■■ Bemutatóterem Budapest.IX Üllőt ul 101 ■■