Békés Megyei Népújság, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-16 / 140. szám
Ú!'KÖRÖSTÁJ -----------------------------------------------------------------SZÜLŐFÖLDÜNK -------------------------------------------------------1990. június 16., szombat------Q C surka István „a század egyetlen magyar győzelemmel végződött háborújának” nevezte Árvízi emlékék 1970-ből A békési töltésen jól látszik a repedés ,,Édes, kínos emlékezet Oh, Badacsony szürete! Mulatságos gyülekezet, Te rabságom kezdete!" Nem kell mély irodalmi jártasság ahhoz, hogy a sorokban Kisfaludy Sándor Kesergő című ciklusából vett idézetére ráismerjünk. A sümegi születésű Kisfaludyt ugyan elkápráztathatta a Badacsony bazaltorgonáinak látványa, vagy az újra éledőben lévő badacsonyi szü- -retek magával ragadó vidám hangulata, a testőrtisztköltő indulata azonban inkább szólt a Himfy-dalok múzsájának, Sze- gedy Rózának. A zalai alispán lányát többéves sóvárgás után végül is Kisfaludy Sándor feleségül vette. A badacsonyi ház boltíves pincéjével, emeleti szobáival, a vincellérházzal és egyéb tolda- lékaival — mai, többszörösen felújított formájában is érzékelhető ez — alkalmas volt a gazdasághoz tartozó szőlőterületek, gyümölcsösök termésének befogadására, feldolgozására éppúgy, mint a várt vagy hívatlan vendégek elhelyezésére. Az egykor itt vendégeskedők visszaemlékezéseiből, s a ház asszonyának leveleiből persze nemcsak a híres traktákról kaphatunk tudósítást, hanem az akkor természetes gazdasszonyi teendők szinte teljes receptkönyvével is megismerkedhetünk. Szegedy Róza szakácskönyvét messze földön ismerték, a házi gyógymódok, gyógyfüvek A néprajzkutatás különösen érdekes témakörei között szerepel a népi jogélet kutatásának komplexuma. Részkérdéseivel jogászok és néprajztudósok egyaránt foglalkoztak, hiszen a népi jogélet gyakorlati megnyilatkozásai a hivatalos társadalmi élet jogszabályait is érintették — és érintik —, másrészről találkoztak a népi élet feltárásával foglalkozók szociológiai és etnográfiai érdeklődésével. A kérdéskör egyik izgalmas problémája a népi büntetés módozatainak vizsgálata. Ezen a területen ugyanis — a bűn és a bűnhődés relációjában — azonnal felvetődik a kérdés: mit tart bűnnek a nép, és milyen szankciókat alkalmaz az általa bűnösnek tartott egyén vagy csoport ellenében. Eszerint a népi jogélet kutatójának tulajdonképpen társadalmi erkölcsrajzot kell adnia, ami igen árnyalt és meglehetősen nehéz feladat, mert a „becsület” és az „erkölcs” fogalmak olyan kategóriák, amelyek tartalmukban koronként igen sokat változnak és differenciálódnak. Fenti címmel (Zángózás) jelölt népszokásunk esetében azt tapasztaljuk, hogy a népi társadalom a családi erkölcs ellen vétők bűnének megtorlásában — a törvényszabta lehetőségeleírásgyűjteménye, vagy az ür- mös készítésének saját találmányé receptje szintén hozzájámlt a ház hírnevének öregbítéséhez. Kisfaludy Sándor sokirányú — méltatlanul feledett — irodalmi, közéleti, a magyar nyelvű színházalapítás érdekében kifejtett tevékenysége mellett szükség is volt a nemesi birtok kezelését, gyarapítását igazi gazdai hozzáértéssel végző asszonyi gondoskodásra. Róza aszony hosszú betegeskedés után 1832- ben halt meg. A ház későbbi tulajdonosai a költő és hitvese iránti tiszteletből múzeumként igyekeztek megőrizni az utókornak az egykori szüreti mulatságok helyszínét, Kisfaludy irodalmi munkássága javarészének „szülőotthonát”, a nevezetes házaspár szerelmes éveinek szerény tanúját. Az utóbbi száz évben a ház történetét hol lelkes falújítások, hol a nemtörődömség lepusztító korszakai jellemezték. Most tíz év bedeszkázott ürességét, csendjét váltja fel az ismét korhűnek szánt múzeum zsongása. A berendezési tárgyak, a pipatórium, a kéziratok, Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza életéről valló dokumentumok bizonyára sok látogatót vezetnek majd fel a ház árkádos tornácára, ahonnan szép időben átlátni a Balaton túlsó partjára, s a századosjegenyék mögül előbukkannak a fonyódi hegyek. Idézve azt a látványt, amelyben lassan kétszáz éve egykori lakói is gyönyörködhettek. Juhász Ferenc két tetézve — nyilvánosan is fölhívja a közösség figyelmét az évszázadok során kialakult normák és konvenciók megsértőire. A férfi otthagyja a feleségét Egy különleges szokásról van szó, melyről a szakirodalomban is csak elvétve találni valami keveset, de amely a legutóbbi időkig is tartotta magát Békés megye bihari részében, és bármennyire hihetetlennek tűnik is, tartalma és formája nem az emlékezet, a képzelet ködös rajzai, hanem a megfogható valóság alapján érnek el napjainkig. A zángózással még az 1950-es és az 1960-as években is találkozhattunk! A szokás erkölcsi tartalma az a rosszallás, amit a családi élet valamiféle felbomlásának érez a környék népe. Ez persze sokféle lehet. Nézzünk néhány képletet a lehetőségek közül! Előfordul, hogy a férfi otthagyja a feleségét és gyermekeit valaki más nő kedvéért. Az is megesik, hogy az asszony hagyja el az urát más férfiért. Tartalmában más, ha az készteti a házasokat különválásra, hogy a férfi gorombán bánik az aszMár két évtizede telt el az 1970. évi árvíz óta. A rendkívüli természeti jelenségek és az árvízi statisztikák sorában előkelő, mértékadó helyet és szerepet tölt be a Tisza és mellékfolyói, így a Körösök mentén is az 1969. decembertől 1970. június végéig tartó időszak. Mértékadó szerepet, hiszen a jelzett 7 hónapot csapadékban bővelkedő, következésképpen árhullámok sorozatával jellemezhető időnek tekinthetjük, mind a Körösökön, mind a Berettyón. Példaként említhetjük, hogy ebben az időben: a Fehér- és a Kettős- Körösön 14, a Fekete-Körösön 11, a Sebes-Körösön 10, a Hármas-Körösön 9 árhullám volt. Az erőteljes csapadékjárásban 2 olyan ciklontevékenység is előfordult, mely a Tiszán és keleti mellékfolyóin a vízszabályozások befejezésének tekintett idő (1860) óta nem észlelt tartósságé, magasságú és víz- szállítású árhullámokat eredményezett. Az első: a Krasznán, Szamoson, Túron, a Maroson és a Tiszán, a második a Körösökön. A tetőző vízállás már VI. 14-én elérte Remetét, Békést, Gyulát, sőt Gyomát, VI. 23-án Csongrádot is. A tiszai vissza- duzzasztás miatt, mind tartósságával, mind magasságával csúcsokat döntött a Kettős-, a Hármas-Körös és elsősorban a Berettyó és Sebes-Körös alsó szakaszán. Az ár az utóbbi folyók mentén dupla ideig tartott, mint az előző, mértékadó 1919-beli, a tetőző vízállások pedig 112 centiméterrel is magasabbak voltak. A vízszállítás nagysága is példa nélküli: 2140 millió köbméter volt a Hármas-Körösön. A 20. évforduló alkalmából egyéni „élményeim” alapján szeretnék az árvízi eseményekről szólni. Kétségtelen: árvízkatasztrófa nélkül, szerencsével is járt munkánk. De ne felejtsük el: a szerencse csak oda társulhat, ahol megalapozott, előrelátó munka folyik! így van ez a sakkban is, és így van az elemek elleni küzdelemben, az árvíz elleni munkában, ahol szintén előszonnyal, és az kénytelen a szüleihez menekülni, vagy ha az asszony házsártos természete miatt a férje kénytelen vissza- nienni a szülei házához. Ugyanosak elítélik, ha több generáció együttélése esetén valamelyik házastárs durván bánik a másik szüleivel. Nemkülönben „megzángózzák” azokat is, akik a szüleikkel rosszul bánnak. De azokat a szülőket is, akik a gyermekeikkel bánnak rosszul... Gyűjtőutak feljegyzései és közvetlen tapasztalatok leírásai alapján azt tudjuk meg a szokásokról, hogy előkészületei úgy folynak le, mint a lakodalomé. A legfőbb szerepe itt a vőfélynek (vagy ahogy a legtöbb helyen mondják: a „vőfénynek”) van: ő szervezi a „násznépet”, ő kerít „papot”. A „gyalázatos” házához való készülődés három estén át tart, amelyeknek a neve: „kézfogó, csigacsináló, lakodalom”. A néhai többszáz főnyi tömeget kitevő „násznép” szervezése többféleképpen történt. A régi időkben tülkösök mentek a falu széleire, és tülköt fújva haladtak a falu központja felé. Útközben csatlakoztak hozzájuk a zángózásban résztvevők, és mert a szervezése — mint fentebb említettük — este történt, magukkal vitték zajkeltő eszre kell látni ahhoz, hogy a szerencse odaszegődjön. Indokolja a visszatekintést az utóbbi időben elharapózott vízügyellenes szemlélet. Ebben olyanok marasztalják el a vízügyi szolgálatot, a vizesmunkákat méltatlanul, akik még nem, vagy alig bizonyították helytállásukat, inkább kritizáló hajlamukat. Ezeket a kritikákat mi, akik a gátakon álltunk, természetesen rosszaljuk és visszautasítjuk. Illetékesnek érzem magam a visszaemlékezésre, hiszen én a Maroson, a Tiszán, a Kettős-, Hármas-Körös balparti töltésén a védvonalakon az első vonalban irányítottam a védekezést. Mi, a Körös-vidéken dolgozó vízügyiek a helyi kisebb védekezésekkel előtanulmányként köznek az állatokról levett ko- lompokat is. (Innen a szokás más elnevezése: kikolompolás.) Újabban nem mentek végig a falun, hanem a szóbeszéd útján elterjedt hírre a falu központjában kezdődő zajra gyülekeztek össze, ki-ki magával hozva a zajcsináló eszközét: mozsarat, tepsit, rossz fémedényt; ki pedig éles füttyszóval csatlakozott a lármához. A násznép a gyalázatos háza elé vonul Amikor a vőfély úgy látta, hogy a násznép nagyjából együtt van, irányításával megindultak a „gyalázatos” háza felé. A felvonulás éktelen zajjal járt. Rendje az volt, hogy a vőfély ment elöl, utána következett a pap, majd a násznép. A „vendégseregben” jobbára férfiak vettek részt. Ezt a szokás drasztikus, goromba, szilaj momentumai kívánták meg. Attól a pillanattól ugyanis, hogy a célbavett házhoz értek, a bentiek és a bíráló tömeg halálos ellenfelekké váltak. A zángózók nem mehet- tek"be a kerítésen, mert a bentiek ezt megbosszulhatták. De a megzángózott sem jöhetett kívülre, mert ő is rosszul járhatott. A célhoz érve a tömeg hosz- szabb ideig tartó koncentrált lármája után a pap prédikációja következett. Ez volt tulajdonképpen a szokás tartalmi lényemár felkészültünk, mígnem 1970. május 20-án 30 fő műszaki és gátőrt Makóra vezényeltek a „nagybuzgár”-hoz. A makói nagybuzgámál feszültséget okozott az előre nem látható helyzet, az altalaj bizonytalansága. A Tisza-szakaszon pedig idegesítő volt a víz lassú szintváltozása, apadása, valamint a sok fakadó víz látványa. A lassú apadás ellenére az idő gyorsan telt. Június 10-ig haza kellett sietnünk, hiszen itt is várható volt az árvízi munka. Minden gátőr elfoglalta itthoni szakaszát, és minden műszaki megkapta védelmi feladatát. Az én feladatom a Kettős-, Hármas- Körös balpart (Szanazug—gyomai vasúti híd közötti) árvzívé- delmének irányítása volt. Az 50 gének legfontosabb megjelenési formája. Rigmusba szedve, vagy prózában — ez esetben a legkeresetlenebb szavakkal — mondta el a pap a vétkes intim dolgait, nem fukarkodva a legel- ítélőbb, legkeményebb kifejezésekkel. A békéscsabai múzeum adattára őriz néhány „prédikációt”. Ezekből idézünk részleteket: K. János mit tett hajdanában? Belebotlott egy szoknyába, Jobban szép gazdájába, Árva K. Julis orcájába. Megunta szép feleségét, Megszerette B. menyecskét. Otthagyta apját, anyját, Kicsi fiát, kicsi lányát... Nagy ára van szerelmemnek: Otthagyod érte feleséged. Velem éled nappalodat, Velem aiszod éjszakámat.’’,... Még a ló is megveti őket „— Polgártársaim, idefigyeljetek! Itt állunk e hajlék előtt, ahová K. Péter szeretőjét hozta. Valamikor, nem is régen a pap előtt kötött frigyet és esküdött örök hűséget annak a jó asz- szonynak, akit házából kiűzött. Vajon ki előtt esküdtek meg? Tudjátok? Én tudom. Árvaganéj tüzénél és füstjénél, ördög töm- jénezett kjörülöttül. Kecske volt kilométer hosszú, 9 gátőrjárásra terjedő védvonalam a megye legsűrűbben lakott, legjobban beépült területét védte Gyulától Szarvasig, beleértve a megye- székhelyet is. A legkritikusabb szakasznak Békés belterülete számított, hiszen ezt a települést nem védte második töltés (körgát). Ezenkívül Köröstarcsa, Gyoma belterületi szakaszát is kritikusnak tartottuk, mert ezek a községek közvetlenül a gát mellé települtek és így a Köröstöltés volt az egyedüli védvonal. Ha itt szakadás történik, az adott település egyből víz alá kerül! Emlékezetes marad, és még most is izgalmat okoz: a gáton lévő víz megközelítette a koronaszintet, ami megegyezett a házak kémény magasságával! Félelmünket fokozta az a tudat, hogy ha kiszakadna a gát, az a házakban alvók számára a biztos pusztulást jelentené. Elképzelhető idegességünk, amikor szombaton, VI. 13-án (hajnalban) megjelentek a gátkoronában a 4-5 centiméter szélességet is elérő, helyenként több száz méter, sőt kilométer hosszúságú repedések. Arról már nem is beszélve: ritka volt az olyan gátszakasz, ahol a mentett oldali előteret nem fedte fakadó víz. Ezek miatt a mentett oldalon a gát megközelíthetetlenné vált. Gépjárművel a gátkoronán pedig nem volt tanácsos az ilyen forgalom. Kritikus szakaszok voltak más töltéseken is: a Sebes-Körös alsó szakaszán Körösla- dánynál töltésátázás, a Foki hídnál rézsűcsúszás, a Fekete-Körös balpartján, a kissitkai kanyarnál előállt rézsűcsúszás. A Kettős-Körös jobbpartján is, töltésrepedések voltak. A végeredmény: a rendkívüli árvizet megúsztuk árvízi karasztrófa nélkül! Most, 20 év távlatából is különösen szívesen emlékszem az akkori Békés vezetőire, akik éjjel és nappal, mindenkor segítséget adtak, akikre mindvégig számítani lehetett. A mezőtúri honvédezred, az orosházi és szolnoki honvédegységek parancsnokai mindenkori segítőkészsége a bajban önbizalmat ébresztett, erőt adott. A családias légkört, a kedvességet, az azonnali segítséget még ma is nagyra értékelem. Dr. Baranyó Géza a násznagy, disznó a vőfény, és pulyka a nyoszolyólány. Ki volt a szakács? Szilvafa és eperfa, az adott nekik enni. Egybekeltek a jászolvégén, ahol a marha hátuljából kapták az áldást, mert más nem adott nekik. Még a ló is megvetette őket. Csak nyerített, és durrogott nekik illendő zenét, így sikerült a gyalázatosságuk, amelyre mi csak minden rosszat kívánunk. Utalják meg egymást mielőbb! Nyavalya gyötörje, ótvar éktelenítse őket! Amikor aztán sírba szállnak, ne legyen szem könnyek siralmának, szívemből kívánom!” A fent idézettek a legszelídebb prédikációk közül valók. Nem lehet csodálni, ha egy-egy zángózás a megzángózott életére nézve elhatározó szándékkal volt: vagy rendezte családi életét, vagy elköltözött a környékről, a faluból. Mert akit egyszer így „megtiszteltek”, az „ünnepségen” résztvevők csak nagyon ritkán álltak vele szóba, és alkalmasint még a temetésére sem mentek el... Természetes, hogy az idő múlásával, a jogi törvényességnek az élet minden területére való kiterjedésével —más népi jogszokásokhoz hasonlóan— a zángózás is a múlté lett. Nem árt azonban tanulságait megőrizni, hisz a szokásba tulajdonképpen az a szemlélet volt belesűrítve, a- mely az állam létének alapjául a családi élet tisztaságát hirdette. Beck Zoltán Zángózás Egy múltba tűnt népszokás nyomában Töltéscsúszás a Sebes-Körös Foki hiújánál A romantika örök?
