Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-12 / 110. szám
1990. május 12., szombat ■IRODALOM-MŰVÉSZET ■'köRÖSTÁJ Koszta Rozália: Gesztenyevirág Sárándi József: Aryi most kint történik .Ami most kint történik rég megtörtént belül Félelmünk bűnével vártunk az alkalomra Viszonyultunk bár ám ha van mentség: nem azonosultunk Tettnek gondoltuk a kollektív dacot a vérrel kitömött bábuk iránt Közben életidőnk csaknem lejárt Zsarnokok alkalmazottai lettünk kenyérkényszerből szinte észrevétlen Alkalmazotti társadalom a pórázon tartás társadalma Micsoda pazar elmélete a megtöretésnek És „bájos” módszere persze a betörésnek Elménk egykori győzelmi lobogói szétrongyolt taknyos zsebkendői a mának Elnézem magunkat • milyen hirtelen megöregedtünk Pedig most kellene a hitüzemanyaggal működő akarat hogy eltakaríthassuk a szemétdombot s lecsapoljuk a csillagosok kloáka maximáit hogy kitaláljuk, egy döglődő birodalom utóvédharcának sátáni terveit És fogalmat alkossunk egy személyiségünkre méretezhető magunk választotta civilizált jövőről a mindig részvétlen Történelem kietlen sivatagában Nagy Mihály Tibor versei: Ars vita A külső mély szédítő éj, halál. A belső égő csillagsejtű rend. A külső fény a végső űrbe száll, A belső csöppje végtelent rezeg. A külső út túlpartra hajló híd. A belső mozdulatlan halfogás. Kívül tükörtörés az ég, a víz, belül tükörtelen a csillogás ... A külső körből érkezőt ereszd el, a belsőt őrizd holtig szerelemmel, a fény s az árny a harmadikra vár, hogy lelkedet remegje más igézet, hogy mondja ki egy és osztott igédet a repülésben égő csöndmadár ... Fehér falak Fehér falak. De végül összevérez minden fehérség ... Csitulj el félelem. A sors hiány. A létezésbe téved. A védtelenség lesz a védelem ... Megkékült seb a reggel ünnepe. A vérrel telt kehely, a Nap ragyog. A mélység alszik, sebzett tengere arcodhoz ér, szemedben fölzokog ... A reneszánsz szellemet árasztó kéziratokat kedvelte... A Bibliotheca Corviniana Bibliotheca Corviniana, vagyis Mátyás király világhírű budai „hollós könyvtárának” nevét a Hunyadiak címerállata, a holló (corvus) adta. A kódexeket ugyanis a Hunyadiak címere díszítette amolyan XV. századi „ex-libris”-ként. Mátyás, miután visszaszerezte Frigyes császártól a Szent Koronát, és 1464-ben megkoronázták, elkezdte fejleszteni azt a kódexgyűjteményt, amely a várnai csatában elesett, könyvkedvelő I. Ulászló király után maradt. Könyvgyűjtő szenvedélye Beatrixszal kötött házassága után öltött nagyobb méretet, amikor a budai királyi udvar az itáliai humanisták fő gyülekezőhelyévé vált. A király elsősorban a fényesen ékesített, szép betűkkel írt, XV. századi, reneszánsz szellemet árasztó kéziratokat kedvelte és vásárolta. De saját kódexmásoló műhelyt is tartott Budán. A külföldről származó corvinák egy részét. Romában, Bolognában, Firenzében és Nápolyban készítették a kor legkiválóbb másolói és miniátorai (illusztrátorai). Más részük egy Nápolyban dolgozó, francia miniátor műhelyéből került ki, ahonnan Mátyás apósa Ferdinand, nápolyi király is szerezte könyveit. A rajzokkal, festményekkel és díszítő motívumokkal télé kéziratokat bekötötték. A kötéstáblákat bársonnyal1, aranyozott vörös vagy fekete kecskebőrrel borították. Mátyás hétezer kötetnyi könyvtárát a vár délkeleti szárnyán, külön teremben helyezte eL A kötetek zárt szekrényben vagy nyitott polcokon feküdtek. A terem közepén állt a király heve- rője, jeléül annak, hogy az uralkodó gyakran vonult félre olvasni. Bár a könyvtárát m a gán használatra állította össze (állítólag évente több mint 30 000 aranyat fordított bővítésére), nem zárta el alattvalói elől. amint ezt az egyik corvinában felfedezett, több kéztől eredő magyar nyelvű bejegyzések mutatják. Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halála után az országgyűlés a corvinákat nemzeti tulajdonba vette. ám II. Ulászló hanyagsága következtében — a könyvtár - őre időközben meghalt —, megkezdődött a nagyszerű könyvtár kifosztása. Volt, aki kölcsönkért egy corvinát, aztán egyszerűen levakarta róla a hollós címert, és nem adta vissza, voltak, akik ajándékba kaptak egy-egy corvinát, mert egyéb ajándékra a megcsappant királyi jövedelmekből nem futotta, mígnem Buda török kézre ke- rültével a Bibliotheca Corviniana sorsa végérvényesen megpecsételődött. A Corvina-kódexek így idővel csaknem minden nagyobb európai közkönyvtárba eljutottak. Közülük 129 példányt állít ki most az Országos Széchényi KönifV- tár. Ezek többségét külföldi könyvtárak bocsátották rendelkezésére, hiszen Magyar- országon napjainkban mindössze 53 példány van Mátyás király corvináiból, ezek is legnagyobb részt csak az utóbbi évszázadban jutottak vissza cserével, vásárlással, vagy például Törökországból 1875-ben ajándékozással. Egy kódex Mátyás corvináiból Jerzy Ficowski: A műtyúk, avagy a sirásó babája Ez az a város, amelyet legjobban ismerek. A vele való meghittségem régen megszelídítette számomra, semmi rémületet nem tud bennem kelteni, amit egyetlen más városról sem mondhatok el. Ezt a várost az ösztöneimmel fogom fel, nem kell megértenem vagy magyaráznom magamnak. És éppen itt, egy közönséges későőszi napon, éppen ebben a városban ... Az irodák hivatalos óráiban, munkaidőben, az elnéptelenedett terecskén — egy tyúk lármája. Százszorosán élesebb lárma, mint egy riadt kotkodácsolás. Erőszakos szélrohamok söprögetik a porhót. A tyúk magasba emeli dús tollazatú nyakát és rikoitozik. A nyak megnyúlik ebben a rikoltozás- ban, megnő, egyre vékonyabb lesz, egyre csupa- szabb — akár egy merev faág. Már csak időnként csapkodnak csupasz, megfeszült bőrén a rőtszínű tollak, akár az utolsó őszi falevelek, amelyek nem tudnak lehullani. A tyúk futkos jobb- ra-balra, dobálja magát a behavazott ürességben, pillanatra elhallgat, tyúknyakát szárnya alá dugja, mintha hirtelen valamilyen mozgás nélküli helyre rejtené, saját rémületének láthatatlan falába ütve, majd újból rikoltásra nyújtja. A sarofcház szöglete mögül előugrik ennek az ijedelemnek az okozója: egy másik tyúk, egy kisebb, hosszú, csapkodó ugrásaival mozogva. Ez a tyúk teljesen hangtalan. Minden egyes ugrása fokozza a másik tyúk lármáját, aki végső pontig nyújtogatja a nyakát. Még egy pillanat és leszakad a nyaka, akár a túlságosan megfeszített parittya. Hirtelen észre veszem, hogy a hangtalan tyúk csapkodásai nem maguktól jönnek: a szélkitörések viszik erőszakkal egyik helyről a másikra. Azt is látom, hogy a hang nélküli tyúk valójában egy tyúkra hasonlító bábú, amelyet lűd- tollból, csomókból varrtak, méghozzá műlábon, a talpánál megkötözték madzaggal. Mű tyúk ez tehát, nem engedelmeskedik a biológia előre várható törvényeinek. Mielőtt a rémület engem is meg nem merevít, el kell kapnom a Műtyúkot. Vad hajszába vetem magam érte. A szél nagy lökésekkel abba az irányba viszi, amerről a már nem látható megrémült tyúk lármájának egyre magasabbra kúszó hangját hallani. A műtyúk egyetlen lendülettel átugrik egy frissen ásott árkon és eltűnik szemem elől a kihantolt föld mögött. Bent vagyok az árokban. Ki akarok belőle jutni, de megállít egy gyerek, és ezt mondja: — Maradj nyugton, állj meg! Az egész városban árkokat ásat a tanács, már egész labirintust építettek. Éppen egy ilyen árokban vagyunk. Az útkarbantartók, segédmunkások meg ikábel- rakók már elmentek. És ebbe a munkába az összes sírásót bevonták a környékbeli temetőkből. Saját ásóikat használják. Maradj nyugton, hagyd békén a Műtyúkot. Ez a Sírásó babája, úgysem adná neked. Jól van, békét hagyok neki. Visszavonulok. A gyerek suttogva figyelmeztet: az árkon végig járkál a sírásó. El kell bújnom, mielőtt észrevenné. Hanyatt fekszem tehát az árok fenekén — éppen egy kerámiafal mellett, egy ovális nyílásnál. Olyanok ezek a falak, hogy szétválasztják ' néhány méterre az árkot és valamilyen földalatti berendezés alapját alkotják. De hogy ne lehessen hirtelen észrevenni az ovális nyíláson keresztül, a gyerek elfüggönyözi az árokban talált faldarabbal, amely ugyanolyan színű, nagyságú és alakú. A gyerek egy pillanatra odailleszti a nyíláshoz a talált agyagból égetett ovális darabot, én meg reszketek a gondolattól, hogy a" közeledő Sírásó észreveszi ezt a manipulációt. Az vigasztal csak, hogy ha meg is lát engem, semmit sem fog tudni a Műtyúk utáni félbeszakadt hajszámról. Persze kétes ez a vigasz: hiszen a sírásók földdel hintik be a fekvőket. Megöl tehát, földdel szórva be, nem is féltékeny bosszúból, hanem sírásói kö-' telességből. . Nem vettek észre, végig- mászok az árkon és megszökök. A külváros teljesen kihalt, alighanem az utolsó lakosok egyike vagyok, a többi mind elhagyta a várost. Még éppen beleférek az egyik közlekedési eszközbe: egy olyan, általában a vasútállomásokon csomagszállításra használatos szállítóeszközről van szó. Néhány, véletlenül odakerült nagykabát nélküli, színes ruhába öltözött ember között foglalok rajta helyet. Nesztelenül indulunk el a behavazott, sima országúton, amely a folyó mellett halad. Az út egy kicsit lejt, lefelé haladunk, együtt futva a folyóval, mintha a sodrása hajtana. A folyó zúgása helyettesíti nekünk a motort, mintegy hajtókarral szabályozva ennek a zajnak az erősségét. A ködtől már szinte semmit se látni és egyre gyorsabban megyünk. Eljött az a perc, amikor visszaértem a városba, a város viszont már sehol sem volt. Csak üszkös tűzvész helye maradt belőle teleösz- szehordott toliakkal a levegőben — szétszedett dunyhák és párnacihák tollával. Egy asszony szedi össze va- ilami zsákba. Rám néz és megszólal: — A Czaprak utcán lakom, kérem szépen. A város szélén van, megmenekült a házunk. Nyári nadrágot rendelt az úr nálunk. Készen van. Megyek az asszony után. A magányos szabóműhelyben megkapom a nadrágomat, amit mindezen események előtt rendeltem. Néhány centiméterrel rövidebb. Lehet, hogy nőttem egy kicsit? Megígérik, hogy alakítanak rajta: hozzá varrják a hajtókát és akkor tökéletes lesz. Fizetek, az asszony pedig a két gyerekkel együtt varr nekem az összeszedett toliból egy kis Műtyúkot is. Szokolay Károly fordítása Heti mottónk: „Aki oly buzgón szereti nemzetét, s úgy dicséri, mint én, az nem gyűlölségből mutatja meg <a hibákat; aki oly bátran szól a hibákról, mint én, az nem hízelkedés- ből említi s dicséri nemzetében a jót.” MAGDA PÁL 1819.
