Békés Megyei Népújság, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-24 / 120. szám
1990. május 24., csütörtök Az új kormány tagjai DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök Budapesten -született 1932. április 8-án. Édesapja, néhai Antall József belügyminiszteri tanácsos, menekültügyi kormány- biztos (1939—44), újjáépítési nSi- niszter, illetve ideiglenes pénzügyminiszter (1945—46), ország- gyűlési képviselő. Édesanyja, dr. Antallné Szűcs Irén háztartásbeli, özvegyi nyugdíjas. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte a Piarista Gimnáziumban. Az érettségi vizsga után (1950) az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd az Állam- és Jogtudományi Karon folytatta tanulmányait. Történelemszakos középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést szerzett, illetve a történettudomány tárgyköréből bölcsészettudományi doktorátust. Néprajzi, művészet- történeti, antropológiai, iszlám művelődéstörténeti tanulmányai mellett közgazdaságtani tanulmányokat folytatott. Egyetemi tanulmányait követően (1954—64 között) az Országos Levéltárban, a Pedagógiai Tudományos Intézetben, az Eötvös József Gimnáziumban, a Toldy Ferenc Gimnáziumban, a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, illetve felnőttoktatással is foglalkozott. Ezután a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos főmunkatársa, igazgatóhelyettese, majd főigazgatója (1964—1990). A politikai életben 1956-ban vett részt, amikor egyrészt a forradalmi bizottság elnökévé választották, másrészt részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében, a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalapításában, és szoros kapcsolatban állt a Petőfi Párttal. Ez idő alatt a Nagy Imre-kormány több miniszterével (Tildy Zoltán, Kovács Béla, Bibó István, Farkas Ferenc) állt (kapcsolatban, illetve látott el személyi és politikai előkészítési feladatokat. 1956. november 4-e és 1957 január eleje között részt vett az akkor Tolyó politikai tárgyalásokban mind belpolitikai, mind külpolitikai vonatkozású tervezetek, memorandumok elkészítésében. DR. HORVÁTH BALÁZS belügyminiszter 1942-ben született Budapesten. Általános és középiskolai tanulmányait Külsőtavon, Balatonalmádiban, illetve Veszprémben végezte. 1965-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Két évig ügyvédjelölt volt Pápán, illetve Veszprémben. Az ügyvédi szakvizsga letétele után 1990. május 5-élg a Veszprémi Ügyvédi Kamarában, a Veszprémi 2. Sz. Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott. A Magyar Demokrata Fórum tagja. Nős, felesége, Meszléry Judit színművésznő. Két lánya van, Barbara 23 éves, Réka 20 éves. NAGY FERENC földművelésügyi miniszter 1923-ban született a Baranya megyei Kisharsányban. Kálvinista református családból származik, szülei 42 hold földön gazdálkodtak. 1962-ben a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikumban érettségizett, majd 1962- től 1967-ig a Keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem levelező tagozatára járt, ahol agrármérnöki diplomát szerzett. Közben 1942-ben Pécsett népfőiskolát, 1946—47-ben Ezüstkalászos tanfolyamot végzett. Ezt követően a vasútnál dolgozott, majd a tsz-szervezéskor, 1969-ben a kisharsányi tsz elnökévé választották. 1963-tól 1980« ig termelésirányító, Illetve 1970- 1974-ben ismét tsz-elnök volt. 1983-ban az egyesült siklósi tsz háztáji megbízottjaként ment nyugdíjba. 30 éve presbiter, zsinati póttag. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak 1937-től tagja, ismételten 1989- ben kapcsolódott be a párt munkájába. Az 1990. április 29-1 nagyválasztmány a párt elnökévé választotta. Nős, három gyermeke és hét unokája van. DR. FÜR LAJOS honvédelmi miniszter A Vas megyei Egyházasrádó- con, parasztcsaládban, született 1930-ban. Egy úgynevezett falusi tehetségmentő akció keretében a csurgói református gimnáziumba ikerült, ahol 1949-ben érettségizett. 1954-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen kitüntetéses történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Ugyanitt tanársegédként dolgozott 1956-ig. A forradalomban vállalt szerepe miatt a szovjet csapatok letartóztatták és rövid időre internálták. Szabadulása után, 1957 elején ’Franciaországba menekült, három hónap múlva visszatért. 1987 óta az ELTE Középkori és Üj- kori Magyar Története Tanszékén oktat egyetemi docensként. 1971-beri kandidátusi, 1983-ban pedig akadémiai nagydoktori fokozatot szerzett. Kutatási és érdeklődési területe a magyar agrár múlt és a nemzeti történelem sorsfordulóira terjed ki. E tárgykörökből számos könyve, több száz* tanulmánya és írása Látott napvilágot. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja. Nős, két gyermeke és két unokája van. «• DR. BUSH ISTVÁN igazságügyminiszter 1947-ben született Miskolcon. Középiskoláit a budapesti piarista Gimnáziumban és a budapesti Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte, 1965-ben érettségizett;. Édesapjának a forradalomban vállalt szerepe miatt továbbtanulási lehetőségei megnehezültek. Végül 1967—1972 között az ELTE Állam- és Jog- tudományi Karán folytatta tanulmányait. Kitüntetéssel avatták doktorrá. 1974-ben tett ügyvédi szakvizsgát, s azóta megszakítás nélkül azonos munkahelyen, a Budapesti 21. Sz. Ügyvédi Munka- közösségben dolgozik. Pártonkivüli volt, 1988 szeptemberétől a Magyar Demokrata Fórum tagja. Az 1990. évi parlamenti választások során az MDF felelős választási-jogi szakértőjeként működött. Az MDF országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe, jelenleg az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság alel- nöke. Nős, felesége vállalati jogtanácsos, két gyermekük van. DR. BŐD PÉTER ÁKOS ipari és kereskedelmi miniszter 1951-ben született Szigetváron. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Miskolcon végezte. 1975-ben szerzett közgazdász diplomát Budapesten. Az egyetem elvégzése után az Országos Tervhivatal Tervgazdasági intézetében dolgozott kutatóként, majd tudományos titkárként, később mint a gazdaságirányítási osztály vezetője. Kutatói szakterülete a vállalati tervezés, iparpolitika, gazdaságpolitika. E témákban számos cikk és könyv szerzője, illetve társszerzője. A Közgazdaság-tudományi Egyetem címzetes docense a szervezési és vezetési tanszéken. Az egyetemi doktori fokozatot 1977- ben, a közgazdaság-tudomány kandidátusa címet 1986-ban szerezte meg. Pártonkivüli volt, mielőtt 1989-ben belépett az MDF-be, ahol a közgazdasági munkacsoport tagjaként az egyik szerkesztője volt a gazdasági programnak. Az 1990-es tavaszi választáson az MDF veszprémi listáján bejutott a Parlamentbe. Nős, egy gyermek apja. KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi miniszter 1944-ben született Kolozsvárott. Budapesten nőtt fel, ott végezte tanulmányait is. 1969-ben szerzett diplomát a BME építészmérnöki karán. 1976-ban városépítési-városgazdasági szakmérnöki képesítést szerzett. 1969-től 1974-ig a Győri Tervező vállalatnál volt építéstervező, majd a Győr Megyei Városi Tanács szakigazgatási apparátusában dolgozott, ahol építésügyi hatósági tevékenységgel, kommunális gazdálkodással, települési környezetvédelemmel és városrendezéssel foglalkozott. 1986-tól az Északdunántúli Tervező Vállalatnál dolgozott, legutóbb a városrendezési szakosztály vezetőjeként. A Magyar Demokrata Fórum tagja. Nős, felesége szintén építészmérnök, három gyermekük van. SIKLÓS CSBBB közlekedési és hírközlési miniszter 1941-ben született Budapesten. 1959-ben érettségizett az óbudai Árpád Gimnáziumban, majd egy esztendőt pályamunkásként dolgozott a MAV-nál. 1965-ben közlekedésmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Első munkahelye ismét a MÁV lett. 1965—1968-ig Berlinben, a német vasutaknál dolgozott, megszerezve a német vasúti forgalmi szakvizsgákat. Hazatérte után újra a MÁV forgalmi szolgálatánál, majd egy esztendőt a Vasúti Tudományos Kutatóintézetnél dolgozott. 1970-től a Győr—Sopron—Eben- furti Vasúti Rt. alkalmazottja, 1974-től mint szakosztályvezető. Pártonkivüli volt, 1988 októberében csatlakozott az MDF- hez, kezdettől fogva részt vesz a Budapest, III. kerületi szervezet munkájában. . Nős, két felnőtt gyermeke van. JESZENSZKY GÉZI külügyminiszter 1941-ben született Budapesten. 1959-ben a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett kitüntetéses történelem—angol szakos tanári diplomát, majd 1973-ban könyvtár kiegészítő szakos diplomát is. 1966—1968-ban középiskolai tanár volt, majd tudományos munkatárs az Országos Széchényi Könyvtárban. 1976 óta a Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén tanítja „A nemzetközi kapcsolatok története” című tantárgyat, előbb adjunktusi, 1981- től docensi beosztásban. 1989- ben a Közgazdaságtudományi ' Egyetemen létrehozott új Társadalomtudományi Kar dékánjává választották. 1970-ben egyetemi doktori, i980-ban pedig kandidátusi fokozatot szerzett. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja. Nős, két gyermeke van. DR. GYŰRIVÁNYI SÁNDOR munkaügyi miniszter 1927-ben született Budapesten. 1945-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Ezt követően kitanulta a kötélgyártószakmát, amely éveken keresztül a megélhetést jelentette számára. 1946-ban beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karára, tanárképzös hallgatóként. Politikai aktivitása miatt többszöri eltanácsolás után, végül 1958-ban kapta meg tanári diplomáját. Ezt követően a Munkaügyi Minisztérium Módszertani Intézetében dolgozott tagozatvezetőként. 1970-től 1987-es nyugdíjazásáig az Iparcikk-kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola igazgatója volt. 1945-ben lépett be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba. 1956-ban forradalmi bizottságot és .az újra működő kisgazdapárt pedagóguscsoportját szervezte. 1989 januárjától részt vesz az újraszerveződő Független Kisgazdapárt munkájában. Az 1990-es választásokon a párt országos listáján került be képviselőként az Országgyűlésbe. Nős, egy felnőtt gyermeke van. ANDRÁSFALVY BERTALAN művelődési és közoktatási miniszter 1931-ben született Sopronban. Az itteni bencéseknél kezdte a gimnáziumi tanulmányait, majd a család Budapestre költözése után a cisztercitáknál folytatta. 1950-ben érettségizett ennek utódjában, a József Attila Gimnáziumban. 1955-ben szerzett néprajz—muzeológus diplomát a budapesti tudományegyetemen. Első munkahelye a szekszárdi múzeum volt, majd 1960—76-ban a pécsi Dunántúli Tudományos Intézetben dolgozott. Ezt követően a pécsi levéltár és múzeum, majd 1985-től az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársa volt. 1989-ben docensi kinevezést nyert a pécsi egyetemre. Beszél németül, ért angolul, finnül és románul. Részt vett az 1956-os népfelkelésben, egyik túlélője az október 25-i Parlament előtti tömegmészárlásnak. 1980-ban a Bibó-emlékkönyv egyik társszerzője. 1988-ban csatlakozott a Magyar Demokrata Fórumhoz, ennek választmányi tagja. Nős, három fiúgyermek apja. kadar Béla nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere 1934-ben született Pécsett. Itt érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. 1956-ban végezte el a Közgazdaságtudományi Egyetemet Budapesten. Ezt követően a Magyar Nemzeti Bank Nemzetközi Közgazdasági Főcsoportjánál, majd az Elektroimpexnél, később pedig a Konjunktúra- és Piackutató Intézetnél dolgozott. 1965—88 között az MTA Világgazdasági Kutatóintézet tudományos osztályvezetője, illetve kutatási igazgatója. 1988 óta a Tervgazdasági Intézet igazgatója. Nős, egy gyermek apja. DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter 1941-ben született Kolozsvárott. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. 1969- ben szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1973-ban tett szakorvosi vizsgát kórbonctanból és kórszövettanból. 1970-ig az egyetem Szövet- és Fejlődéstani Intézetében dolgozott, azóta pedig az Orvostovábbképző Egyetemen, Jelenleg mint egyetemi docens. 1987-től a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese. 1989-től a Keresztény- demokrata Néppárt tagja, a párt programbizottságának elnöke. Nős, három gyermeke Van. RABÁR FERENC pénzügyminiszter 1929-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait is itt végezte a Bencés Gimnáziumban. 1949-ben diplomát szerzett az Állami Kereskedelmi Főiskolán, majd ezt követően 1955-ig gyakorlati munkaköröket töltött be kereskedelmi és közlekedési vállalatoknál. 1955—60 között a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban látott el pénzügyi és számviteli munkaköröket, majd 1960—65-ig a KGM Ipargazdasági Intézet osztályvezetője volt. 1980 óta — hároméves megszakítással, mialatt az OT Terv- gazdasági Intézetének osztályvezetőjeként, illetve az Országos Tervhivatal főosztályvezető- jeként dolgozott — jelenleg is a Budapesti Közgazdasági Egyetem tudományos főmunkatarsa. Nyelvvizsgája van angol éa német nyelvből. Nős, öt gyermeke van. GERBOVITS JENŐ tárca nélküli miniszter 1925-ben született a Somogy megyei Zics községben. Paraszti családból származik, szülei öröklött és vásárolt földjeiken, gazdálkodtak. 1958-ban mező- gazdasági technikumban érettségizett. 1968-ban kertészmérnöki diplomát szerzett a Kertészeti Egyetemen. A mai napig mindvégig önálló gazda, egy ideig termelőszövetkezeti tag volt. 1945-ben lépett be a Független Kisgazdapártba, ahol 1989- ben újította meg tevékenységét. Jelenleg a párt Somogy megyei elnöke, a Politikai Bizottság tagja, országos főtitkárhelyettes. A Magyar Parasztsző- vetség országos főtitkára. Nős, két lánya és egy unokája van. DR. KISS GYULA tárca nélküli miniszter 1954-ben született Miskolcon. Gyermekkorát a Miskolc melletti Felsőzsolcán töltötte. Középiskolai tanulmányait Miskolcon végezte, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett. 1980-ban a Szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. Kétéves ügyvéd- bojtárkodás után 1982-ben ügyvédi szakvizsgát tett, azóta ügyvédként dolgozik a Miskolci Ügyvédi Kamarában. Fő szakmai érdeklődési területe a polgári jog. Pártonkivüli volt, 1989-bén lépettébe a Független Kisgazda- pártba. Az országgyűlési választások idején a párt Borsod- Abaúj-Zemplén megyei választási irodáját vezette. A Független Kisgazdapárt országos nagyválasztmánya 1990. április 29-én választotta meg a párt országos főtitkárává. Az FKgP képviseletében részt vett a koalíciós tárgyalásokon. Nős, egy gyermeke van. DR. MÍDL FERENC tárca nélküli miniszter 1931-ben született a Veszprém megyei Bánd I községben. A veszprémi gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, s a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1955-ben. 1961—63-ban tanulmányokat folytatott a Strasbourgi Egyetem Nemzetközi összehasonlító Jogi Karán. 1973-ig az MTA Állam- és Jog- tudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jog- tudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója volt. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. Nős, egy gyermek apja.