Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-14 / 88. szám

NÉPÚJSÁG 1990. április 14., szombat © Feltámadásaink Miért van az vajon, hogy dacára minden ellenkező szándéknak és akaratnak, bő négy évtized megsemmisítési törekvésének, mégis a kará­csony és a húsvét maradt legelementárisabb és legál­talánosabb ünnepünk? Súgy gondolom, ebben egyetért mindenki, s nemcsak a val­lásos emberek éreznek meg és élnek át valami fensége­set ezeken az ünnepeken, hanem a kételkedők és a másban bizakodók és a más­ban hivők is Mert kará­csony és húsvét egyetemes ünnepekké tudtak változni. Krisztus születése, szenve­dése és feltámadása nemcsak a keresztény kultúrkör szá­mára jelentéses, hanem min­den embernek. Krisztus az ember szimbóluma, az em­beré. aki megszületik, és ez­által nem egy vak világnak lesz a részese, hanem em­berek közösségének, vagyis emberi létre ítéltetik: szen­vedésre és szeretetre. S ítél­tetik a halálra is, de ez a halál éppen akkor a legel­képzelhetetlenebb, s ugyan­akkor mégis a leginkább el­viselhető, amikor az ember élettere éppen feltámad; ta­vasszal. A tavasz és a feltámadás, az újjászületés szinte ugyan­azt jelenti. Az ember a ma­ga. egyéni sorsában bármi­kor, bármilyen évszakban újjászülethet, megváltoztat­hatja a maga sorsát, ha eh­hez a külső körülmények mellett a személyes elszánás is adott. Ugyanez érvényes az emberek közösségére, a társadalmakra is. s e társa­dalmak természetes mérté­kű és méretű egységére: a nemzetekre is. Mégis van abban valami törvényszerű, hogy legnevezetesebb és máig legfényesebb nemzeti újjászületésünk is tavaszra, március idusára esett 1848- ban. S azóta legalábbis min­dig márciusi hangulatot és márciusi természettörvénye­ket érzünk és látunk kibon­takozni, akár nyárra, akár októberre esik a nemzeti je­lentőségű eseménysor. 1956. október 23-án például gyö­nyörűen sütött a nap. de aligha csak azért érezte ma­gát mindenki tavasziasan. önkéntelen és törvényszerű volt a visszautalás 1848 márciusára, vállalása annak, amit a nemzeti újjászületés jelent a magyarság számá­ra. A huszadik században az egyre inkább másként van, mégis, úgy látszik, hogy az évszázadok és évezredek so­rán szinte vérévé vált az embernek, hogy igazodjon a természet rendjéhez, s ta­vaszról tavaszra igyekezzen megújulni. Ezért gondolom magától értetődőnek, hogy társadalmunk igazi újjászü­letése a múlit esztendőben is éppen tavasszal indult meg egyre rohamosabb ütem Den, s talán az sem véletlen, azt sem csak az eddigi Ország­gyűlés mandátumának le­járta határozta meg, hogy az idei választások is már­cius—áprilisra estek. Ta­vasz van. azaz újjászülethe­tünk, s ha a lehetőség adott, akkor élnünk is kell vele. Kételkedők mondhatnák most, hogy — kérem szépen — tavasz volt eddig is min­den esztendőben, s mégsem születtünk újjá. S még ko- morabban hozzá llehetne ten­ni: bizonyos, hogy most új­jászületünk? Valóban van feltámadás? Valóban feltá­madunk? Végérvényesen megnyugtató választ e kér­désekre aligha lehet adni, De bizakodót igen. Mert az eddigi tavaszok sem voltak hiábavalóak. A magyarság ma várako­zik. Közép- és Kelet-Euró- pa várakozik. Európa vára­kozik. Az egész Föld vára­kozik. Várja a csodát: a fel­támadást. önmaga feltáma­dását, amikor is a Föld min­den teremtménye újjászü­lethet. megújulhat a maga szabályai és törvényei sze­rint, s élheti életét a gyöngy­virág és az ember is. Hús- vétban ennek a csodának a szimbólumát látjuk. A meg- gvőződéses hitet, hogy amit várunk, csoda ugyan, de nem lehetetlen. S bár tud­juk: hús vét előtt ott volt a szenvedés és a kereszt, s tudjuk, hogy ilyesmiben új­ra és újra lehet és lesz is részünk, azt is tudjuk, hogy a csoda tőlünk is van. be­lőlünk is árad, s ha nem akarjuk, ha nem vagyunk képesek akarni, akkor nem is fog elénk tárulni, de ha akarjuk, ha cselekszünk ér­te, ha várakozásunk cselek­vő marad, akkor a kérdő­jelet bizton elhagyhatjuk. Mert tanítványokká lehe­tünk mindnyájan és feltá­madunk, hogy általunk fel­támadjon nemzetünk is. Vasy Géza De ki beszél itt babonáról? Egy szóval sem mondom, hogy hiszek az álmokban! í Bár lehet, hogy hasznos lenne, mivel az álomfejtés elég ' maradandónak tűnik ebben a rohamosan változó világ­ban, ahol jól jöhet az embernek néha egy kis kapaszko­dó. Meg aztán a tudatalattink által produkált képsorok magyarázatáig nem jutott még el a nagy rendszerváltás, az átértékelés, a naptármódosítási, tehát különösebb za­vart sem okozna mindez a „hívő” számára. Az álmokban nem hiszek, abban viszont annál inkább, hogy mindaz, ami alvás közben jelenik meg lelki szeme­ink előtt — amikor agykérgünk egyes sejtcsoportjai fel­szabadulnak az ébrenlét gátlásai alól —, az bizony na­gyon is összefügg mindezzel, ami előző nap, vagy előző napokban történt velünk, körülöttünk. Nemcsak a szem, az álom is a lélek tükre, hangulatunk, gondolataink le­nyomata. És „a kor tükre, lenyomata” is, ahogyan Shakespeare-nek a színház. Ennyi bevezető után éppen ideje, hogy a lényegre tér­jek és leírjam, mit álmodtam nemrégen, a két választás között, egy „nehéz nap éjszakáján”. Most már leírhatom; nem vádolhatnak (remélem!) sem választási propagan­dával, sem annak az ellenkezőjével, azaz a szavazás el­leni hangulatkeltéssel. íme, életveszélyes állapotban feküdtem a kórházi ágyon, egyszemélyes kórteremben, csíkos pizsamában, kikötöz­ve, felikötözve, bekötözve, csövek és egyebek — ahogyan azt a magyar sajtóban több helyen Sütő Andrásról lát­hattuk. Könnyen megmenthettek volna, mivel egyetlen vérkészítményre volt szükség, és a kórházban rendelke­zésre állít az a vér. De Springer-készítmény volt, és hogy adhaitó-e vagy sem, arról nem az orvosok döntöttek. Két szürke öltönyös alak állt az ágyam' mellett, arc nélkül, sőt, fej nélkül mind a kettő, testük a nyakukkal végződött. A mellükön felirat volt, az egyikén MDF, a másikén SZDSZ, ök mondták ki a nemeit. Én meg teljesen észnél voltamk tudtam, mii történik, de képtelen voltam beleszólni. Semmit sem tudtam felhozni érvként, semmit abból, hogy élni akarok, rengeteg dolgom van, meg egy­általán. Csak annyit nyögtem ki nagy nehezen: van két gyerekem.' De ebből ők ketten már semmit sem hallottak, mert messze voltak a hosszú folyosón. Fej nélkül, de a hátukon is a felirattal. Ekkor hirtelen fölébredtem, és átmentem a másik szo­bába, betakarni a gyerekeket... Niedzielsky Katalin Táncost teremtő tábor Kétegyházán A „színpadon” táncosok ... utaztak haza, az ottmaradók egybehangzóan állították, többször kellene megrendez­ni és legalább két hétig tartson. Sz. M. Fotó: Kovács Erzsébet Aki tagja volt valamilyen amatőr művészeti csoport­nak, tudja, jó együtt lenni a hasonló érdeklődésűekkel, ahol igaz barátságok szövőd­hetnek. Ám a heti 1-2 ösz- szejövetel nem igazán ele­gendő sem egymás megis­merésére, sem a műfaj gya­korlására. A jó munkához idő kell és háttérként igazi közösség. A megyei művelő­dési központ ezért szervezi 1985 óta néptánctáborát, ki­csiknek, nagyoknak, a Rábai úttörő néptáncegyüttesnek, a Balassinak és utánpótlás­csoportjaiknak. A tavaszi szünetben kö­zel 300-an érkeztek a két- egyházi mezőgazdasági szak­munkásképző intézetbe. Az intézmény, már a 10. alka­lommal biztosítja a nyugodt táborozás feltételeit. Szép a volt kastélypark, ahol ott- jártunkkor, tegnap népi ru­hákba öltözött táncosok igyekeztek a szomszédos sportcsarnokba. Lassan vé­get ér a hétfőn kezdődött tá­bor, s a csoportok egymás előtt számot adnak arról, ki hol tart. Nemcsak békés­csabaiak, hanem kamutiak és békésiek is jöttek — hal­lottuk Sztankó Károlyiéi, a tábor vezetőjétől. A mosta­ni, a 10., már csak azért is kiemelkedik az előzőek so­rából, mert minden korosz­tály jelen van. Csaknem va­lamennyien a békéscsabai Tiéptáncmozgalomhoz kötő­dők közül. Több, összesen hét korosztály szerinti cso­portban folyt a munka, Mli- nár Pálnak, a Balassi nép­táncegyüttes és Pintér Ti­bornak, a békéscsabai áfész együttese művészeti vezetői­nek irányításával, a Balassi 13 táncosának segítségével, a Békés Banda zenei közre­működésével, reggeltől estig. Az intenzív gyakorlás mel­lett azért jutott idő sok min­den másra: például gyöngy­fűzésre, csuhézásra, focira és arra is, hogy a csoportok egymás táncait, énekét fi­gyeljék. Itt a tudás ellesése természetes dolog volt, csak­úgy, mint régente a falukö­zösségekben történhetett. — Ilyen meggondolásból hoztuk létre nemrégiben a Balassi ifjúsági csoportját is — mondta Sztankó Károly —, hisz nagyon sok tehet­ség kallódott el azzal, hogy már kinőtt az úttörőegyüt­tesből, de még nem lehetett tagja a felnőttnek. De mivel is teltek a gya­korlás hosszú órái? A tá­bor résztvevői fáradhatatla­nul csiszolták a repertoáron szereplő koreográfiákat, végre jutott idő újak tanu­lására, az archaikus táncok és dallamok alapos megis­merésére, szakmai és em­beri beszélgetésekre, estén­kénti táncházakra. Lehet, a későbbiekben jónéhányuk- nak a néptánc adja a ke- nyeret, de a többség bizo­nyára amatőr, majd értő kö­zönség marad. — Szakma vagy hobbi, amatőr, vagy profi, egy a fontos: aki akar, becsületes harcban válhasson néptán­cossá — határozta meg az igazi célt a tábor vezetője. És végül a mérleg: ketten ... és a nézőtéren táncosok A Vám­és Pénzügyőrség közleménye Tolvaj! Tolvaj! Fogják meg! A kereskedők kémtükröznek, a tettes pedig röhög a markába Ezen a héten a kereske­dők ismét kivédték a házi­asszonyok legújabb vásárlá­si rohamát. A húsvéti ké­szülődés azonban nemcsak az édesanyákat, a segítőkész férjeket, az iskoláskorú gye­rekeket késztette arra, hogy teli kosarakkal térjenek ha­za, hanem a bolti tolvajokat is. A nagy forgalom, a zűr­zavar. az elfoglalt eladók látványa sok enyveskezűt ejtett kísértésbe. Orosházán Ismét felbuk­kant, majd rövid időn belül lebukott az a fiatalember, akit csütörtökön a Huba ut­cai ABC-ben tolvajláson kaptak. Horváth Tiborné éberségének köszönhető, hogy a boltból ezer forint értékű fagyasztott csirkével, ételízesítővel, mosogatószer­rel nem sétált ki fizetés nélkül a „szarka”. Széles Ferenc. Az eladó így emlék­szik vissza a történtekre; — A raktárban tartózkod­tam. amikor megpillantot­tam a tolvajt. Táskájába rakta a mosogatószereket, majd a kijáratnak vette az irányt. Futásnak eredt. Én utána! Az utcán már hár­man üldöztük és kiabáltuk, tolvaj, tolvaj, fogják meg! A járókelők segítségével si­került elcsípni a fickót. Rúg- kapálit kegyetlenül, nem akart az irodába jönni. Hív­tuk a rendőröket is. de ők azt mondták, amíg nem ér­nek ide, üssük le, ha hőbö- rög. Persze, hogy nem bán­tottuk, de nem bántotta a hatóság sem. a rendőrök — nem tehettek mást — ko­csiba ültek és elmentek. Ez a jómadár pedig csak röhö­gött a képünkbe, majd el­ballagott, mint aki jól vé­gezte dolgát — meséli fel­háborodottan Horváthné. — De ez csak egy eset a sok közül! — kapcsolódik beszélgetésünkbe Miiéné. — Januárban márt járt nálunk Széles, akkor egy asztalterí­tőre vetett szemet. Február­ban a Kond utcai ABC-t kereste fel. Onnan konya­kot. dezodort, sampont akart elvinni. Természetesen le­bukott. És az eladók mondják, mesélik a véget nem érő lo­pássorozat részleteit. Csak egy valamiről nem tudnak: mi történik a felvett lopási jegyzőkönyvvel? Vajon al­kalmaznak-e valamilyen szankciókat a visszaeső sza­bálysértővel szemben? Az a gyanújuk, hogy hathatós in­tézkedést nem foganatosíta­nak a fiatalemberrel szem­ben az illetékesek, hisz’ új­ra meg újra visszatér és is­mét próbálkozik. Az eladók pedig egyre kellemetleneb­ből érzik magukat. Munká­juk mellett állandóan kém­tükröznek, leskelődnek, ár­gus szemekkel figyelnek mindent és mindenkit. Ké­nyelmetlen ez a kereskedő­nek és a becsületes vásárló­nak egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy ha az eladó csupán 10 fillérrel is meg­károsítja a vevőt, azonnal feltennie kell tettéért. De mi vám azokkal a „szélesekkel" és hasonszőrű társaival, akiket rendszeresen szarkaságon csípnek? Rájuk nem vonat­kozik a törvény egyetlen paragrafusa sem? És mi lesz a sprintelő eladókkal, akik napi kilométeradagju- kat egy-egy üveg eltulajdo­nított konyak után eredve róják le? A választ ki Is­meri? ... (esete) A lengyel vámszervek tájé­koztatása szerint 1990. április 1' .létől a Lengyel Köztársaságba belépő külföldi állampolgárok a határvámhivatalnál kötelesek bejelenteni minden, náluk levő árut, beleértve személyes úti­holmijukat is. Írásban kötele- í sek a devizanyilatkozaton be­jelenteni minden, náluk levő fi­zetőeszközt és devizaértéket is. A fenti rendelkezések megsze- Rése esetén a lengyel vámható­ságok eljárást indíthatnak, amely bírság kiszabásával és elkobzással végződhet. Az útiholmin kívül vámmen­tesen vihető be Lengyelország­ba 200 USA dollár értéket meg nem haladó ajándéktárgy, 10 százalékos vámmal a 200 dollár fölötti, de 500 dollárt meg nem haladó értékű ajándéktárgy, ha azok mennyisége, jellege, vagy fajtája nem utal kereskedelmi jellegre. Amennyiben a külföl­di utas által bevitt áru nem minősül vámmentesnek, az áruk vámértéke után 5-től 100 száza­lékig terjedő importvámot kell az utasnak lengyel fizetőeszköz­ben megfizetni. Tilos Lengyelországba — az útiholminak minősülő mennyi­ségen túl — alkoholtartalmú italt bevinni. Ugyancsak április 1-jével a lengyel vámszervek a bevitt áru után forgalmi adót szednek, amelynek mértéke az áruk vám­mal növelt vámértékének 10-25 százalékáig terjedhet. Lengyelországból csak azok az ajándéktárgyak vihetők ki, ame­lyeknek értéke nem haladja meg az ottani hivatalos árfo­lyam szerinti 200 USA dolláros értéket. Ennél magasabb értékű áru kivitele esetén a vámhiva­taltól kiviteli engedélyt kell be­szerezni. A kiviteli korlátozás nem vonatkozik azokra az áruk­ra, amelyeket az országba úti­holmiként, vámmentesen vittek be. Tilos külön engedély nélkül Lengyelországba bevinni, illető­leg kihozni lengyel fizetőeszközt és lengyel devizaértéket. Kül­földi fizetőeszközt és külföldi devizaértéket korlátlanul be le­het vinni Lengyelországba, és ü az ott rendszeresített devizanyi- j latkozaton a vámhivatal igazo- i lása alapján az Lengyelország- I ból ki is vihető. L

Next

/
Thumbnails
Contents