Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-12 / 86. szám

f 1990. április 12., csütörtök Segítséget kér, hogy tanulhasson Egy „hiánypótló tanfolyam” — volt, aki a mamáját is elhozta Ötezer dollár az amerikai álom A szerkesztőségi szobában ül velíem szemben egy 16 éves srác, Laci. A röpke be­mutatkozás után szó esik televízióról, felhívásról, egy­éves külföldi tanulmányúi­ról, pénztelenségről. Nehe­zen értem meg mit is akar valójában a békéscsabai gé­pészeti szakközépiskola első­éves tanulója. Mondanivaló­jának megerősítésére egy le­velet húz elő táskájából, amelyet attól az ONI’S TRADING LTD-tői kapott a minap, amely kapcsolatban ál az A. I. S. E.-vel (Ame­rican Interculturel Studen Exchange). A magyar és áz egyesült államokbeli szervezet utaz­tatásokkal foglalkozik, lehe­tőséget adva olyan 15—18 éves fiataloknak, akik szü­leik jóvoltából vállalják az egyéves tanulmányi költsé­geket. (A körülbelül 5000 USA-doMár magában foglal­ja a szervezési költségeket, a repülőutat, a biztosításo­kat. a teljes ellátást stb.) A tanulók az USA különbö­ző városaiban családoknál elhelyezve folytatják tanul­mányaikat, majd a hazaté­rés után különbözeti vizsgát téve, éwesztés nélkül tanul­hatnak tovább. Az ötlet csá­bító, az összeg azonban so­kak számára megfizethetet­len. Laci szülei sincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy ezt vállalni tudják. — Apu fogtechnikus, anyu laborasszisztens, és nem győzik a kölcsönöket tör­leszteni. Van egy nővérem, szintén középiskolás, még nálam is jobb tanuló, de neki nincsenek ilyen vágyai — mondja a fiú. Kezdem érteni az alap­helyzetet: van egy lehető­ség. egy 16 évesen megvaló­sítható álom, a majdnem „amerikai álom”, de a leg­fontosabb hiányzik hozzá, a pénz. Laci a levél egyik be­kezdésére utal, „Azok a ta­nulók, akik a megfelelő anyagiakkal nem rendelkez­nek, különböző alapítvá­nyokkal a tanulmányi út fe­dezésére anyagi segítséget kérhetnek.V Majd terjedel­mes dossziét helyez az asz­talra. Most már látom, ez a fiú komolyan gondolja... — Megszereztem azokat az alapítványokat, amelyek se­gítségével pénzhez juthatok. De úgy érzem, ez még mind nem elég. Szponzorok kelle­nének ... — Te már próbálkoztál valahol? — Á, dehogy! Nem is tu­dom, mit szóltak volna a vállalatvezetők, a pártok, ha felkeresi őket egy gyerek támogatásért?! Egyébként nem akarok egyoldalúan se­gítséget kérni. Valamit va­lamiért. Ha valaki hozzájá­rulna a külföldi tanulásom­hoz, akkor én cserébe — ilyesmire gondoltam — az USA-ban az angol nyelvű nyomtatványait terjeszte­ném — mondja magabizto­san a nyúlánk fiú. Egy biztos, igaza boldog­ságot jelentene Kovács La­cinak Békéscsabán, a Mál- nási utcában, ha a pénzt si­kerűibe előteremtenie ö mindent megpróbál, már most 16 évesen. Ha kell, vállalkozik, és remélt, hogy lesznek alkik őt felvállal­ják ... Cs. I. Sikerkönyvek Olivier Da Lage - Gérard Grzybek - Thomas Schreiber MERÉNYLET A FŐTITKÁR ELLEN A politikai krimi, sőt, rémregény megírásához nem kevés bátorság kell. Külö­nösen akkor, ha a történet napjainkban játszódik és szereplői valóságosak, vi­lágszerte jól ismert szemé­lyiségek. A Radio-France In­ternationale három újságíró­ja —1 Olivier Da Lage, Gé­rard Grzybek és Thomas Schreiber — gondolt egy na­gyot és igazán merész vál­lalkozásba fogott, amikor megírta a Merénylet a fő­titkár ellen című könyvet, amely először a párizsi Bel­fond Kiadónál jelent meg 1988-ban. A lélegzetelállítóan izgal­mas események ugyan a jö­vőben játszódnak, de na­gyon közeli jövőben, 1992- ben. A címszereplő pedig Mihail Gorbacsov, aki körül mára igencsak forró lett a levegő. A főtitkáron kívül találkozhat még az olvasó többek között II. János Pál­lal, Arafattal, Samirrai, be­pillanthat a CIA, a KGB és az izraeli Mossad kulisszái mögé, a politika és a titkos­szolgálat ördögi ügyleteibe. Remekül felépített cselek­mény, diplomáciai tájéko­zottság és kultúra jellemzi ezt a szórakoztató olvas­mányt. Ízelítőül a Tevan Kiadó gondozásában most megje­lent könyvből idézem a szer­zők magyar kiadáshoz írt előszavát: „Amikor ez a könyv 1988 októberében franciául meg­jelent, a szerzők igen meg­lepődtek saját merészségü­kön: azt hitték, képzeletük­ből a legvalószínűtlenebbe­ket merítik, amikor megír­ták ezt a politikai-fantaszti­kus regényt. Fantáziájuk nem volt-e túlságosan élénk? Ez a képzeletszülte alkotás nem árt-e komolynak tar­tott külpolitikai újságírók szavahihetőségének, akik hi­telesek akarnak lenni napi munkájukban? Ma a szerzők szerényen bevallják a magyar olvasó­nak: alábecsülték a valósá­got. A hibájuk nem a me­részség volt, hanem ellenke­zőleg, a bátortalanság. A ti­zennyolc hónappal ezelőtt megírt szöveghez képest egyetlen néven, egyetlen vesszőn sem módosítottak. De mi minden változott az­óta! Egyes főszereplőket el­süllyesztett a történelem. A valóság túltesz a képzeleten, és tulajdonképpen mit tehe­tünk mi minderről?” N. K. A TRÓFEA BÁR hétvégenként más és más szórakoztató show-műsorral várja kedves vendégelt. Április 14., 15., 16., 23 órai kezdettel ANGYALI SHOW. Angyal János humorista, konferanszié. Dévényi Cecília, a Vidám Színpad művésznője énekel, Rovó Gábor bűvész, Szigeti Erzsébet erotikus tánc. ASZTALFOGLALÁS személyesen vagy telefonon, a 21-622-es italefonszámon. Okleveles manökenek „képezdéje” Ezzel a bizonyítvánnyal — ha jó — sok mindent lehet kez­deni Tímeának, úgy látszik, se­gített a kabalababa. Végig ott ült az asztal sarkán, fi­gyelte, hogyan készülődik gazdája a fotómodell- és manökentanfolyam felvételi­jén. Időnként persze a „bő­rén érezte az izgalmakat”, amikor puha rongytestét gyűrögették a remegő ke­zek. De vigaszul tanúja le­hetett annak a boldog pilla­natnak is, amikor Tímea megtudta, fölvették, járhat a tanfolyamra. Akik a békéscsabai Tégla Közösségi Házban meghir­detett kurzusra jelentkeztek, mind 16-20 éves lányok, csak néhány vállalkozó szellemű fiú akadt közöttük. Hogy va­lójában mi lebegett a sze­mük előtt, amikor mindezt elhatározták, nem tudni. Válaszuk, véleményük ugyanis — mintha összebe­széltek volna — majdnem egyforma. — Én nem azért jelent­keztem, mert be akarok fut­ni. Csak kíváncsi voltam. Ki kell próbálni mindent. Majd meglátjuk. Mondják ezt dacosan, szemlesütve, darálva, aka­dozva, de mindnek egy a lé­nyege: nem veszik túl komo­lyan ezt az egészet, Végül is csak játék, próba... * * * A Magyar Divatintézetnek, a megyei művelődési. köz­pontnak és a Pantacoop Kis­szövetkezetnek ez a vállal­kozása persze egyáltalán nem játék. Akik megfeleltek a rostán, azoknak három hó­napos kemény, intenzív mun­ka következik hétvégenként. Stílustörténetet, művészet- történetet, mozgástechnikát, anatómiát, sminkelést, jogi ismereteket tanulnak majd. A végén pedig vizsgát tesz­nek, és szakmunkás értékű bizonyítványt kapnak. A leg­kitartóbbak azután ezzel majd elhelyezkedhetnek, „betörhetnek”, ha tudnak. Ha elég tehetségesek... Ha elég kitartóak. De lehet be­lőlük fotómodell is. Ha... A szervezők úgy gondol­ták, hiánypótló ez a vállal­kozás, hiszen a megyében ilyen jellegű tanfolyam még nem volt. Mégsem jelentkez­tek túl sokan a kifutóra vá­gyó fiatal lányok: 35-en jöt­tek el, s ebből 29-en feleltek meg. Lehet, hogy sokakat a tnagas (9800 forint) részvé­teli díj tartott vissza, máso­kat esetleg más ... Aki eljött, az a ruhákon és a sminken kívül kabala­babáját, vagy éppen mamá­ját hozta magával. — Lehet ezt szerényen is csinálni — mondta Andrea édesanyja, akivel a felvételi előtt beszélgettünk. — Vet­kőzni nem engedem! De gon­dolom, ezt ő sem akarja — néz lányára, aki bólogat hoz­zá. A jelentkezőknek először fürdőruhában kellett meg­mutatkozni az öttagú zsűri előtt. Itt kíméletlenül meg­mondták mindenkinek, kin, hol, mennyi fölösleg van. Legtöbb lánynak egy fo­gyasztó, fitt-ness klubot ja­vasoltak. A folyosón várakozók eközben találgatták, mit is kell csinálni odabenn. Ne­héz-e lazán körbemenmi a zenére. A második forduló­ban már tapasztaltabbak voltak, ruhában kellett ze­nére mozogniuk. Kettesével, hármasával hívták be őket. Amig ez a rosta folyt, a má­sodikos gimnazista Rita édesanyja jött oda hozzánk. — Tudja, egyedül nevelem a lányom — mondta. — Én vettem rá, hogy jöjjön ide. Be akarom bizonyítani, hogy nekünk ez is sikerül. Nem féltem őt. Két lábbal áll a földön, remek gyerek. Per­sze, ha időközben meggon­dolja magát, ha elmegy a kedve, ha valami olyasmire akarják rávenni, amit én nem látok jónak, akkor in­kább vesszen a pénz, abba­hagyjuk az egészet. Miután mindezt elmesélte, odasietett az ajtóhoz, hátha látna valamit a kulcslyukon keresztül. * * * •A zsűri szerint sokat kell még alakulni a lányoknak. Először is kívülről: 1-2, né- hányuknak 4-5 kilótól meg­szabadulni. Nincs rá sok idejük, egy hónap múlva el­lenőrizni fogják a fogyás eredményét. Hogy milyen receptet használjanak erre? Legjobb, ha délután kettő után már semmit nem esz­nek. Igen kemények lesznek — főleg munka, tanulás mellett — a hétvégi egész napos foglalkozások. Az órákra ké­szülni kell, hiányozni — sa­ját érdekükben — nem na­gyon szabad. Ezután jön • a vizsga, s csak ezt követően jöhet a kifutó, a bemutat­kozás. Hogy hol, mikor, hányszor lesz alkalmuk a közönség elé lépni, nem tud­juk. Öfc se. Rajtuk múlik. Meg aztán végül is csak já­ték ez az egész. Olyan, amit érdemes kipróbálni... Igaz? Kiss Katalin Várakozás közben Fotó: Gál Edit Sütő András: Naplójegyzetek © November 18. Három nap Sikaszóban. Vízügyi gondok, munkák, hosszú beszélgetések helybé­liekkel, udvarhelyiekkel. Az agyonvert pap. akinek sze- kus gyilkosát átmenetileg elmegyógyintézetbe rakták, hogy ne lehessen felelősség­re vonni. A pártkongresszus miatt stabáriállis intézkedések min­denütt az országban. Rádió­hír szerint a határokat is lezárták. Magyar, cseh és NSZK-beli turistákat zavar­tak vissza. Megduplázták, -háromszorozták az üzemi és intézményi őrségeket. * * * Rádióhír: A Magyar nép­párt „a jogi nehézségeket is vállalva”, engem köztársa­sági elnökjelöltjeként tisztelt meg a bizalmával. Ezt majd megköszönöm, hozzátéve, hogy efféle tisztségre még álmomban sem gondoltam. Nyilván összetévesztenek — netán — az írásaimmal. Azok hordozhatnak valame­lyes közügyiséget, az író vi­szont, a porhüvely üljön csak meg heltyén — a sut­ban. No persze, bárki meg­jegyezheti; hogy kisebbségi dolgainkban épp eleget forgolódtam. Ez igaz. De nem jókedvemből tettem. Velem együtt melyik író­társamnak hiányzott gond­jai közül a szélmalomharc magyar iskolákért, nyelvünk nyilvános használatáért, kol­lektív jogokért stb. Erre a kudarcra regényeim, drá­máim mentek rá. Megannyi élő áldozat egy máglyán, amelynek füstjére az Isten oda se pillantott. Táin meg­haragudott rám, amiért egyben-másban Káin párt­jára álltam. November 20. Választ kellene küldenem a Magyar Néppártnak, de hogyan ? A román posta mindenre jó — például a le­hallgatásban —, csak arra nem. hogy levelet hozzon és vigyen külföldre. A magyar nagykövet üzenetére sem vá­laszolhatok. A mienkkel együtt az ő telefonjuk sem működik. Mondják: ezekben a statáriális napokban a fő­várost civil ember nemigen bírja megközelíteni. Az ál­lomást, az utcákat kutyás rendőrök lepték el. Szigorú igazoltatás a követségek kö­zelében. Egyik-másik bará­tunk még ilyen körülmé­nyek között is • megpróbál újsághoz, folyóirathoz jutni, a magyar követségen. Aztán ha nem kapják el közvetlen a kijáratnál, a nyomába erednek, lefülelik a vonaton s viszik a rendőrségre mo­tozás, kihallgatás végett. November 22, Tegnapi vendégünk P. A. volt. Kolözsvári kalandos ügyekről mesél. így például': Gy. É. kezdeményezésére újabb aláírásokat próbáltak gyűjteni Tőkés Lászlóval szolidaritást vállaló levél­hez. A mozgolódást el sem kezdték még, csak épp meg­beszélték, s máris „begyűj­tötték” a kis társaságot. Ez­úttal nem a belügyhöz. ha­nem a városi pártbizottság­hoz. Ott alaposan lehord­ták, szigorúan megfenyeget­ték őket a puszta szándékuk miatt. * * * Tellnek-múlhak fokozódó nyugtalanságban a napok. A lakásunkat három rendőr őrzi. Kettő jobbról, a har­madik balról. Vigyáznak ránk reggeltől estig, estétől reggelig. Látogatóink néme­lyike, hogy őket meglátja, rémülten iszkol odébb, be sem mer csengetni. A bát­rabbak bejönnek és károm­kodnak: „Hát ez mi az !s- ten!” A rendőrök bizonyára maguk is káromkodnak, hogy miattunk folyvást egy­helyben kell topogniuk. Ha eltávolodnak a ház sarká­tól — ahol az út kissé jobb­ra hajlik —, nem vehetik szemügyre a kapun belépő­ket. Ha közelebb jönnek, dühös pillantásainknak te­szik ki magukat, mert időn­ként fölhúzzuk a redőnyö­ket, kihajolunk az ablakon szertenézelődni. (Vége) * * * Sütő András Naplójegyze­te az ismert marosvásárhe­lyi események miatt sajnos befejezetlen maradit.

Next

/
Thumbnails
Contents