Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-10 / 84. szám
1990. április 10., kedd o Aranydiplomás a Szeghalmi ifjúsági fúvószenekar Amíg a szigorú zsűri ülésezett. a közönség a zenekar ráadás számait hallgatta. Bár mindenki izgult, milyen eredménnyel is zárul Balázs Árpád, zeneszerző, Szilágyi Péter karnagy és Szilágyi Pálma zeneművészeti főiskolai tanár tanácskozása1. azért a lelkűk mélyén legtöbben azt gondolták; bárcsak sokáig tanakodnának, mert akkor tovább lehet élvezni a muzsikálást ... Az előadás alatt is érezhető volt, egész Szeghalom magáénak érzi ezt a zenekart. Kiss Tamás ' karnagy elmondta, hogy négy éve alakultak a szeghalmi művelődési ház fúvós tanfolyamából. Az együttzenélés mellett a közösséggé formálódás is a céljuk. Hogy ez mennyire sikerült, azt bizonyítja, hogy a máshol tanuló gimnazista gyerekek is hazajárnak a próbákra, fellépésekre. Szombat este ennek a munkának meg is mutatkozott az eredménye: a fúvós- zenekarok VII. országos minősítő hangversenyén a Szeghalmi ifjúsági fúvószenekar aranydiplomát kapott. Értékelésben Balázs Árpád külön megdicsérte tempóérzéküket, az ütőszólamot. Mint mondotta; komoly ígéretet látnak ebben a zenekarban. Az eredményhirdetés után kifejtette, hogy azért is nagy eredmény ez Szeghalmon, mert a városban nincs hagyománya a fúvószenekarnak. Szinte a semmiből teremtették az együttest. — Ahhoz, hogy emlékezetes produkció szülessen — folytatta — három dolog szükséges: gyerek, hangszer és megfelelő intézményi háttér. Itt mind a három példamutatóan megtalálható. Jó volt látni azt is, menynyire szurkolt nekik a közönség ... — A zsűri véleménye egyöntetű — tette hozzá. — Reméljük, a zenekar három év múlva a kiemelt arany fokozatot is megszerzi. Szép estjük volt szombaton a szeghalmiaknak. Meg kell említeni, hogy az aranydiplomás zenekar mellett ehhez hozzájárult a Sebes György Általános Iskola énekkara is, amelyet Imre Mária tanárnő vezényelt. K. K. Kiss Tamás és a zenekar ♦ Fotó: Oravszkl Ferenc Egy hónap múlva minden kiderül? Amerikában és Japánban vizsgálják a csontokat Ígéretünkhöz hívem, tegnap telefonon felhívtuk Morvái Ferencet, hogy megkérdezzük, mit szól a Magyar Tudományos Akadémia Petőfi-bizottságának megállapításához, miszerint a Barguzinból hazahozott csontváz nem lehet Petőfi Sándoré. — Jelen pillanatban azokat a csontokat, amiket hazahoztunk, Amerikában és Japánban vizsgálják a szakemberek — mondta Morvái Ferenc. — Mindenképpen kontrollálni akarjuk az Akadémia megállapításait, feltételezzük, hogy valótlanok az állításai. A következtetéseik, a sok mocskolódás nem méltó Petőfi szelleméhez. Még fel sem nyitottuk a csontokat tartalmazó ládát, már készen voltak a válaszaik. Ha egy hónap múlva megérkeznek a kinti vizsgálati eredmények, kiderül, korrektek voltak-e az Akadémia munkatársai. — A hírek szerint a leltárás szakszerűtlen volt... — Nem vagyok antropológus. így a feltárás szak- szerűségéről nem tudok nyilatkozni. Viszont az egész ügy irányított voltát bizonyítja, hogy az általunk készített filmet a Magyar Televízió le se adta, viszont még hazaérkezésünk előtt bejátszották az Akadémia filmjét. — Mit szól ahhoz a megállapításhoz, hogy az Aka~ démia szerint a megtalált csontváz nem lehet 100 évesnél idősebb? — Ez nem helytálló, mert a Petőfi-csontváz alatt találtunk egy fát, amiről svájci szakemberek vizsgálatai bebizonyították, hogy a költő eltűnésének idejéből való. — Mit tesz akkor, ha az amerikaiak és a japánok véleménye a Tudományos Akadémiát igazolja? — Nekem a nemleges eredmény is eredmény, hiszen legalább a végére járunk ennek az ügynek. Hogy mindez így alakult, abban nagy azoknak az áltudósoknak a szerepe, akik állandóan megpróbálnak keresztbe tenni. Ny. L. Mátyás király halálának 500. évfordulójára emlékérmeket bocsát ki áprilisban a Magyar Nemzeti Bank. Az 5000 forint névértékű érme 0,986- os finomságú aranyból készült, átmérője 20 milliméter, tömege 6,982 gramm. A két változatban készült 500 forint névértékű érmék 40 milliméter átmérőjűek, 28 gramm ezüstöt tartalmaznak. Az 500 forint névértékű, ezüst Mátyás-emlékérmék között az 5000 forint névértékű arany érme Fotó: Mónoe Gábor Kerékpáron Nem kétséges, több szempontból is emlékezetes napként vonult be Békéscsaba 'történetébe az a bizonyos, múlt heti csütörtöki nap, amikor egyrészt a Szabadság téri Lenin-szobrot eltávolították a talapzatáról, másrészt — az SZDSZ szervezésében — öt párt tagjai és szimpatizánsai tüntettek a Népújság szerkesztőségének épülete előtt, követelve a sajtószabadságot. Utóbbiról sok mindent írtak már, s nyilván sokféleképpen értékeli majd az utókor, én most csak arra a szópárbajra szeretném tisztelt olvasóim figyelmét ráirányítani, amely keveseknek tűnhetett fel a több száz fős tömegben. Az eset, így utólag, voltaképpen nem is érdemelne figyelmet — sajnos, a választási kampány során egyes politikusok és pártok nem tudtak gátat szabni indulataiknak. Csakhogy. Szabad-e hallgatnunk arról, hogy mások az őket alapvetően érintő kérdések felszínre hozatalakor — bár a választáson való részvételükkel már gyakorol(hat)ták politikai nagykorúságukat — még mindig hallgatnak? El lehet titkolnunk balsejtelmeinket azzal kapcsolatosan, hogy a munkahelyeken, vagy akár az utcán miért nem tárjuk fel, továbbra sem egymás előtt rejtett gondolatainkat? Mert ott és akkor, úgy vélem, többről volt szó, mint a zavarosnak tűnő Springer-ügy megítéléséről. — És mondd, Jancsi, hol vannak a munkások? Nem furcsállod, hogy éppen ők hiányoznak innen? — kérdezte a Munkácsy utcában egy kerékpáros úr, igencsak vehemensen tüntető, hozzá hasonlóan szerényen öltözött ismerősétől. — Hát itt... — lendített volna az nagyot kezével, ám félbemaradt a mozdulata, mert ahogy szétnézett, bizony meg kellett állapítania: sorstársai közül még mutatóban is alig jelentek meg a demonstráción. Láthatóan megrendítette az ütés, de ügyesen palástolta „levertségét”. — De hol az az itt? — akadékoskodott tovább a kerékpáros, aztán látva, hogy nemigen kap már tisztességes választ, felszállt járgányára és elhajtott. Ennél a pillanatnál hát abbamaradt a beszélgetés, ,s lám, még az ég sem szakad le — nem alakult meg Békéscsabán a „munkások pártja”. Sőt, mi gondunk lehet nekünk széles e világban, mára az is kiderült: a két legerősebb demokrata párt negyven-, meg huszonegynéhány százalékos szavazati arányt ért el a választásokon, éppen a kétkeziek jóvoltából. Jut eszembe, a minap találkoztam egy érdekes személlyel. Egykor szebb, divatosabb ruha feszült rajta, s mindenhová a párt autója vitte. Ugye, kitalálták már, min közlekedett. Dányi László Kopferencia az idősekért Hazánkban az orvosok — miniszteri rendelet hiányában — nem rendelkeznek gerontológiai szakvizsgával, s ez is közrejátszik abban, hogy az idősekkel való foglalkozás nincs kellően megbecsülve — hangzott el a 2. országos szociális gerontológiai konferencián, hétfőn, Budapesten, a Villányi úti politikai propaganda- és művelődési központban. Az öregkor élet- és kortanával, valamint szociális vonatkozásaival foglalkozó tudomány magyarországi szakemberei — szociális szervezők’, orvosok, pszichológusok, szociológusok —, mintegy négyszázan folytattak ezúttal eszmecserét. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola és a Magyar Gerontológiai Társaság szervezte tudományos tanácskozáson megvitatták a szociális munkások képzésének tapasztalatait, jövőbeni feladatait. Elhangzott: a főiskola nappali tagozatán ez év szeptemberétől általános szociá- lismunkás-képzés indul. Az itt végzendő szakemberek felkészítése sok irányú lesz; kiterjed mindazokra a tudnivalókra, amelyek nélkülözhetetlenek az idősek gondozásában. A konferencián előadások hangzottak el a szociális gondozás minőségének javításáról, a hálózat bővítésének ' lehetőségeiről. Ezzel kapcsolatban merült fel: megoldásra váró feladat, hogy az öregek szociális otthonában valóban csak az arra rászorulókat helyezzék el. Több helyütt ugyanis kénytelenek befogadni az egészségileg sérült, ám fiatal embereket is, akiknek gondozása más jellegű képzettséget igényel. Az egyházaknak az eszmecserén részt vevő képviselői elmondták: továbbra is részt kívánnak vállalni az idősek gondozásában. Valóban akarta Ceausescu Gyulát? Ceausescu még holtában is szolgál meglepetéssel! Erről tanúskodik a Vasárnapi Hírek április 8-i számában, Politikai kulisszatitkok cím alatt megjelent írás. Íme „Rovatunk hétvégi értesülése szerint közvetlenül bukása előtt Ceausescu azt tervezte, hogy a „magyar fe- nyegtésre” hivatkozva töri lé az elégedetlenséget és a korábbi szigorúan titkos terveket életbe léptetve, csapatokat indít Magyarország ellen. Az erre vonatkozó operatív okmányokat még a román katonai vezetésből is csak kevés tábornok ismerte. A diktátor számítása szerint Gyula lett volna az első nagyobb város, amely csapatai kezére kerül. Ceausescu. hasonlóan a Vatra Romaneasca néhány vezetőjéhez, úgy vélte, hogy végül is „a Tisza lenne a természetes határ”. Szenzációt szimatolva megpróbáltunk a kulisszák mögé tekinteni. Első lépésként a Vasárnapi Hírek szerkesztőségét kerestük, de ők tegnap szabadnaposak voltak. Így máshol próbálkoztunk, s a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályához fordultunk. Kérésünkre Titkos László alezredes, az osztály vezetője a következőket mondta: — Magam is olvastam az említett cikket és legalább úgy meglepődtem, mint a Békés megyei olvasók. Felelősséggel kijelenthetem, mi az esetről semmit nem tudunk. Az információ nem tőlünk származik. Nem lettünk sokkal okosabbak, de nem adtuk fel. A következő állomás az MTI külpolitikai szerkesztősége, ahol1 készséggel állt rendelkezésünkre Hagymás Istvánná: — Utánánéztem, a munkatársaink közül senki nem tudja, honnan származik a hír. Annyit segíthetek Önöknek, hogy Vajda Péter tollából származik az írás. Tőle kérjenek segítséget. Szót fogadtunk kolléganőnknek. Felhívtuk telefonon a Népszabadság munkatársát, Vajda Péter újságírót. ö a következőket hozta tudomásunkra: — Az informátorom nevét nem adhatom ki. Annyit azonban elárulhatok, hogy a hír Romániából származik és meggyőződésem szerint igaz. Annál többet, mint amit a Vasárnapi Hírekben megírtam, én sem tudok az ügyről. De még egyszer mondom, a forrás abszolút megbízható. Az esethez nincs mit hozzátennünk. Igaz, vagy nem, nem tudjuk. Ha akarjuk e®- hisszük, ha akarjuk nem. Mindenesetre szenzációnak hajmeresztő. — Papp —
