Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-09 / 83. szám
NÉPÚJSÁG 1990. április 9., hétfő Megyénk esélye a külföldi tőkebevonásra Ahogy egy dán üzletember látja Egyre több üzletember látogat Magyarországra. Van, aki csak egyelőre tájékozódni szeretne, mások viszont konkrét tőkebefektetési lehetőségeket keresnek. Mintha megyénkben is megmozdult volna az „állóvíz”, hiszen egyre több nyugateurópai üzletember keresi fel a Viharsarkot. Az elmúlt héten Mr. Stephane Schmidt úr, a Hojgaard end Schultz dán beruházó cég üzletkötője látogatott Békésbe. A megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjével, Krizsán Miklóssal és a magyar Iparterv Vállalat képviselőjével megtekintette a megye idegenforgalmi nevezetességeit, különös tekintettel a régi kastélyokra. Ugyanis az „Utazás ’90” elnevezésű nemzetközi kiállításon igencsak megnyerte tetszését Békés megyének a termálvíz hasznosítására és idegenforgalmának fejlesztésére kidolgozott komplex programja. Természetesen ahhoz, hogy a nyugati befektetők és a tőkére váró hazai felek közös érdeke valóban realizálódhasson, kérdés: vajon sikerül-e közös kapcsolódási pontokat találni. Hiszen a „vásár” mindig kettőn áll. Ki így, ki úgy érti Legalábbis Mr. Schmidt úr véleménye szerint a felek kölcsönös jószándéka önmagában kevés. Az elképzeléseket, ötleteket nekünk magyaroknak lenne célszerű megterveznünk, előzetes ár- és költségkalkulációt végezni, tehát ha úgy tetszik, előkészíteni a külföldi tőke fogadását. — Mert a pénz a fejlett piacgazdaságból nem egy hátizsákban jön át a határon. Meg kell teremteni azt a konkrét helyet, ahol képes hatékonyan dolgozni, profitot termelni. Higgye el nekem — magyarázza Schmidt úr —, igen sok külföldi üzletember rohangál falubolondjaként a világon pénzzel a zsebében azért, hogy új vállalkozást találjon. De egyelőre sajnos hiába jön valaki Magyarországra, mondjuk 8 millió dollárral a zsebében, ha önöknek nincs egy olyan terve talonban, amelyet azonnal elő tudnak venni és azt mondhatják: tessék kérem, ez a vállalkozás éppen 8 millióba kerül. Így próbálja érzékeltetni, meglehetősen sajátos gondolkodásmóddal a dán üzletember azt az erőt, ami a gyors külföldi és magyar üz„Mert a pénz a fejlett piac- gazdaságokból nem egy hátizsákban jön át a határon” Fotó: Veress Erzsi letkötések között egyelőre láthatatlan falként emelkedik. Merthogy állítólag mi, üzletemberként még nem úgy értjük a fogalrrfakat, a jelképeket egy-egy konkrét tárgyalásnál, mint kellene. Információ nélkül nem megy — Igaz, a nyugatiak is zavarban vannak egy kicsit — jegyzi meg Schmidt úr, majd szemléletes hasonlatot mond el: — Negyven évig a Kelet és a Nyugat egy zsinórt rángatott. Ment a huzavona arról, lesz-e perspektivikus gazdasági kapcsolat a két különböző berendezkedésű társadalmi és gazdasági rendszer között, avagy sem. Néhány hónapja váratlanul a Kelet elengedte a zsinór egyik végét, s a Nyugat is „fenékre esett”. Ugyanis nem számított arra, hogy a gazdasági kapcsolatok, a tőkebefektetések lehetősége máról holnapra valósággá válik. Éppen ezért, először ki kell építeni azokat a kapcsolódási mechanizmusokat, amelyek révén a keleti és nyugati gazdaságok vérkeringése szintézisbe hozható. Beszélgetésünk során a dán úr mindenekelőtt az információ fontosságát, nélkülözhetetlenségét emelte ki az üzleti életben, enélkül ugyanis boldogulni lehetetlen. Sajnos nálunk, a szocialista országokban, és így Magyarországon, az információ rendkívül alacsony szintű, sokszor egy-egy megyén belül sem ismerik a különböző vállalkozók és gazdálkodók egymás anyagi helyzetét, tevékenységi körét, szervezőképességét, hogy a megbízhatóságról, az üzleti tisztességről ne is beszéljünk. Valószínűleg még hosz- szú időt kell várnunk arra is, hogy hasonló információs rendszerünk legyen a nyugat-európai országokéhoz. Nem máról holnapra adódik meg az a lehetőségünk sem, hogy mielőtt üzletet kötünk, leülhetünk egy számítógép elé, és három gomb lenyomásával ugyanúgy megtudhatunk minden szükséges gazdasági és egyéb adatot Schmidt úr dán cégéről, mint az Üvegipari Művek orosházi gyáráról. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a közeljövőben legalább az ország belső információs hálózatát kellene kiépíteni, hogy egyáltalán a nemzetközi rendszerhez csatlakozhassunk. A Viharsarok terve vonzó A szóban forgó dán magánberuházó cégnek egyébként már a prospektusa is elárulja, kivel állunk szemben. Hiszen nyílt titokként közli a világ számára, hogy évente közel kétszázhatvanmillió dollár forgalmat bonyolítanak le, a társaság alaptőkéje 45 millió dollár, számlavezető bankjai pedig a Copenhagen Handelsbank A 'S. és a Citibank N. A., Copenhagen. A világ számos országában dolgoztak már, elsősorban a Közös Piacba belépni szándékozóknál, így Törökországban, Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban. Számukra kizárólag a 15 millió dollár feletti beruházások hoznak elfogadható nyereséget. A neves cég megyénk iránti érdeklődése elsősorban annak köszönhető, hogy tetszésüket valóban megnyerte az. egész megyére kiterjedő termálvíz-hasznosítási és a kastélyok rekonstrukciójával egybekötött gyógyüdültetési program. — Egyetlen ilyen konkrét és vonzó fejlesztési tervvel nem találkoztam még Magyarországon, mint a Békés megyeieké. Bár igaz — teszi hozzá Schmidt úr diplomatikusan —, hogy ceruzával és nagyítóval még nem értékeltem pontosan, de a rajzokat és a gazdasági számításokat magammal viszem, s szakértőim véleményezik. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben együttműködünk, de ezek egyelőre csak tervek — magyarázza kellő üzleti óvatossággal a dán úr, aki többek között a szabad- kígyósi és a gyulai kastélyokba is ellátogatott. Nem titkolja, hogy a környezet és a termálvíz hasznosításának összekapcsolása csodálatos lehetőségeket rejt. De óva inti a megyét attól, hogy a kivitelezéshez eladással teremtsenek pénzforrást, hiszen itt nemzeti kincsről van szó, amely mindenkit megillet, aki ebben az országban él és dolgozik. Említést érdemel e megjegyzése arra vonatkozóan, milyen esélyei vannak a megye idegenforgalmának a jövőben: „Az európai integrációnak köszönhetően, sejtésem szerint, egyszer lesz egy olyan jellegű idegenforgalma Békésnek, amely a keletre kiinduló turizmus központját, centrumát jelenti.” Rákóczi Gabriella képet festett rólunk, tökéletes egyenjogúságunkról. És a kivándorlás? A szenátor vissza-visszatérő kérdése volt ez. Potomság! — mondta a megyei néptanács embere. Évi két-három személy kéri csupán a végleges távozás lehetőségét. Köztudomású pedig, hogy sok ezer magyar lódult meg és menekül fejveszetten. Szinte hetenként hoznak vissza elcsípett szökevényeket félig agyonvertem * * * Ablonczy Laci hívott többször is telefonon Budapestről. Valahányszor odáig jutott mondanivalójával, hogy: kézirat, azonnal megszakították a vonalat. Október 8. Tegnapi vendégünk. K. G. és dán újságíró barátai. Jelek szerint őszintén és mélyen együttérzéssel' azonosulnak a mi kisebbségi nyomorúságunkkal. Kérdéseikre válaszolva újból átbor- zongott rajtam, hogy micsoda kárt okoztak ügyünknek azok a magyarok» akik máig is vállalják a cinkosságot elnyomótokkal. Paradicsomi boldogságunkról áradoznak a külföldi sajtónak. Mint legutóbb is egyik helyi maradék-professzorunk. Nevét nem jegyzem ide, mert nyilatkozatának nem voltam fültanúja. Az egyik dán újságírót a román határokon kirabolták. Míg pénzt váltott be, minden komoly értéke eltűnt autójának csomagtartójából (kb. 1500 dollár értékben). Október 17. E hónap 14-én érkezett Ági Segesvárra, ahonnan kocsival hoztam haza. Szigorú vámvizsgálat, testi motozás is. Ezúttal is az aggodalom hozta. Annyi a rémhír odaát, nem volt már nyugta, elindult hát röpke látogatóba. Itthoni legfőbb szórakozása volt a honi sajtó olvasása. Azon csodálkozott, hogy ilyen sajtóval miként lehet egy fedél alatt meglenni. * * * Tegnap Kovács Levente részletesen is elmesélte, miként tiltották be Szatmáron a Lócsíszár előadását. Az utolsó jelenetet próbálták éppen, mikor beszólt telefonon Bukarestből bizonyos Trif elvtárs: — Halló, Parászka elvtárs? — Parászka. — Mi a helyzet a Sütődrámával? — Bémutató előtt álhink. — Nem állunk bemutató előtt. — Hanem? — Hanem az a helyzet, hogy önöknél egy színésznő eltörte a lábát. Világos? — Nem világos. Nálunk ugyanis egyetlen színésznő sem törte ei a lábát. — Azt mi jobban tudjuk. Tehát eltörte. Hogy kicsoda? Mondjuk. B. Ildikó. Parászka: . — Az pláne nem törhette. Nem is játszik a darabban. Trif elvtárs zavartan: — Hű, a mindenségit! Akkor az baj. Azaz, hogy nem baj. Mert akkor egy másik színész törte el a lábát. lehetőleg főszereplő legyen. Vagy bármelyik! Fontos, hogy a dráma valamelyik szereplőjének kitörött a lába. Következésképpen a Lócsíszár próbáit felfüggesztitek. — Mi a baj vele? — kérdezte Parászka. — A darabbal nincs baj. A szerzővel van baj. — Mi a baj? — Ezt nem tudom most megmondani. Kész. Lárévé- déré! Ezután Parászka a megyei pártbizottsághoz fordult. Stanca titkár elvtárs véleménye az volt, hogy a láb- töréses indoklás nem a legjobb. Azt kell inkább mondani, hogy a színház teljes együttesének be kell kapcsolódnia a nagy nemzeti ünnep műsorába, így tehát a Lócsíszár próbáit most abbahagyják. — Ezt azonban nem sokkszerűig : hanem apránként, tapintatosan, egyéni úton kell a társulat tudomására hozni. Stanca elvtárs zseniális elv társ. Ezután pártgyűlés Következett. Nevezetes esemény. Szélyes Ferenc, aki a darab lázadó hősét, Nagel- ■schmidtet alakította volna, valóságosan is föllázadt: bejelentette, hogy kilép a pártból. Kilépni persze nem hagyták, hanem másokkal együtt, akik emigrálnak, annak rendje-módja szerint kizárták. Bátor és tiszteletre méltó férfiú ez a Szélyes Ferenc. * * * Marosvásárhelyt is kizártak egy román mérnököt a pártból. Nem értett egyet Nicolae Ceausescu jelölésével a főtitkári tisztség újbóli betöltésére. * * * Beszterce-Naszód megyében háromnapos főtitkári látogatás dervistánccal, elképesztően giccses ünnepléssorozattal, virágszirmot hintő lányokkal stb. Az éljenzés, ordibálás végett kihajtott tízezrek arca nem látszott a nyeles arcképektől. (A főtitkár és felesége.) A mozdulatlan szájak elárulták. hogy az éljenző hang- orkánt magnószalagokról közvetítik. >• (Folytatjuk) (Megjelent a romániai Magyar Szóban) Azok a régi megyebálak! Húsvéti bál a megyeházán Nyuszi ül a fűben... „ ... Tündérmesébe illő jé. nyes kép. Az ember sem tud képzelni hasonlót, s akik csak olvasás vagy hallomás útján szereznek tudomást a bál lefolyásáról, örökre sajnálhatják az elszalasztott alkalmat, mert ehhez hasonló szép bál Gyulán — viharedzett, legöregebb táncos állítása szerint is — még nem volt!” A Gyulán megjelenő „Békés” 1901. január 3. számában olvastuk az elragadtatott sorokat. Arról a megyebálról, amelyet a „Békés vármegye tisztviselői kara, Lukács Györgyné, született Perényi Madoly bárónő, Öméltósága védnöksége alatt, a vármegyei tiszti nyugdíjalap javára Gyulán, 1901. évi január hó 19-én a vármegyeház összes termeiben rendeztek.” Az erre az alkalomra és a gyulai Dobay-nyomdában készített meghívóból az is kiderült, hogy bál- és intézőbizottságot is szerveztek, olyan köztiszteletben álló és magasrangú személyek bevonásával, akiknek a neve komoly vonzerőt jelentett és természetesen reklámot is. És, hogy milyen volt, hogyan sikerült a megyebál? Ugyancsak a „Békés” című lapban jelent meg a „Gyulai élet” • rovatban a „Reflexiók a megyebálról” című írás. A számunkra ismeretlen kolléga a következőképpen számolt be — bizonyára egy ifjú hölgynek — a nagy eseményről. Kedves M-a! ... Tudja, hány pár táncolta az első négyest? ötven.' S tudja-e, hogy egyetlen négyesből se maradt ki egyetlen táncosnő sem? Nahát, kérem ezért írok örömmel a megyebálról. Maga persze arra kíváncsi, hogy ki volt a bálkirálynö? Senki és mindenki. Amely bálnak királynői vannak, annak hamupipőkéi is vannak és az az igazi jó bál, ahol senki nem érzi magát hamupipőkének. Itt így volt... ... Igaz, jól jártunk a vidékkel is. A szolgabírák behozták járásaik minden táncra mozgatható tagját. A gazdatisztek — a farsangoknak, ez a legjobb anyagja, akik még nem restelik, hogy vér pezseg bennük — versenyre keltek a katonatisztekkel meg a lateinerekkel. Látta volna, csak azt a szupercsárdást! Szerencse, hogy a megyeház nem modern épület, mert ha újabb időben épített kártyaház (?!) lenne, alighanem katasztrófáról írhatnék 'most referádát... Ennek részben Bádé Pista — hires cigányprímás — lenne az oka, aki most is kitűnően muzsikált, a katonabanda andalító keringői után feltüzelve és lelkesítve a javíthatatlannak hitt bla- zirtokat is. Különben volt ott katasztrófa elég! Majd kimutatja ezeket a jövő évi anyakönyvi statisztika. S, ha eddig Békés megyében kötöttek legtöbb házasságokat, mikor még megyebál sem volt, mi lesz ezután? Persze, maga szeretné, ha a toilettekről írnék. Csak legalább tudnám, mi a különbség a flanelt meg a gazír között? No, de azért megpróbálom, ha ki is nevetnek. . íme tehát: Dr. Lukács Györgyné (fehér selyem, ezüst hímzéssel, fekete tolldísz). Gróf Almá- sy Dénesné (fehér selyem, fekete csipkegallér). Erkel Irma (fehér atlasz marga- rettel). Erkel Margit (rózsaszín selyem gáz). Báró Perényi Edit (rózsaszín fehér gázzal, ezüsttel)... És így sorolja a báli tudósító a hölgyek toilettjét. Szaladjunk előre majd kilencven évet. Most, pontosabban április 14-én, este 9 órakor Gyulán a városi tanács ugyancsak fényesnek ígérkező dísztermében eleveníti fel a régi megyebálak hangulatát a Galopp-szakcsoport, a Gyula-Tourist és Luxus-Villa-Tours „Húsvéti bál” néven. Igaz, a táncrend meg a műsor is némileg eltér a kilencven évvel ezelőttitől, már csak azért is, mert akkoriban bizonyára fogalmuk sem volt még a rock and rollról, meg a lambadá- ról, meg ezúttal olyan Play- boy-nyuszik is megjelennek, akik bizonyára nagy riadalmat okoztak volna kilencven évvel ezelőtt, a frakkos urak, nagyestélyi ruhás hölgyek körében. Bizonyára nagy sikert fog aratni az a divatbemutató is, amelyen a Pantacoop divatstúdiójának Párizsban aranyérmet nyert női ruhái szerepelnek. Meglepetéssel szolgál a Playboy magazin, amely „ínyenceknek” kínál túraajánlatot. A bál bevételét a gyulai idegenforgalmi alapítvány javára ajánlja fel a szervezőbizottság. Béla Ottó Valótlant állít a főszerkesztő! Tegnap Árpási Zoltán a „Kilépve a hallgatásból” c. cikkében — ígéretét megszegve — ismét tollat ragadott, nem kevés indulattól fűtve. Azt állítva rólam — ami kimeríti a jó hírnév csorbítása fogalmát —, hogy feljelentettem Vastagh Pált. Ezek szerint Árpási Zoltán ismer egy másik személyt, aki a nevemet használja, mert én nem tudok róla, hogy feljelentettem volna Vastagh Pált vagy bárki mást. Ezek után csak arra gondolhatok, hogy Árpási Zoltán fogalmi zavarral küszködik, akkor, amikor egy előadás végighallgatását feljelentésnek fogja fel, mert valószínűleg a Recsk-ügvre gondol. Az, hogy e kijelentés nyilvánosságra került, a jelenlévő újságíró egyenes gerincének köszönhető. Megjegyzem, Vastagh Pál elismerte, hogy ilyen kijelentést tett, és soha nem vádolta az újságírót vagy mást feljelentéssel. Sőt, a választási csatazaj csillapodtával szeretném, ha Vastagh Pállal válthatnék néhány szót a történtekről. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, nem tudok azonosulni a tegnapi tömeggyűlésen önnek bekiabáló egyik tüntetővel, miszerint „ki a görénnyel a házból”. Valóban igaza van — végre ebben egyetértünk —, nem az utcán 'kell eldönteni a vitatott kérdéseket, de nyomaté- kot adni követelésünknek — igenis lehet. Tudomásom szerint a többi pontban felsorolt állítások sem felelnek meg a valóságnak, de erre válaszoljanak az érintettek. Remélem, lapjában helyt ad az ő véleményüknek is, mint ahogy az egy „független” laphoz illendő. Magam részéről a fenti közlést, ha az változtatás nélkül megjelenik, ha nem is szívesen, de sajtó-helyreigazításnak tekintem. Futaki Géza
