Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-09 / 83. szám

\ X 1990. április 9., hétfő o — Lapszél ---------­Hét köznapi ■■ ■■ ■■■ oromok Csendesen ment el az öreg. Eigy zúzmarás febru­ári délután ledőlt pihenni és többé nem ébredt fel. — Szép halála volt — mondogatták a temetésen. —> Szép élete is —• bóloga­tott egy idős asszony, aki régóta ismerte. Egyszerű falusi ember volt Pista bácsi. Ifjú házas korában magához hívta az apja: „Fiam — mondta —, ezt a házat az apámtól örököltem; legyen most a tied.” Jószerivel azok közt a bútorok közt élték le az életüket, amiket őrzött az öreg ház. Jószágok neve­lődtek az udvaron, pár hol­don megtermett a család élelme. Nem volt nagy a ház, de gyerekek, felnőttek békességgel megfértek, s a nagyszülők is, halálukig. A napok, az évszakok nem sok változást hoztak. Nya­ranta szőlő árnyékolta a tornácot, s tavasztól őszig virágok nyíltak a kiskert­ben. Az öreg sohasem politi­zált. Vallásos sem volt, mégis hitt a maga módján: a természet végtelen böl­csességében, az élet szün­telen körforgásában, az ember jobbító szándéká­ban. Gyakran megsimogat­ta a vén diófát, melyet ősei ültettek az udvar szögleté­be, s jelképezte nemzedé­kek egymásra épülését, örülni tudott a lágy tava­szi zápor nyomán zsendülő fűnek, a kert terméseinek, egy jó ebédnek ... Hol vagytok már hét­köznapi apró örömöcskék? Jószerivel észre sem vesz- szük, hogy kinyílt a gyöngyvirág, hogy a gyü­mölcsfák ismét felöltötték menyasszonyi ruhájukat. — Megint itt a tavasz, aztán a nyár — sóhajtunk. — Riuhát, cipőt kell venni a gyereknek, nyakunkon a húsvéti bevásárlás, aztán jön a nyaralás ... Begubódzunk tengernyi gondunkba, s a reggeli ro­hanás, az esti rendcsinálás közben azt sem igen kér­dezzük egymástól: hogy vagy, mi történt ma veled? Csodálkozunk, vajon mitől ilyen ideges ez a gyerek? Közben noszogatjuk: öl­tözz, egyél, .na, siess már, mert elkésünk innen, on­nan, mindenhonnan... De hát álljunk meg egy pillanatra! Vegyük számba kicsinyes gondjainkat, s döntsük el: érdemes ro­hannunk? Igaz, fontos az új bútor a gyerekszobába, de talán fél év múlva túl­óra nélkül is összegyűlik rá a pénz. És marad a hét­vége a családé, a pihenésé. Legfeljebb nem azzal büsz­kélkedik a gyerek az isko­lában, hogy drága játékot vagy márkás sportcipőt ka­pott, hanem azzal: milyen jót barangolt vasárnap szüleivel a városszéli kis­erdőben. Megszületünk és megha­lunk, a természet megmá­síthatatlan törvénye sze­rint. Ami a kezdet és a vég között van, csak abban kü­lönbözünk, csak azt for­málhatjuk lehetőségeink, igényeink, neveltetésünk szerint. „Csak az a vég, csak azt tudnám feledni” — írja Madách. Pedig nem szabad felednünk, hogy emberi életünk véges. A mondat csak akkor értel­mes, ha írásjel zárja le. Nem mindegy, hogy me­gyünk el>, és mit hagyunk magunk után. Mert életünk mondata után ott kezdődik egy másik mondat, mely folytatja a miénket, ha folytatásra érdemes. Hiszem: nem nagy dol­gokon múlik a világ sorsa. Az eget rengető változások mindig sok-sok apró lé­pésből állnak össze. Mi­ként az éltető tavaszi zá­por is számtalan kis felhő­ből indul útjára ... Gubucz Katalin Gyógyszerek és árak A csorvási gyógyszertárban sem egyszerűbb a gyógyszerek árának kiszámítása, az adminisztráció, mint máshol. A. gyógyszerészek éppen hogy beletanulnak az új rendszerbe, ismét várható változás a társadalombiztosítás és a gyógy­szerrendelések rendjében Fotó: Kovács Erzsébet „Sarkadnak Sarkadról” Többen megpróbálták már Sarkadon, hogy kábelteleví­ziót alakítsanak ki. Valami miatt azonban a kezdemé­nyezés mind ez ideig csak kezdeményezés maradt. Mostanra sikerült megvaló­sítania a gimnázium kollek­tívájának — félmilliós be­ruházással —, hogy jelenleg 60-70 házban fogható lett az RTL, a SAT 1, a Music Tv és a Eurosport programja. A békéscsabai Elektroni­kai GMK végezte el a pa­rabolaantenna szerelését. Az Astra műholdra egy két méter átmérőjű parabola- antennát állítottak. Az el­képzelések szerint a második lépcsőben 'alakítanák ki a sarkadi városi televízióadá­sát is, ami először havi egy, majd a későbbiek folya­mán heti műsorközléssel, „Sarkadnak Sarkadról” cí­mű összeállítást sugározna. Az ötödik csatornán terve­zett adásban idővel számí­tógépes hirdetéseket is lát­hatnak a település lakói. A kábeltelevízió szerelé­séért kertes házakban 10 ezer forintot, a tömblaká­sokban pedig (attól függő­en, van-e központi antenna, avagy nincs) négy és fél­hétezer forintot számítanak fel a kivitelezők.- a - i Pedagóguskamara Szarvason Megalakult a Magyar Pe­dagógus Kamara Szarvas városi autonóm szervezete. Az alapító okiratot több mint ötvenen írták állá, akiknek zöme az 1-es és 2-es számú általános iskolá­nak, az óvónőképző főisko­lának és a DATE Víz- és Környezetgazdálkodási Ka­rának oktatója. Elnöknek a városszerte köztiszteletnek örvendő Ku' nos András, nyugalmazott gimnáziumi tanárt választot­ták. A kamara legfőbb cél­kitűzésének a hivatásgyakor­lás társadalmi-gazdasági fel­tételei megteremtésének szorgalmazását tartja. Hatá­rozott célja a tanítás szak­mai. etikai normáinak szi­gorú érvényesítése. a társa­dalmi tudatban kialakult negatív pelagóguskép átfor­málása. Jogot formálnak to­vábbá minden olyan véle­ményalkotásra, amely vala­milyen formában érinti az iskolai oktató-nevelő tevé­kenységet. Terveik szerint véleményüket saját helyi kiadványban is szeretnék közreadni. Az alapító ülésen úgy foglaltaik állást, hogy közvetlenül az országos szer­vezethez csatlakoznak. K. M. I Dél-alföldi # magazin mai műsora A szokásos időben, ma este 8 órakor jelentkezik a televízió kettes programján a Dél-alföldi magazin. Először a Videó D. 2. kiadását láthatják a hétvége választási és nem választási po­litikai eseményeiről, és egy kö­rülbelül tízperces tudósítást a közlekedésbiztonsági napokról. A műsor második részében je­lentkezik a tulajdonképpeni magazin, amelynek témája, hogy közvetlenül a választások után, milyen programmal in­dulnak a győztes pártok. Az eredmények biztos ismeretében az eddigi ígérgetések helyett az ígéretek beváltásán van a sor. Milyen tervek foglalkoztatják őket — ezekről beszélgetnek majd Tuza Béla, szerkesztő- müsorvezetővel, a stúdióba meghívott vendégek. Hogy pon­tosan kik, az a műsort meg­előző órákban dől el. — A BÉKÉSCSABAI SZÜ­LETÉSŰ Pribojszki Zsófia festőművésznek április 16-án Zalaegerszegen nyílik kiállí­tása. Megnyitót mond Hege­dűs Péter újságíró. A tárlat május 20-ig látható a zala­egerszegi kiállítóteremben. HÍREK MA: ERHARD NAPJA A Nap kél 5.08 — nyugszik 18.24 órakor A Hold kél 18.06 — nyugszik 4.28 órakor ERHARD Germán eredetű. Elemei­nek jelentése: becsület + erős. Becézés: Ercsi, Erkó, Hardi. Névnap: ápr. 9. UH Százhuszonöt évvel ezelőtt fejeződött be az amerikai polgárháború. IDÜtáRfiS Kettősség jellemezte megyénk időjárását a hét végén. Bár szombaton is borult volt az ég, ennek ellenére 20-21 fokot is lehetett mérni. Vasárnapra egy hidegfront érkezett me­gyénkbe, melynek hatására több felé borult, párás és eny­hén csapadékos volt az idő. A levegő is kellemetlenül hűvö­sebbé vált, kora délután mind­össze 6 fokot mértünk az élénk, északias szélben — kaptuk a tájékoztatást Unyatinszki Zol­tántól, a Békéscsabai Meteoro­lógiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország terüle­tére ma estig: északnyugat fe­löl felszakadozik a felhőzet, és már csak elszórtan fordulhat elő zápor. A szél lassanként mérséklődik és a Dunántúlon délkeletire fordul. További eny­hülés várható. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 5, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul. — AZ S. O. S. telefonos lel- kisegély-szolgálat minden­nap hívható este héttől reg­gel hétig a (66) 28-800-as te­lefonszámon. nNYRKONYVI hírek GYOMAKNDRÖD Házasságkötés: Bállá Gabriella és Tóth Im­re. Születések: Hornok Attila és Tímár Edit Mária leánya Nikolett, Komár Jáincs László és Tímár Aranka Veronika leánya Veronika, Haj­dú Róbert és Földesi Mária fia Róbert (Dévaványa). Halálesetek: Balog Báilintné Hegedűs Esz­ter. Szujó Miklóisné Homok Margit, Szabó Jánosné Pataki Lídia. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.95: Hangszemle. 8.20: Hétindító kulturális ma­gazin. 9.05: Napközben. Közérdekű magazin. 11.10: Hagyolhányápolók. 11.30: őseink kertje, Erdély. #. 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidében 14.05: A céda nyúl. Rádiójáték. 1. rész. 14.39: Bennett: Régi amerikai táncok. 15.05: Kóruspódium 15.30: Népdalok. lfi.OO: Tizenhat óra. Hírmagazin. 16.25: A Nyitnikék postája. 17.05: Eco-mix. Gazdasági ma­gazin. 17.30: Giudltta. Részletek Lehár Ferenc—Erdödy János ope­rettjéből. 18.00: Esti magazin. 18.30: Háttér 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. Művé­szet- és művelődéskritika. 19.40: Rossa László feldolgozása: Három Eger-vidéki népdal. 19.50: Gong. 20.05: PAF-műsor. 21.05: Választás '90. 21.45: Richard Clayderman zonr- gorázik. 22.00: Hírvilág. Hírek, tudósítá­sok, kommentárok, sport. 22.30: Megáll az idő? 23.05: Benjamino Gigli legszebb felvételeiből. VI/4. rész. 23.35: Csajkovszkij: Hattyúk ta­va. Balettezvlt. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. — Andy Williams. 9.03: Könyvek a ponyván. Ol­vasásra ajánljuk. 9.35: A rádió dalszínháza. Sup- pé: Pajkos diákok. Egy- felvonásos daljáték. 10.45: Magyarán szólva, (ism.) 11.03: Hogy tetszik lenni? Nyug­díjasok műsora. 11.35: Sanzonok innen-onnan. 12.00: Nóták. 13.03: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig... A rádió kívánságműsora. 17.03: Ötödik sebesség. Ifjúság, politika, kultúra. 18.00: Kölyökrádió . 18.30: Popregiszter. Pillantás az európai diszkókba. 19.03: Vissza . .. Válogatás Ifjú­sági műsorokból. 10.35: Tip-top parádé. Spencer Davis Group. 20.00: Lengyelfi Miklós-portré. 21.03: „Hegedűsök a háztetőn”. Zenés beszélgetés a Fővá­rosi Operettszínház elő­adásáról. 22.05: Ez botrány?! Ma: Töröl­ve. .. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Pop-rock műhely. BÁRTÓK RÁDIÓ 9.10: Oj lemezeinkből. 10.01: A bécsi Concentus musi- eus kamarazenekar tagjai játszanak. 10.30: A hét zeneműve. Monte­verdi VI. és VII. madrigál­kötete. 11.00: Hunyadi László. Részletek Erkel operájából. 12.05: Haydn: B-dúr szimfónia. 12.30: Brahms: a-moll vonósné­gyes. 13.00: Kilátó. A rádió világiro­dalmi hetilapja. 13.45: Walton: Troilusz és Kresz- szida Háromfelvonásos opera. 16.05: Schubert: a-moll szonati­na. 16.30: Barokk zene. 17,20: Holnap közvetítjük. Az MRT énekkarának hang­versenye, fennállásának 40. évfordulóján. 17.39: Magyar zeneszerzők. 18.15: Vendégtanárként — Ja­pánban. n/1. rész. 19.05: Kováts Kolos operaáriákat énekel. 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Ál­lami Operaházat (élő) Kb. 21.45: Operaegyüttesek. 22.15: Msztyiszlav Rosztropovics gordonkázik. 23.07: Rádiőszínház Változatok ödipuszra. Hangjáték. 23.30: A hét zeneműve. Monte­verdi : VI. és VII. madri­gálkötete (lsm.) 19.30: Híradó. 20.05: Családi kör. Szabadúszó. 21.10: Meghökkentő mesék. An­gol tévéfilmsorozat. A múlt sötét bűnei, (ism.) 21.35: A hét műtárgya. Hans Memllng: Kálvrála-oltár. (Szépművészeti Múzeum.) 21.40: Mesterdallamok Donizetti műveiből. 22.10: Marionet. Petri György költeményei . 23.00: Híradó 3. w Sugár Ágnessel és Aigner Szi­lárddal. 17.00: Képújság. 17.15: Riportok, időjárás, zene. 17.45: Mozaik. Telefonos játék. 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek! Praclifalva lakói. Amerikai rajzfilm­sorozat. Paci Pracli elrab­lása. (ism.) 19.00: Szimfónia. Francia tévé­filmsorozat. XVIII'14. rész. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műso­ra 21.00: Híradó 2. 21.30: Telesport. 23.00: Napzárta. BELGRAD, I. MŰSOR 8.15: Műsoriáfnertetés.. 8.20: Naptár. 8.30: Hadd legyen rend.. Soro­zat gyermekeknek. 8.45: Gyermekműsor. 9.00: Bejelentés. 9.01: Gondold meg, csináld ma­gad. 9.15: Hogyan énekelnek a leá­nyok. 9.30: Reneszánsz képzőművészet Horvátországban. 10.00: A glagolita írásmód. 12.40: Elmulasztották — nézzék! 14.40: Műsorismertetés. 14.55: Éjszakai program (ism.) 16.30: Magyar híradó. 17.00: Napló I. 17.20: Oktatóműsor: Valamivel több. 17.50: Sorozat gyermekeknek. 18.20: Számok és betűk. Vetél­kedő. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Dokumentumműsor a for­radalomról. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Napló n. 20.05: Drámaest. , 21.10: Külpolitikai műsor. 21.40: Napló III. 22.00: A mai sport. 22.05: Éjszakai program. 0.05: Hírek. BUKAREST 15.00: Híradó. 15.10: Választások előtt. 16.10: Magyar nyelvű adás. 19.10: Rajzfilmek. 19.30: Hiradó. 20.00: Folklór. 20.30: Gazdasági körkép. 20.53: Názáireti Jézus. 1. 21.55: Nagyhét. 22.25: Telesport. 22.50: Választások előtt. 23.10: Híradó. 7.00: Napkezdet. 8.00: Egyveleg. 8.15: Mediterrán kanyhareoep- tek. 8.45: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Hullámhosszon. Hírügyeletünk munkanapokon 9-től 19 őrá­(66)28-623 ig hívható, közvetlenül a telefonszámon. Üzenetrögzítőnk ugyanezen a telefonszámon este 7-től reg­gel 9 óráig, valamint mun­kaszüneti napokon működik. Telexszámunk: Telefaxszámunk: 83-312 21-401 Ma a telefonnál: BÉLA VÁM — CSOPORTOS GÁZOLÁS. Sarkad belterületén április 8-án, tegnap 0 óra 40 perc­kor Kocsis József 19 éves gyulai lakos későn vette ész­re az úttesten haladó gyalo­gos csoportot, és az általa vezetett személygépkocsival közéjük rohant. A gyalogo­sok közül hatot elgázolt. Egy személy súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, ketten súlyosan, hárman könnyeb­ben sérültek meg. A felelős­ség megállapítására a rend­őrség vizsgálatot indított. Kocsis József vezetői enge­délyét bevonták. — A VÁROSI TELEVÍZIÓ mai adása a Lencsési lakó­telepen 18 óra 40 perckor a Képújsággal kezdődik. Ezt mese, majd az áprilisi szer­kesztett műsor követi. Ennek tartalmából: a választások második fordulója; Népúj­ság — kontra pártok; Jubi­lál a vízműiskola; Aktuális teendők a kiskertekben; Ki­ből lehet manöken? Schweppes kupa nemzetközi gyaloglóverseny. A szerkesztett műsor után ismét reklám, majd kisfil- mek láthatók. Az adás a Képújság ismétlésével zárul. Ezt a műsort holnap a belvárosban lakók láthatják, ugyancsak 18 óra 50 perces kezdettel. SZEGHALOM Házasságkötések: Dakó Olga (Budapest XV. kér.) és Vas Zsigmond (Szeg­halom), Kovács Julianna Erika (Füzesgvarmat) és Kádár Lász­ló (Füzesgyarmat), Szántó Edit (Körö.sladáiny) és Kuklis Já.nofl (Körösladány). Születések: Farkas István Gyula ás Bar­na Ilona fia Zsolt, Munsai Sán­dor és Botos Ibolya leánya Re­náta Ibolya (Körösladá.ny), Fe­kete Zoltán és Sin ka Csilla; leá­nya Mariann (Okány). Halálesetek: Papp Pálné, Szécsi Piroska Sarolta (Békéscsaba). Eke Lász­ló (Körösladány), Sárvári Jó- zsefné Tóth Mária (Füzesgyar- mat), Nemes János (Okány)­18.30: Kék éj. 19.45: Időlánc. 20.00: Tu ristám a gazin. 20.30: India arcai. 21.00: Vadlesen.. 22.45: Thaiföldi panoráma,. 23.15: Turistamagazin. 23.45: A tudomány távlatai. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45—7.00: Egyveleg;. EUROSPORT 6.00: Világhíradó. 6.30: Üzleti hírek. 7.00: D. J. Kat-ehow. 9.30: Cirkusz-vb. 10.00: Kerék pár-vb. 11.00: Labdarúgás. 13.00: Motor-nagydfj. 14.00: Golf. 17.00: Lovassport. 18.00: Jégkorong. 20.00: Autó- és motorsport. 21.00: Micsoda hét! 22.00: Csodálatos bokszmérkőzé- Bek. 23.00: Motor-nagydíj. 24.00: Jégkorong. 16.15: 7-ről 7-re. (ism.) 17.15: Varieté. 17.45: FőzőLecke. 18.20: Incifinci-fantázia. Meseso­rozat. 18.35: Pihenőidő. 19.00: ÜtikaLamdok. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Hírmagazin Kanadából. 21.00: Tengeri magazin. 22.00: Tv-hiradó. 22.30: Tv5-klub. 22.40: Show-műsor. 23.30: A mozi világa. SZÍNHÁZ 1990. április 9-én, hétfőn, Békéscsabán, 19 órakor: A HÁZASSÁGLEVÉL Petőfi-bérlet

Next

/
Thumbnails
Contents