Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-05 / 80. szám
NÉPÚJSÁG 1990. április 5., csütörtök Londoni levél Törd meg a POLL TAX-of, avagy miért törtek-zúztak az angolok a frafalgaron Újdonsült londoni ismerősöm ritkán néz tv-t, öreg fekete- fehér készülékét is csak unszolásomra kapcsolta be az elmúlt szombat este. Ám amikor a négy ismert helyi csatorna egyikén, az ITV-n az esti hírek kezdetén, a két komor hölgybemondó a Trafalgar térre, invitálta a nézőket, ő is felkapta a fejét. Olyan iszonyatos csetepaté dúlt-a rendőrök és tüntetők között (korántsem csu%>án festett hajú, bemázolt arcú fiatalok harcoltak, s ez utóbbit szó szerint kell érteni), amilyenre régóta nem akadt példa a brit fővárosban. Pláne nem a mi Váci utcánkhoz és a Vörösmarty térhez hasonlítható centrumában. Egy húszévesforma fiatal, tagbaszakadt rendőrié fenekét szurkálgatta bottal, a lovon ülő viszont a fiatalembert nem kímélte. Nem mondom, valahol groteszk volt a jelenet, de rögtön elfeledtette a nézővel, hogy akár mosolyoghatna is ezen, amikor a következő képsoron vérző fejjel nyilatkozott egy középkorú férfi a televíziós kamera előtt. Mindez: Törd meg a poll taxot — jelszóval. Azt senki sem vitatja, hogy akár maguk a tüntetők sem számítottak ilyen heves összecsapásokra (minden ott fordult drámaira, amikor nem engedték be őket a Downing Street- re), bár már a demonstrációra invitáló plakát sem volt éppenséggel szelíd fogalmazású: „Stuff the Poll Tax, Kick the Toryes aut”, vagyis dugd a fenekedbe a fejadót. rúgd ki a konzervatívokat. Ez meg az angol demokrácia! . De ehhez most csupán csak annyit, hogy Mrs. Thatcher úgymond vette a lapot, és egyebek közt a következőket mondta-válaszolta a kihívásra: „Megvan a gyomrom ehhez a harchoz! És megvan a parlamentnek is! És megvan Angliának is. Nem lesz üresedés a Downing Street 10-ben!” Néhány nappal a történtek után azonban talán ennél is érdekesebb lehet, hogy valójában mi is a poll tax? A Dally Expressz Pénz-rovatában érdekes cikkre bukkantam, amely azt igyekszik megmagyarázni, miért is „sportszerű” az április elsejétől esedékes, de korántsem áprilisi tréfának szánt fejadó bevezetése? Az eddigi házadó — kizárólag a lakásokhoz kötődött, tehát, aki nem rendelkezett saját lakással, nem ismerte az ilyet... összege a lakás értékétől függött, mondjuk egy hetven négyzetméter körüli, tehát átlagos lakás után évi 500 fontot fizettetett az állam. Az új forma — amelyet egyébként emlegetnek közösségi adó néven is — régóta kritika tárgya, függetlenül attól, hogy sokakat most bőszitett fel. Nyilvánvaló, hogy évek óta ez a legdrámaibb, az adózáshoz kötődő változás. Elég, ha arra gondolunk, hogy eddig csupán 12 millió embert érintett a házadó. mostantól viszont Angliában és Walesben 34 millióan gondolkodhatnak kiegyenlítésén. (Azt egyelőre nehéz megtippelni, hogy a lakosság hány százalékát érinti érzékenyebben a pluszkiadás.) —' További 18 millió ember volt április 1-jéig emiatt részben adós. Mindenképpen igazságtalanul járt el tehát azokkal szemben a tanács, akik például egyedül laktak, szemben a szomszédokkal, áhol esetleg sokan és jól kerestek az ottla- kók. Ugyanannyit fizettek... itt is, ott is. Szóba került, hogy újraértékelik a házakat, és eszerint módosítják az összeget, ám ez inkább csak kivasalt volna problémákat — véli a lap —, az alapgondolat változatlan. Vagyis a nem egyenlő anyagi helyzet kifejeződése szenvedett csorbát. Emögött azonban meghúzódik az is, hogy a tanácsok korábban maguk határozták meg a házadó értékét, s ebből az is következik, hogy ahol munkások alkotják jobbára a testületet, %gy kissé az ottlakó tehetősebbek kárára állapították meg az összeget. Úgy vélik az új rendszer kidolgozói, hogy mostantól a tanácsok felelősebben kell, hogy elszámoljanak a befolyt pénzekkel — miután most már minden szavazó érdekelt. Elsősorban az alapvető szolgáltatásokat szándékoznak javítani a megnövekedett bevételből, noha egy sor ilyen — például a szemétszállítás — eddig is ingyenes volt. Az alapos előmunkálatokra utal az is, hogy számbavettek más lehetőségeket is. Például kombinálni a jövedelemadóval az újat, vagy újraértékelni az ingatlanokat, egyéb értékeket, s ehhez mérni a közösségi adó mértékét. Végül szóba került az is, hogy — egyes amerikai példák alapján — a helyben elköltött, a lakossági vásárlásokból következtessenek arra, mennyit lenne igazságos fizetniük a helyieknek. Ezt azzal vetették el, hogy túl jól járnának a belvárosi, nagy bevásárlóközpontok mentén a helyi tanácsok. A többi adóval való összekombinálás, a vagyonfelmérés pedig olyan bonyodalmas és költséges eljárás lenne, amelynek végén megint nem jutnának közel az igazsághoz. Ha valaki most arra gondol, lesznek-e, akikkel kivételeket, engedményeket tesznek, joggal kérdezi. A humanitást messzemenően figyelembevevő angolok számos könnyítést terveznek, s előzetesen arra számítanak, hogy a lakosság 25 százaléka lesz érintett ily módon. Egyáltalán nem fizetnek poll taxot az egyedülálló szülők, a betegek, a külföldi haderők katonái, a szellemi fogyatékosok, a szerzetesek és az apácák. Miként a börtönlakók sem, kivéve ha éppenséggel nem poll tax fizetésének elmulasztása miatt kerültek oda... Egy bizonyos, a poll tax-vita még aligha zárult le, még ha az adó kiegyenlítése egyelőre nem is esedékes. Már említett londoni ismerősöm viszont azt mondja: „én készen állok a csekkel, ha nem is repesek a boldogságtól...” Ha azonban fentebb börtönlakókról esett szó, akkor érdemes legalább utalni rá: egy másfajta szenzáció is lázban tartja a szigetországot. Egy manchesteri börtönben, a Strangewaisben már legalább tizenkét halottja van annak a börtönlázadásnak, amely egy sajátos, de korántsem ritka „igazságszolgáltatás” nyomán tört ki. Egy kislányt megerőszakoltak, s meg is gyilkoltak. Az apa apróbb betöréssel elérte, hogy közel kerüljön a gyilkoshoz — így kezdődött meg a leszámolás társai segítségével, a hasonló gonosztevőket is beleértve. Akik a börtön tetejére menekültek, és egyedüli megmentöikben az őröket látták .., Egy szót se többet azonban erőszakról! Különben is, ez már egy teljesen más történet, mint amelynek szándékával levelem íródott. Fábián István mJi&esse tffurtcr Allftemíi.. MtOfUtÜÓ ÉTTERMEK KELET-EURÓPÁBÁN A .McDonald’s kompánia, amely még a kelet-európai változások előtt vendéglőket nyitott ezekben az országokban, tovább akar terjeszkedni. Eddig a. Szovjetunióban és Magyaíronszágon vannak vendéglátóhelyei. A közeljövőben meg akar jelenni Csehszlovákiában és az NDK-ban, később pedig Lengyelországban. A LAKOSSÁG EGYHETED RÉSZE NYOMOROG A Szovjetunió lakosságának egyheted része nyomorog, főleg a dél-ázsiai köztársaságokban. Az országban 41 millió embernek a havi jövedelme kisebb 78 rubelnél, a hivatalos létminimumnál. Az átlagjövedelem a városokban mintegy 250 rubel. A legkevesebben a Balti-tenger melletti köztársaságban nyomorognak. Legnehezebb a helyzet Tádzsikisztánban, ahol a lakosság 58,6 százalékának van kisebb havi jövedelme a létminimumnál. • Letónia lakosságának csak 3,2 százaléka él nyomorban. A JÓTÉKONY HATÁSÚ SÖR Igen jó eredménnyel járt, hogy tavaly Izlandon megszüntették a sörtilalmat. A fiatalok ugyanis a röviditalról áttértek a sörre, és egyre kevesebben részegednek le. Izlandon 1912-ben teljes prohibíciót (alkoholtilalmat) vezettek be. 1922-ben engedélyezték a bor árusítását, 1935-ben a rövidital forgalmazását, a sörtilalmat azonban csodálatosképpen csak tavaly szüntették meg. Az elmúlt egy év alatt Izlandon az egy főre eső sörfogyasztás (a csecsemőket is beleszámítva) 27,5 liter volt. SOK GYILKOSSÁG TÖRTÉNIK ROMANIABAN A román rendőrség jelentése szerint az elmúlt két hónap alatt az országban 5300 alkalommal támadtak meg embereket. Többek között 128 gyilkosság történt, 74 gyilkosság! kísérlet, 71 verekedés. Ezen kfvfil HM súlyos közlekedési balesetről és 900 tűzesetről szól a jelentés. PÁRTVONAT IDEGENFORGALMI - CÉLOKRA Az a luxusvonat, amelyet a keletnémet „vörös burzsoázia” használt, ezentúl nyugati turistákat fog szállítani az országba. A vonaton étkezőkocsi van, ülésterem, páncélszekrények értéktárgyak megőrzésére és igen fényűző hálókocsik. A vonat március 24-én indult. AMERIKAI KADÉTOK A SZOVJET KATONAI AKADÉMIÁN A híres amerikai West Point katonai akadémia kilenc kadétja és két tisztje nemrég Moszkvába érkezett a szovjet katonai akadémiára. Az amerikai kadétok az előadásokat együtt hallgatták szovjet kollégáikkal. Ezien kívül együtt lőttek célba, gyakorlatoztak tankokkal és sportoltak. Egy hónappal ezelőtt szovjet ka,- détok és tisztek egy csoportja látogatta meg a West Point katonai akadémiát. Saját házban kisker-bolt! A BUDA-FLAX KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG, 1113 Budapest, Karolina út 17., OTTHON VÉGEZHETŐ MUNKALEHETŐSÉGET BIZTOSIT. A Buda-Fliax Kereskedelmi Rt. elsősorban vidéki, 3000—5000 fő feletti falvakban, városokban, családi házzal és ebben üzlethelyiséggel rendelkező üzletkötőket keres. Az alakuló boltok fő feladata a farmeráiru, méteráru, s egyéb konfekciótermékek forgalmazása. A boltok üzemeltetése jutalékos rendszerben történik, az üzlethelyiségekért bérleti díjat fizetünk. Gépkocsiátalányt biztosítunk. Jelentkezés: az 1-820-261-es telefonszámon, illetve írásban vagy személyesen a vállalat vállalkozási osztályán. JÖJJÖN EL, KOSTOLJA MEG, HA ÍZLIK, VEGYE MEG! A Püspökladányi „HALADÁS” Áfész és a Móri Áfész fehérvárcsungói fagylaltporüzeme közös bemutatót tart 1990. április 6-án 10 órakor PÜSPÖKLADÁNYBAN, a Hangulat Étteremben, az OLASZ, OSZTRÁK, SVÁJCI alapanyagokból készült, 71 ízválasztékú fagylaltporaiból Kóstolóval egybekötve kerülnek bemutatásra az 1990. év újdonságai: — Mozart: osztrák csoki — Milky: tejszínes csokoládé — Kapuccino: tejszíne® 'kávé . — Nogger: pörköltmogyoró-ízű, mazsolás. VÁRJUK MINDAZOKAT, akik érdeklődnek a különleges FAGYLALTÖNTETEK, svéd ADALÉKANYAGOK (JILK), fagylaltostyák, fagylaltoskanalak, egyéb apró kiegészítő cikkek után. FIGYELEM! A Békés Megyei Patyolat Vállalat Vandháti út 1. szám alatti telepén 1990. április 7-én 8-tól 12 óráig IMPORT HASZNÁLTRUHA-VASÄRT TART. A vásár alkalmával bőrdíszművesek, cipőfelsőrész-készítők részére alkalmas, jó állapotú, de divatmúlt bőr felsőruházati termékeket fogunk kínálni. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! > Orosháza Városi Tanácsának Műszaki Osztálya közteriilet-felügyelót vesz fel. Alkalmazási alapfeltétel: — érettségi bizonyítvány. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a városi tanács vb műszaki osztályán, Takács Antal osztályvezetőnél, OROSHÁZA, Szabadság tér 4—6., II. emelet 10.. ......................................................... ♦ A dévavanyai aranykalász mgtsz eladásra felkínálja AZ ALÁBBI ÜZEMKÉPES GÉPEIT: — 2 db K 701-es traktor — 2 db T 100 M traktor — 1 db MTZ—80 traktor — 1 db MTZ—50 traktor — 1 db TZK—14 kistraktor — 1 db KCR—4000 rakodóadapter — 1 db 6/5 IH 10. 720-as eke — 1 db Tornádó 5 TM műtrágyaszóró — 1 db DS—5000 rendkezelő — 1 db KHR—1500 rakodógép-adapter. Érdeklődni lehet: a műszaki íőágazat-vezetőnél, DÉVAVÁNYA 39, munkanapokon 7—15 óráig. FERTŐTLENÍTŐK, KOZMETIKUMOK, 's IPARI AEROSOLOK ügynöki menedzselésére keresünk olyan munkatársat, aki: jó üzleti érzékkel bír, kereskedelemben jártas, gépkocsival rendelkező önálló munkatársunk szeretne lenni főállásban, mellékállásban vagy megbízásos rendszerben. Bérezés: jutalékos eiszámoiLásbain. Rövid önéletnajzos bemutatkozó levelét az alábbi címre kérjük. INTERKÉMIA KFT., 1443 Budapest 70. Pf.: 149. REKLÁMSTÚDIÓNK ELKÖLTÖZÖTT A 6000 KECSKEMÉT, ÖZ U. 20/A SZÁM ALÁ. REKUMSTUDIO Továbbra is állunk megrendelőink rendelkezésére szolgáltatásainkkal: * Reklámkiadványok magas színvonalon, rövid határidővel. * Import és hazai rekLám-ajándétotárgyak nagy választókban. * Egyedi csomagolóanyagok igény szerinti kivitelben. * Valamint piackutatás, kiállítások, árubemutatók szervezése, reklámfotók és -filmek készítése ... Keressen fel bennünket, elképzeléseit, terveit megvalósítjuk. — ÜGYNÖKÖK — ÜGYNÖKSÉGEK — MAGÁNKERESKEDŐK — VÁLLALKOZÓK! JÖVEDELMEZŐ KERESKEDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉSRE ÜZLETI PARTNEREKET KERESÜNK. Tüzelő- és építőanyagok beszerzését vállaljuk. j Raktározási -lehetőséget biztosítók előnyben. ( Ajánlatokat a Kelet-magyarországi Tüzép Vállalat , kereskedelem-szervezési osztályára kérjük. Nyíregyháza, Tanácsköztársaság tér 9. Telefon: (42) 11-474. Telex: 73-328, 73-268. Telefax: (42) 10-524.