Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-29 / 100. szám
1990. április 29., vasárnap o ni Polemizálás a tulajdonformákról KÖRÖSTAJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Európa felé haladunk? Sajtószabadság és az értékek elismerése Békéscsabán! Egy helyébe két új elnökhelyettes címén cikk jelent meg a Népújság március 23-i számában, melyre úgy érzem, úgy is, mint a zeneművészeti szakközépiskola igazgatójának, de úgy is, mint a kolduló leánykar vezetőjének reagálnom kell Nem kenyerem az írás, szívesebben foglalkozni a zenével. Amiért mégis tollat fogtam, az nem véletlen. Már 1977. március 27-én, Békéscsabára költözésem után egy évvel — írtam egy cikket a Népújságban, „Gondolatok és kérdőjelek egy tanári hangverseny után” címmel, melyben azokkal a gondolatokkal foglalkoztam, amelyek a mai napig sem oldódtak meg. Igaz, hogy az eltelt 13 év alatt senki sem kérdezte meg tőlem és rajtam keresztül a többi szakembertől: mit is kéne tenni? Mire gondoltam? 1990. februárjában — ismét e lapban — a Békéscsabai szimfonikus zenekar gondjairól jelent meg egy írás. Azonnal felhívtam a cikk íróját, jelezve, hogy bőséges hozzátennivalóm van a cikkben foglaltakhoz és a megye zenei életének problémáihoz. A cikk elkészült, de a lényeget kihagyva jelent meg! Kérdem, kinek, netán kiknek érdekük az, hogy ne kerüljenek nyilvánosságra a város, a megye zenei életének javítása érdekében tett javaslatok? Vagy talán Békés megyében még mindig cenzúra dönti el. mi az. ami megjelenhet. Ügy érzem hasznos, megfontolandó dolgokat mondtam el benne, ami komoly előrelépést jelenthetne a megye zenei életében, fejlődésében, hiszen az iskolán kívül is van zenei élet, amit úgy kellene menedzselni, hogy az a térség kultúrális felfelé ívelését szolgálja. Remélem, ezzel kapcsolatos gondolataimat 13 évi elhallgatás után, lesz, ki meghallgassa, de fáj az elszalasztott évek sora, mely alatt sok minden történhetett volna egy virágzó zenei élet érdekében. Én úgy gondolom, hogy az értékteremtés milyensége a. mérvadó, és ennek magas szinten való teljesítését kell megfizetnünk mindenütt, gazdaságban, kultúrában egyaránt. Aki bizonyít és európai, netán világszínvonalon teszi, az kapjon támogatást, adókedvezményt és elismerést. Tudja ön, hogy pont azt a két cső-, portot kérdőjelezi meg (bábegyüttes, leánykar), amely világhírt vívott ki magának és megyénknek? A bábosokról csak ennyit: igazuk megvédése az ő dolguk. de amit leírtam róluk, azt felelősséggel tettem. Nem tudom, hallotta-e ön a leánykar valamelyik koncertjét? Gyanús, hogy nem. Érdekesnek tartom, hogy sem a „megyeatyák”, sem a pártok jelien lévő képviselői nem kértek magyarázatot. Nem gondolja, hogy tán ismerik a kórus eddigi sikereit? Ezúton is köszönetét mondok valamennyiüknek, támogatásukért. De ön, ha nem értett egyet — miért nem kérdezte meg? Egy újságírónak gondolja, joga van erre? Persze, egyszerűbb úgy feltüntetni , a közvélemény előtt, hogy ezek a markukat tartják. Mi végigjártuk a „szamárlétrát”. Nem külföldi turnékkal kezdtük. Először itthon bizonyítottunk, majd a békés-tarhosi nagydíj következett, azután a debreceni első díj, és ezután jöttek a világversenyek. Remélem érzi felvetésének szakmai abszurditását. Ez a leánykar 1984. óta nyolc első, négy második, két karnagyi, egy közönségdíjat és egy nagydíjat nyert a világ legrangosabb versenyein. A kórus vezetője, gondolom, ezen- sikerek elismeréséért — Erkel-díjat kapott. Nagyon röstellem, hogy ezekről nekem kell írnom, mint érintettnek, de úgy érzem, leányaink komolyan megdolgoztak ezekért a sikerekért, mindenütt dicsőséget szerezve Békéscsaba városának. Nem szeretném, ha bárki is illetéktelennek érez - né markunk tartását. Szeretném leszögezni, hbgy ezek az eredmények nem a békéscsabai „forradalmi” dalok fesztiválján születtek. Itt nem értékelték fellépésünket, azért, mert Mozartot és Kodályt énekeltünk, és nem forradalmi dalokat! A világversenyeken a legkiválóbb európai és amerikai muzsikusok előtt volt alkalmunk énekelni, akik értékelésükben világszínvonalúnak értékelték leányaink előadásait. A walles-i verseny elnöke ott nyomban meghívta kórusunkat az Egyesült Államokba, ÉNEKELNI ! Ideje lenne rátérni, hogy most — az ön szavai szerinti turnéhoz — mihez kértünk segítséget. Eddigi munkánk elismeréseképp az ENSZ keretében működő zenei Nevelési Világszervezet (ISME), a békéscsabai leánykart hívta meg 1990. augusztus 7—20- ig. a Helsinkiben és Tamperében rendezendő zenei nevelési világkonferenciára. Levéllel fordultunk vállalatokhoz, bankokhoz, alapítványokhoz, kérve segítségüket, anyagi támogatásukat. Van fogalma önnek arról, milyen szakmai elismerése ez Békéscsabának? Ne haragudjon, ha azt mondom, lányaink éneklésükkel már Európában vannak. Ha ön az értékek támogatását kérdőjelezi meg, úgy érzem, Ázsia felé tart. Igaz, így is el lehet jutni Európába — hiszen a Föld kerek —, de van rövidebb út is. Ne haragudjon az iróniáért, dg az az érzésem, hogy itt nem. mozdulnak a dolgok. Önöktől azt várnánk, hogy segítsenek minden érték terjesztésében. Ha a művelődéstől vonjuk el a támogatást, akkor soha nem fogunk kilábalni a bajokból. Sok ország bizonyította már, hogy az iskolára és a művelődésre fordított összegek alapozták meg az ország gazdasági felemelkedését. Még egy gondolat. Nekünk nagyon sokat segít a Kodály- módszer, melyet sokan rosz- szul értelmezve a szolmizá- lással azonosítanak. Ez nagy tévedés. A kéz kiművelése mellett, Kodály elengedhetetlennek tartotta a kiművelt emberfőket, valamint az érző emberi szíveket. Jó lenne, ha a sajtó segítené az értékek fejlődését oly módon is, hogy felhívná a figyelmet a kulturális élet támogatására és a támogatás összegének adóból történő levonásának lehetőségére. A világba kijutó e*gyüt- tesektől várják el a támogatás fejében, hogy minden eszközzel propagandát fejtsenek ki a város, illetve a támogatók reklámozásával. Milyen boldogan viselnék leányaink a Béköt reklámszöveges trikóit, és terjesztenék sok vállalat exportajánlatait, -ha ezt igényelnék. Sajnos, még leveleinkre is csak egy elutasító válaszd; kaptunk eddig. Pedig az ISME-konferencián képviselteti magát a világ valamennyi országa. Nyugaton ez a támogatási rendszer réges rég elterjedt már. Érdemes lenne megtanulni tőlük! Istenem! „Mi mindig mindenről elkésnünk” eddig! Jó lenne, ha ezután nem így lenne! Rázga József, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója Rehabilitáció ellenére Vannak még hontalan magyarok Az elmúlt parlamenti időszak utolsó ülésén a Tisztelt Ház törvényt alkotott a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályának megszüntetéséről. Ennek alapján jogosan gondolnánk, hogy hazánkból valamennyi kivándorló, jogsérelmet szenvedett polgártársunk rehabilitációja megtörtént. Kiderült azonban, hogy az elméletileg kidolgozott törvény a gyakorlatban mégsem vonatkozik mindenkire, aki politikai, vagy egyéb okok miatt elhagyta ezt az országot. A kisgazdapárt Békés megyei szervezetének elnöke, dr. Zsíros Géza hiába kérte az Országgyűlés elnökétől, dr. Fodor Istvántól a volt kisgazdapárti miniszterelnök, Nagy Ferenc magyar állampolgárságának visszaállítását, a törvény rendelkezései erre nem adtak lehetőséget. A szóban forgó törvény második paragrafusa előírja: az érintett személynek a Magyar Köztársaság elnökéhez címzett nyilatkozatát kell csatolni a kérelemhez, s egyben azt is meghatározza, hogy a nyilatkozatot az elhunyt Nagy Ferenc helyett sem közeli hozzátartozója, sem egykori {jártjának képviselője nem pótolhatja. Az Országgyűlés elnökének véleménye szerint a független kisgazdapárti képviselőnek az új Parlamentnél kell elérni, hogy a hasonló sérelmet szenvedett elhunyt személyek magyar állampolgárságát is vissza lehessen törvényi úton állítani. Arról, hogy a törvényalkotás mennyire sokrétű és változatos szempontok figyelembevételét követeli meg, illetve mennyire könnyen keletkezhetnek joghézagok, ismét meggyőződhettünk a szóban forgó példa kapcsán. De ugyanilyen félmegoldások születtek többek között a föld- és a társasági törvény alkotásakor is. Csak remélni lehet, hogy az új Parlament a jelenlegi jogalkotási ellentmondásokat és vákuumokat feloldja, illetve olyan új törvényeket alkot, amelyeknél a részletekre is legalább olyan hangsúly helyeződik, mint a törvény „gerincére”. A kisgazdapárt egyébként szeretné elérni, hogy 1990. október 12-én, a párt 60 éves alakuló jubileumán a békési alapprogramot Tildy Zoltánnal közösen elkészítő, a dunántúli érdekeket képviselő Nagy Ferenc hamvait Washingtonból hazaszállíthassák. Arról egyelőre még nincs döntés, hogy szülőföldjén, Baranya megyében, vagy a fővárosbap helyezik örök nyugalomra. S hogy miért ikerült előtérbe éppen most, a politikai küzdelmek finisében, Nagy Ferenc rehabilitációja, arról dr. Zsíros Géza, a párt megyei elnöke a következőket mondta el: — Bár igaz, hogy Nagy Ferenc, volt miniszterelnök politikai működését, gazdaságpolitikai stratégiáját jórészt ismerjük, de valójában részletesen munkásságát még senki nem értékelte. Keveset tudunk arról, mit jelentett ténykedése ennek az országnak. Köztudott például, hogy az ő kormánya segítségével állt talpra ez az ország. Az amerikában eltöltött éveiről is kevés az ismeretünk. Pedig rendkívül nagy erőfeszítéssel dolgozott, tanult és politizált hontalanként az Egyesült Államokban. Többek között azért is tanult meg anyanyelvi szinten angolul, hogy közelebbről megismerje e demokratikus berendezkedésű társadalom politikai és gazdasági működését. Virágzó farmgazdaság tulajdonosa volt, amely jelenleg a washingtoni repülőtér egy része. A kapitalista és az úgynevezett szocialista tulajdonviszonyok eredményességének párharca eldőlt, mégpedig a magántulajdon javára. A kapitalista társadalom gazdasági rendszere a természetes szelekcióra épül, azzal az elgondolással, hogy a legjobbak maradjanak fenn, -akár az élővilág más területein, csak a baj ott van, hogy a legjobbak a kezdeti igazság után, a már öröklött vagyon és öröklött hatalom, a vagyon által biztosított műveltség, az emberi ravaszság (amely a műveltséggel arányosan nő), a hatalmi és vagyoni összefonódottság éppen a természetes-szelekció útját zárja el. Itt lép be az osztályellentét, mert megbomlik a termelőerők és termelési viszonyok kívánt egysége, ami társadalmi ellentétekhez vezet. A magántulajdonon alapuló társadalom hatalmi elitjének éppen ezért érdeke, hogy ne zárja ki nemzete más tagjait á tulajdonszerzés öröméből, és annak előnyeiből. Az „enyém” fogalmát nem lehet és nem is szabad kitörölni az emberekből. Életének biztonságot és értelmet csak ez adhat. Ez az alap, amire építheti jövőjét. Ebből következik, hogy a vagyon és a hatalom nem lehet egyesek által kisajátított. A tulajdon részvények és részjegyek által legyen közösségi tulajdon, ezáltal a munkás is érdekelve lesz a gazdaságos termelésben (anyagtakarékosság, minőség, időkihasználás stb.). így válik és válhat a termelés az egész társadalom hasznára, előnyére. Ez teszi lehetővé a termelőerők • és termelési viszonyok megközelítő egységét, ami a társadalmi ellentétek minimumra csökkentését is jelenti. Az általános társadalmi felemelkedés szellemi oldalának a fokozott előtérbe helyezése pedig a megértésnek, a társadalmi kiegyezésnek vetné meg az alapját. Ezzel lejárna a marxi forradalmak korszaka. Mivel a tulajdon az emberek közti viszonyt tükrözi, ami nem más, mint: embernek emberhez és embernek munkához való viszony kifejezője. Ez ad magyarázatot arra, hogy a tulajdontól megfosztott ember miért nem lelkesedik a rá kiszabott munkáért. „Aki nem dolgozik^ ne is egyék” kényszere nem vág egybe a „Kényszer volt egykor a munka, ma hősi tett” jelszavával, mivel a tulajdontól megfosztott ember a munkát csak kényszerből végzi, mert élni (enni) akar, de az esze a „munka utáni” munkán jár. Itt már saját tudata lesz tevékenységének irányítója, ezáltal javul lelki egyensúlya, csiszolódik értelme, ami termelékenyebbé teszi munkáját. így válik a munka életszükségletté. A munka csak így tehette az embert emberré. A kényszermunka éppen az ember emberi mivoltát veszi el, amit a ma embere bizton állíthat, hiszen szem- és fültanúi vagyunk a vox humana hiányának. Marx szerint a legfejlettebb tulajdonforma a kommunista tulajdon, ami, ha igaz lenne, akkor ennek kellene a legtermékenyebbnek lenni, de ezt egyáltalán nem igazolta sem szovjet, sem a kínai kommunákban való termelés. Ez csak a komisszároknak volt jó, mert a kisemmizett emberrel a hatalom azt tett, amit akart. Ez a nyakatokért állítás az ősközösséghez vezetne vissza. Lenin korán (1921) rájött erre, belátva, hogy a kommunák nem lesznek képesek az országot ellátni az emberi szükségletekkel, ezért vezette be az úgynevezett NEP-ef (új gazdasági politika). Marx szerint a magántulajdon az ember ember által való kizsákmányolás eszköze, ami igaz is, de nem feltétlen kell azzá lennie. A művelt és szervezett munkás, a résztulajdonos munkás már kivédheti e fenyegetést, de a kommunizált állam kiszolgáltatott munkása nem védekezhet, nem szólhat, nem sztrájkolhat, mert: „Tiéd az ország, magadnak építed” üres jelszóval eleve elvágják a sztrájk útját a saját érdek képviseletének. A hatalom által engedélyezett szakszervezetre pedig nem' számíthat, mert az a pártállamot szolgálja, mert itt nemcsak az anyagi vagyon, hanem az ember is a pártállam tulajdona lett, mint egy eszköz. A kommunista állam ezzel vágta el a bővített újratermelés, a termelőerők igazi fejlődésének útját. A kommunákba tömörített dolgozóknak csak a füttyszót kell érteni, a miértet és a hogyant nem kell tudnia, hiszen mások gondolkodnak helyette, ami szellemi fejlődésének is gátat vet. . A lét és a tudat kölcsönhatásaként vált törvényszerűvé az úgynevezett szocialista tábor csődje. Mivel a lét a meghatározó, ez úgy hatott vissza a tudatra, hogy romhalmazzá tette a szocialista tábort, nemcsak gazdaságilag, hanem erkölcsileg is. Emellett milliók álmát és hitét is romba döntötte. Minden széthullott, -mint ősszel a falevél. A nagy okosok megfeledkeztek arról, hogy a körülmények formálóereje nagyobb a tudatra, a gondolkodásra, mint a „bölcs vezérek” tervei a körülményekre, az emberre. Tóth Ferenc nyugalmazott gazdasági tanár — rákóczi —
