Békés Megyei Népújság, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-03 / 53. szám

1990. március 3., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET ■'KöröstAj Hegyesi János: Márciusok Sok szép márciust vérbe fojtott már idegen eszmék zsarnok uralma. Igazságunkat sárba tiporta bősz diktátorok gyilkos hatalma. Ebből elég volt, — szeretnénk végre szabad országban, szabadon élni: leszámolva a diktátorokkal, tőlük már többé sohasem félni. Szabadságunkat gúzsba kötötte, keleti eszmék egypárt uralma, kár, hogy helyette sok párt alakul, sok szónak pedig, sok lesz az alja. Keletről jöttünk, nyugatra vágyunk demokráciát, jogot akarunk: Szabad sajtóban helyet kapjon, az igazságunk, a gondolatunk! Farsang végére márciust várunk hulljon le végre csalóka álarc: legyen egy tiszta, szabad választás ne fojtsa vérbe ostoba kudarc! y ' 1990. február 21. E. Kovács Kálmán: Vetélkedő \ Pokoljáró dudás vagyok, oda-odalátogatok. Ott vannak a jó nagy kutyák, azokból lesznek jó dudák. Én is dudás, kend is dudás, vagyok olyan dudás, mint más. Pokolról hoztam a dudát, ugatnak is rám a kutyák. Az a duda kecskeduda, csak mekeg, ha kelmed fújja. Hamis annak a kólája, félrebilleg a nótája. Sass Ervin: Felirat száztizenkettedik pont: követelem hogy a versolvasók megbélyegeztessenek és el­ítéltessenek mindennapi versolvasásra hogy a mindennapi versolvasás keltette rossz közérzetük hazugsággá nyilvánít­tassák és újabb versek elolvasásával bűnhődjenek amíg csak rá nem jönnek hogy a versek mikor miért és meddig és főként hogy minek még akkor is ha nemcsak ke­nyérrel és versek helyett főbüntetésül betűéhségük retorziójaként olvassanak politikai főbeszédeket arról hogy a versolvasás' keltette rossz közérzetnek semmi köze a valósághoz 1990. január Benke László: Hosszú éj Ettem inkább vagy gondolkodtam, világom nehogy leromboljam. Túl sok sajnálat gyűlt föl bennem s mindig magammal verekedtem. Csak ültem, ültem hosszú éjben késsel kezemben, folyt a vérem. . iszonyodtam és öldököltem, nem öltem meg magamat könnyen. Most meg virrasztóm. Hogyha moccan takargatnom kell szép halottam, féltőn § félve, nehogy remegjen s ha lejár az éj, fölébredjen. Kiss Ottó: Kibogozhatatlan leikeinken az erezet, melyen méz-erős, apró cseppekben szivárog belénk a bűn, s mit eszköztelen, finom léptekben bont a szeretet. V. Ádász Katalin: Üldögélő Heti mottónk: Kié azonban a vérem most, és kié a tintám? Nekem úgy rémlik, hogy a szegényeké. Nem azé a nyájé, me­lyet így neveznek, és becsületes, jó szándékú politiku­sok óhajtanak kezelni, sok buzgalommal, kevés ered­ménnyel, de minden szegényé, íkülön-külön. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Sarusi Mihály: Joli lluskája ... Ebben az ágyban halt meg Kata néni, én ápoltam, a gyerekei rá se néztek, de amikor meghalt, jöttek, el­vették volna tőlem a tanyát, hogy ők az örökösök! Azt mondták, büdös az anyjuk, nem tudnak vele egy fedél alatt élni, idehúzódott hoz­zám, na, nekem nem volt büdös, nekik én is büdös lennék, kilöktek volna az országútra, ha hagyom ma­gam! Hülye vagyok, de amúgy nem vagyok hülye, ismernek jól a tanácsnál, nekem adnak igazat. azt mondták, Joli, itt minden a magáé, ha pörre mennek, akkor is maga nyeri, Bato- nyán is azt mondták, az édesapjuk mindjárt meg­mondom, micsodáját, ebből nem esznek, ez nem Orbán- örökség, ehhez semmi kö­zük, ez Farkas-vagyon, Arankám, te tudod a leg­jobban, mi közük van hoz­zá. már csak hárman va­gyunk Farkasok, nem hár­man, öten? Alig maradtunk, azt mondta Batonyán a jegy­ző, amikor bejegyzett a bir­tokba, ez a magáé, Joli, az anyja magára hagyta, még szerencse, hogy utoljára ren­delkezett, akkor tudták meg, amikor az anyjuk meg­halt. hogy anyám a földet Kata nénire, a tanyát rám írta. na a földet az Isten lova, elvitte a téesz, csak a tanya maradt meg, égy kis kerttel, udvarral, háztájival, annak aztán a felit a gye­rekek örökölték, de amikor a kukoricát megfelezzük, ne­kem a negyedit adják. De bármit tesznek ellenem, nem mennek semmire, megélek! Hajaj, mindenem van. disz­nó, nézd. Arankám, két szép süldő, tavaly tízezret kap­tam a hízókért, ez fáj ne­kik, hogy pénzem van, min­denem, ha tudnád, mennyi van a bankban, arra fáj a foguk, amiatt szidnak a há­tam mögött, mert nem adom oda nekik! Az anyjuk nem kellett, de most az örökség kellene, nem, az fogja meg­kapni. aki az utolsó pohár vizet adja, nem tetszik ne­kik, hogy a szomszédom se­gít, amikor egy hónapig a csabai kórházban voltam, etette a jószágot, azt mond­ják, a vagyonért, hogy rá fogom írni, nem azért teszi, a másik szomszéd, nézd, az ott, mindennap kenyeret hoz, az meg ivóvizet, van itt minden, Bagó egy kilo­méter, nincs messze a bolt, sokszor magam megyek, de az emberek kímélnek, ilye­nek vagyunk mi, tanyasiak, amúgy ótlakai tanya, az, Bagó tiszta román, alig van magyar, Tökfalu már in­kább magyar, meg tót, itt a tanyákon inkább mi va­gyunk, szoba-konyha, min­den, jó erős vályog, ez az­tán eltart sokáig, jaj, nem bírom az emeletet, Arany- kám, én többet nem me­gyek el a te negyedik eme­letedre, hiába, a hetvenötö- dikbe léptem, nézd, a jó­szág. harminchét tyúkom van, tegnap tizennyolc tojt, ez fáj nekik, az, hogy nem viszem nekik, a múltkor ad­tam Marisnak harminc to­jást, vittem egy kakast meg­pucolva, a legszebb kaka­som volt, a két karom majd leszakadt, aztán ez a hála, többet én nem, hogy min­dent vigyek hozzájuk, öcs- kös. ilyenek, azt mondják rám, hogy bolond vagyok, bolond Orbán Jolán, apám Ilonkának keresztelt, a gó- ré, látod, március elején is félig kukoricával, ez fái ne­kik, itt minden van, öcsém, ezt nézd. Arany, tele a kam­ra, még van félszáz kolbász, Feri hozta, nagyon rendes, nekem disznóságot nem sza­bad ennem, nem, nem vá­gok disznót, ha lehetne, le tudnám, megfizetem az em­bereket, pénzért mindent el­intézek, minden van itt! A kutat nyolcszázért fúrták, úgy is néz ki, Kata néni, hadd el. szerezte ezt a kút­fúrót. nem elég mély, iha­tatlan a vize, a szomszéd­ban hatezerért jó vizet fúr­tak, kár volt, de hát a spó­rolás! Sajnálta, én meg rá­hagytam. Ebben az ágyban halt meg anyám, ő is Kata néni, nem elhordták volna a tanyát? Csak ezt a laka­tot, zsák mogyorót, egy kis diót, itt van most is egy zsák dió, keményhéjú. in­kább betüzelem, amikor meg húzták a kéményt, azt mond-» ták: Na, ez éppen jó lesz! Maguknak, arra gondolhat­tak. Hogy majd kitúrnak az anyai házból, jött Maris ura a fejszével, hogy betöri az ajtót, eléálltam, a fejemre tettem a kezem, Jóska, ide, ezt vágd szét, ha olyan be­tyár gyerek vagy, na, elpu­colt, elrestelte, Kata néni bent feküdt az ágyon, két éve halt meg, már akkor kezdték, hogy itt minden az övék! Én meg mehetek az országútra, az első út jobb­ra, azon elmentek, ott a Far­kas-tanya, ahol nénéd szü­letett, lebontották, Vandlik vette meg, már nincs meg, .jaj. egyik szavamat másik­ba őtöm, Kata nénit azért tudták eltemetni, mert én félretettem a pénzéből! Azt hitték, nem tudom, miből temetik el, elhallgatták, jót nevettem. Na, engem lesz miből eltakarítani, nézd a szekrényemet, mennyi ru­hám van, anyám is ebben az ágyban halt meg, mielőtt meghalt volna, azt mondta: Joli, te tiszta életű vagy, so­se menj férjhez, nem neked való, te az anyai szómat so­se lépted át, nem való ne­ked egy lator se; nem, la­tor nem kellett, mert vit­tek volna, kértek, hajaj, há­nyán. nem kellettek. Haran­gozó Matyi nemrég megke­resett, itt rítt a küszöbön, hiába hívtam, nem jött bel­jebb. mondom, ne ríjjál, ké­ső. de csak potyogtak a könnyei, ahogy elvette a ke­zét az arcától, látom, folyik le, három hónapig együtt élt egy nővel, erre én azt mond­tam, nem, mehet Isten híri­vei. nekem ilyen ember nem kell, inkább sose megyek férjhez, nem is lettem asz- szony, ez a bajom, az orvos azt mondta, maga tiszta éle­tű. nem nyúlok magához, volt valami női bajom, nem, azt mondta. akkor nem, mert ilyen nőt még nem lá- ^ tott, nem nagyon, énhozzám emberfia nem, a főorvos se, azt mondta, ezért vagyok be­teg, mert nem jött válto­zás az életembe, ebbe őrül­tem bele, megháborodtam, annyira azért nem, hogy ne tudjam, az anyjuk kínját, az örökség kellene, ne félj, Csú­csú nem engedi be őket, ki­csi, de úgy ugat, lator nem kell, jaj, ne is említsd, Ró- zsiéknak van épp elég ba­juk, a lányuk, otthon van, nem dolgozik, az emberét most vitte vissza a Kék fény a börtönbe, egyedül neveli a gyerekét, de közben lator jár hozzá, jaj, van azoknak is elég, kijutott szegény Ró­zsinak, pedig olyan szépen nevelték mindhárom gyere­küket, aztán lásd, mind a három csinált valamit, mint te is, Anti összetörte magát a motorján, velem akarták kifizettetni, kölcsönadtam neki a büntetést, máig nem kaptam vissza, na aztán hogy vegyek Antinak új motort, majd ha megbolondulok, tiszta életű, ezt mondta a főorvos Csabán, látod, min­denem van, csak asszony nem lettem, rámfogták vol­na, hogy női bajom van, hogy lenne, mondtam, ami­kor tiszta életű vagyok, így aztán az orvos, nézd, tévé, rádió, a . kávéfőzőm felrob­bant, nem baj, forró vízzel leöntöm, hol a szűrő, jaj, amikor úgy f elzaklattak Ka­ta nénéd gyerekei, egész nap nem tudtam a helyére ten­ni a széket, itt álltam a konyha közepén, és nem tud­tam, hol a helye, ide tet­tem, oda, nem tudtam, hol van, hova kell leraknom, nem voltam rá képes, csak remegtem, mint ■ az ilyen vén hülyék szokták, van egy nagy kanmacskám, ideül az ölembe, Mici, Micikém, mondom neki, az meg simo­gat, a mancsával cirógatja az arcomat, nem karmolna meg! Olyan nincs, érzi az állat, nézd, Arankám, az ablakban Matyi, jappánka- kas, ezt szeretem a legjobban, most is engem les, benéz az ablakon, jönne, mint Haran­gozó Mátyás, esztendeje halt meg, hogy rítt, amikor meg­látott, hogy bosszúból vette el a feleségét, engem kel­lett volna, jaj, öcsikém, ne­kem csak a munka, ez a baba az én kislányom, Ilus- ka, ringatom, fésülgetem, 6zép ruhát varrók neki, ez a mindenem, nagyon szeret­nek itt engem, a busz meg­áll, fölvesz, letesz, ha Bagó­ban van dolgom, jól mon­dod, Bagófalva, Farkas nagy­anyám a szobában halt meg, kifagyott az ablak, azért áll a víz a szoba földjén, hu­szonötezret adtam, hogy téglával aláfalazzák körbe a házaim, a bank adott, hogy­ne adott volna, mennyit ál­doztam én erre a házra, az­tán kellene, Isten lova, eb­ből a kis pénzből, kétezer­négyszáz a nyugdíjam, ta­valy félretettem tízezret, az egyháznak adtam, a plébá­nos is nagyon szeret, nagyon tisztelnek, amiért olyan so­kat teszek az egyházért, most is hímzek, oltárterítő lesz, benne van a nevem, OI, mert Ilona vagyok, O- ban az I, de járok a szom­batistákhoz is, nem ver meg érte az Isten, kocsival jön­nek értem, öcsikém, legkö­zelebb elviszel Okányba, Ba­logh Béláékhoz, nyolc évig Szolgáltam náluk, itt az es­küvői fényképük a falon, nagyon szeretnek! Nemrég csomagot küldtek, milyen finom cipő, szoknya, min­den volt abban, írnak, meg­írták, hogy sokat gondolnak rám, hát volt vagy kétszáz hold földjük, szép idő volt, jó volt náluk szolgálni, oda vigyél el, utoljára még meg akarom őket nézni, biztos, szeretettel fogadnak, azt ír­ták, Farkas nagyanyám is innen vittük a temetőbe, a sírja még megvan, ha föl- szikkad, kiviszlek, be van kerítve, dédanyád mindig azt mondta: Te meg Erzsiké hasonlítotok rám a legjob­ban! A szemünk olyan feke­te, jaj, anyád, ne emlegesd, mert, nyomorék vagyok, mégis megélek, nem szoru­lok rájuk, az hiányzana, ez fáj nekik, az, hogy nem en­gedtem, amikor húsz disznót akartak idehozni! Otthon minden csupa virág, virá­goskert a porta, itt akarnak disznót hizlalni, nálam, nem, mondtam, itt nem, tartsatok otthon húsz disznót, olyan a házuk, mint a patika, ide­hozták volna a húsz disznót, tán még hogy etessem is, ebből nem esznek, bármilyen nyomorék vagyok, azért nem hagyom magam, és eddig a Jóisten megsegített, hálá Is­tennek jól vagyok, csak egy kicsit hülye vagyok, becsuk­nának a tébolydába, ha az övék lenne a tanya, nem, ez Farkas-vagyon, a lábam ösz- szezsugorodott, nem hajlott, a sarkam feljött ide, Szent Antalnak könyörögtem, tu­dod, ő a védőszentünk, ki­nyújtotta. Dicsőítessék, öcsém, mindörökké, húgom, Isten álgya. Az édesapjuk izéjét, a vagyon kellene, de beteg anyjukra rá se néz­tek, Kata néni meg idehoz­ta volna a nyakamra az urát, tizenöt éve külön van­nak, egybefolyt a vén lator taknya, nyála, de még ide­hozta volna, hogy arról is én gondoskodjam! Na, mond­tam, Joli, ebből nem esz­nek, és elzavartam a la­tort. Nemrég az is elment, nyugodjék békében, min­denki nekem ad igazat, csak amikor háborgatnak, jaj, a szemed, mintha anyádat lát­nám ...

Next

/
Thumbnails
Contents